288. fejezet (Rob)
Pár nappal később már beköltözhető állapotba került az új házunk, így neki is ugrottunk már egészen kora délelőtt, hogy lehetőség szerint minél előbb végezzünk.
Kristen húzta a száját, amikor megtiltottam, hogy bármit is csináljon, de az álmom miatti félelmek még bennem éltek, és nem hagytam, hogy levegyen a lábamról, ahogy szokott. Nem akartam, hogy valami baja essen.
Délutánra minden holmink hegyekben tornyosult az addig üres helyiségek közepén. Kristen ki is használta az alkalmat, hogy ha már nem pakolhat, hadd rendezze be ő a szobákat.
A konyhával még nem volt gond. A nappaliban viszont már elkezdett dirigálni, és a hálóban is folytatta. Sőt, ez utóbbit többször átrendeztette velünk. Rick, apám és én csak az elején nem untuk a dolgot, mert igaza volt. Később viszont egyikünk sem kímélte szerelmemet a gyilkos pillantásoktól.
Erre persze megsértődött, és jól otthagyott bennünket, épp az ággyal a kezünkben. Közöltem a többiekkel, hogy akkor azt tegyük csak le, és pihenjünk egyet, folytassuk később.
Mivel nemcsak kímélni, de megbántani sem akartam Kristent, utána indultam, és a gyerekszobában találtam rá. A kiságy előtt állt mozdulatlanul. Mögé léptem, a derekára, majd a hasára csúsztattam a kezem.
Egészen enyhe domborulatot már éreztem, és ismét lenyűgözött az a tudat és érzés, hogy odabent növekszik egy kis emberi lény, aki a kettőnk szerelmének a gyümölcse.
- Jól vagy? – kérdeztem, miközben megpusziltam a nyakát.
Erre hátradőlt, így még szorosabban tudtam magamhoz húzni. A hasát cirógató kezemre tette a tenyerét, és megsimogatta.
- Jól – felelte.
A nyaka után a vállát kezdtem puszilgatni. Az illata kezdett a hatalmába keríteni, bár azt is elhatároztam, hogy minél kevesebbet gyötröm a testét, akármekkora gyönyöröket okoz is ez mindkettőnknek. De mivel az éjszaka már régen volt, és most is még sokára lesz, úgy döntöttem, egy kis romantika még belefér.
Kristen viszont kibontakozott a karjaimból, és odébb lépdelt. Megijedtem, mi rosszat csinálhattam, hisz eddig nem volt kifogása a dolog ellen.
- Ne csináld, túl sokan vagyunk – intett az ajtó felé. – Így nem avathatjuk fel a babaszobát – tette hozzá, és elpirult.
Az ötlete viszont remek volt, legalábbis szerintem, így azonnal az ajtóhoz léptem, hogy a hívatlan családtagok számára kinyithatatlanná tegyem azt.
- Észre se fogják venni, hogy eltűntünk… - suttogtam, amint odaléptem mellé, és újra magamhoz húztam.
Apám tökéletesen eltalálta a pillanatot, hogy mielőtt bármibe is kezdenénk, a nevemet kiáltsa, ezzel törve meg a pillanat varázsát.
Ebben a másodpercben viszont nem ő érdekelt. Kristen felé hajoltam, hogy legalább egy röpke csók erejére hadd maradjunk csak mi ketten a világon, de a dolog rosszul sült el. Azaz túl jól…
Szerettem volna kidobni mindenkit a házból, hogy egyedül maradhassunk, de nem tehettem. A mámorító percek után nagy sóhajjal elengedtem szerelmemet, és az ajtóhoz mentem.
Persze semmi halaszthatatlant nem akartak tőlem, csak aziránt érdeklődtek, melyik kis helyiséget szánjuk gardróbnak, mert oda pakolnák be a ruhákkal teli dobozainkat. Megmutattam. Ehhez most nem kellett Kristen, hisz előzőleg megbeszéltük vele, mit hova rakunk.
Közben láttam, amint kedvesem a gyerekszoba felől a földszintre tart. Most nem mentem utána, mert annak az lett volna a vége, hogy tényleg elzavarok innen minden segíteni szándékozót.
Kicsit később azt vettem észre, hogy Kristen Jennyvel beszélget a hátsó kertben a hintaágyban, így megnyugodtam, hogy nincs egyedül. Nem zavartam meg őket, visszaindultam rakodni a többiekhez.
- Minden oké veletek? – kérdezte Rick.
Furcsán nézhettem rá, mert elnevette magát.
- Persze, mi ne lenne rendben? – kérdeztem vissza értetlenkedve.
- Kris kicsit idegesnek tűnik…
Ez nekem is feltűnt, de a terhességre fogtam. Amióta elmúltak a reggeli rosszullétei, a hangulatváltozásai okoztak nekem fejtörést. De mindent ennek a számlájára írtam, így nem is vettem magamra őket. Ha én lennék az oka, úgyis elmondaná… Legalábbis ebben reménykedtem.
Ricknek is ugyanezzel érveltem, aki vállat vont, de elfogadta a magyarázatot.
- Oké, ti tudjátok – mondta viszont kicsit kételkedve.
És sikerült is elültetnie a bogarat a fülemben. De nem akartam Kristent feleslegesen idegesíteni az elméleteimmel, ezért úgy döntöttem, várok még egy kicsit.
Ha hosszútávon sem tűnik el belőle a feszültség, akkor valahogy majd megpendítem a témát, de egyelőre hinni akartam, hogy ez is elmúlik – épp mint a hányinger az elején.
Tovább pakolásztunk, és egész lakhatóvá kezdett válni a házikó. Már szinte láttam magam előtt, ahogy a gyermekünk a bútorok közt mászkál, később rohangál…
- Hova mentek Krisék? – kérdezte egyszercsak Lizzy a bejárati ajtóból.
Elsápadtam, és kirohantam a ház elé.
Jenny éppen elrabolta kedvesemet, aki csak futólag tudott odainteni nekem, amint elhajtottak, pont az orrom előtt. Nem lett volna értelme utánuk futnom, de bántott, hogy csak úgy se szó, se beszéd leléptek.
És az aggodalmaim is növekedtek. Rágyújtottam, és elkezdtem fohászkodni, hogy ne essen semmi bajuk, mert akkor biztosan kitekerem Jenny nyakát.
Ahogy ezt végiggondoltam, egy újabb teherautó érkezett, de ezt nem mi béreltük. A másik ház elé parkolt, és többen kiugrottak belőle. Úgy tűnt, mintha ugyanúgy költözés történne, épp mint nálunk.
Egy fiatal srác intett felém, de hogy honnan tudta, hogy itt én vagyok a tulaj, arra nem volt ötletem. És egyáltalán nem nyűgözött le a tudat, hogy a jelek szerint ő lesz az új szomszédunk. Lizzy rögtön átment összebarátkozni vele, hiába tartottam vissza.
- Iannek hívják, irtó aranyos, és egyelőre egyedül fog itt lakni, amíg a családja meg nem jön a Bahamákról – mesélte kérés nélkül, amint visszajött.
Remek. Egy kis gazdag ficsúr. Aki még férfiszemmel is jól néz ki. Cseppet sem tetszett a dolog. De család… Talán már foglalt, reménykedtem. Lizzy viszont kiábrándított.
- Családja van? – kérdeztem gyorsan.
- Három fiútestvére, és a szülei.
Nem lettem nyugodtabb. Még három ilyen karakterű egyén a szomszédságunkban, és huszonnégy órás őrséget kell majd állnom, nehogy valamelyikük Kristenre vessen szemet.
Ezt örömmel megtettem volna bármikor, csak féltem, hogy esetleg Kristen is… A srác túlságosan hasonlított Kellanre. És Mike-ra is. Legalábbis így messziről.
Mintha a kettőből gyúrták volna össze. És ez cseppet sem volt bíztató.
Éreztem, hogy a szerencsére már rég tapasztalt féltékenységem éledezni kezd, de próbáltam nem foglalkozni vele. Aztán eszembe jutott Kristen malibui barátja, Greg, és abban kezdtem reménykedni, hogy van hasonlóság közte és eközött az Ian közt, bizonyos tekintetben.
Visszamentem a házba, de percenként kilestem az ablakon, mikor érkeznek vissza Jennyék. Nem kapkodták el, mert már szürkület volt, mire megjelentek. Persze a szomszéd ház előtt sorakozó teherautók a mi feljárónk elé is lecövekeltek, így gyalog voltak kénytelenek feljönni a házig a hidegben.
Eléjük indultam, de az általam már most szívből gyűlölt új szomszéd megelőzött.
Az egyik pillanatban Kristen még a másik ház felé bámészkodva sétált a házunk felé, majd valamiben megbotlott. Addig észre sem vettem, hogy Ian is arra tevékenykedik, de a botlást észrevéve odaugrott szerelmemhez, és elkapta, mielőtt az orra esett volna.
Megszaporáztam a lépteimet, és szinte kitéptem őt a másik férfi szerintem túl szorosan és bizalmasan ölelő karjaiból. Ami csak fokozta a dühömet, hogy Kristen sem tiltakozott, csak meglepetten bámult megmentőjére.
- Köszönöm – mondta neki éppen, aki szemtelenül rám vigyorgott, majd odébb állt.
- Megölöm, amiért hozzád ért! – közöltem pillanatnyi terveimet, és utána indultam.
Kristen a karomba kapaszkodott, így próbált megállásra kényszeríteni. Mivel benne nem akartam kárt tenni, megtorpantam.
- Ne! Ha nem kap el, elestem volna. Én voltam a béna, ő csak segített – magyarázta.
- Pontosan tudom, mit láttam – vágtam hozzá féltékenyen. – És te még mentegeted is?!
Már attól is a hideg rázott, amikor a nőgyógyászatra kísérgettem. Tudtam, hogy hülyeség féltékenykedni egy szakemberre, aki egyáltalán nem úgy ér hozzá, de mégis baromira zavart. Ez a srác viszont igenis ÚGY nézett rá.
Szerelmem elengedett, és újfent áldozata lehettem a hangulatváltozásának.
- Persze! – sziszegte. – Direkt botlottam meg, hogy az első arra járó karjaiban kössek ki!
Nem mertem szólni semmit, csak újabb dühös pillantásokat vetettem arrafelé, amerre Ian eltűnt. És megfordult a fejemben, hogy inkább mégis máshova kellene költöznünk. Ami persze nem lenne megoldás, de legalább a zöldszemű szörnyeteg nem készítene ki többé.
Szerelmem lemondóan felsóhajtott, és tovább lépdelt a házunk felé. Én is utána mentem, beletörődve a sors akaratába. Ami megint próba elé állította a türelmemet. Azzal nyugtattam magam, hogy kettőn áll a vásár, és Kristen nem kezdene ki egy ilyen tahóval, ráadásul úgy, hogy közben gyereket vár. Mégsem tetszett a dolog.
- Ez a pojáca ráadásul itt fog lakni – morogtam mérgesen, de Kristen csípőjének csábító ringása, ahogy előttem haladt, csaknem el is feledtette velem, miért is voltam pipa.
- Higgadj le, valószínűleg sosem fogunk vele találkozni – szólt ő hátra a válla felett, én pedig reménykedtem, hogy igaza van.
Tovább pakolásztunk, de szerencsére úgy egy órával később minden a házban volt. Ekkor köszöntem meg a családom és barátaink segítségét, akik el is mentek, és végre kettesben maradtunk.
Az első éjszakán az új házban csak a hálót avattuk fel, de azt többszörösen.
