65. fejezet
(Rob)
A reggel összefonódó testünkre vetette első fényeit. Furcsán kipihentnek éreztem magam, holott a második nászéjszakánk cseppet sem maradt el az első igazi mögött, melyet Bora Borán töltöttünk.
Valamikor éjféltájt pezsgővel is koccintottunk, de egyikünk sem tudta volna megmondani, hogy az szállt a fejünkbe vagy egymás részegítő közelsége. Nem tudtunk kifogyni sem a csókokból, sem pedig a simogatásokból, melyek éppoly intenzíven hatottak ránk, mint a legeslegelső alkalommal.
Nosztalgia gyanánt önkéntelenül is felidéztük eddigi szerelmünk legszebb pillanatait szintúgy, mint a legfájóbbakat. Mikor szerelmem derekát hintettem csókjaimmal, végighúztam a nyelvem azon a halvány műtéti hegen, mely a meg nem született gyermekünkre emlékeztetett mindkettőnket, de érintésem megpróbálta begyógyítani soha el nem feledett testi-lelki fájdalmainkat, így egy könnycseppnyi idő elteltével újra örömeinkké lett a főszerep.
Testünk és vágyaink maximálisan kiegészítették egymást, szavak nélkül fohászkodtunk, hogy ne érjen véget az éjszaka. Újra és újra megdöbbentem azon, milyen összhangban vagyunk, és milyen maradéktalan gyönyöröket tudunk szerezni egymásnak.
Két éve még szemberöhögtem volna azt, aki ilyen boldogságot jósol nekem. Két éve még álmodni sem mertem volna, hogy mostanra férj, sőt, apa leszek. Jelenleg viszont már el sem tudtam képzelni nélkülük az életem.
Megérte az apró összezörrenés előzőleg, mert most, hogy végre hagyományosan is megkértem Kristen kezét és ő hagyományosan, de korántsem unalmasan mondott igent - ráadásként a sógoromék által kerített pap össze is adott bennünket -, minden eddiginél elválaszthatatlanabbnak éreztem a szerelmünket.
Az újabb nászéjszaka pedig mindezt nemcsak érzelem-, hanem szenvedélytelivé is koronázta. De lassacskán ez is véget ért. A hajnal első fényei a szobába furakodtak, mézszínbe vonva karjaimban fekvő szerelmem karcsú testét.
- Jó reggelt - pillantott rám bágyadtan mosolyogva, amint megérezte magán a cikázó sugarakat.
- Jó reggelt - viszonoztam a köszönést és a mosolyt.
Hihetetlen, ámde varázslatos módon testem újra éledezni kezdett, amikor Kristen könnyedén végigsimított rajta, megállapodva gyönyöreinek legfőbb okozóján, ami ez esetben nem a kezem, de nem is a nyelvet volt.
Ő viszont mindkettőt bevetette annak érdekében, hogy még egyszer átélhessük a mámort. Annyira tudta, hol és hogyan érintsen meg, hogy remegni kezdjek a még többért, hogy minden bizonnyal belehaltam volna, elégek, ha ilyenkor hagyja abba, amivel a végsőkig tüzelt.
Pillanatnyilag nem szándékozott abbahagyni, inkább más tervei voltak. A testem fölé kúszva végigfeküdt rajtam, és habozás nélkül tüntetett el mélyen magában. Azt hittem, már elege lett belőlem előző este óta, de szerencsére tévedtem.
Újabb kimerítő óra után kászálódtunk csak ki az ágyból, meglehetősen fáradtan, de ez amolyan kellemes fáradtság volt. Kristen sem aludt semmit sem az éjjel, de előttünk állt a nap immár a fiunk társaságában, akit éppen akkor hoztak meg Cameronék, amikor végeztünk az ébresztő-zuhanyzással.
A pici fiú egyből az anyukájához kéretőzött, félreérthetetlen szándékokkal. Szerelmem el is vonult vele a hálóba, hogy megetesse. Megkínáltam előző napi segítőimet – és tanúinkat – némi frissítővel, de a repülő indulására hivatkozva köszönettel visszautasították.
- Amerikába mentek innen egyből? – kérdeztem.
- Igen, szerencsére jövő héttől már ott állok munkában – felelte Kathy.
Mivel Cameron előtt sem voltak titkok, megkérdeztem tőle, van-e már esetleg gyanúsított Dylan meggyilkolásával kapcsolatban.
- Találtak valami nyomot, de semmi konkrét, csak pár cérnaszál, akárki otthagyhatta, akár az egyik vendég is – nyugtatott meg. – Ha viszont mégis kiderülne valami rólatok, azonnal intézkedem!
- Kösz, Kathy.
Nem várták meg, míg Kristen végez, csak bekiabáltak neki a hálóba. Azzal búcsúztunk el, hogy pár hét múlva úgyis találkozunk, amikor mi repülünk át az óceánon.
Ezután bementem életem két szerelméhez a hálóba. Victor kedvesem mellkasán feküdt, és éppen elszundított. Óvatosan ültem le melléjük, és megcirógattam a törpe hátát. Mocorgott egy kicsit, de nem ébredt fel.
Mivel nem is akartuk máris felkelteni, melléjük heveredtem, és sokáig figyeltem őket. Kisvártatva Kristen is elaludt, amit nem is csodáltam egy ilyen éjszaka után. Rajtam is most kezdett kiütközni az utóhatás, majd’ leragadtak a szemeim.
Előbb viszont elvettem a fiamat szerelmem testéről, nehogy véletlenül is leessen róla, a mózeskosarába tettem, majd Kristent átkarolva visszafeküdtem. Önkéntelenül is hozzám bújt, karjai szorosan öleltek át.
- Szeretlek – suttogta vagy fél- vagy teljes álmában, mégis meghatott vele.
Elérzékenyülten sóhajtottam egyet, és követtem az öntudatlanságba.
(Kristen)
Órákkal később Rob karjaiban riadtam. Úgy emlékeztem, hogy a picivel a hasamon aludtam el, ezért rögtön őt kezdtem kutatni a tekintetemmel. Meg is láttam közvetlenül az ágy mellett a kosárban. Békésen szuszogott – megint hason. Újabban rászokott, pedig mindig hátra fektettük.
Egy percig őt figyeltem, majd újdonsült férjemet, aki előző este és éjjel egy csodálatos meglepetéssel vett le megint a lábamról. És ráadásul ismét szentesítettük a kapcsolatunkat. Fejcsóválva hitetlenkedtem. Hogy jutott ilyesmi az eszébe?
Mindenesetre most már duplán házasok voltunk, és örültem, hogy a válásra emiatt mégsem került sor. A legszebb az lenne, ha ráadásként… Nem, erre gondolni sem akartam. El is hessegettem, ami az agyamba kúszott, és kezemet végigvezettem Rob mellkasán.
Lágyan cirógattam, közben eltöprengtem, hogy is lehetek ilyen szerencsés vele? Nem találtam rá választ, de végtelenül boldoggá tett a tudat, hogy együtt vagyunk a sok régebbi megpróbáltatás ellenére.
Az ujjamon megcsillant a gyűrű, amelyet tegnap kaptam, még meg sem néztem elég alaposan, mással voltam elfoglalva. Most viszont szemügyre vettem, és csodálattal adóztam férjem remek ízlése előtt. Ebben most nem volt kő, csak kecses mintákat véstek bele körbe.
Követtem a vonal útját, és a lélegzetem is elállt attól, amit végül kiolvastam benne. A neveink voltak, valamit egyetlen szó, mely már a másik gyűrűmbe is bele volt írva: a végtelenségig. Persze mindez olyan kacifántosan – mégis egyszerűen -, hogy elsőre szimpla mintának hitte volna az ember.
Felpillantottam kedvesem arcára, és meglepetten vettem észre, hogy engem figyel, ki tudja, mióta.
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva.
- Imádom – vallottam be elpirulva, amiért rajtakapott, hogy a gyűrűimben gyönyörködöm. – De még jobban azt, aki adta – húzódzkodtam közelebb hozzá, és megcsókoltam.
Azonnal viszonozta, miközben az ágyra döntött, és széttárt lábaim közé helyezkedett. Végigkarmoltam a hátát, mire halkan felszisszent, de a combjaim közt érzett keménységből ítélve nem volt ellenére. Csak pár könnyebb ruhadarab állta útját vágyaink beteljesítésének, melyeket Cam és Kathy miatt kaptunk magunkra még előzőleg.
Most fél perc alatt szabadultunk meg tőlük, hogy bőrünk minden négyzetcentimétere forrón érintkezhessen egymással. A nászéjszaka folytatásaként végtelennek tűnő percekig csak ujjainkkal, csókjainkkal kényeztettük egymást, mielőtt Rob egy határozott mozdulattal egybeolvasztotta testünket.
Az újraegyesülés pillanatát nyögések köszöntöttük, mely akkor sem szűnt, mikor mozogni kezdett, egyre viharosabb szenvedéllyel téve a magáévá engem újra és újra. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, mielőtt a gyönyör maga alá temetett volna, annyira kívántam a beteljesülést.
Ezúttal nem apróztuk el, gyorsan, azonos ritmusban mozogtunk együtt, mintha valami láthatatlan zenére tennénk ezt egy hallhatatlan szólamnak engedelmeskedve. A kéj elöntötte minden porcikámat, mint mindannyiszor, ha ő ért hozzám.
Szája az utolsó előtti pillanatban tapadt az ajkaimra, nyelve visszautasíthatatlan bebocsátást kért, melyet meg is kapott. Két ponton is összekapcsolódva sújtott le ránk az élvezet, melyet szapora légzésünk kíséretében tettünk a magunkévá.
Még nem tértünk egészen magunkhoz, mikor Victor nyöszörögni kezdett, így legnagyobb sajnálatomra ki kellett bontakoznom szerelmem még mindig perzselő öleléséből, hogy megnézzem a picit. Úgy tűnt, teljesen felébredt, így nekünk sem jutott több intim perc – egyelőre.
Délután lévén először is ettünk valamit, majd a partra mentünk kipihenni magunkat, hogy az éjszakára készülve feltöltődjünk energiával. Egymást cirógatva hevertünk a szokásos pálma alatt, egyikünknek sem volt kedve úszni menni.
Rob egyik kezével Victort tanítgatta a figyelemre, ami abban merült ki, hogy szerelmem ujjait kisfiunk sorban ropogtatni kezdte. Tényleg elképesztően erős szorítása volt, és bár töréssel nem fenyegetett, az apuka párszor felszisszent, mikor gyermeke az erejét fitogtatta.
Bágyadtan figyeltem őket. A jelenet valamennyiben a zongorás esetre emlékeztetett. Nem lepett meg, hogy Rob milyen jó apa lett, holott tartott tőle, hogy nem fog tudni mit kezdeni egy csecsemővel. A félelmei ellenére remekül megoldotta a helyzetet, és kölcsönösen imádták egymást.
Semmiért nem cseréltem volna le őket.
A nap vége felé történt csak egy újabb kellemetlen incidens, mikor az előző nap „megismert” fotós közeledett a parton, és egy számlát hajított le közénk a homokba. Rob kíváncsian felemelte, kihajtogatta a gyűrődéseket, majd felnevetett.
Elkoboztam tőle a fecnit, hogy én is megnézhessem, és hasonló mosollyal nyugtáztam a végösszeget. Tényleg a Londonban elzavart illető volt Kevin. Két fényképezőgép árát követelte ugyanis tőlünk, nemcsak a tegnapiét. Mivel az volt a lényeg, hogy végül nem lehettek az övéi a rólunk készült képek, ennyit pedig nekünk bőven megért a dolog.
Tartottam ugyan picit tőle, hogy Rob mégis feldühödik ezen, és a cseles fotós után iramodik, hogy ellássa a baját, de a jókedve töretlen maradt, és a nap hátralevő részében is nyugodt, vidám, teljes boldogság jellemezte őt is, és engem is.
Meglepetés-nyaralásunk hátralevő napjai hasonló örömökben teltek, Victor is szemmel láthatóan élvezte a környezetváltozást, rengeteget mosolygott, és egyre többet „beszélt”, de csodát még nem vártunk tőle.
Minden érdekelte, amit a keze ügyében talált, nemegyszer csentem el tőle például különböző kagylóhéjakat, mire rájöttem, hogy Rob segítségével találta őket, aki ilyenkor mindig meghúzta magát a háttérben, és hagyta, hogy a fiunk egyedül vigye el a balhét.
Nem lett volna kifogásom a dolog ellen, de Victor a tipikusan mindent-megkóstolok korszakát élte, és nem szerettem volna, ha fertőzéssel térünk vissza Londonba. Meg is úsztuk, egyedül a repülőn volt egy kis gubanc, mert pici fiam nem volt hajlandó aludni, ahogy idefelé jövet, és egyre többször felsírt.
Nem tudtuk, mi baja lehet, és sűrű elnézést kérések közepette próbáltuk csitítgatni, de csak akkor nyugodott meg, amikor végre leszálltunk.
Hazaérve nem volt más vágyam, csak venni egy forró fürdőt, és aludni, de a sors másként akarta. Váratlanul ugyanis, miután a babát lefektettük és mi is az emeletre indultunk, beállított a rendőrség.
