(Rob)
A repülőút sem volt könnyű. Kristen ugyanis folyamatosan csábítgatni próbált. Nem igazán tudtam, mi ütött belé, de nem mertem megkérdezni, hátha akkor abbahagyja. Felszabadultnak, gondtalannak és boldognak tűnt. Szerettem, amikor ilyen.
Victorral sem volt szerencsére semmi gond, nyugodtan tűrte, hogy egy idegen helyen furcsa körülmények között van, egy számára ismeretlen bölcsőszerűben, amit az egyik stewardess bocsátott a rendelkezésünkre.
Kristen megint féltékenykedett egy sort, amiért a csaj állítólag megbámult engem, de gyorsan eloszlattam a kétségeit az iránta való érzelmeimet illetően, ugyanis megcsókoltam, és percekig nem eresztettem. Akkor is csak azért, mert a gyermekünk „ránk szólt”.
Pár óra múlva szállt le a gépünk. Rögtön béreltünk is egy autót, majd elindultunk San Andrés felé, ahol a szállásunk volt. Egy tengerparti hotelszobát foglaltak nekünk a nővéreim, tökéletes kilátással az óceánra.
A hőmérséklet is épp megfelelt, így nem kellett attól tartanunk, hogy Victor leégne a napon, amelyre ennek ellenére sem szándékoztuk kitenni aszalódni, de legalább nem kellett a szállodában hagynunk a gyerekmegőrzőben. Ha egy ismerősünk lett volna velünk, akkor rá még csak-csak rábízzuk, de idegenekre semmiképpen.
A csomagok lepakolása után egyből a part felé vettük az irányt, Victort Kristen szállította egy kenguruban, míg én a mózeskosarát vittem. Egy alkalmasnak látszó pálmafa alá telepedtünk, amely elég árnyékot adott mindhármunknak.
Alig mertem Kristenre pillantani, aki falatnyi bikinijében illegette magát előttem és a népes strandon bámészkodó idegenek előtt, akiknek csaknem kilencven százaléka férfi volt. Most már sejtettem, miért volt pipa a gépen a stewardess miatt. Ha a nő csak negyed annyira bámult meg engem, mint az itteni népek szerelmemet, akkor értettem a kiakadását.
Megpróbáltam elnyomni, és nem kiakadni ilyen „apróság” miatt, de örültem, amikor úszkálni indult. A vízben legalább nem látja senki abban az izgató anyagdarabban, amit fürdőruhának neveznek. Én Victorral maradtam a parton, és hosszan figyeltem kedvesemet, aki legnagyobb rémületemre egyre beljebb merészkedett a tengerben.
Féltettem őt, hogy valami baja esik, de szerencsére egy idő után visszafordult és a partra úszott. Kifulladva dobta el magát végül a törölközőn, testén csillogó vízcseppek gyöngyöztek, amelyek még kívánatosabbá tették - és nemcsak az én számomra.
De most haragudtam rá egy kicsit a felelőtlensége miatt, ezért elnyomtam a látványa keltette egyéb reakcióimat.
- Legközelebb ne menj olyan messzire - mondtam dühöm és aggodalmam ellenére inkább kérlelve.
- Itt nincsenek cápák! - védte magát tovább pihegve.
Hát tényleg ilyen kicsi - vagyis nulla - a veszélyérzete? - csodálkoztam magamban.
- Azok talán nincsenek, de a mély vízben remekül meg lehet fulladni, úgyhogy kérlek szépen, legközelebb gondolj legalább a fiadra, akinek szüksége van rád.
Nyugodtan beszéltem, még a hangomat sem emeltem fel, mégis megérthette, mire gondolok, mert erre felült, és közelebb kúszott hozzám.
- Csak neki van szüksége rám? - kérdezte ártatlan, egyszersmind búgó hangon, miközben egyik kezét a combomra tette, és centinként csúsztatta a tenyerét egyre feljebb.
Már azóta kívántam, amióta a kocsiban kihúzta a gyufát, az érzékeim pedig rögtön válaszjeleket küldtek a finoman cirógató érintésre. Elkaptam a csuklóját, mielőtt veszélyes területekre tévednek az ujjai.
- Kristen - akartam rászólni, de elfúlt a hangom.
Ekkor viszont közelebb hajolt, kebleivel szándékosan súrolva a karomat.
- Még leláttam az aljára, nem esett volna bajom - súgta a fülembe, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat.
Fogalmam sem volt róla, miért mondta ezt. Maximálisan elvesztettem a fonalat. Az illata cseppet sem halványult a fürdőzés ellenére, sőt, a napsugarak hatására mintha inkább intenzívebbé vált volna, még jobban felerősítve a vágyaimat iránta.
Elfelejtettem minden haragomat, és már csak egyetlen dologra tudtam gondolni, amelyhez egyedül a hely nem volt alkalmas. Ajkai már egészen közel jártak a számhoz, amikor elvesztettem a türelmemet.
Megragadtam, és egy gyors mozdulattal elfektettem a törölközőn. Ugyanebben a pillanatban vadul csókolni kezdtem, amely ellen nem tiltakozott, épp ellenkezőleg - olyan forrón viszonozta, hogy megérinteni már nem is mertem. A testünk így is olyan tapadóan simult egymáshoz, hogy komolyan attól tartottam, menten felrobbanok.
Ő pedig tett rá még egy lapáttal. Mivel a karjait leszorítottam a feje mellett, a lábait ügyeskedte a csípőm köré, de mielőtt szabadulásképtelenné tehetett volna, ellöktem tőle magam és hason elnyúltam a másik törölközőn.
Szívem szerint a nálam minden bizonnyal hűsebb tengerbe gázoltam volna, hogy jegeljem a vágyaimat, de azon pillanatnyilag túl nyilvánvalóan látszottak, ezért előbb így próbálkoztam. Szerelmem kérlelő tekintete sem tudott meghatni. Végül vállat vonva vette elő a naptejet, és kezdte el kenegetni magát.
Hogy ne kelljen ezt végignéznem, a babánk felé fordultam, aki édesen szuszogott a mózeskosárban.
- Este elmehetnénk valahova vacsizni – mondta hirtelen Kristen.
Ez nem hangzott rosszul, de fogalmam sem volt, hova tegyük addig a gyereket.
- Áttúrtam az internetet, mielőtt eljöttünk, van itt egy-két olyan étterem, ahol külön gyerekmegőrző van családosoknak, Victorra addig vigyázni tudna valaki, míg mi kajálunk – adta meg végül a megoldást, mikor megkérdeztem, hogyan gondolta pontosan.
Csodálkozva kaptam rá a tekintetem, ami hiba volt, mert épp a melleit kenegette, méghozzá igen érzéki mozdulatokkal. Kényszerítettem magam, hogy emlékezzek rá, miről is beszélgettünk. Vacsora, gyerekmegőrző, igen. És azon csodálkoztam – jutott ez is eszembe -, hogy rá meri majd bízni idegenekre a picit. Eddig attól is a hideg rázta, amikor a gyerekorvos ért hozzá, csak a barátainknak és a közeli rokonainknak merte a gondjára bízni.
És most ez az ötlet… Végül is, ki lehet próbálni – gondoltam, így beleegyeztem, bár más terveim is voltak még az estére vonatkozóan. És nemcsak az ágyban…
(Kristen)
Miután kinapoztuk és –úszkáltuk magunkat, visszamentünk a hotelbe, hogy lezuhanyozzuk magunkról a sót, és persze ellássam Victort. Ő is szemmel láthatóan jól érezte magát, és bár végigaludta a repülést, most mégis aluszékonyabbnak tűnt.
Megetettem, megfürdettem, és tisztába tettem, majd elindultunk az alig két utcányira levő egyik olyan étterembe, amelyről beszéltem. A gyerekmegőrző viszont mégsem bizonyult olyan bizalomgerjesztőnek, mint amit a neten láttam-olvastam róla, ezért megkérdeztük az étteremben, nem-e kaphatnánk egy olyan sarokasztalt, ahol a pici is elfér mellettünk.
Szerencsére egy pillanatig sem akadékoskodtak, később ki is derült, hogy miért. Nemcsak a pincérek, hanem maga az étteremtulajdonos is meglepett bennünket vacsora közben. Rob ellenséges tekintettel méregette a meglepően fiatal tulajt, aki pedig csak egy autogramot akart tőlem. Megkapta.
Szerelmem viszont továbbra is morcosan meredt maga elé.
- Hogy bírod ezt? – kérdezte aztán szenvedő érdeklődéssel.
Halkan felnevettem. Neki ezek szerint elege van abból, hogy majdhogynem lépten-nyomon felismernek engem. De nem tudtam ellene tenni. Pedig nem is volt olyan vészes a helyzet. Legutóbb Worthingben csinálták ugyanezt abban a kávézóban, de hál’ Istennek azóta sem.
- Látnád, amikor több tucatnyi rajongó esedezik egy-egy aláírásért a premiereken.
Kedvesemen látszott az undor a szavaim hallatán, látványosan még meg is borzongott.
- Jesszusom… - motyogta, majd visszafordult a vacsorája felé.
Victor végigaludta az estét, de mivel jól érezte magát a kosárban, magunkkal vittük egy rövidke sétára is a tengerparton. A csillagok ezernyi apró fénypontként ragyogtak a fejünk felett, csak a hold nem mutatkozott, mert felhők közeledtek az óceán irányából.
Mielőtt a vihar ideért volna, visszaindultunk a biztonságos fedezéket nyújtó hotel falai közé, de a gyermekünk kényelembe helyezése után az erkélyre mentem, hogy élvezhessem még kicsit a part felől fújó szél jellegzetes tengerszagát.
Rob mögém lépett, és hátulról magához húzott. Elégedetten dőltem a mellkasának, és örömmel fogadtam a puszijait, melyekkel a nyakam bőrét kezdte cirógatni. A vágy elöntötte minden porcikámat, és élvezettel adtam át magam a kényeztetésnek.
Tudtam, hogy némileg kegyetlen voltam vele egész nap, de csak bosszúból, amiért türelmetlenkedett reggel az induláskor. Most viszont az én érzékeim is felgyúltak az érintése alatt, és nem is akartam tovább húzni az időt. Úgy gondoltam, eleget várattam ma már mindkettőnket. Ideje, hogy beteljesüljenek a kívánságaink.
Megfordultam a karjaiban, és a nyakánál fogva húztam közelebb magamhoz. Megkaptam az így „kikövetelt” csókomat, és izzani kezdett körülöttünk a levegő is, sőt, már-már ott tartottam, hogy a felettünk tombolni kezdő viharban a szabad ég alatt, akár itt az erkélyen veszem rá testünk akaratának beteljesítésére, de valami megakadályozott ebben.
Jobban mondva ő. Akármennyire is egyértelműen adtam tudtára, hogy mit szeretnék, a legnagyobb meglepetésemre nem cipelt a hálóba, hanem eltolt magától. Kíváncsian vártam, mi erre a magyarázata, hisz egész nap alig bírta türtőztetni magát, hogy távolságot tartson kettőnk között.
- Még van valami, amit meg kéne beszélnünk – kezdte véresen komoly hangon.
Megijedtem, mi lehet az… A legrémesebb, ami eszembe jutott, hogy úgy döntött, mégis Tommal fog dolgozni, de hiába erőlködtem, más nem ugrott be, ami ilyen komorrá tette volna.
- Mi az? – suttogtam, előre rettegve tőle, mit fog mondani.
- A házasságunkról van szó – folytatta.
Megállt a szívem. És nem értettem, mi baja lehet a házasságunkkal…
Eddig tökéletesnek tűnt… Lehet, hogy ő már nem akarja?! De semmi jelét nem mutatta eddig, hogy bármiben is hiányt szenvedne, vagy valami nem tetszene neki… Totálisan bepánikoltam, és a könnyeimet nyeldesve néztem a szemeibe, hátha felfedezek benne valamit, amiből kikövetkeztethetném, hogy mi az, ami nem stimmel szerinte. De semmi.
- Mi van vele? – leheltem.
Rob ekkor elengedett, és hátrált egy lépést. Egy pillanatig csak bámult maga elé összeráncolt szemöldökkel, majd szólásra nyitotta a száját.
San Andrés (Tenerife), a hotel
