97. fejezet (Rob)
Kristen már karácsony első napján elképesztett. Egy olyan gitárt szerzett nekem ajándékba, amit eddig hiába kerestem, sehol nem találtam eladót. Ő viszont csak vállat vonva annyit mondott, hogy nem nagy ügy. Méghogy nem nagy ügy… Végtelenül boldoggá tett vele! És persze azzal is, hogy a világra hozta a kisfiunkat, hamarosan pedig a lányok születése is esedékessé válik.
A múltkori elesése után az egész házat akadálymentesítettem, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő. Még mindig bennem volt az akkori rémület. Igyekeztem úgy vigyázni rájuk, mint a szemem fényére. Vagy mint eleven kisfiunkra, aki egyre aktívabban tette próbára a türelmünket. Főleg olyankor, mikor mehetnékje volt.
Kristen bátyjának volt egyszer az a remek ötlete, hogy vegyünk neki egy hatalmas tekerőt, mint amilyen a hörcsögöknek is van. Emiatt a rokonságból fakadóan szükségesnél nem zártam jobban a szívembe Cameront. Ráadásul látogatóba ígérték magukat szilveszter utánra.
Addig még Brightonban terveztünk maradni, lévén a második otthonunk. Worthing így a harmadik helyre szorult, de mivel azt kaptam karácsonyra előző évben szerelmemtől, becses kincsként tartottam számon.
Ahogy ő is az én gagyi ajándékaimat, ezúttal például egy autót, de csak akkor akartam neki megmutatni, amikor visszaindulunk Londonba. Addig itt pihent a brightoni ház garázsában, a kulcsokat pedig szigorúan elrejtettem.
Victor főleg ruhácskákat kapott, de ő folyamatosan, mivel sorban nőtte ki mindet egytől egyig. A nővéreim hetente rendeztek vásárlókörutat London legelitebb bababoltjaiba, ami által a majdani lányszoba kezdett megint egy raktárra hasonlítani.
Az újévet szerelmesen köszöntöttük, bízva abban, hogy a jövőben megkímél bennünket a sors a tucatnyi pszichopatától, akikkel előző évben összeakadtunk. Az első napunk mindenképpen jól indult, legalábbis az enyém.
Kristen félig a mellkasomon aludt még, amikor felébredtem, a pocakja az oldalamhoz simult. A lányok pedig borzasztó aktívan mocorogtak benne, még én is éreztem. Egy kicsit úgy fordultam, hogy az én hasamhoz érjen hozzá. Fantasztikus érzés volt, holott én csak „külsőleg” érezhettem azt, ami szerelmemet belülről bizseregtethette.
Még figyeltem egy ideig, ahogy alszik. A szája körüli halványan játszó mosolyból ítélve éppen szépet álmodott. Én is mindig, mikor ébren voltam, és vele. Ennyi év és megpróbáltatás után is ugyanúgy szerettem, mint a kapcsolatunk legelején. Ha nem jobban…
Egy kis nosztalgiázásra ragadtattam magam, és visszapergettem az agyamban az eseményeket arról a napról, amikor először találkoztunk. Éppen a klubban voltunk. Ő Jennyhez érkezett látogatóba. Sosem hallottam róla azelőtt, nem is láttam. De aznap este – és éjszaka – meghódította a szívemet.
Visszaidézve furcsa volt, hogy ilyen könnyedén, és hamar történt mindezt, de cseppet sem volt ellenemre. Főként, ha a végeredményt néztem, ami ő, mint a feleségem, egy csodálatos kisfiú és két hamarosan megszülető csöppség még, akik úgyszintén el fogják rabolni a szívem. Tartottam tőle, hogy túlságosan is.
Egyelőre viszont ketten feküdtünk egymáshoz simulva, és nem tudtam megállni, hogy ne csókoljam meg életem párjának édes ajkait. Nem akartam felébreszteni, csak érezni őt, de mégis sikerült. Mosolyogva nyitotta ki a szemeit, még bennük csillogott az álom.
- Szia – súgta, majd viszonozni kezdte a puszijaimat, miközben átölelte a nyakam.
Óvatosan húztam magamhoz, nem szerettem volna, ha összenyomorgatjuk a benne mozgolódó pöttöm lánykákat, de ő hevesebb volt ennél. Talán az álom hatására? Nem tudtam, de amikor engem hanyatt döntve a testem fölé helyezkedett, már nem is érdekelt, mi az oka a hirtelenségének.
A hálóingje a derekára gyűrődött, és mivel alatta nem viselt semmit, máris forróan perzselő nőiessége hozzám dörgölőzött, ahogy apró mozdulatokkal ficergett rajtam. Két pillanat alatt tűzbe hozott, de rábíztam az irányítást, úgyhogy leigázottan csak a combjait simogattam. Egy ideig. Majd felültem, és a melleit kezdtem el becézgetni.
Amióta megint megnőtt a hasa – kicsit jobban is, mint mikor egy babát várt –, jobban ügyeltem rá, hogy ne okozzak neki fájdalmat, de a sokszoros figyelmeztetése miatt nem fogtam magam vissza az élvezetek gerjesztésében.
Most sem haboztam a lábai közé vezetni az ujjaimat, miközben ő is kiszabadított a boxeremből, és puha ujjaival hol lágyan, hol erősebben simogatni kezdett. A szemei még mindig úgy csillogtak, mint amikor felébredt. Mintha most is álmodna… Szerettem volna tényleg álomszéppé tenni neki az együttlétünket.
Ehhez képest elég vad álmai lehettek ugyanis egy pillanattal később magába vezetett, és a mellkasomra támaszkodva mozogni kezdett. Újra hanyatt dőltem, hagyva, hadd diktálja a saját ritmusát, én így is úgy is élveztem, bármit tett velem.
A körmei a bőrömbe fúródtak, miközben egyre gyorsabban ringott rajtam. A combjaiba markolva és azokat simogatva segítettem őt ebben, hogy mielőbb ránk szabaduljon a megkönnyebbülés, mely féktelen tűzijáték kíséretében hamarosan meg is érkezett.
Szerelmem a pocakja miatt nem tudott úgy elnyúlni rajtam utána, mint régen, így remegve leszállt rólam, és mellém feküdt, de azonnal mentem is utána, és szorosan magamhoz öleltem, míg kipihegi magát. csókokkal borítottam az arcát, az ajkait, a nyakát… mígnem újra megkívántam.
De ezúttal türtőztettem magam, nem szerettem volna, ha túlságosan kifárad. Helyette a gyermekeimnek szenteltem egy kis figyelmet. Sőt… ha már a pocakját csókolgattam, úgy gondoltam, legalább neki legyen még egy kicsit jó, ha már én visszafogom magam.
Egyik kezem a lábai közé csúsztattam, ujjaimat pedig a teste mélyére fúrtam, ahol nem is olyan régen még egy másik – most is vágyódó – testrészem lüktetett. Szerelmem azonnal felnyögött, amint megérezte, mik a szándékaim, de eszébe sem jutott tiltakozni, inkább szélesebbre tárta a lábait, hogy kedvemre játszhassak vele.
A játék azonban kisvártatva szenvedélybe fulladt, ezt az ujjaimon érzett apró szorításokból és Kristen elfúló sóhajaiból sejtettem. Nemcsak a piciket puszilgattam közben selymes bőrén keresztül, hanem a mellbimbóit is kőkeményre izgattam a nyelvemmel, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy minél teljesebb legyen az élvezete.
Utána magához húzott, és egy forró csókkal mondott köszönetet. Majd viszonozni szándékozott a „szívességet”, erre utaltak a testemen lefelé induló kezei, de Victor is felébredt – tán anyukája sikolyaira – és hangos sírással akadályozta meg, hogy tovább élvezzük egymás testközelségét.
Felálltam, és a boxeremet helyreigazítva érte mentem a gyerekszobába – már itt is berendeztünk egyet. Egy jó nagyot, ahol majd a lányok is elférnek. Kint esett a hó, úgyhogy a pocok megetetése után úgy döntöttünk, sétálni megyünk.
- Még mindig nem akarsz ideköltözni végleg? – kérdeztem közben szerelmemet. Bár már egész „jól kijött” Tommal, mégsem akartam, hogy bármikor újra előjöhessenek a rossz emlékei, ezért semmi akadályát nem láttam, hogy eljöjjünk Londonból, de ő még mindig a családomra hivatkozott maradásunk okaként.
- Gondolj bele… - kezdte. – Ha meglesznek a lányok is, kizárt, hogy ne őszüljek meg egy hónap alatt még anyukád és a nővéreid segítségével is… Jobb, ha több szempár figyeli majd a lépéseiket. – Ebben igaza volt.
Már alig vártam, hogy megszülessenek. Kristen furcsamód sokkal könnyebben viselte a második terhességét, mint az elsőt. A rosszullétek is jobbára elkerülték, és a hangulatváltozások sem voltak mindennaposak. Pedig ezúttal két kisbaba fejlődött benne. Szerencsére egészségesen – ahogy azt a nőgyógyászunk is hetente megerősítette.
Sophie-nak a Caroline nevet találtam ki másodikként, Kristen viszont tovább titkolta a másik csöppség majdani nevét, pedig már egyre jobban akartam tudni.
- Majd ha megpillantjuk, elárulom – mondta mindig.
Nekem ezer meg egyféle variáció volt az agyamban, de nem említettem meg őket.
Később visszamentünk a házba, és az általam reggel elkezdett nosztalgiázást közösen folytattuk. Szerelmem elpirult, mikor az első találkozásunk került szóba.
- Máig nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy berángassalak az ágyadba… - mormolta az orra alatt. Felemeltem az állát, és vidáman csillogó szemeinek fényébe vesztem.
- Nem kellett rángatnod – válaszoltam rekedten. Soha nem felejtettem el azt a legelső kissé még félénk, mégis minden tekintetben kielégítő és gyönyörű alkalmat, mikor először lehettünk egymáséi.
A rossz emlékeinket szándékosan mellőztük, de sorba vettük az első itt-tartózkodásunkat is – nem említve annak előzményeit –, valamint a csodás pillanatokat Malibun, majd itthon Londonban.
- Nekem hiányzik egy kicsit a régi lakásod – jegyezte meg egyszer.
- Vegyük meg azt is? – mosolyogtam rá. Már így is túl sok hely volt Angliában, ahol lakhattunk, de semmi kifogásom nem volt ellene. Ő azonban visszakozott. Nem gondolta komolyan.
- Csak ott annyi szép történt velünk – tette hozzá elmerengve.
Szép is, meg kevésbé szép is. Én még emlékeztem a borzalmasabb pillanatokra is, melyeket most nem akartam felidézni, így elhessegettem a borús gondolatokat.
Még egy hetet töltöttünk el Brightonban, mielőtt visszaindultunk volna Londonba. Ekkor fedtem fel kedvesem előtt azt, amit karácsonyra szántam neki. Reggel, miután bepakoltunk az én kocsimba, a kezébe pottyantottam a slusszkulcsot, és kézen fogva levezettem a garázsba. Reggel kicsit korábban keltem, hogy el tudjam végezni rajta az utolsó simításokat – le volt takarva, le kellett szedni róla a ponyvát –, így az autó most teljes pompájában ragyogott a beszűrődő fényekben.
Kristen el volt ragadtatva – az öröme megkönnyebbülést hozott a számomra. Kicsit tartottam tőle, mit fog szólni, elvégre sosem volt egy kocsibolond. Csak szerettem volna, ha van egy olyan sajátja, amelyet esetleg majd nekem is kölcsönad néha…
- Ez… de… Hogyhogy? És milyen fajta egyáltalán? – jöttek felém a kérdések.
- Egy Mercedes Angel – feleltem.
Erre szerelmem felsikkantott.
- Angie-nek fogom hívni! – mosolygott rám boldogan. Aztán mégis kétkedve nézte végig a csodajárgányt. – Hogy fogok ebbe beférni? – simított végig a pocakján.
- Sehogy. Majd ha megszülettek a kicsit, elvihetsz egy körre, addig úgysem engedem, hogy vezess – ábrándítottam ki. De ehhez ragaszkodtam. Még csak az hiányozna, hogy egy akármilyen rosszullét akkor törjön rá, amikor pont a volánnál ül. Semmit nem akarta kockáztatni. Bele is rohanhatnának, mint már meg is történt egyszer. Bár akkor álltunk. Főleg én…
Megvártam, míg szerelmem kigyönyörködi magát az újdonsült tulajdonában, majd őt is bepakoltam a saját kocsimba, ahol Victor türelmesen várakozott – kezében a halálra ítélt mobilommal… és elindultunk hazafelé.
Alighogy megérkeztünk, a nővérem toppant be hozzánk, akit már bő egy hónapja nem láttunk. Illetve de, utoljára még Párizsban. Akkor még boldognak tűnt, most viszont sírt.
Kristennel csak egyetlen pillantásunkba került megbeszélni, hogy én most eltűnök egy kicsit, hátha neki könnyebben megnyílik. Lizzy adott még egy puszit nekem és Victornak is, mielőtt a kissráccal elindultunk a klubba – volt egy olyan gyanúm, hogy Ian sincs sokkal jobb állapotban. És nem tévedtem.
Már majdnem esteledett, mikor szerelmem ránk telefonált, hogy Lizzy kibőgte és –panaszkodta magát, de most már szeretné látni a férjét és a fiát, így hazaindultunk a csöppséggel. Nem tudtam okosat mondani Iannek, csak meghallgattam. Ő akart babát, a nővérem nem. Ezen veszekedtek.
Mi viszont szerelmesen bújtunk össze gyermekeim anyukájával este a paplan alatt, és a kandalló roppanásokkal kísért lángolásának aláfestő zenéjétől kísérten nyomott el bennünket a boldog álom.
Ezután volt egy csodás hetünk, amit ki is élveztünk, mielőtt megérkeztek Cameronék Amerikából. A gondok, jobban mondva megpróbáltatások csak ekkor kezdődtek…
