61. fejezet
(Kristen)
Az utazást megelőzően visszavittük Victort az orvoshoz, aki megerősítette, amit már sejtettünk: immár újra makkegészséges, sőt mi több, repülhetünk is vele, így semmi nem állta útját, hogy szombat reggel elinduljunk egy hétre a nyárba.
Előző este viszont Claire jött át tényleg, aki olyan módon rabolta el az unokáját, hogy kidobott minket a házból és elzavart moziba.
Döbbenten néztünk egymásra Robbal.
- Anyu, nem vagyunk már tinik - közölte vele szerelmem, de Claire csak legyintett.
- Akkor ahova járni szoktatok! - Ezzel valóban kizárt bennünket. Mi pedig ismét egymásra néztünk és elindultunk moziba.
Évek óta nem voltam, de Rob is meglehetősen tanácstalanul állt meg az épület előtt.
- És mit nézzünk meg? - tépelődtem az aktuális kínálatot szemlélve, miközben abban reménykedtem, hogy ne szúrja ki a legutóbbi filmet, amit Kellannel forgattam.
Nem volt szerencsém. Egyből rábökött.
- Nem lehetne valami más?
Utáltam visszanézni magam, a premiereket is csak kötelezettségből szenvedtem végig. Ráadásul féltem, hogy a kevéske csókjelenet is kiveri Robnál a biztosítékot. De ő még akkor is hajthatatlan maradt, amikor ezt közöltem vele.
- Jó, akkor megveszem DVD-n - vont vállat végül, ugyanis én is makacsul ragaszkodtam az akaratomhoz.
- Csak azt ne! - rémültem meg. Képes lenne éjt nappallá téve rojtosra nézni a lemezt.
- Kössünk egyezséget - sóhajtott erre egy hatalmasat, miközben magához ölelt.
Kíváncsian vártam, vajon mit tud felajánlani, bár voltak tippjeim, amelyekre képtelen lettem volna nemet mondani. De meglepett az ötletével, melyben semmilyen természetbeni szolgáltatás nem szerepelt. Felajánlotta, hogy mivel az én filmem úgyis csak két óra múlva kezdődik, válasszak valamit, amit előtte megnézünk.
Győzelme teljes tudatában mosolygott rám. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy nem fogok nemet mondani. Nem is mondtam. De hogy megleckéztessem, a műsorfüzet átlapozása után egy elég gyatrának tűnő horrorra esett a választásom. Otthon nem tartottunk ilyesmit, ebből sejtettem, hogy megfelelő büntetés lesz ez a számára.
Még sosem tévedtem ekkorát. Míg ő vígan kacarászott a képtelen jeleneteken, kiváltva ezzel a riadozó nézőtér ellenszenvét, addig én halálra untam magam. Ezek után alig vártam, hogy elkezdődjön a saját filmem vetítése.
Újabb adag pop cornnal a kezünkben vonultunk át egy másik terembe. És elkezdődött. Míg én egyféle fura lámpalázamat próbáltam rejtegetni, Rob minden jelenetemet csillogó szemekkel bámulta. Kivéve, amikor Kellan is megjelent a vásznon. A hangulata szemmel láthatóan megváltozott.
Ekkor már sejtettem, hogy a megérzéseim nem hagytak cserben: ebből még baj lesz, ha nem teszek valamit sürgősen. Más ötletem nem volt a figyelme elterelésére, csak egyetlen egy.
Mivel eléggé hátul ültünk, sőt, sem mögöttünk, sem pedig mellettünk nem volt senki, csak az első sorokban néhányan, az első csókjelenet előtt fogtam magam, az ölébe másztam, és a teljes kilátást takarva előle a szájára tapasztottam az ajkaimat.
A meglepettségtől szóhoz sem jutott, és nekem is furcsa volt a szituáció, de egyre jobban belemelegedtünk a dologba. A kinti időjárásra való tekintettel csak egy szoknyát kaptam magamra, amely alá kényelmesen becsúsztathatta a kezét – és nem is habozott így cselekedni.
Amikor végigcirógatta majd megmarkolta a fenekemet, hogy közelebb húzzon magához, megrettentem attól, mit is művelünk, és megpróbáltam elszakadni tőle, de nem ment.
- Megláthatnak – suttogtam.
- Te másztál rám, viseld a következményeket – felelte egyszerűen, majd keze a hasamról a bugyimba csúszott.
Felnyögtem, amint megéreztem az ujjait egyelőre szemérmem külső részén. A szájába kellett harapnom, hogy ne nyögjek fel az édes érzésektől, melyek elöntöttek. Másik tenyere eközben a melleimet becézgette.
Rémültem kaptam hátra a fejem, és azt lestem, mikor szúrja ki valaki, mit csinálunk. Az borzasztó nagy szívás lenne. Pont a filmem vetítése alatt… Egy életre eláshatnám magam. Jobban mondva a sajtó ásna el engem.
Rob viszont nem aggodalmaskodott ilyesmi miatt, tovább kényeztette a testem legérzékenyebb pontjait. Egy kis idő elteltével viszont ő maga fejezte be nyögésgátló csókunkat, és kivette a kezét a bugyimból. Remegtem a kielégületlenségtől, de volt még annyi eszem, hogy tudjam, nem egy moziban kéne ezt tennünk.
Rob józansága viszont végérvényesen szertefoszolhatott, mivel elkezdte kigombolni a nadrágját.
- Mit művelsz? – suttogtam felé rémülten, a vállaiba kapaszkodva, pedig egyértelmű volt.
Pillanatok alatt kiszabadította magát a farmere fogságából, majd megfogta a kezem, és máris keményen lüktető szervére helyezte. A fejét a támlára hajtotta, amikor először óvatosan végigsimítottam rajta.
Utána felbátorodva azon, hogy így neki is gyötrelmeket okozhatok – legalább olyanokat, amilyeneket ő okozott nekem -, egyre intenzívebben markolásztam, de ezzel az önuralmát tettem próbára. Amely egy kis idő elteltével maradéktalanul eltűnt belőle.
Elrántotta magáról a kezemet, a derekamért nyúlt, félrehúzta a bugyimat, és magára rántott. Az ajkamba harapva próbáltam elnyomni a sikolyt, ami kikívánkozott volna, mikor tövig eltűnt bennem. Ezután az ő száját faltam szüntelenül, miközben kezei segítségével mozogni kezdtem.
Nem veszthettem el teljesen a fejem, figyelni kellett, nehogy magával ragadjon a szenvedély, de így is mindennél érzékibb pillanatok átélői lehettünk. Sóvárogva hajszoltuk a gyönyört, amelynek elhúzására most nem volt idő, és a helyszín sem volt a legalkalmasabb.
A beteljesülés pillanatában hangos zene harsant a hangszórókból, így nem kellett annyira erőlködni, hogy elfojtsuk kéjünk hangjait, utána szorosan összeölelkezve igyekeztünk magunkhoz térni. Egy pár percig még Rob ölében maradtam – míg ő bennem -, majd kelletlenül lemásztam róla, ugyanis felismertem a filmem végéhez közeledő egyik jelenet aláfestő zenéjét.
Gyorsan megigazítottuk a ruháinkat, de még ekkor sem voltunk képesek a vásznon zajló képsorokra figyelni, egymás tekintetébe bújva győzködtük egymást arról, hogy nem látott meg senki. Csak a legutolsó jelenetnél fogtam fel, mi is történt, és fülig pirultam… „szégyenemben”? Nem, nem szégyelltem semmit. Csak a helyzet pikantériájának okán.
Rob viszont mereven szegezte a tekintetét előre. Én is odapillantottam és megint csak egy csókot láttam. Ettől akartam megóvni mindkettőnket, de hiába érintettem meg a kezét, valamiért elrántotta. Meglepetten és értetlenkedve nyúltam utána ismét, ekkor viszont úgy megszorította, hogy szinte fájdalmat okozott.
Csak a felszisszenésem után döbbent rá, mit is tett, és rögtön elnézést kért. Elnéztem, de megkérdeztem, mi a baja. Elvégre egyetlen filmes csók miatt még nem kéne így kiborulnia.
(Rob)
Kristen sikeresen elterelte a figyelmemet a filmről, bár tényleg megnéztem volna, hogyan játszik benne. A végén tudtam meg, miért is mászott az ölembe már az elején. Rossz volt őket együtt látni, még akkor is, ha tudtam, hogy egy rakat ember vette őket körbe a forgatáson.
Arra a csókra emlékeztetett, amelyet azon az erkélyen láttam, miután Jill miatt összevesztünk. Vagyis inkább kidobott. Örökre az agyamba égett minden pillanat, mely során végig kellett néznem, mit művel Kellannel ott – és az a valóság volt, nem színjáték.
- Rob! – szólt rám sokadjára, mire ráébredtem, hogy túl erősen szorítom a kezét. Rögtön elengedtem és elnézést kértem. Nem akartam bántani őt, az életünknek azon a részén már rég túl voltunk. De most ez az egy jelenet elég volt ahhoz, hogy felidéződjön bennem a múlt, amelyet elfeledni szándékoztam.
Mire hazaértünk, kissé jobb lett a kedvem, bár sosem gondoltam volna, hogy anyám tud még meglepetést okozni nekünk. Nem engedett be ugyanis a házba. Közölte, hogy még korán van, és menjünk el andalogni egy parkba, mert úgyis szép a telihold.
Az összefüggés nem teljesen volt világos, sőt, már azt is elképzeltem, hogy bentről kényszeríti valaki arra, hogy ilyeneket mondjon, de azzal védekezett, hogy még nem készült el.
- Mivel? – érdeklődtem kíváncsian. Kristen legalább ugyanilyen csodálkozó és kissé ingerült szemekkel méregette a bejárati ajtót. De attól nem tartottam, hogy betöri. Nem voltak egy súlycsoportban.
- Legalább hadd vigyük el Victort is – kérlelte anyámat mégis kedvesen.
- Nem lehet, ez a kettőtök estéje! – jött a válasz.
Mielőtt szerelmem elkezdett volna toporzékolni dühében, kézen fogtam, és elvonszoltam a bejárattól.
- Még te is a pártját fogod? Eltilt a gyerekünktől!
- Csak pár órára, szívem! Gyere, sétáljunk egyet.
- Nem lehetsz ilyen… tutyimutyi! – vágta hozzám az eddigi legaranyosabb sértést, amit eddigi élete során kaptam.
De nem örült, amikor kinevettem érte. Szikrázó szemekkel méregetett, és úgy sejtettem, ma éjszaka közelebbi ismeretségbe kerülhetek a kanapéval, ha nem kérek rögtön elnézést. Megtettem. De nem volt elég.
Magamhoz is kellett ölelnem – amit mellesleg nagyon is szívesen tettem – és csókokkal próbáltam jobb belátásra bírni. A sokadik után éreztem csak, hogy felenged benne a feszültség, és emlékeimbe röppent, mit is csináltunk a moziban alig pár órája. Beleborzongtam. Sosem hittem volna, hogy valaha képes leszek ilyesmire, de Kristen most is elvette az eszemet, mint mindig.
Ahogy ebben a pillanatban is, de a nyílt utcán mégsem akartam leteperni, ezért elszakítottam magam tőle, és a közeli park felé húztam. Anyám tanácsára sokáig andalogtuk kézen fogva a holdfényben arról nosztalgiázva, hogy milyen csodás éjeken tettük már ugyanezt egyik-másik tengerparton.
És másnap is oda készültünk, ahol majd újabb mézes napokban lehet részünk. Mint egy második nászút – persze most már szerelmünk gyümölcsével.
Éjfél is elmúlt, mire hazaértünk, csöpp babánk pedig követelte is a jussát. Szerelmem meg is etette, majd közös cirógatós zuhanyt vettünk, hogy aztán a hálóban adózzunk ismét a testi gyönyörök oltárán.
Reggel kissé kábán és fáradtan ébredtünk, de muszáj volt, mert nem béreltünk magángépet, ami elszállítana Tenerifére, így kénytelenek voltunk sietni – ergo kapkodni is kicsit. Életem párja ugyanis hússzor leellenőrizte, mindent rendben hagyunk-e.
Jenny, aki átjött, hogy elbúcsúzzon tőlünk, biztosította róla, hogy mindenről gondoskodni fognak, de Kristen még így is többször visszaszaladt valamiért. A végén kénytelen voltam a dudára tenyerelni, hogy felfigyeljen végre az időre, ami rohant.
Amint végre beült mellém, központilag lezártam a kocsit, hogy ne tudjon kiszállni, amíg a reptérre nem érünk. Persze cselesen rögtön leengedte az ablakot, és huncutul rám vigyorgott, de kivédtem a szökési terveit: padlógázzal indítottam. Amelyből két méter után vissza is vettem, mert tudatában voltam, hogy egy édes apróság utazik hátul a gyerekülésben.
Kristen pedig megint próbára tette a türelmemet, mikor megfordult az ülésében, és hátra hajolva motyogott a picihez, aki hol kacagva hol hangos visítással felelt neki. Ennek következtében viszont tökéletes rálátásom nyílt formás fenekére, melyet éppen a vállam mellett riszált.
Nehezen tudtam így a vezetésre koncentrálni, ezért megkértem, hogy üljön a helyére, és inkább kösse be magát.
- Miért? – kérdezte, de szót fogadott.
Én viszont magyarázat nélkül fogtam meg a kezét, és szorítottam rögtön reagáló ágyékomra, mely máris fájóan lüktetett.
- Höhh… Hol láttad a csajt?! – háborodott fel, és elrántotta a kezét.
- Milyen csajt? – zavarodtam össze.
- Biztos valami útszéli ribanc izgatott fel így… - mondta megvetően és sértetten kibámult az ablakon.
Legalább egy percbe telt, mire felfogtam a szavait, utána pedig megláttam az ablakban tükröződni a vigyorát.
- Na megállj csak… - helyeztem rögtön kilátásba a bosszúmat ezért, de utána nekem kellett kegyelemért könyörögnöm, ugyanis amennyire a biztonsági öv engedte, hozzám hajolt, és nemcsak hogy érzékien simogatni kezdett, amitől már komolyan eltöprengtem, hogy félreállok valahol és megyünk egy következő géppel, de a nyakamat is harapdálni kezdte.
- Kincsem, karambolozni fogunk – figyelmeztettem, mire kaptam még egy nyalintást a fülcimpámra, amelybe szintúgy beleborzongtam, de visszahelyezkedett az ülésébe.
Megint szoknya volt rajta. Amit ekkor egyre feljebb húzott karcsú combján. Centiről centire… én is centiről centire éreztem szűkebbnek a nadrágomat.
Képtelenség volt az útra koncentrálnom. Félrehúzódtam, kiszálltam a kocsiból, majd átmentem a túloldalára, és őt is kicibáltam az ülésből. Tiltakozott, hogy ne zárjam a csomagtartóba, de mivel az tele volt, csupán a hátsó ülésre száműztem a fiunk mellé.
Így, hogy minden „zavaró” tényezőtől mellőzött lettem, perceken belül megérkeztünk a reptérre, hogy az előttünk álló boldog hétre koncentrálva elinduljunk Tenerife felé.
62. rész sztem csak holnap... szorri! (L)
