87. fejezet
(Kristen)
Az út Bora Borára cseppet sem tűnt rövidebbnek, mint egy évvel ezelőtt. Most is át kellett szállnunk Los Angelesben. Tavaly azért nem találkoztunk a szüleimmel, mert ők később indultak haza Londonból.
Most Rob felvetette ugyan, hogy szóljunk nekik, és fussunk össze velük, ha már úgyis erre járunk, de én máshogy akartam elütni az időt - úgy, mint ahogy az esküvőnk után. Bár nem ugyanazt a reptéri hotelszobát kaptuk, mégis sikerült kivennünk egyet, hogy ne unatkozzunk, amíg nem indul tovább a járatunk.
Elsőként anyósomat hívtam fel, hogy megtudjunk valamit Victor hogylétéről. Pár óránál tovább eddig sosem hagytuk magára, és az most már régen letelt. Claire megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben, mégis elsírtam magam, amikor odatartották a kicsihez a telefont és ő belemotyogta, hogy mama.
A lányok is ott voltak és ők bíztatták megszólalásra, de mégis: annyira megható volt! Rob persze rögtön kikapta a mobilt a kezemből, mert megijedt a könnyeimtől.
- Szia, anyu! Mi történt? - kérdezte, de ekkor még nem tudta, hogy a fiával „beszél”, biztos azt hitte, hogy az anyja mondott nekem valamit. Victor visítását még én is hallottam, azt már nem, amikor apának szólította szerelmemet. Ezt ő mesélte később, miután váltott még pár szót a családjával.
Mikor már kellőképp kiörömködtük magunkat ezen, a boldogságunk csókja sem hiányozhatott, amely lassacskán valami mássá változott. Egymás vetkőztetésével kezdve, és izzasztó meztelenkedéssel folytatva.
Akárcsak egy éve, most is majdnem sikerült lekésnünk a csatlakozást, az utolsó negyedórában értünk csak oda, amikor már javában beszálláshoz szólították az utasokat. A gépen bágyadtan egymásra mosolyogtunk.
Mivel még tartott az érzékenységgel együtt a vágyódós időszakom is, az út felénél egyszer csak elszántan meredtem a férjemre. Legalábbis felé, mert kicsit sötét volt, kint ugyanis vihar tombolt, de szerencsére messze elkerültük a közepét.
Szerelmem valami szennyet lapozgatott éppen, időnként felkuncogva azon, hogy milyen képtelenségeket bírnak összeirkálni a hírességekről. Rólam egyelőre nem talált semmit.
A pillantásommal addig szuggeráltam, míg fel nem kapta a fejét.
- Mi az? - kérdezte futólag, de aztán a válaszomat meg sem várva visszabámult Charlize Theronra.
- Kicsit idős hozzád a csaj, nem gondolod? - jegyeztem meg epésen.
Rob elgondolkodva nézegette még pár másodpercig, majd keményen odabaszott a hangulatváltozásomnak.
- Annyira nem is vészes a korkülönbség… - motyogta mosolyogva.
A féltékenységem mély haragba fordult át. Kikaptam a kezéből a szemetet, és a földhöz vágtam.
Megszólalni már nem mertem, mert féltem, hogy olyat mondok, amit később csúnyán megbánnék. Ehelyett csalfa férjem kissé meglepett, de főleg értetlenkedő tekintetétől kísérten felpattantam az ülésről, átbukdácsoltam rajta, majd a mosdó felé iramodtam, ahova jól bezárkóztam.
Ez persze már megrémítette. Fél perc sem telt el, amikor aggódva kaparászni kezdte az ajtót, azt firtatva, jól vagyok-e. Dühtől fortyogva méregettem a vékony, hófehér deszkalapot, amely pillanatnyilag elválasztott tőle, de nem feleltem.
- Szívem, szólalj meg, kérlek! - esedezett szívbemarkolóan, de az enyém pillanatnyilag jéggé volt fagyva. A méregtől alig láttam, miközben ledobáltam a pólómat és a farmeremet, aztán valahogy kireteszeltem az ajtót és döbbent hitvesem ingét megragadva berántottam magamhoz.
Amint a zár ismét kattant, azonnal az öve felé tapogatóztam. A helyhiány miatt szorosan összesimultunk, a kezei viszont azonnal rám tapadtak.
- Elárulod, mit művelsz? - mormolta a nyakamba, majd forró csókokkal hintette a bőrömet.
- Addig nem csorgathatod a nyálad mindenféle színésznőcskékre, amíg én vagyok a feleséged! – közöltem vele a problémámat, de közben sikeresen kibontottam őt a nadrágjából, és örömmel tapasztaltam, hogy nem kell vesződnöm a felizgatásával.
- Ahh… Ja, csak ez a baj? – válaszolt fojtott, elakadó hangon, mialatt egyre hevesebb mozdulatokkal simogattam tovább keményedő testét. A szája az ajkaimat kereste, de elfordítottam a fejem.
- Mi az, hogy csak? – visítottam. – Te talán díjaznád, ha mondjuk Kellan fényképét őrizgetném a párnám alatt?
Ezt a mondatot – vagy inkább csak nevet - volt kár kimondanom. Rob, amennyire a mosdó falai engedték, elhúzódott, és komoly pillantással méregetett.
- Te sem csorgathatod rá a nyálad, amíg én vagyok a férjed – mondta halkan, de ellentmondást nem tűrően.
Hirtelen elmúlt a haragom iránta, és maradt a vágy. Ő pedig továbbra is a kezemben. Újra simogatni kezdtem, és közelebb léptem. Nem is próbált ellenállni. Kíméletlenül csókolt, miközben majdnem leszaggatta rólam a melltartót. A szerencsétlen, bár igen szexi darab éppen csak megúszta a támadást.
Ő ekkor felemelt, és a mosdó szélére ültetett. Félrehúzta a bugyimat, és belém mártotta egyelőre az ujjait. A szánk összetapadt, vadul ízlelgettük egymást, miközben ott simogattuk egymást, ahol csak értük – és persze igyekeztünk mindezt csendben csinálni, nehogy feltűnjön a személyzetnek vagy bárkinek a dupla eltűnésünk.
Rob pár percnyi izgatásom után kihúzta belőlem az ujjait, szélesebbre tárta a lábaimat, és végre megérezhettem magamban mélyen merev férfiasságát. Nem volt időnk a hosszas kényeztetésre, csak a csúcsra hajtottunk, egyre szaporább nyögések közepette.
A gyönyör ezúttal hamar érkezett – ugyanabban a pillanatban, amikor valaki kopogott az ajtón.
- Nem tartózkodhatnak ketten odabent, az egyikük azonnal jöjjön ki! – szólt ránk az egyik stewardess.
Egy pillanatra összenéztünk, majd szerelmem eltűnt belőlem, és villámsebesen visszarendeztük a ruháinkat. Nekem volt több vesződnivalóm vele, ezért Rob válaszolt a hölgynek:
- A feleségem kisbabát vár, és rosszul lett. De máris megyünk.
- Igyekezzenek! – jött a valamivel elnézőbb utasítás.
Igyekeztünk, de így is beletelt egy kis időbe, míg kielégült feleségből ájuldozóvá változom. Rob eltámogatott az üléseinkig, ahol tovább játszottam a szerepemet. Meg is állt mellettünk hamarosan egy szőke bombázó, aki félreérthetetlen pillantásokat vetett az ÉN férjemre, miközben megérdeklődte TŐLE, hogy jobban van-e már a neje.
- Köszönöm, túlélem! – feleltem helyette én, mire a nő szeme érdektelenül rám rebbent, majd visszanézett Robra, és rámosolygott.
- Csak szóljon, ha szükségük van valamire – mondta neki, majd ringó csípővel távozott. Totál egyértelmű volt, mit ért „valami” alatt. Kedvesem egyetlen mázlija az volt, hogy nem bámult utána. Rám nézett ehelyett félve.
- Nem bátorítottam – mentegetőzött, de ezúttal tényleg nem volt bűnös. Megcsókoltam, de közben kivettem a kezéből az általa földről felszedett iménti újságot, és a saját ülésem alá dugtam.
- Ez az egy szerencséd van – suttogtam a fülébe, miután eleresztettük egymást, és ő szorosan magához ölelt, már amennyire az üléseink közti kartámasztó engedte. – Meg az, hogy én is odavagyok érted – vallottam be az igazságot.
- Az nem volt fair, hogy Kellant emlegetted – mondta erre. Igaza volt. – De megbocsátok – nézett rám aztán. – Még mindig jobb, mintha Mike fényképét őrizgetnéd a párnád alatt… - fanyalgott.
- Senkit nem őrizgetek sehol – nevettem rá, majd kisvártatva elaludtam a karjaiban.
Akkor ébredtem csak fel szerelmem cirógatására, amikor a gépen épp bemondták, hogy csatoljuk be az öveinket.
- Máris Tahitin vagyunk? – kérdeztem, mialatt igyekeztem felébredni.
- Aha – jött a válasz egy puszi kíséretében.
Onnan egy órányira volt Bora Bora. Alighogy leszálltunk a végállomásunkon, kíváncsian fordultam Rob felé.
- Most melyik szállodában leszünk? – láttunk egy párat, mikor egy éve itt jártunk. Furcsa déja vu-m volt. Akkor is babát vártam, és most is. Hirtelen eszembe jutott Bora, aki szintén egy kisdelfinnel volt viselős akkoriban. Meg Carl, a gondozója… és még annyi emlék, hogy hirtelen végtelenül izgatottnak éreztem magam. Kiváltképp, mikor Rob elárulta, hol van a szállásunk.
- Pearl Beach.
Önkéntelen sikkantással ugrottam a nyakába. El sem mertem hinni, hogy mindez igaz, és tényleg megtörténik; mintha egy valódi időutazáson vennénk részt.
- A szoba-, vagyis kunyhószám pedig…? – néztem rá, de nem kellett válaszolnia, a szeme mindent elárult. – A huszonkettes – hitetlenkedtem.
Nem fogtam vissza magam eztán, azonnal megcsókoltam. Ő pedig vissza engem, a karjaiban tartva közben még percekig. Azt hittem, úgy éreztem, álmodom...
(Rob)
Nem hittem volna, hogy Kristen ennyire el lesz ragadtatva mindettől, pedig csak pár telefonomba került mindent elintézni: a repülőjegyet, a szállásfoglalást – bár kicsit bonyolult volt pont mostanra ugyanazt a bungalót kérni, de némi pluszpénz fejében elintézték nekem ezt is.
Szerelmem úgy kivirult, mióta leszálltunk a gépről a szigeten, hogy alig ismertem rá. Ha tudtam volna, hogy egy ilyen újranászúttal ilyen örömet lehet neki okozni, sokkal előbb elhozom ide megint. Csak Victor miatt nem volt ez eddig lehetséges.
Most sem feledkeztünk meg róla, amint lepakoltuk a csomagjainkat a szobában, kedvesem a telefonra vetette magát, és legalább egy órán át csevegett anyámmal. Végül elégedetten tette le a telefont, és boldogan nézett rám, csak aztán elkomorult a tekintete. Odaléptem hozzá, majd a karjaimba vettem, és vele együtt az ágyra ültem.
- Mi a baj? Minden rendben otthon?
- Ühüm – bólintott, de közben lepergett egy csepp könny az arcán. – Csak hiányzik… - suttogta.
Lágyan megpusziltam az arcát, száját.
- Nekem is. De csak egy hét, és újra velünk lehet – nyugtatgattam. Legszívesebben magunkkal hoztam volna a pockot is, de ekkora útra nem mertem vele vállalkozni. Most viszont lelkiismeret-furdalásom támadt, amiért otthon hagytuk.
Az előbbi puszijaimtól viszont Kristennek akadtak más ötletei – gondolkodás helyett. Ezúttal ő csókolt meg, amit persze nem tudtam nem viszonozni, és ezen az éjszakán sem mozdultunk ki a kunyhóból, pont mint tavaly. A fürdőt avattuk fel először. Aztán a hálót…
Valamikor éjjel a házból is kimentünk, és a meleg tengervíz bársonyos ölelésében szerelmeskedtünk tovább a csillagok és a hold fénye által bevilágított sötét éjszakában.
Hajnaltájt már csak arra jutott energiánk, hogy kábán cirógassuk egymást az álom felé, amely viszont csak nem érkezett. Újabb csókokba és simogatásokba torkollott az igyekezetünk, mely az alvásra irányult volna normális esetben.
Reggelre elkezdtem aggódni, hogy hátha megártott Kristennek a sok szex, de megnyugtatott, hogy teljesen jól van. A tavalyi esetből tanulva nem nagyon engedtem a napra, mert nem szerettem volna, ha megint napszúrással tölti itt az időt.
Kézen fogva sétáltunk el a régi öblökbe, melyeket szinte a magunkénak éreztünk. Még a pálmafa is megvolt, amely szintén szemtanúja lehetett akkoriban a szerelmünk végtelen mivoltának. Most is megmutattuk neki, hogy ez egy év alatt sem változott a világon semmit.
Még mindig nem tudtam felfogni, hogy lehetséges az, hogy tényleg: ennyi idő, viszontagság, gyötrelmek, kellemetlenségek és bajok után továbbra is úgy érzünk egymás iránt – lelkileg és testileg is -, mint egészen a legelején…
Kristen naptól felhevült testével a karjaimban hálát adtam a sorsnak, és elhatároztam, hogy ha lehet, még a tavalyinál is emlékezetesebbé teszem mindkettőnk számára ezt az egy hetet itt, Bora Borán.
