88. fejezet
(Rob)
Reggel első dolgunk volt felhívni a szüleimet, hogy kisfiunk hogyléte felől érdeklődjünk. Sokszor kaptam rajta Kristent, hogy a pocok egyik csöpp zokniját nézegeti – ezt hozta magával kabalaként.
Anyám szerencsére megnyugtatott, hogy Victor teljesen jól érzi magát a háremben, amelybe csöppent, sőt, apám sincs végre egyedüli férfi otthon. Nekem is hiányzott már a pici, akivel ismét válthattunk egy pár szót, de már csak pár nap volt vissza a hazatérésünkig. Addig muszáj volt kibírnunk valahogy.
Furcsa, de egyben jó is volt valamilyen szinten, hogy ismét kettesben lehetünk. Ráadásul itt, életünk eddigi legboldogabb heteinek színhelyén. Örökké emlékezetembe véstem mindent, ami ide kötött immár mindkettőnket.
Az évfordulónk alkalmából egy olyan meglepetéssel készültem Kristennek, amit előző évben kihagytunk a program-repertoárból. Béreltem egy jachtot, de mivel nem tudtam vezetni, egy félnapos gyorstalpalón megtanultam az alapokat.
Az nem tetszett ugyan, hogy Kristen megsértődve azon, hogy magára akarom hagyni, rögtön ahhoz a Carlhoz meg az ő delfinjeihez szaladt, de úgy rémlett, hogy nős a pasas, ezért nem aggódtam túlságosan. Csak annyira, amennyire még éppen egészséges.
A jachtot sem volt nehezebb irányítani, mint egy autót, bár gyanítottam, a kikötésnél lesznek problémáim, de addig is a nyílt víz volt a cél. Még azt is a fejembe sulykolta az oktató, hogy merre vannak a veszélyes áramlatok, sőt, egy kört is mentünk, hogy tudjam, mit és hogyan kell csinálnom.
Még életemben nem vetemedtem ekkora őrültségre, hisz ha jön egy vihar, akkor nemcsak a terveimnek lőttek, hanem valószínűleg mindketten – jobban mondva mindhárman – ott pusztulunk.
Kristennel a delfinárium bejáratánál beszéltük meg a találkozót délután egyre, de késett. Tory, az „oktatóm” is velem jött, mert itt volt dolga, és csak záporoztak felőle az utasítások. Nem akarta, hogy összetörjem a vacak ladikját.
Végtelenül megörültem, amikor szerelmemet láttam közeledni a sétányon. A szandálját a kezében lóbálta, és úgy tűnt, nem siet sehova. Amint odaért mellém, át akartam ölelni, de eltolt, és veszedelmes pillantásokkal méregetett.
- Szóval ezzel a macával enyelegtél egész délelőtt? – bámult Tory után, mikor elbúcsúztam tőle. Aztán rám nézett, de úgy, hogy erős késztetést éreztem menekülni… legalább már vannak gyerekeim – ez a gondolat vigasztalt csak.
- Nem enyelegtünk – próbáltam menteni mégis a menthetőt, de kedvesem nem úgy festett, mint aki hisz nekem. Muszáj volt visszadobnom a labdát. – Te meg Carlnak kelletted magad ezek szerint.
Ha azt hittem, hogy erre majd felháborodik, tévedtem. Hűvösen csak ennyit mondott.
- Én nem kellettem magam senkinek. Ott volt Carl felesége is. Meg a gyerekei, ha tudni akarod. Ez a csaj viszont majdnem rád vetette magát!
- Ugyan már – legyintettem. Aztán elmondtam neki mindent. Azaz majdnem mindent, hiszen meglepetést akartam szerezni neki.
- Mi a fenének tanultál te meg jachtot vezetni? – meredt rám döbbenten, de továbbra is gyanakodva Kristen. Kezdtem megérteni, ő mit él át, amikor én vagyok hasonlóan féltékeny, elmebeteg állapotban.
- Az lesz a titok – feleltem rejtélyesen. Ezzel felkeltettem a kíváncsiságát, és szerencsére leszállt a Tory-témáról. Azért feltűnt volna, ha a csaj tényleg akar tőlem valamit.
Hiába faggatott végig egész ebéd közben, nem árultam el semmit, és utána sem, amikor az egyik titkos öbölben ejtőztünk. Mikor délután visszamentünk a kunyhóba, Kristen vetkőzni kezdett – előttem és olyan izgatóan, hogy önkéntelenül is eszembe jutott a legénybúcsúm –, csak nagy nehezen tudtam elszakítani róla a tekintetem.
Előszedtem a gitáromat az egyik szekrényből, mire viszont ő is abbahagyta, amit csinált. A kísértgetésemet.
- Te valami különlegesre készülsz – méregetett egy szál tangában, csípőre tett kézzel, összeszűkült szemekkel.
- Semmi különlegesre – szerénykedtem, de közben azért fohászkodtam, hogy tényleg érezze majd annak.
Én is ledobáltam a ruháimat, és zuhanyozni invitáltam kedvesemet, aki most már a gitáromat nézegette gyanakodva és hümmögve, amit az ágyon fektettem el. Nem hagytam tovább töprengeni, magammal rángattam a zuhany alá, hogy a délutáni sót lemossuk magukról.
Persze másba torkollt a tusolásunk, de mivel naplemente előtt ki akartam érni vele az óceánra, nem hagytam, hogy a hálóban is tovább csábítgasson. Persze ezen is megsértődött, de biztos voltam benne, hogy ha majd meglátja, mit találtam ki estére, egykettőre megbocsát.
Így is történt. Kristen duzzogva követett a kikötőbe, de amikor felsegítette a jachtra, máris elkerekedtek a szemei.
- Hova megyünk? És ki fogja vezetni ezt? – kérdezősködött kíváncsian, minden nehezteléséről megfeledkezve.
- Meglepetés, és a férjed – válaszoltam mindkét kérdésére.
Erre még nagyobb szemeket meresztett rám.
- Te fogod ezt… vezetni? Értesz hozzá? Mióta? És hol a mentőmellény?!
A bizalmatlansága kissé sértő volt, de hagytam tovább csodálkozni, amikor minden gond nélkül elindítottam, majd kikormányoztam a hajót a kikötőből a nyílt vízre. Tory mutatott egy csendes, mondhatni lakatlan partszakaszt délután egy közeli kisebb sziget mellett, ott terveztem lehorgonyozni. Még ez is sikerült.
Szerelmem egyetlen szót sem szólt, mióta elindultunk, döbbenten ücsörgött a jacht végében, sorozatosan fürkész pillantásokkal méregetve engem. Még volt egy kis dolgom odalent, leellenőriztem, hogy minden délelőtt vásárolt kellék megvan-e, majd villámgyorsan felhalmoztam mindent egy pokrócra a fedélzetre.
Kristen nem látta, mit művelek, mert elöl tevékenykedtem. Éppen a naplemente kezdetekor mentem csak hátra hozzá. Megfogtam a kezét, felállítottam, és magamhoz öleltem. Ebben a pillanatban – tökéletesen időzítve – csendült fel A ZENE.
(Kristen)
Még mindig nem tértem magamhoz. Hogy Rob tud jachtot vezetni? És ráadásul nem is rosszul… Amikor lehorgonyzott egy csendes öbölben, a csodálkozástól még mindig nem voltam olyan állapotban, hogy segédkezzek neki, akármivel is szöszölt a hajó orrában.
Amikor viszont hátrajött hozzám, és magához ölelt a naplemente lágy fényeiben, könnyek kezdték csípni a szemeimet. Ezt részben a terhességi érzékenységemnek tulajdonítottam, részben viszont mindannak, amit szerelmem művelt. A hátam mögött. Ezek szerint ezért töltötte a délelőttöt egy másik nő – tényleg az oktató – társaságában.
A meglepetés tökéletes volt. A lágy szellő aztán egy dallamot sodort felém. Rob elmosolyodott. Ebből tudtam csak, hogy ez is az ő műve. Fülelni kezdtem, és nem akartam elhinni, hogy ez igaz lehet.
Immár zokogva próbáltam rá felnézni, de nem láttam a könnyeimtől. Ez az a dal volt, ami a megismerkedésünk első napján szólt, amikor nagy merészen táncolni hívtam őt.
Azóta is hallottam már párszor, de most a környezet, a hangulat, az egész… minden olyannyira képes volt még tökéletesebbé tenni, hogy feltartóztathatatlanul sírtam szerelmem karjaiban. Ő lecsókolta a könnyeimet, majd saját sós ízemmel az ajkain hajolt hozzám egy csókért.
Elcsukló hangon mondtam neki köszönetet, mielőtt viszonoztam volna, de aztán olyan alaposan igyekeztem belesűríteni a csókba minden iránta érzett szerelmemet, hogy őt is megdöbbenthette, mert teljesen meghatódott, mikor elengedett. És még nem volt vége a meglepetések sorának.
Rob elővett valamit a nadrágja zsebéből. Én, bár fogalmam sem volt róla, hova készülünk és miért, szintén készültem egy meglepetéssel – pont a mai napon volt ugyanis az évfordulónk. Még jóval az ideutazásunk előtt csináltattam, és szerencsére nem felejtettem el a csomagok közé rejteni, amikor pakoltunk.
De előbb hagytam, hogy a kíváncsiságom győzedelmeskedjen. A könnyeim még tovább potyogtak, miközben a kezembe adta a hosszúkás dobozt. Újra emlékek rohantak meg. A legelső ékszer, amit tőle kaptam… az ujjaimra néztem, és egy másodpercre elgyönyörködtem benne.
Istenem, mennyire féltem azt kinyitni! Pedig csodaszép gyűrű volt. Ahogy a nyaklánc is, amit a mostani doboz rejtett. Két, egymásba fonódó szív alkotta a medált, mely a fonott láncon csüngött. A szívecskék csak az alakjukkal mutatták, hogy micsodák, a felületük rózsaszirmokká volt megmunkálva. Csodaszép volt.
A szavam is elakadt, ahogy alaposabban megnéztem, és láttam, hogy a két szív-rózsa két nevet rejt:
Rob és Kris
A saját gagyi ajándékomat ezek után oda sem mertem adni neki. Inkább a nyaka köré fontam a karjaimat, és újra csókkal borítottam az arcát előbb, majd megállapodtam a szájánál. Ezúttal is meglehetősen érzelmesre sikerült, alig bírtam elengedni utána.
Rob segített a nyakamba tenni a láncot, aminek csak egyetlen hátulütője volt: így nem láthattam minden pillanatban. Még az is megvolt – és az is rajtam -, amit Malibun ajándékozott nekem. Soha le nem vettem volna egyik tőle kapott ékszeremet sem.
Mivel az elérzékenyülésem soha nem látott méreteket öltött, kezdtem attól tartani, hogy végigbőgöm az egész estét – főként, mikor szerelmem a hajó orrába vezetett. Egy piknik volt varázsolva a fedélzetre. Pezsgővel, rózsával, kristálypoharakkal és némi elemózsiával.
Ő leült a pléd egyik sarkára, és engem az ölébe vont. A szél tovább keringette körülöttünk a levegőben a muzsikát, amely egyelőre fogalmam sem volt, honnan érkezik. Amint elapadtak a könnyeim, megkérdeztem, de Rob csak titokzatosan mosolygott rám.
Utána kinyitotta a pezsgőt, és a poharakat teletöltve az egyiket a kezembe adta. Már az első korty a fejembe szállt, és a baba miatt sem akartam túl sokat inni, így inkább az ő szájáról ízlelgettem a továbbiakban a buborékos nedűt.
Mielőtt elfelejtettem volna, én is átadtam neki a meglepetést, bár figyelmeztettem, hogy messze nem olyan tökéletes, mint az ő ajándéka. Ennek ellenére megörült – és úgy tűnt, őszintén – a karkötőnek, melybe az évfordulónk dátumát vésettem, valamint öt szót.
Together Until The Infinity… Kristen
Rob is szinte könnyekig meghatódott, de elnéztem neki ezt a kissé férfiatlan megnyilvánulást, mert úgy sejtettem, lesz ő még igenis férfias is az éjszaka során. És nem tévedtem…
Kisvártatva a zeneszó elhalkult, de ekkor kedvesem a gitárját vette elő, miután elfektetett engem a szintén fedélzetre varázsolt párnákon. Eljátszotta azokat a dalokat, amelyeket Brightonban is, majd egy újjal is megörvendeztetett. Ezt már nem bírtam egyhelyben fekve végighallgatni.
Tudtam, hogy ezzel vége a csodának, amit az ujjaival bírt művelni a hangszeren, de nem érdekelt. Félretoltam előle a gitárt, és ismét az ölébe ültem. Csókjainkat a nap utolsó lemenő sugarai vontál narancsszín keretbe, de a szívem szerelmes árnyalatát nem tudták túlszárnyalni.
Közel s távol senki nem volt, úgyhogy zavartalanul álltunk neki vetkőztetni egymást, folyamatos csókokkal tarkítva a másik felszabaduló bőrét. A szél sós vízpermettel igyekezett hűteni szenvedélyünket, mindhiába. Mi annál inkább lángba borultunk.
Rob gyöngédsége volt az i-n a pont. Olyan odaadóan és figyelmesen kényeztette minden porcikámat, hogy ismét könnyek kezdték mardosni a szemeimet, de lenyeltem őket. Az örömöm leírhatatlan volt. Épp, mint a döbbenetem, amikor megérkeztünk ide.
Nem voltam rest viszonozni a simogatásait, csókjait. Egész addig csak kezünkkel és ajkunkkal kényeztettük egymást, míg a Hold fénye be nem ragyogtatta körülöttünk az öböl csendes vizét, mely lágyan ringatta a vízen a jachtot, miközben mi élvezettel hódoltunk a szerelemnek.
Nem is tudtunk betelni egymással. Már nem is csodálkoztam, hogy mikor Rob a magáévá tett a sokadik gyönyöröm utáni rövid pihenőt követően, ismét egy könny szánkázott le az arcomon. Nyelve hegyével itta fel rólam, majd végighúzta az állam vonalán, hogy aztán a szám felé közelítsen.
Ujjaimmal boldogan tapintottam a bőrét, körmeimet óvatosan húztam végig a hátán, az oldalán, de mivel látszólag eltökélt szándéka volt egész éjjel bennem maradni, nem siettettem a mámort. Gyengéd mozdulataink épp olyan csodát voltak képesek gerjeszteni bennünk, mintha sebesen űztük volna a beteljesülést.
Így sokkal bensőségesebb és csodálatosabb volt az egész. Legalábbis az első órában. De utána már olyan szinten lángolt bennünk a vágy, hogy egyetlen pillantással megegyeztünk abban, hosszú még az éjszaka, és átadtuk magunkat a kevésbé romantikus iramú, ám annál kielégítőbb szenvedélynek.
Szerelmem utána sem moccant belőlem, csak átfordult, hogy nekem kényelmesebb legyen rajta feküdnöm. Amint lecsillapult a légzésünk, nem bírtam megállni, hogy nem csak só-, hanem verejtékcseppes bőrén ne simítsak végig a nyelvemmel.
Erre ő megborzongott, én pedig tudtam, hogy az éjnek tényleg nincs még vége korántsem.
Sűrű szerelmi vallomások és egymásnak tett néma ígéretek kereszttüzében folytattuk szerelmezésünket kifulladásig. Már egyáltalán nem bántam, hogy indulás előtt nem engedett az „erőszaknak”, és kunyhóbeli szex helyett ide hozott.
A csillagok legalább olyan boldogan ragyogtak felettünk, mint amilyennek én éreztem magam ezekben a pillanatokban.
Itt, a természet legősibb elemével, az óceánnal körülvéve töltöttük az egész éjszakát. Az enyhe hullámverés tovább ringatta a jachtot, mi pedig élvezettel hódoltunk a szerelemnek.
