63. fejezet
(Kristen)
- Szerintem… - kezdte Rob, de újabb idegőrlő másodpercekig húzta a folytatást, az én torkomban viszont lassacskán egy gombócnak csúfolt Himalája nőtt.
- Rob - szóltam bizonytalanul, mire végre rám nézett. A tekintete feszült volt és legalább olyan ideges, mint én magam.
- Váljunk el! - nyögte ki aztán hirtelen.
Idegen nyelven beszélt, nem értettem, amit mond. Vagy csak nem akartam megérteni. De végül mégis beszivárgott a tudatomba. Válni akar?
Egy hangot sem voltam képes kiadni. Csak bámultam rá némán, de ő lesütötte a szemeit és a száját harapdálta. Gyanúsan látványosan kerülte a tekintetemet. A gombóc tovább fojtogatott, de a szája szélének rándulása mintha arra akart volna rávezetni, hogy ez csak valami idióta vicc. Drága férjem hülye bosszúja, amiért a nap során számtalanszor hagytam ott felizgatva. De ez azért már durva volt. Hogy elválni!
Nem adtam meg neki az örömet, hogy lásson széthullani. Lenyeltem a torkomat feszítő sziklatömböt és egy egyszerű rövid szócskával válaszoltam. Nem hagyhattam, hogy ő győzzön!
(Rob)
Kristen egyetlen szóval olyat ütött vissza, amire nem számítottam. Azt hittem könyörögni kezd majd, hogy ne csináljam ezt, esetleg lehülyéz vagy sír egy keveset… Én pedig közöltem volna vele, miért gondoltam válásra.
De ő szimplán annyit mondott:
- Jó.
Még csak fel sem emelte a hangját. A szemébe nézve viszont nyoma sem volt jókedvnek vagy szomorúságnak, a könnyei is elapadtak. Kettőnk közül ő volt a jobb színész. A „tréfám” viszont fordítva sült el. Elsápadva pánikolni kezdtem.
- Jó? - kérdeztem vissza.
- Persze, ha ezt akarod - vágta rá könnyedén.
Mielőtt kimondtam, ő, most azonban én dermedtem meg a rémülettől. A szobában alvó csöppség felé pillantottam, majd újra az anyukájára.
- Én csak… Nem! - egyre jobban féltem, hogy komolyan gondolja azt, amit én egy pillanatig sem.
Közelebb léptem hozzá és már ott tartottam, hogy én állok neki sírni, könyörögni, vagy ami csak szükséges, de a mosolya belém fojtotta a szót.
- Ez szemét húzás volt tőled, Pattinson - méregetett összeszűkült szemekkel.
Szóval rájött! De azt mégsem tudta, hogy részben komolyan gondoltam.
- Nem vicceltem - mondtam neki újra komolyra váltva.
- Miért akarnál válni? - Egyetlen rövid kérdéssel a sarokba szorított. Aztán felsorolta, miért NEM akarok válni. - Végre vége a Dylan-ügynek. A fiaddal imádjátok egymást. Kathy már Cameroné. - Közbe akartam szólni, hogy sosem vágytam Kathy kegyeire, de szünet nélkül folytatta. - Van egy szerető feleséged, aki minden kívánságodat teljesíti, és akit talán te is szeretsz kicsit...
- Nagyon szeretlek! - szakítottam félbe, mert hallottam elbizonytalanodni.
- Szóval semmilyen nyomós okod nincs, hogy elváljunk, csak bosszút akartál állni.
Ijesztően jól ismert már engem. Egy alapos okom mégis volt.
- Tévedsz - mondtam és még egy lépést közeledve hozzá az erkély korlátjának szorítottam. - Igenis van - mormoltam a nyakába, miközben elégedetté tett, hogy alig érintem, de elakadó lélegzettel mégis olvadozik a karjaimban.
- Mi? - nyögte.
A karjai lassan körém fonódtak, és mivel úgy tűnt, komolyabb lelki sérülések nélkül megúsztuk az iménti játékot, végre elárulhattam az okát is.
- Újra el akarlak venni – néztem a szemébe, felhagyva nyaka puszilgatásával.
Most ismét rajta volt a sor a megdöbbenés tekintetében.
- Hogy mi? – merevedett meg a karjaimban.
- El akarlak venni megint – ismételtem meg mosolyogva iménti szavaimat.
- De… Hogy…? Minek? – jött végül a leghangulatrombolóbb kérdés, amit csak feltehetett.
Azonnal elengedtem, és elhátráltam tőle. Azaz csak szerettem volna, de Kristen szorosan a nyakamba kapaszkodott, és nem eresztett.
- Miért akarsz elvenni megint? – fogalmazta át az előbbi „tapintatos” kérdését.
- Mert szeretlek – feleltem egyszerűen. – És ha tehetném, naponta feleségül vennélek, többször is akár.
Újabb hüledezés következett. Bocsánatkérően néztem rá egy pillanatig, majd újra a karjaimba zártam.
- De ha te nem akarod… - sóhajtottam lemondóan. Úgy éreztem, komolyan hülyét csináltam magamból, és nem kéne ilyen „romantikusnak” lennem.
Szerelmem ekkor az arcomra simította a tenyerét. Rápillantottam.
- Akarom – mondta ugyanazon a hangon, amely egy életre beleégett a memóriámba – az oltárnál is így ejtette ki a száján ezt a szót.
Félénken rámosolyogtam, és meg akartam csókolni, de az ujjai megakadályoztak benne. Kérdően néztem csillogó szemeibe.
- De emiatt ne váljunk el – kérte.
- Rendben. – Engedtem az „erőszaknak”, bár valójában eszemben sem volt elválni tőle. Nemcsak házasságilag, hanem egyetlen percre sem.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, mire elvette ujjait a számról, és ajkaink félúton forrtak össze az áhított csókban. El sem eresztettük egymást, így araszoltunk be a hálóba, mivel a fejünk felett egyre erősebben morajlott az ég, és félő volt, hogy bőrig ázunk, ha kint maradunk.
Az ágy mellé érve lefejtettem magamról kedvesem ölelő karjait, de csak azért, hogy mindkettőnket megszabadítsam a feleslegessé vált ruháktól. Utána elfektettem őt az ágyon, és először a tekintetemmel simogattam végig minden tökéletes kis porcikáját. Aztán következtek az ujjaim. Már azt is élveztem, ahogy megremegett az érintésem nyomán.
A nyelvemet a végére tartogattam, amikor már majd’ elepedtem az ízéért. Az egész testét végigcsókoltam, bár már alig bírtam visszafogni magam. Egész nap ki voltam téve az apróbb csábítgatásainak, mostanra pedig már bármelyik pillanatban robbanás közeli helyzetben éreztem magam. Főleg, mikor elkezdte viszonozni a simogatásaimat.
Addig izgattam a kezemmel és a számmal, míg hangos sikkantásokkal nem kezdett könyörögni a kegyelemért. Megadtam neki, hisz mindketten erre vágytunk. Nedvesen lüktető barlangja izzóan ölelte körbe merev testemet, apró szorításai az őrületbe kergettek.
A csípője alá nyúlva hatoltam belé újra és újra mindennél mélyebben, körmei unszolásának engedve, melyek gyorsabb tempóra ösztönöztek. Ajkunk sem eresztette egymást, és míg a kint tomboló vihart is túlszárnyalva eszeveszett iramban hajszoltuk a gyönyört, testünk minden rezdülése a másik iránt érzett szerelmünket bizonygatta.
A beteljesülés pillanatában a világ megállt forogni is egy másodpercre, az idő is megszűnt, csak ketten létezünk, egymás szerelemverejtékes ölelésében. Lágy csókok közepette vártuk testünk lecsillapodását, hogy aztán új örvénybe feledkezve igyekezzünk még több gyönyört szerezni a másiknak.
Másnap korán keltünk az alváshiányos éjszaka után, mert a fiunk előző nap egy hétre előre kialudta magát, így hangosan követelte a magáét. Kristen kissé kómásan etette meg, de egy közös frissítő zuhanyzás után máris vidáman és éberen csillogtak a szemei. Pedig a meglepetésem javáról még nem is tudott.
A nővéreim segítségével olyasmit szerveztem neki - jobban mondva nekünk -, amelynek fontos bevezetője volt az előző éjszakai „színjáték”, bár végül nem egyezett bele a válásba – aminek persze kifejezetten örültem. Most viszont azon kezdtem gondolkodni, hogy lóghatnék meg előle egy órácskára, amíg elintézem a végső simításokat.
(Kristen)
Rob meglepett azzal, hogy újra el akar venni, de hülyeségnek tartottam, hogy emiatt elváljunk… Másnap viszont egész nap meglehetősen elgondolkodónak tűnt. Nem tudtam, mi baja lehet, mert nem árulta el magától. Végül délután a parton, ejtőzés közben rákérdeztem.
- Beszélnem kéne… anyámmal – hazudta aztán.
Sejtettem, hogy nem Claire-rel van sürgős csevegnivalója, de ráhagytam. Egyelőre.
- Hívd fel – böktem a mobiljaink felé.
- Nem… - Annyira láttam rajta, hogy valami mást akar csinálni vagy mondani, hogy nevetve közelebb húzódtam hozzá egy pusziért, és megpróbáltam kiszedni belőle az igazat.
De nem sikerült. Végül én magam zavartam vissza a szállodába sértődötten, hogy ha ennyire nem akarja elmondani, akkor hagyjon békén. Persze csak tettettem, mert úgy sejtettem, valami új „meglepetésen” töri a fejét, és nyilvánvalóan ehhez szeretett volna elszabadulni egy kis időre.
Miután kapva kapott az alkalmon, kettesben maradtunk Victorral az előző nap használt pálmafa alatt, és míg ő aludt, én a tájban gyönyörködtem. Furcsa volt, hogy itt milyen meleg van a későtavaszi Londonhoz képest, de reménykedtem benne, hogy lassan Worthingben is nyárrá változik az idő, és gyakrabban mehetünk majd oda.
Az is eszembe jutott, hogy ha innen hazatérünk, alig egy hetet leszünk otthon, mielőtt utaznánk tovább Amerikába. Alig vártam, hogy végre újra lássam a családomat. Hiába jöttek el meglátogatni egyszer még régebben, hiányoztak.
Kivéve Cam, aki az utóbbi két hétben boldogított bennünket. Nem töltött el túláradó boldogsággal, hogy Kathy is vele megy haza, de sosem szóltam bele a szerelmi ügyeibe, és nem most akartam elkezdeni.
Victor mocorogni kezdett, így rápillantottam. Hatalmas szemekkel nézett vissza rám, majd mintha a pálmafa levelei felé nyújtózkodott volna. Közöltem vele mi az, mire egy „öh” hangot kaptam válaszként. Kivettem a mózeskosárból, és odatartottam a fa törzséhez, hogy megtapogathassa.
Vidáman ficánkolt a karjaimban, amikor egyszercsak egy fényképezőgép kattanását hallottam. A boldogságom félelemmé merevedett. Lassan fordultam hátra úgy, hogy a pocok kizárólag hátulról látszódjon, pici arcocskáját is takarni igyekeztem.
Dühösen bámultam a gépét tekergető fiatal, fürdőnadrágos idegenre, aki egyáltalán nem látszott hivatásos parapazzinak, de ebben soha nem lehettem biztos. Nem tudtam – és nem is akartam – visszafogni a mérgemet, amikor rákiáltottam, és elküldtem a fenébe.
Az ismeretlen viszont csodálkozva felpillantott, és őszinte – vagy megjátszott – ártatlansággal csodálkozott felém.
- Csak egy életképet készítettem – mutatta fel a masinát. – Most akartam megkérdezni, hozzájárulna-e, hogy közzétegyem a magazinomban…
- Miféle magazin az? – firtattam.
Tovább takargattam közben Victort és átkoztam a sorsot, amiért épp ilyenkor nincs itt Rob. De a férfi ekkor bemutatkozott. Kevinnek hívták. A kezét nyújtotta, amit enyhe habozás után megfogtam, majd végighallgattam a meséjét. Végül nekem kellett bocsánatot kérnem, amiért azt hittem, hogy rólam akar lesifotókat készíteni, de legnagyobb meglepetésemre fogalma sem volt róla, ki vagyok.
- Nem nézek tévét, és moziba sem járok - vont vállat.
Szinte felüdülés volt olyan „fényképésszel” találkozni, aki nem valamelyik szennylap alkalmazásában állt. Beszédbe elegyedtünk. Egész kellemes társaságnak bizonyult. Most már a babámat sem takargattam olyan nagyon, de megkértem, hogy ha lehet, róla ne készítsen felvételeket. Bár annak sem örültem, hogy folyton rám irányította az objektívot…
Akkor kezdett kínossá válni a szitu, amikor Kevin udvarolni kezdett, annak ellenére, hogy tudta, a férjemmel vagyok itt. Igyekeztem leszerelni, de nem ment könnyen. Egyre sűrűbben tekintgettem a szálloda felé, abban reménykedve, hogy Rob lassan csak visszatér hozzánk, amikor egyszer meg is láttam közeledni, de az arckifejezése nem sok jót ígért.
