23. fejezet
(Rob)
Bele sem akartam gondolni, mit találhatott ki vajon Kristen, ami miatt szerinte haragudni fogok rá. Mike-kal kapcsolatban tippelni sem mertem.
- Nem leszek dühös - tettem neki (és magamnak is) fogadalmat. - Szóval, mit akart Mike?
Életem oázisa csak egy pár pillanatig habozott, mielőtt kibökte.
- Nemsokára Londonba jön, de csak átutazóban lesz, és szeretne meglátogatni.
Valamiért volt egy olyan sejtésem, hogy erre az ötletre kedvesem sem mondott határozott nemet. Sőt, megkockáztattam, hogy semmilyen nemet nem mondott.
- És? - érdeklődtem még továbbra is kényszerített-higgadtan.
- És… - folytatta tétován. - Nem szép húzás, de mivel tudtam, hogy karácsonykor úgysem leszünk itthon…
Csak egy szót fogtam fel elsőre. Azt már én sem tűrtem volna, hogy Mike belerondítson az első közös, és egyben utolsó kettesben töltött karácsonyunkba.
Elrántottam a kezem Kristen hasáról, és hanyatt fordultam.
- Azt már nem! - tiltakoztam. - Karácsonykor be nem teszi ide a lábát!
- Hiába jön, nem fogok tudni találkozni vele - fejezte be a mondatot.
Amire ismét felfigyeltem.
Közben megfordult és amennyire a pocakja engedte, hozzám simult.
- Hogyhogy nem leszünk itthon? - érdeklődtem immár kíváncsian, miközben a féltékenység ugyan még tombolt bennem, mégis önkéntelenül öleltem magamhoz.
Felelet helyett szerelmem először elpirult. Ezt még az éj halvány fényeinél is észleltem. És utána sem árulta el, mire célzott.
- Ez igazság szerint meglepetés…
Elgondolkodtam. Aztán összeillesztettem a kirakó darabkáit. Kristen tehát hajlandó volt átverni Mike-ot, és azt füllenteni neki - a hazudni szót túl erősnek találtam ide -, hogy jöjjön nyugodtan, holott tisztában volt azzal, amit előttem még titkolt, de amely szerint nem is leszünk itthon karácsonykor.
Ennek aztán úgy megörültem, hogy már az is mindegy volt, mi az, amit nem mond el nekem. Féktelen érzelmek öntötték el a szívem, és ezúttal már szándékosan húztam magamhoz szorosan, ámde gyöngéden is egyben.
- Ugye tudod, mennyire szeretlek?! - tettem fel neki a költői kérdést.
Végigsimított az arcomon, és lágyan megcsókolt. Amint az ajkai a számhoz értek, fellobbantak az addig takaréklángon tartott vágyaim, de emlékeztettem magam az orvos utasításaira, és inkább visszafojtottam őket.
Egy pár mézédes csók után szerelmem a mellkasomra fektette a fejét, a derekamon kőröztek az ujjai, majd kis idő múlva egyenletessé vált a légzése. Elaludt. Én még ébren voltam egy ideig, arra gondoltam, mégis csak mázlista vagyok vele.
Mert hiába képes egyetlen szóval előhozni belőlem a féltékeny, birtoklásmániás állatot, ugyanolyan könnyedén képes meggyőzni arról is, hogy nincs miért aggódnom. A másnapra tervezett Kellannel való találkozótól viszont tartottam kissé. Azaz nem is tartottam – semmi kedvem nem volt hozzá. De eldöntöttem, hogy ha alkalmam nyílik, rendezem vele a tulajdonviszonyokat.
Így is történt. Kristen még az emeleten volt, amikor Kellan szombaton megérkezett. Nem udvariaskodtam, egyenesen közöltem vele, hogy álmodni se merjen a feleségemről. Utána viszonylag jó, de legalábbis napos idő lévén a hátsó teraszra mentünk.
Nejem is csatlakozott. Idegesen figyeltem, hogy még puszit is adnak egymásnak, de nem törtem össze semmit. Egyelőre. Inkább magamhoz húztam Kristent, és az ölembe ültettem. A kezem a hasára tapadt, bár most, hogy vendégünk volt, nem mutattam ki olyan intenzíven az elragadtatásomat, amikor a benne lakozó pocok rugdalni kezdett.
Főleg ők ketten csevegtek, én nem nagyon szóltam közbe, egyetlen alkalmat leszámítva. Amikor Kellan megemlítette, hogy a filmbe, amit épp forgat, egy terhes nőt keresnek, és nem vállalná-e el kedvesem a szerepet.
- Na, azt már nem! – szóltam rá mindkettejükre.
Még csak azt kéne, hogy a hetedik hónaphoz közeledve majd még forgatásokra is eljárogasson! Kizárt, határoztam el magamban. Akármilyen vitánk is lesz emiatt, akkor sem akartam ezt engedni. De szerencsém volt.
- Nyugi, eszemben sincs elvállalni – adott egy puszit a számra szerelmem, miután szavaival is megnyugtatott.
Megkönnyebbültem. Nemcsak azért, mert így nem kellett vele összevesznem ezen, hanem mert tényleg nem díjaztam volna, ha most újra beszippantja a filmőrület. Azt azonban nem zárhattam ki, hogy a jövőben nem lesznek-e még ilyen tervei. Később… Majd úgy húsz év múlva talán meg is engedem neki, gondoltam. Amikor a gyermekünk is már felcseperedett…
De nem akartam ennyire előrerohanni az időben. Visszatértem a jelenbe, és Kellan épp búcsúzkodni készült. Észrevétlenül röppent el a délután. És alig vártam, hogy végre kettesben maradhassunk. Ezúttal viszont Aaron húzta keresztül a számításaimat.
Kristennel együtt kísértük ki Kellant a kocsijáig, amikor a szomszéd lélekszakadva rohant át a füvön keresztül, de lelassított, amint engem is észrevett. Egyértelmű volt, hogy a feleségemtől akar valamit, és én nemkívánatos jelenlét lennék, de nem tágítottam.
Magamhoz öleltem Kristent, és vártam, mi fog kisülni ebből a dologból. Kellan közben elment.
- Ne haragudjatok, csak Krisnek szerettem volna megmondani, hogy kedden nem tudom tovább tanítgatni főzni, mert más dolgom lesz – mondta, és közben átható pillantásokat vetett felé.
Nem esett jól, hogy jövő keddre is előre megbeszélték az újabb randit, de a tény, hogy mégsem lesz belőle semmi, boldoggá tett. Kristen nem válaszolt azonnal, aztán viszont gyanúsan hirtelen vágta rá, hogy semmi baj, majd máskor.
Később már a hálóban fekve meg is kérdeztem tőle, mi volt ez az egész, de őszintén válaszolta, hogy semmi, tényleg csak a főzésről volt szó. Elfogadtam. És újra a vágyaim visszafogásán tüsténkedtem.
Életem párja viszont máshogy gondolta. Ismét én lettem a „kiszolgáltatott” az ő vágyainak. Az orvos utasításainak – meg persze saját akaratomnak is – engedelmeskedve hagytam, hogy hanyatt döntsön, és kedve szerint játszadozzon rajtam. Egy darabig…
Aztán már nem bírtam tovább, és a csípőjét megragadta emeltem magam fölé, hogy végre egyesüljünk. Igyekeztem óvatosan bánni vele, de a mozgása végül az őrületbe kergetett. Ő sem próbálta palástolni az élvezete következtében általam úgy imádott sikolyokat.
Egymás ölelő karjaiban ért bennünket az álom.
(Kristen)
A következő napokban alig bírtam eltitkolni Rob előtt a meglepetést. Persze észre is vette, hogy ügyködök valamin, de egy ideig vissza tudta tartani a kíváncsiságát. Mégis minden alkalommal azzal ráztam csak le, hogy ez a karácsonyi meglepetés része.
Egy ideig ezt el is fogadta, de mivel Aaron is érintett volt az ügyben, egyre kevésbé tetszett neki a dolog. A barátságunkba már nagyjából beletörődött, de ahhoz nem fűlt a foga, hogy vele együtt szervezkedjek.
Nem árulhattam el neki, hogy tulajdonképpen mindent Aaron intéz, a vételtől kezdve – mely természetesen az én nevemre szól – a berendezés elszállíttatásán át a házban való berendezkedésig. Bár ez utóbbit együtt csináltunk, amikor Rob éppen dolgozni volt.
Minden kedden és pénteken leautóztunk Worthingbe, hogy az én irányításom alatt Aaron oda tologassa a vásárolt bútorokat, ahova mondtam. Mivel egyedül még neki sem ment volna minden, beavattuk Lizzyt, aki Iannel együtt gyakran segédkezett nekünk.
A karácsony viszont rohamosan közeledett. Egyik nap átmentem anyósomékhoz, hogy megkérdezzem, nem bánnák-e, ha csak az ünnep előestéjén jönnénk majd át hozzájuk, mivel utána el szeretném rabolni a fiukat egy időre. Semmi kifogásuk nem volt. Még a titkot is megőrizték szerelmem előtt.
Aki a nagy nap közeledtével egyre feszültebb lett.
- Nem tetszik nekem, hogy ennyit vagytok együtt – fakadt ki egyszer, miután hazaért, és Aaron ott lebzselt nálunk, de már ment is, amint Rob megérkezett.
Mi is épp előtte robbantunk haza, mert egy kisebb fennakadás volt az autópályán. Nem tudtam neki mit mondani, csak türelemre intettem.
- Mindennek megtudod a okát időben – simultam hozzá, de nem ölelt vissza. Sértődötten még a fejét is elfordította. – Kérlek, bízz bennem – súgtam.
- Én bízok benned, de akkor sem tetszik a dolog – makacskodott.
Nálam is kezdett betelni a pohár. Én eddig egyetlen szót nem szóltam amiatt, ami nyilvánvaló volt még a számomra is: hogy a stúdióban micsoda csinibabákkal múlatja az időt naphosszat, amikor éppen dolgozni van. Arról is tudtam, hála Lizzynek, aki mindig mindenről tudott valahonnan, hogy Kathy is ott készítgeti a lemezét. Az a Kathy, akinek már a neve sem ébresztett bennem túl kellemes emlékeket.
- Szerinted nekem tetszik, hogy a stúdióban ezer meg egy nálam csinosabb csaj vesz körül?! – húzódtam el tőle.
El is fordultam, így nem láttam a döbbenetét. Folytattam.
- Egyáltalán nem vagyok tőle elragadtatva, hogy a főnököd például nyíltan hűtlen a feleségéhez, "jó" példát mutatva ezzel, sztriptíz bárokba rángat téged is, és majdnem mindegyik lányt meghúzta már, akivel te a napjaidat töltöd! Akik nyilván neked is megtették már a maguk kis ajánlatát…
- Krist… - akart volna közbeszólni. Mögém lépve még a vállamat is megérintette, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Ráadásul ők nem terhesek, nem kell rájuk vigyáznod – emlékeztem arra, régebben milyen szabadabban és időnként vadabbul szeretkezhettünk.
Ez mostanra kizárólag vigyázva történt, nehogy valami baja essen a babának, vagy persze nekem. Én sem akartam, hogy bármi gond adódjon, mégis hiányzott.
- Nem csaltalak meg senkivel – mondta most Rob nyomatékosan, és még közelebb lépett. – És eszembe sem jutna soha!
Ez másféle emlékeket juttatott az eszembe. Amikor éppen velem csalt meg engem. Mégsem hánytorgattam fel.
- De Kathy biztos megint megpróbált rád mászni… - feleltem keserűen.
- Honnan tudsz… - csodálkozott, de megint közbevágtam.
- A nővéred derítette ki valahogy.
Ezután nem szólt semmit, egy percig meg sem moccant. Aztán a hasamra csúsztatta a kezét, az érintése egyszerre volt védelmező és szeretetteli. Csak a vágy hiányzott belőle. Emiatt is féltem azoktól a lányoktól.
Meg attól, hogy már nem úgy érez irántam, ahogy régen. Elvégre meghíztam, és teljesíteni sem tudok olyan felszabadultan az ágyban, mint régen, mert nem akarok rosszat a babának, gondoltam.
A könnyeim halkan csordultak lefelé az arcomon. Rob is észrevette. Maga felé fordított, és felemelte a fejemet.
- Hé… Igen, többen megpróbáltak „rám mászni”, de egyikük sem a feleségem volt, akit imádok – mondta halkan.
Nem vígasztalt meg ezzel. Lehunytam a szemem, nem akartam látni, ahogy megpróbál meggyőzni. Elég volt hallanom. Újra magához ölelt, aztán felkapott és a hálóba vitt.
- Nem érdekel más rajtad kívül – mondta, miután az ágyra fektetett, és mellém feküdt. – Inkább attól félek, hogy te unsz rám hamarosan – vallotta be aztán.
Egyből ráemeltem csodálkozó tekintetem. Hogy gondolhat vajon ekkora hülyeséget?!
- Ez kizárt – ráztam a fejem. – Csak attól tartok, hogy…
Magam sem tudtam már, mitől is tartottam. A könnyeim tovább csorogtak.
- Mi a baj? – kérdezte Rob.
Letörölte a könnyeimet, és csókokkal borította be az arcom. Elmeséltem neki, mi a baj. Hogy látszólagos higgadtságom ellenére milyen kétségeim vannak sokszor az anyasággal kapcsolatban, és hogy vajon meg tudok-e majd felelni ebben a szerepben is. Elmeséltem neki, hogy vele kapcsolatban is vannak félelmeim, mert neki is meg akarok felelni.
Ő ezután igyekezett megnyugtatni és meggyőzni, hogy tökéletes lesz minden, ne aggódjak, együtt mindent meg fogunk tudni oldani, de a vége az lett, hogy álomba sírtam magam, magára hagyva őt a gondolataival.
