15. fejezet (Rob)
A délután szerencsére gyorsan telt, megismerkedtem a többiekkel is a stúdióban, mindenki normálisan viselkedett. Amikor hazafelé siettemben elhaladtam Dylan irodája előtt, ismerős hang ütötte meg a fülemet. Visszaléptem, hogy jól hallottam-e.
Aztán benyitottam.
- Te mit keresel itt? – támadtam le Tomot.
- Hé, nyugi – szedett le róla Dylan, mert addigra megragadtam a gallérját, és a falhoz kentem néhai barátomat.
Elengedtem. Tom tőle szokatlan módon nem vigyorgott a képembe, hanem némán elfordult, mintha nem is történt volna semmi incidens.
- Ő volt az, aki beajánlott téged ide – válaszolta meg a kérdésemet egyre kevésbé kedvelt ügynököm.
Persze, emlékeztem rá, hogy említette, valaki közbenjárt az érdekemben, de legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy az nem más, mint Tom. És utáltam a gondolatot, hogy már nincs visszaút. Aláírtam a szerződést, ami megköti a kezem.
Eszembe jutott a pár nappal ezelőtti „véletlen” találkozásunk is a klubhoz közeli vendéglőben. Már bántam, hogy akkor nem hallgattam meg, miféle mondanivalója van a számomra, mert ha akkor elmondja, biztosan nem szerződök le egy évre előre.
Most döbbentem csak rá arra is, hogy egy év milyen hosszú idő. És egyben milyen rövid. Kristen addigra megszüli a kisbabánkat, és egyedül lesz vele otthon. Hirtelen már nem is Tom érdekelt, hanem eleve az, hogyan vonhatnám vissza, amit aláírtam.
- Beszélhetnénk? – kérdezte Dylan.
Én is épp ezt akartam kérni tőle, így rábólintottam. Tom kiment, és kettesben maradtunk.
- Mi volt ez?
- Nem akarok vele dolgozni – feleltem határozottan. – És ha emiatt szerződést szegek, az sem érdekel.
- Miért nem?
Nem tudtam, hogy mondjam el neki – elmondjam-e egyáltalán -, mi is történt a múltban. Végül mégsem tettem, bár Tom megérdemelte volna, hogy ott feketítsem be, ahol csak tudom.
- Egyszerűen nem vagyok rá képes, és kész.
- Oké. Nem kell vele dolgoznod – mondta erre kis gondolkodás után Dylan. – Ő úgysem lesz itt túl gyakran.
Ezt mertem remélni, de akkor sem tetszett a dolog, hogy tulajdonképpen Tomnak kéne köszönnöm ezt az egészet. Bármit könnyebben viseltem volna, de ezt nem. Dylan hatásosan tudott azonban érvelni. És végül meggyőzött, hogy maradjak.
Ennek ellenére sem túl jókedvűen mentem hazafelé, abban bízva, hogy Kristen közelsége megnyugtat valamelyest. De nem volt otthon. Tudtam, hogy a nővéreimmel van, ezért felhívtam, de a mobilja a lakáson belül csörrent meg valahol. Vicet hívtam ezt követően, de ő meg már otthon volt. Lizzyt tárcsáztam volna, amikor hangokat szűrődtek be a bejárati ajtón át.
Bár nem sokszor hallottam, megismertem Aaron – vagy Ian – hangját, és Kristenét. Aki egy pillanat múlva belépett. De addigra épp eleget hallottam ahhoz, hogy minden okom meglegyen a dühöngésre. Próbáltam higgadtan viselkedni, de nem ment.
- Mit műveltél vele? – kérdeztem hidegen.
- Lizzyvel mentünk át, bemutatta a srácokat – felelte kedvesem óvatosan. – Te még nem voltál itthon, amikor megjöttünk, alig voltam náluk egy… - sandított az órájára. – Negyedórát…
Kristen kipirult arca és csillogó tekintete nem arról árulkodott, hogy csak negyed órát lett volna odaát, főleg nem bemutatkozási célzattal. Elöntött a féltékenység, minden igyekezetem hiábavaló volt, hogy nyugodt maradjak. Valahol persze tudtam, hogy örültségeket gondolok, de a Tommal történt dolog eleve felbolygatta a lelki nyugalmamat.
- Ezért akartad annyira, hogy megkössem ezt a szerződést? Hogy vele lehess?
- Rob... - sápadt el eddigi életem értelme. - Lizzyvel voltam.
- Ó, a nővérem bármikor szívesen falaz neked! - Nem tudtam már uralkodni magamon. - Négyesben csináltátok?
Elborzadva láttam, hogy a szavaimra Kristen összecsuklik, de mielőtt reflexből utánakaphattam volna, összeszedte magát, és gyilkos, egyben fájdalmas pillantásokat vetett felém.
Már amikor kimondtam, tudtam, hogy elvetettem a sulykot. Ő viszont nem tagadott semmit. Csak a fejemhez vágta, hogy mindenki magából indul ki, majd kilépett az ajtón.
Ledermedtem. Aztán habozás nélkül utána indultam. Még éppen láttam, hogy bekopog a szomszéd ajtaján, majd mikor az kinyílt, ő bement. Első tehetetlenségemben szétrúgtam a veranda korlátját. Aztán utána indultam, de félúton meggondoltam magam.
Ha most általam cseppet sem kedvelt idegenek szeme láttára kezdek esedezni a bocsánatáért, vagy ami még rosszabb: fogom és az esetleges tiltakozása ellenére hazahozom, azzal csak rontok a helyzeten.
Megláttam Lizzy kocsiját is, és ez sem dobott a hangulatomon. De legalább támadt egy ötletem. Felhívtam a nővéremet.
- Ezt elbasztad, öcsi - közölte köszönés helyett, majd letette. Újrahívtam.
- Tudom, de hadd beszéljek vele - hadartam, mielőtt megint megszakítja a vonalat.
- Most inkább hagyd békén.
- Ne te mond meg, mit csináljak! - vitatkoztam erre vele is.
- Ezt nem én mondom, hanem Kris.
Nem sok híja volt, hogy a telefonomat is összetörjem.
- Akkor mondd meg neki, ha nem jön haza, bemegyek érte.
Lizzy pár másodpercig nem szólt semmit, majd hallottam, hogy átadja az üzenetet.
- Türelem - mondta aztán, és megint letette.
A türelmi szintem pillanatnyilag mínuszban volt. A szomszéd bejárati ajtajához léptem, és megfordult a fejemben, hogy egyszerűen berúgom. Aztán először mégis inkább a csengőre tenyereltem. Két kicsit sem kistermetű, kigyúrt állat nyitott ajtót. Mielőtt azonban egymásnak eshettünk volna, Kristen bújt ki mellettük, de rám se nézve indult a házunk felé. Utána iramodtam.
- Ne haragudj… - próbáltam felhívni magamra a figyelmét, de hiába.
Egyenesen az emeletre ment, és becsapta maga mögött a háló ajtaját. Épp az orrom előtt.
- Kristen… - kezdem, de egy borzalmas képet vetített elém az agyam: ő, amint éppen csomagol.
És akkor valóra válnak a félelmeim. Benyitottam, hogy megakadályozzam a terveit. Nem engedhettem, hogy elhagyjon! De nem is állt szándékában.
Ahelyett, hogy ruhákat pakolt volna, levetkőzve, anyaszült meztelenül indult a fürdőbe, engem egyszerűen félretolva az útból. Még mielőtt azt az ajtót is rám csaphatta volna, utána léptem, és magamhoz rántottam.
Megmerevedett, majd megremegett az ölelésemben. A tenyerem alatt, amely a hasára simult, éreztem mocorogni a gyermekünket.
- Eressz - nyögte éppen az anyukája.
- Nem!
Tudtam, ha most elengedem, akkor az lesz a vége, hogy napokig nem áll szóba velem. Okkal. Ezért elkezdtem simogatni. Épp úgy, mint a legutóbbi vitánk alkalmával.
Egyik kezem a melleit kényeztette, a másik a hasán át a lábai közé siklott. Kristen nyöszörögni kezdett, és többször elakadt a lélegzete. Kisvártatva megtört az ellenállása, felém fordult, és a tarkómnál fogva húzott magához egy csókért. A kezei aztán vetkőztetni kezdtek. Segítettem neki.
Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy túl hamar adta meg magát, de a szenvedély már elvakított, ezért hagytam tovahussanni a gondolatot. Felemeltem a testét, a falnak döntöttem, és rögtön beléhatoltam.
Nyögéseinkkel szinkronban mozogtunk, harapva egymás száját, karmolva a másik bőrét. Egyazon pillanatban hasított belénk a gyönyör.
Továbbra is a falnak támaszkodva hatalmas kortyokban nyeltük a levegőt. Kristen megmozdult, mire kihúzódtam belőle, de addig tartottam még átölelve, amíg biztosan nem állt a lábain. És utána is.
Ekkor viszont olyat tett, amire ezek után már nem számítottam.
- Eressz - nyögte, miközben eltolt magától. Hagytam.
Azt is, hogy elforduljon, a fürdőbe lépjen, és becsapja maga után az ajtót. Amikor a kulcsot is meghallottam fordulni a zárban, tudtam, hogy még mindig utál. Nem törtem rá az ajtót.
Összeszedtem a ruháimat, és visszamentem a hálószobába. Leültem az ágyra, és elengedtem egy sóhajt. Fogalmam sem volt, mit tehetnék, hogy Kristen megbocsásson a meggondolatlanul kimondott szavakért, amiket legszívesebben visszaszívtam volna. De már késő volt.
Hallottam, hogy megnyitja a csapot, és próbáltam nem magam elé képzelni őt, de nem ment. A vágyaimnál viszont már fontosabb volt, hogy valahogyan kiengeszteljem. Míg azon töprengtem, hogyan, végzett a zuhanyzással, és egy törölközőbe csomagolva jött be a hálóba.
Figyeltem, ahogy felhúz egy férfifantáziát megrezgető hálóinget, aztán látványosan elkezd matatni a gardróbban. Rájöttem, alig várja, hogy eltűnjek a szeme elől. Teljesítettem a kérését. Örültem neki, hogy egyáltalán itthon van.
A tus alatt tovább gondolkodtam. A féltékenységem már rég elmúlt, vagyis átalakult. Tudtam, hogy hülyeség rajta kitölteni azt a haragot, amelyet Tom idézett elő bennem, de most már mindegy volt, elszúrtam. És csak akkor döbbentem rá, mennyire, amikor a zuhanyzás végeztével a hálóba mentem.
Kristen viszont nem volt ott. Rémülten végigjártam a házat, kezdve a gyerekszobával, aztán a földszintre mentem, de a konyhában és a nappaliban sem volt. Nem mehetett el, vagy legalábbis túl messzire nem, mert nem hagytam magára olyan sokáig. Egyetlen helyiség maradt, amit még nem néztem meg, de eszembe sem jutott, hogy oda ment volna. Próbaképpen mégis benyitottam a vendégszobába.
És összeszorult a szívem. Kristen ott feküdt az ágy közepén, térdeit a hasáig húzva, egészen apróra összekucorodva. Tudtam, hogy mit jelent ez. És mocskosul nem esett jól. Odaléptem hozzá, és felnyaláboltam az ágyról.
- Hagyj békén – sziszegte halkan.
Nem feleltem. A tiltakozása ellenére a hálószobánkba vittem, és a hitvesi ágyunkba raktam. Ráterítettem a takarót, egy percig még figyeltem, hogyan húzódik össze minél kisebbre, majd leültem mellé.
- Kristen… - kezdtem, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék.
És ő sem akart hallani semmit.
- Vagy én megyek vissza a másik szobába, vagy te – mondta halkan, fáradtan. És egyszerűen.
A szívem szakadt bele, hogy elküldött. De nem akartam vitázni vele. Minden vágyam az lett volna, hogy melléfekszek, ő hozzám bújik, és szerelmesen ölelkezve álmodjuk végig az éjszakát, ahogy eddig mindig.
Most viszont nem akarta, hogy vele maradjak, egy ágyban sem akart velem feküdni. Minden porcikám tiltakozott ellene, mégis felálltam, hogy a vendégszobába menjek végiggyötrődni az éjszakát – méltó büntetésként a szavaimért, de nem indultam el rögtön.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot. – Szeretlek.
Nem felelt. Két perc múlva sem. Lassan kimentem a szobából, de nem a másik szoba felé vettem az irányt, hanem a nappaliba. A bárszekrényhez. Kivettem egy teli whiskys üveget, és egy doboz cigi kíséretében kiültem vele a verandára.
Kint hideg volt, rajtam pedig csak egy boxer, de nem érdekelt. Reméltem, majd talán az ital felmelegít. De nem kívántam. Alig két kortyot fogyasztottam el belőle azalatt az egy-másfél óra alatt, amíg elszívtam a doboznyi cigarettát.
Utána bevánszorogtam a nappaliba, és a kanapéra fekve szenvedtem tovább. De ezt már csak pár percig, mert eszembe jutott, ha Kristen már alszik, akkor mindegy neki, odafekszek-e mellé. Merészen felmentem a hálóba, és a gondolataim szerint cselekedtem.
Még mindig picire volt összegömbölyödve. A hátához simultam, és magamhoz húztam. Tényleg aludt már, legalábbis erre következtettem abból, hogy nem reagált negatívan a közelségemre. Épp ellenkezőleg. Megfordult a karjaimban, és ő is átölelt.
Csekély mértékben megkönnyebbültem, és boldogan karoltam át rajtam elhelyezkedő testét.
Ennek ellenére, hosszú, éber éjszakának néztem elébe.
