292. fejezet
A szívverésem még nem csillapodott, de a hűtlenségem miatti szégyen csak tovább növelte bennem az adrenalint.
Fogalmam sem volt, mi késztetett arra, hogy megtegyem. Igaz, ittam, de korántsem annyit, mint akkor, miután Kristent elzavartam magam mellől, és arra az idegen lányra hittem, hogy ő az.
Most viszont… Elvesztettem minden valaha létezett kontrollomat a tetteim felett, és az agyam egyik zuga hiába sugallta, mekkora őrültség, ami teszek, nem voltam képes visszakozni.
A testem összes érzéke felbolydult az imént, sőt, az sem használt, hogy a lány az ágyon fekve folytatni kezdte, amit az előbb már befejeztünk. Kezét végigcsúsztatta a testén, megmarkolva a melleit, kéjes nyögéseket hallatva közben, majd az egyik kezét a combjai közé tette. Szemmel láthatóan élvezte, ahogy önmagát kezdi kielégíteni, ezt viszont nem hagyhattam.
A vágy vörös köde ismét elborította az agyam, a testem egyaránt. Visszaléptem az ágyhoz, útközben szabadultam meg a ruháimtól. Az sem érdekelt, amikor valamelyik darab szakadását hallottam. A lány lábai közé térdeltem, és újra magamra húztam.
Feltámasztotta a csípőjét, hogy még mélyebben hatolhassak belé, én pedig eleget is tettem ennek. Újra gyorsítottam a tempón, és az alkohol lassító hatása ellenére kisvártatva újra csillagokat láttam magam körül. A lány sem maradt le mögöttem, a körmeit éreztem a bőrömbe fúródni, amint elélvezett.
Az egész éjszakát végigszeretkeztük. Kristen többször jutott eszembe a kelleténél, azaz… Mindig figyelmeztetésként villant az agyamba, mégsem bírtam leállni. Egy olyan erő rántott magával az érzékek birodalmába, aminek nem tudtam ellenállni, és megrészegített, ami köztem és az ismeretlen lány között történt.
A hajnal fényeinek megérkezésével fogtam csak fel ténylegese, hogy mit is tettem. Bár még nem éreztem magam színjózannak, sőt, a fejem is hasogatni kezdett, főleg, miután ráébredtem, tényleg lefeküdtem egy idegennel.
A lány elaludt, háttal nekem. A maszk a földön hevert, de az arcát még mindig nem láttam. És eszembe jutott, hogy egyszer sem csókolt szájon. Mégis jobbnak láttam úgy eltűnni, hogy egyik sem történik meg, így is túl sok van a rovásomon.
Felkeltem az ágyról, felöltöztem, és egy utolsó pillantást vetettem a vörös hajzuhatagra, amely a párnán elterült. Már most éreztem, hogy elveszítettem Kristent. Mert ezt el kell mondanom neki. Akármilyen fájdalmat is okozok vele… És kizárt, hogy megbocsásson.
A saját gyötrelmem és önundorom máris emésztgetni kezdte a testemet. Kiléptem a kunyhóból, rágyújtottam, és hívtam egy taxit. Túl gyorsan a házunkhoz értünk. Hazaérve nem mertem belépni az ajtón. Szégyelltem, amit tettem. Tudtam, hogy erre nincs se mentség, se bocsánat.
Gondoltam egyet, és a szomszédba, Rickék felé vettem inkább az irányt. Tudni akartam, ő mit tett, és Jenny mit szólt hozzá, mielőtt Kristen elé állok… Hosszan kopogtam, de nem nyitott ajtót senki. Ezek szerint még Jenny sincs itthon, vagy már mindketten elmentek valahova.
Visszapillantottam a házunk felé. Ott is békésnek tűnt minden. Szerettem volna meg nem történtté tenni az elmúlt éjszakát, de keserűen bevallottam magamnak, hogy én is akartam. Egy láthatatlan mágnesesség vonzott az ismeretlen lányhoz, aki szinte ugyanolyan gyönyörökben volt képes részesíteni, mint életem értelme.
Akit megcsaltam. És ez most más volt, mint a Jill-féle hűtlenkedés. Abból ugyanis nem emlékeztem semmire, és nem véletlenül – mert az meg sem történt. De az előző éjszakát sem nem álmodtam, sem nem képzeltem.
És tökéletesen a tudatában voltam, hogy nem Kristent ölelem magamhoz újra és újra. Nem jöttem rá, mi történt velem. Miért nem tudtam megállni?! Pedig többször akartam. De az ösztöneim és a vágyaim áldozata lettem.
Továbbra sem mertem hazamenni, amíg nem döntöm el, hogyan mondjam ezt el Kristennek. A kocsikulcsok a zsebemben voltak. Beültem, és a szüleim házához hajtottam.
Szerencsére Vic otthon volt, pont vele szerettem volna beszélni. Ő mindig elég higgadt volt ahhoz, hogy erre a helyzetre is jó megoldást találjon.
- Mi a fene történt veled? – kérdezte döbbenten, amint meglátott.
- Lehet, hogy nem kéne tudnod… - feleltem szenvedően.
Mert valóban szenvedtem. Gyötört a saját hűtlen tettem miatti kínlódás, és a félelem, hogy vége lesz mindannak, amiért az életemet áldoztam volna. A kapcsolatomnak Kristennel, ráadásul valószínűleg a gyerekemet sem láthatom soha.
Újra belém hasított a fájdalom, ha belegondoltam, talán rögtön elutazik Amerikába, és a kicsi születésénél sem lehetek ott. Egy életre meg fog rám haragudni, teljesen jogosan.
- Gyere be, és meséld el, mi van – folytatta Vic, és berángatott a házba. Hagytam. – Kristennel veszekedtetek?
- Nem – pillantottam rá csodálkozva. – Még nem – javítottam ki magam aztán.
Ebből persze nem értett semmit, így kicsit kiegészítettem a történetet.
- Tegnap volt a legénybúcsúm. És volt ott egy lány… - kezdtem, Vicre pillantva azonban inamba szállt a bátorságom. Mégis tovább mondtam. – Egy motelban kötöttünk ki.
- Lefeküdtél vele? – hitetlenkedett nővérem, mégis mosoly játszott az ajkai körül.
Az első reakciót értettem, a másodikat viszont nem. Hogy örülhet annak, hogy az életem, amely már-már tökéletesnek volt mondható, hamarosan romokba porlad?!
Csak bólintottam, és tovább szégyelltem magam. Egész addig, amíg Vic fel nem kacagott. Elképedve néztem rá.
- Most meg minek örülsz?
De nem válaszolt, majd kicsordultak a könnyei, úgy kacagott.
- És ti merre jártatok tegnap este? – kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmét. És a sajátomat is arról, hogy igenis Kristen elé kell állnom hamarosan.
- Ó, mi csak… Hát, hogy is mondjam… - kezdte, de újabb kacagásban tört ki.
Megjelent Lizzy is, álmosan, nyúzottan, és dühösen pislogott felénk.
- Mi ez a hangzavar?! – érdeklődött durcásan.
- Csak… Mindenki számára JÓL sikerült a tegnap este – kacsintott rá Vic, én meg újfent nem értettem semmit. De egy szó megragadta a figyelmemet.
- Mindenki? Ezt hogy érted? – faggattam.
- Krisnek is mozgalmas éjszakája volt… - próbálta elnyelni a mosolyát immár Lizzy is.
Totál hülyének éreztem magam, de nem jöttem rá, hogy egyrészt mi ilyen mulatságos azon, hogy én megcsaltam azt a nőt, akit imádok, aki a gyermekemet hordja a szíve alatt, másrészt azon, hogy a nővéreim szerint ő is hasonlóképpen viselkedett?! Esetleg az egyik chippendale fiúval ment volna el?! Ezt nem akartam elhinni…
- Hogyhogy mozgalmas éjszakája volt? – kérdeztem Vicet megint.
- Szerintem most menj haza – mondta szerencsére már komolyan. – Aztán meséld el Krisnek, hogy mit tettél.
Fájdalmasan felnyögtem az ötletére válaszként, de még nem fejezte be.
- Ha te őszinte leszel vele, akkor ő is el fogja mondani, mi mit műveltünk tegnap, ebben biztos vagyok.
- Miért nem mondod el te? – kérleltem, de hiába.
- Neki kell – csóválta meg a fejét. – És mindenekelőtt neked, hogy… Megcsaltad.
A szó is sót szórt a sebeimre, de tudtam, hogy igaza van.
Miután összeszedtem magam, beültem a kocsimba, és hazahajtottam. A házba mindenütt csend honolt. Lassan fellépdeltem az emeletre, ahol szerelmem még aludt a hálóban. Leültem mellé, és a szívem is összefacsarodott a gondolatra, hogy most láthatom utoljára aludni.
Sokáig nézegettem, majd zuhanyozni indultam, hogy legalább a másik nő illata ne érződjön rajtam. Hosszasan folyattam magamra a vizet, hogy kijózanodjak. De az éjszaka képei egy életre az agyamba vésődtek.
Éppen olyan volt minden, mint amikor még nem vigyáztam ennyire, nehogy kárt tegyek Kristenben vagy a babában. Vele is ugyanilyen intenzív, és aktív élményben volt részem, akárhányszor együtt voltunk. Kivéve az utóbbi időben.
Szándékosan fogtam magam vissza itthon, féltettem őt. Tegnap viszont… Elvesztettem a fejem, és csak a kielégülésre koncentrálva hagytam magam sodródni az árral. És hogy megbántam-e?! Egyértelműen igen. Mert akármilyen jó is volt, nem volt meg benne az az érzelem, amelyet Kristennel minden alkalommal éreztem.
És most ennyi. Soha nem fogja megbocsátani, amit tettem… az esküvőnek minden bizonnyal lőttek, és az apaságomat sem élvezhetem soha egy percre sem. De megértettem őt is, hogy miért fog elmenni. Hiába nem jelentett nekem annyit ez az elmúlt éjszaka, mint a vele töltött több száz, a bizalmatlanságára és a haragjára rászolgáltam.
Míg ezen keseregtem, alaposan lemostam magamról mindent, ami arra a lányra emlékeztethetett volna. Csak a körme nyomait nem tudtam eltűntetni a derekamról és a mellkasomról. Miután megtörölköztem, fel is öltöztem rögtön, hogy ne ez tűnjön fel szerelmemnek először, amint felébred.
Visszamentem hozzá a hálóba, és sajgó szívvel feküdtem le mellé az ágyba. Az iránta érzett szerelmem egy pillanatig sem szűnt meg, és most éreztem csak igazán, mit is fog jelenteni az elvesztése. Bele fogok pusztulni.
De nem tudtam visszacsinálni. Nem volt hozzá hatalmam, hogy meg nem történtté tegyem az elmúlt éjszakát. Most pedig számolnom kell a következményekkel.
Megcirógattam szerelmem arcát, és szomorúan figyeltem, ahogy elmosolyodik. Elvettem a kezem, de utána kapott, és álmosan pislogott felém. Összekulcsolta az ujjainkat, és közelebb fészkelte magát hozzám.
- Jó reggelt – motyogta a nyakamba.
Átöleltem. Még engedélyeztem magamnak egy kevés boldogságot, utoljára, mielőtt kidob. Vagy mielőtt ő hagy el…
- Jó reggelt – suttogtam.
Kristen felemelte a fejét, és már valamivel éberebben pillantott a szemeimbe.
- Ma lesz az esküvőnk… - mondta kissé zavartan, mintha csak most döbbenne rá, hogy igen, ez lenne a nagy nap.
De féltem, hogy ezt a csodát fogom lerombolni, amint bevallom neki, mit tettem. Ő még mindig boldogan, sőt egyre boldogabban mosolygott, és minden idegszálam tiltakozott azellen, hogy színt valljak. Mégis úgy tartottam helyesnek, ha megadom neki a lehetőséget arra, hogy ne kelljen összekötnie velem az életét.
Gyűlöltem magam a gyengeségemért, amely az elmúlt éjt jellemezte, valamit azért, amit most mondani akartam neki. Vettem egy mély levegőt, és szólásra nyitottam a számat.
Kristen viszont fölém hajolt, hanyatt döntött, és széttett lábakkal rám mászott. Egy vékony hálóing volt csak rajta, ami egyből a csípőjére csúszott a mozdulattól. Hiába volt kimerítő éjszakám, feltámadt bennem a vágy iránta.
Soha nem hittem volna, hogy rajta kívül bárki mást meg tudnék kívánni, éppen az ilyen pillanatok miatt. A nyelve óvatos bebocsátást kért a számba. Hagytam. Még egy utolsó csókot engedélyeztem magamnak a vég előtt, belesűrítve a világ összes szerelmét, amit éreztem iránta.
Utána viszont kissé eltoltam magamtól, és a szemébe néztem.
- El kell mondanom valamit.
