94. fejezet
(Kristen)
Aaron lépett be az ajtón. Bár fogalmam sem volt, hogy kerül ő ide, ez most inkább nem is érdekelt. Egyből eldobtam a piszkavasat, és odarohantam hozzá.
- Köszönöm - suttogtam a nyakába ugorva. Azt ugyan nem tudtam, hogy mit köszönök és kinek, de végtelenül hálás voltam, hogy végre itt van egy ember, aki meg is menthet minket.
Aaron is megkönnyebbült sóhajt hallatott. Egy pár másodpercre magához szorított.
- Olyan hülye tyúkok vagytok – súgta vissza gyengéden. A szemembe nézve folytatta. – Mi a fenének mászkáltok késő éjjel egy idegen erdőben?
A választ meg sem várva eltolt, hogy felmérje a helyzetet. Jenny ebben a pillanatban nyögött fel. Kétségtelenül a következő fájás miatt.
Aaron odaugrott hozzá, miközben elővett valamit a zsebéből, és beszélni kezdett bele.
- Megvannak - közölte valakivel. – Följebb az úton úgy három mérföldnyire lesz egy elágazás. Ott álljatok meg, nézzetek jobbra az erdő felé és látni fogjátok a ház fényeit, ahol vagyunk - adta meg a tartózkodási helyünket.
Többszörösen is elképedtem. Először azon, hogy ekkora távot megtettünk – már nem is csodálkoztam viszont, hogy Jennynél megindult a szülés. Aztán azon, hogy szinte karnyújtásnyira voltunk csak az úttól.
- A mentő igyekezzen. Nem hiszem, hogy ez a kismama itt szeretne megszülni – hallottam újra megmentőnk hangját.
Miután kikapcsolta a készüléket, Aaron megpróbálta megállapítani, hogy mennyi ideje lehet még hátra Jennynek, utána végigpillantott rajtam.
- Te jól vagy? - kérdezte. Bólintottam. – Nem fogok nekiállni hegyi beszédet tartani, de… – rosszallóan csóválta a fejét. – Miért hagytátok ott a kocsit? - érdeklődött őszinte kíváncsisággal a hangjában.
- A kutya miatt – szipogta Jenny. Én is közelebb léptem, és Aaron mellé guggolva megszorítottam barátnőm kezét.
- Fehér, nagytestű kuvaszféle? - nézett rám kérdően.
- Olyan, mint Benny – helyeseltem.
- Ja, az. Egész idáig jött utánam.
Újra meglepődtem.
- Látod? Mondtam, hogy túl fogja élni, hogy elütöttük- szorítottam meg Jenny kezét.
- Megrepedt a koponyája és elharapta a nyelvét. Más baja nincs. – tette hozzá Aaron. Sokadik döbbenetem láttán ezt meg is magyarázta. - Valamiért visszament a kocsikhoz. A férjed megvizsgáltatta a mentősökkel.
Erre már végképp nem találtam szavakat. Hogy Rob még a szerencsétlen állattal is törődött, holott biztosra vettem, félig beleörült az aggodalomba… És kétségkívül irtó mérges is ránk. Rám. De majd valahogy kiengesztelem – gondoltam. Alighogy idáig jutottam a töprengésben, hangok hallatszottak kintről, majd ismét feltárult az ajtó és belépett rajta ő. Szinte repültem a karjaiba.
(Rob)
Először azt hittem, hallucinálok, amikor megszólalt az Aaron által nálunk hagyott ketyere. Aztán kis csergés-zergés után beleszólt, hogy Kristenék megvannak. Alig hittem el, amikor közölte, hogy csak pár mérföldnyire, ráadásul az út mellett.
Egyből odaindult mindenki, főként, mikor arra is célzást tett, hogy Jenny vajúdik. Rick ebben a pillanatban őrült meg teljesen. Egyből beugrott a kocsijába, és bár még ő sem járt erre túl sokszor, hogy tudja, pontosan miről is beszélt Aaron, a helyszínre igyekezett. Még éppen időben ugrottam be mellé.
A ház tényleg látszott az út széléről. Hálát adtam a sorsnak, hogy sikerült menedéket találniuk. A köddel, sötéttel, és hideggel megbirkózva legalább bajuk nem esett semmi.
A kunyhóhoz érve feltéptem az ajtót, és beléptem. Szerelmem szinte ugyanebben a pillanatban vetődött a karjaimba. Megborzongtam, ahogy újra magamhoz ölelhettem. Annyira féltettem, hogy az elmúlt órák feszültsége csak most szakadt ki belőlem.
Megcsókoltam, ő visszacsókolt, örömünkben a külvilágról is elfeledkeztünk. Én még arról is, milyen szidásokat tartottam volna érdemesnek a kialakult helyzet – de kiváltképp az eltűnésük – miatt.
Miután percekkel később eleresztettük egymást, körülnéztem. Mostanra már a mentők is ideértek, és hordágyra rakták Jennyt, aki tényleg elég sűrűn nyögdécselt. Rick odadobta nekem az autója kulcsait, és vele ment. Már csak mi maradtunk a házikóban és Aaron, aki épp a tüzet oltotta el a kicsi kandallóban.
Szerelmem még mindig a nyakamat ölelte, de kissé eltoltam magamtól. Megkérdeztem, mi a fenét kerestek az erdőben, mire elmesélt mindent töviről hegyire.
- Ugye tudod, hogy először azt hittük, balesetetek volt? – néztem rá komolyan. Ezután én is elmeséltem neki, mit látott Rick a hírekben és hogy utána mi történt.
Kedvesem megrémült, de végül hozzátette – láthatóan nem szívesen –, hogy Jenny „ötlete” volt az erdőbe jönni a kutya után. csodáltam a bátorságáért, és a barátnője melletti kitartásáért, de akkor sem töltött el felhőtlen örömmel, hogy mindenféle veszélynek kitették magukat. Minket meg a rettegésnek.
Most már értettem, hogy is került az eb a képbe, bár azóta nem láttam, amióta Aaron után eredt. Újra magamhoz öleltem Kristent egy pillanatra, majd kézen fogtam, és kivezettem a házból. Aaron Iannel beszélgetett itt. Odaléptem hozzá, és megköszöntem a segítségét. Egy vállrándítással elintézte. De láttam rajta is, hogy megkönnyebbült. Már nem volt egy gép, mint az akció kezdetén.
Azt kevésbé díjaztam, amikor Kristen elengedte a kezem, és átölelte, de megértettem a háláját, és igyekeztem nem beleképzelegni olyasmit, ami nem létezik. Szerencsére amúgy is csak pár másodpercig tartott a dolog, utána visszajött hozzám.
A kocsijaink az úton parkoltak. A rendőrök még kérdezgettek párat Kristentől, mielőtt hazamehettünk. Ott egyből a szomszédba indultam, de miután Lizzy mindkettőnk nyakába ugorva kifejezte az örömét, hogy minden rendben, közölte, hogy a fiunk elaludt, és ha gondoljuk, ott maradhat náluk éjszakára.
Szerettük volna már látni, így mindenképpen vetettünk rá pár pillantást, de végül nem ébresztettük fel, arra gondolván, még nekünk is emészteni kell az elmúlt órák izgalmait. Megköszöntük Lizzynek a segítséget, majd hazamentünk.
A házba lépve ismét magamhoz öleltem szerelmemet, aki váratlanul elsírta magát. Sejtettem, hogy miért: valószínűleg végig tartotta magát Jenny miatt, de most elszakadt nála a cérna. Nem szidtam meg a felelőtlenségükért, és a mobilja használhatatlanságáért, inkább megvártam, amíg elapadnak a könnyei.
A kanapéra vittem, és az ölemben ringattam, amíg ez meg nem történt. Szipogva kért eztán bocsánatot, amiért ennyi gondot okozott.
- Nem te tehetsz róla, hanem a kutya, amelyik elszaladt, ahelyett, hogy hagyta volna, hogy kórházba vigyétek – fintorodtam el.
- Tényleg, hova lett vajon? – gondolkodott el egy picit Kristen.
- Nem tudom – vontam vállat. – Miután Aaron után ment az erdőbe, azóta nem láttam.
- Ő azt mondta, hogy végig követte őt a kunyhóig.
Nem akartam most sem Aaronról, sem a furcsa kutyáról beszélni. Megcirógattam kedvesem arcát, és végtelen boldogságot éreztem, hogy nem esett semmi baja. Sem neki… A hasára simítottam a tenyeremet.
- Mind jól vagytok, ugye? – kérdeztem aggódva.
- Persze – bólintott mosolyogva, és a kezemre fektette a sajátját. Rám pillantott. Ugyanazt a szerelmet, féltést és zaklatottságot láttam a tekintetében, amit én is éreztem. Közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Egyelőre csak a boldogságom kifejezése céljából, de Kristen keze közben a pólóm alá siklott, és végighúzta körmeit a derekamon.
Innentől kezdve már a vágy dominált. Már mindketten izzottunk tőle, amikor felálltam, és a karjaimban az emeletre vittem kedvesemet. A háló helyett azonban először a fürdőbe, hogy felmelegedjünk a hideg, ködös éjszaka után. Egymást mosdattuk le a teleengedett kádban, közben tovább fokozva az izgalmat, mely egész lényünket átjárta.
De még nem mentünk tovább. Előbb megtörölköztünk, és csak aztán indultunk a hálószobába, hogy ott az ágyon összesimulva teljesítsük be szenvedélyünket. Már világosodott, mikor összeölelkezve ért bennünket az álom.
Az izgatott Rick ébresztett alig egyórányi alvásunk után, hogy megszületett Melissa, kicsit korábban a vártnál, de ő is és Jenny is jól vannak, és egészségesek. Jó volt hallani a hangján az örömet, és a megkönnyebbülést.
Az elkövetkező napokban még főleg az eltűnésük volt a téma. Már másnap meglepetés ért bennünket, amikor Benny etetése közben észrevettem valami furcsát: két kutya volt az ólban.
Az idegen kuvasz lassan kilépett, amikor meglátott, és leült elém. A mancsát nyújtotta. Ekkor kötöttünk örök barátságot. Hogy hogyan került ide, és egyáltalán: mit keresett az erdőben, hogyan mentette meg a lányokat, és… az állat egész lénye titokzatos volt, de egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy befogadjuk.
Az is kiderült, hogy szuka, és ahogy már előzőleg a mentősök megállapították, még elég fiatalka, alig másfél éves. Bennyvel is jól kijöttek, ezt követően egész nap a kertben játszottak.
Aaron is eljött látogatóba, aki kínosan mosolyogva fogadta az újabb köszönetnyilvánításokat – én fel is hagytam velük. Kristen viszont egyre ragyogóbban mosolygott rá, ami nem nyerte el a tetszésemet. Meg is kérdeztem tőle, változtak-e az érzései Aaron iránt, de meglepetten csak a fejét rázta.
- Semmi nem változott – mondta határozottan. – Akárki is talált ránk, még mindig a férjembe vagyok fülig szerelmesedve – közölte, és ezt csókokkal igyekezett bizonyítani a nap majdnem huszonnégy órájában.
Az életünk lassan, de biztosan visszaállt a megszokott ritmusra, amelyet az egymás iránti érzelmeink színesítettek, így sosem volt szürke a hétköznapunk. Victor egyre többet beszélt és mászkált a lakásban, Kristen pedig szerencsére könnyebben viselte ezt a második terhességet, mint az elsőt.
Minden alkalommal elkísértem őket az orvoshoz, és fantasztikus érzés volt megpillantani a két kisbabát – még magzatot – szerelmem pocakjában. A szívhangjuk egészen elképesztő volt. tökéletesen azonos ritmusban vert. Már most imádtam a lányokat.
Ahogy kedvesemet is. Majd’ minden nap igyekeztem neki valami aprósággal kedveskedni, hogy ne csak tudja, érezze is, mennyire szeretem. Hol egy szál rózsával cirógatva ébresztettem, hol pedig valami apróságot vettem neki csakúgy-ajándékba.
A klub és az étterem is virágzott, itt akarta Lizzy tartani az esküvőjét, melyre december elején került sor. Jenny sajnos nem túl aktívan, de részt vett az előkészületekben, de inkább az új kis jövevénnyel volt elfoglalva.
Megdöbbenve szemléltem sokszor Ricket, aki olyan elragadtatással beszélt a csöppségről, ahogy még Jennyről sem soha. Teljesen belezúgott a kiscsajba. Már most rettegtem, hogy rám vajon majd mi vár… Nekem úgymond dupla-élvezet fog kijárni.
Kristen már nem aggódott amiatt, hogy gond adódhat a szülésnél, vagy azután, az anyja egyszer eljött látogatóba, és mindent alaposan átbeszéltek. Én közben Victort tanítgattam újabban gitározni. Vettem egy direkt erre a célra alkalmasat – ezt nyugodtan üthette, rúghatta is, ha úgy tartotta kedve. És ezen a téren is igen tanulékonynak bizonyult. Borzasztó büszke voltam rá!
A karácsony közeledtével felszaporodtak a teendőink. Elsőként egy közös utazást terveztünk a barátainkkal. Kristen kérésére Aaron és Melanie sem maradt le a listáról, akik úgy tűnt, egyre szerelmesebbek. Az utóbbi időben már Aaront sem kaptam rajta furcsa pillantásokat vetni Kristenre. Úgy tűnt, sikerült feldolgoznia a dolgokat, és tényleg új életet kezdett.
Egyedül szerelmem miatt aggódtam. Ezúttal nem az anyja intézte neki, de kapott egy forgatókönyvet. Egy év múlva kezdődött volna a dolog, ő pedig igencsak elgondolkodott a dolgon. Nem akartam, hogy heteket-hónapokat töltsön utazással, mikor három pici gyerek várja itthon.
Na meg persze én. De rábíztam a majdani döntést, abban bízva, hogy helyes lesz, akármit is határoz végül. Addig is a jelenre koncentráltam. A többiek Párizsba tervezték a karácsony előtti víkendet.
Victort is magunkkal akartuk vinni, bár anyuék azt mondták, szívesen vállalják, de kedvesem nem akart tőle napokat távol lenni – én is emlékeztem, milyen szomorú volt, amikor második nászutunkat töltöttük Bora Borán. Ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy egy hétvége nem a világ, így – a barátainkat leszámítva – kettesben utaztunk el a szerelem városába.
Még emlékeztem, miért is olyan fontos helyszín ez a kapcsolatunk szempontjából, így dupla örömmel érkeztem vissza ide. Szerelmemen is látszott az öröm, amelyet az sem ronthatott el, hogy a fiunk nem tartott velünk. Persze alig léptük át a szobánk küszöbét, ő máris hazatelefonált, hogy minden rendben van-e. Minden rendben volt.
Jennyéket is felhívta, mert ők sem jöhettek velünk a nagyon pici Melissa miatt, majd a szerelemnek szenteltük az időt estig – addigra beszéltük meg a közös esti programot Ianékkel. Mielőtt elindultunk volna, furcsa dolog történt…
