13. fejezet
(Kristen)
Ledermedtem. Rob egyből Tomra nézett, nem túl kedvesen. Én csak szerelmemre mertem pillantani. A múltkori sokk épp elég volt, nem akartam megint átélni, amit akkor. De a remegésemet nem tudtam eltitkolni. A kanál kiesett a kezemből, és hangosan koppant a kristálykehelyben.
- Takarodj innen – mondta Rob, egyelőre higgadtan, félelmetesen nyugodt hangon.
Tudtam, hogy nem akar, és nem is fog jelenetet rendezni itt a vendéglőben. Nem is biztos, hogy megakadályoztam volna benne, ha nekiesik Tomnak.
Aki nem értett a szép szóból.
- Nem beszélhetnénk? – kérdezte szerelmemtől.
- Nincs miről beszélnünk, tűnj el innen – felelte kedvesem.
Hallottam, hogy alig tudja fékezni az indulatait, egyelőre viszont sikerült neki, bár az asztalon nyugvó, ökölbe szorított keze arról tanúskodott, hogy cseppet sem könnyű türtőztetnie magát.
- Kris – fordult ekkor hozzám.
Nyeltem egyet, kiszáradt a szám, és el akartam innen menni. Valahova messze, ahol nem kell a közelében lennem.
- Kristen sem akar tőled semmit. Húzz el a francba, Tom, amíg szépen mondom!
Megdöbbentett, hogy képes Rob ilyen nyugodt maradni nyilvánvaló dühe ellenére. A hasamra simítottam a tenyeremet, öntudatlanul védeni akarva a gyermekemet. A tekintetemet az asztalra szegeztem. Zúgni kezdett a fülem, és egy pillanatra elhomályosult előttem minden. Már nem hallottam, miről beszélnek.
Azt sem vettem észre, hogy Rob felállt, mire Tom meggondolta magát, és inkább távozott ahelyett, hogy komolyabb összetűzésbe keveredtek volna. Aztán megéreztem a kezét a vállamon.
Riadtam ráztam le magamról, felpattantam, és szembe fordultam vele. ekkor vettem csak észre, hogy Rob az, aki megérintett. A látásom kitisztult, de a fülem tovább zúgott, mintha egy vízesés közvetlen közelében, vagy annak az aljában állnék.
Mozgott a szája, nyilván kérdezett valamit, de nem értettem egy szavát sem. Azt viszont nem akartam, hogy aggódjon.
- Jól vagyok – mondtam talán, mert a saját hangomban sem voltam biztos.
Felkaptam a kabátomat, körülnéztem, és mivel nem láttam sehol Tomot, a kijárathoz igyekeztem. Ahol a létező „legalkalmasabb” pillanatban várt egy fotós, aki a jó ég tudja, honnan bújt elő, és tudta meg, hogy itt vagyunk, de máris kattogtatni kezdett.
Rob is kijött a vendéglőből, és a fotóst már nem kímélte. Kikapta a kezéből a gépet, és teljes erőből földhöz vágta. Ezernyi apró darabra tört a masina, de ez most senkit nem érdekelt a tulajdonosán kívül.
Rob utánam jött, és átkarolt. Most nem esett jól, kibújtam az öleléséből. Amint odaértem az autóhoz, türelmetlenül toporogva vártam, hogy végre beülhessek, hazamenjünk, és magunkra zárjuk az ajtót.
Negyedórán belül teljesült a kívánságom. A konyhába mentem, hogy igyak valamit. A fejem megfájdult, de már legalább a fülzúgásom elmúlt. Rob utánam jött, de tanulva a vendéglő előtti esetből, nem ért hozzám. Én fordultam felé, és bújtam a karjaiba.
Óvatosan ölelt át, mintha porcelánból lennék. Én kicsit erősebben szorítottam.
- A múltkor könnyebb volt, pedig egyedül voltam – suttogtam, de aztán rájöttem, hogy ezzel elárultam neki azt, amiről máig nem tudott.
- Micsoda?! – kérdezte rögtön, és kissé eltolt, hogy lássa az arcomat, amelyet addig a mellkasába rejtettem. – Milyen múltkor?
Felnyögtem, de ha már elszóltam magam, tudtam, hogy nincs mese, el kell mondanom neki.
- Még a régi házban laktunk, és ti ezt csinálgattátok Rickkel, amikor egyszer… meglátogatott…
- Miért nem szóltál nekem erről?! – teremtett le rögtön.
Gondolkodni kezdtem, miért is nem szóltam neki, és be is ugrott.
- Mert akkor volt az a rémálmod, vagy mi…
Rob felsóhajtott, és újra magához húzott.
- Sajnálom… hogy folyton bele kell botlanod – mondta aztán, pedig ő egyáltalán nem tehetett erről.
- Ez van, ha egy városban lakunk – feleltem.
Már beletörődtem. Most viszont fáradtnak éreztem magam. Közöltem szerelmemmel, hogy vennék egy forró fürdőt. Először úgy elgondolkodott valamin, hogy nem reagált, de el sem engedett. Aztán felriadt a töprengéséből, és boldogan csatlakozott hozzám.
(Rob)
A nagy kádnak köszönhetően ketten is kényelmesen elfértünk benne. Kristen szavaira megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy el kéne költöznünk. A mai eset után nem akartam, hogy még egyszer akár csak véletlenül is összefusson Tommal, főleg, ha egyedül van. Mint a múltkor…
Amikor az elmondása alapján még könnyebb is volt kezelnie a helyzetet. Nem tudtam, miért, hiszen akkor nem voltam vele. Újra meggyőződtem róla, hogy bátor csajom -azaz feleségem – van, és büszkén puszilgattam össze-vissza.
A kádban való hosszas heverészés, és kiázás után lemosakodtunk, de csak félve értem hozzá szerelmem testéhez. Azért a sokk miatt, amit ma keltett benne Tom, inkább nem erőltettem a testiséget. Ő ellenben már vacsora előtt az ölembe telepedett, hogy a régi szép időket is felidézve együtt eszegessünk.
Boldogan öleltem magamhoz, és örültem, hogy nem éledtek újjá a félelmei. Vacsi közben is a pocakjára húzta egyszer a kezemet. Meghatott, mennyit mozgolódik a gyermekünk, és minden egyes alkalom újdonságot jelentett, holott már többször volt részem benne.
A hasa napról napra nőtt szinte, de a múltkori bevásárló körútjuk Jennyvel hasznosnak bizonyult. Dögösebbnél dögösebb kismamaruhákat szereztek be, amelyek nemhogy elriasztották volna a férfinépet, hanem az én szívemet legalábbis megdobogtatták. És másom is lüktetni kezdett szerelmem láttán, amikor egyik-másik darabot felvette.
Elhessegettem a gondolatot, mert ma kímélni akartam, és nehezen ment volna, ha közben a vágyaimnak engedelmeskedek. Jennyről eszembe jutott az ő problémájuk. Az evés végeztével a hátsó kertbe mentem elszívni egy cigit, közben pedig felhívtam Ricket.
- Na, hogy ment az emberrablás? – kérdeztem, amint felvette.
Már eleve suttogva szólt bele, így reméltem, hogy sikeres volt a terv. Ráhibáztam.
- Már mindjárt Cranbrookba érünk – felelte halkan. – Egyelőre két hétre terveztem eltűnni vele, de meglátjuk, meddig sikerül visszatartanom tőle, hogy hazamenjen.
- Oké, jó szórakozást nektek, és… sok sikert…
Őszintén kívántam, hogy ne egy ilyenen bukjon el a házasságuk, és Ricknek sikerüljön meggyőznie Jennyt, hogy egy baba nélkül is épp olyan tökéletes lehet az életük, mint vele. Bár most már én is nehezen tudtam volna elképzelni a jövőmet egy csöppség nélkül, de amikor még úgy tudtam, nincs is rá túl sok esély, kettesben is boldogan éltem volna Kristennel akár az idők végezetéig is.
Elszívtam a cigit, és bementem, hogy megosszam a hírt Kristennel, de nem volt a konyhában, ahol hagytam. A nappaliban sötét volt, oda be se pillantottam. Ahogy az emelet felé haladtam, megütötte valami a fülemet.
A hálóba lépve láthattam is, hogy szerelmem az ágyon ül, nekem háttal, és profi módon tartja a gitáromat a kezében, amit éppen penget. Még nem vett észre. Az ajtófélfának dőltem, és figyeltem egy kis ideig. Nemcsak a tartása volt profi. Hanem a dallam is, amit előcsalogatott.
- Nem is tudtam, hogy tudsz játszani – súgtam a fülébe, miután óvatosan a háta mögé osontam.
Erre megugrott kissé, és elpirulva fordult felém.
- Ne haragudj – mondta. – Játszol nekem kicsit? – kérdezte aztán, és a gitárt átnyújtotta nekem.
- Egyedül is megy – böktem felé az állammal, mosolyogva.
- Kérlek – bámult rám, tágra nyílt szemekkel. Nem tudtam ellenállni.
Elvettem tőle a hangszert, és mellé ültem az ágyra. Ő elnyúlt rajta, és tekintve, hogy csak egy vékony hálóinget viselt, az új szerzeményei egyikét, inkább kalandozott volna rajta a kezem, mint a húrokon, de nem tudtam nemet mondani az iménti kérésére.
Sokára vettem csak észre, hogy egyre több ásítást nyom el. Letettem a hangszert, és mellé bújtam az ágyba.
- Álmos vagy? – kérdeztem, miközben apró puszikkal borítottam az arcát. Közben az egyik kezem önkéntelenül simított végig a pocakján, ott azonban most „csend” volt.
- Kicsit – bújt ő is közelebb, túl közel ahhoz, hogy az elhatározásaimmal ellentétben ne tudjam visszafojtani a vágyaimat.
Hanyatt döntött, és rám helyezkedett. Hagytam. Magamtól nem kezdeményeztem volna, de így teljesen más volt a helyzet. Kristen fölém hajolt, és csókolgatni kezdett. A kezei bejárták a mellkasomat, a hasamon haladva egyre lejjebb, mígnem elérték gerjedelmem kézzel fogható bizonyítékát.
Felnyögtem, ahogy simogatni kezdett, amit persze rögtön viszonoztam. Az amúgy is derékig gyűrődött hálóingét keresztülhúztam a fején, így már semmi nem választhatta el a testünket. Kivéve a boxeremet, de pár mozdulattal attól is megszabadultam.
Szerelmem ezután őrjítően lassan kezdett el kalandozni a testemen az ujjaival és a nyelvével cirógatva végig mindenemet. Már hangosan ziháltam az élvezettől, amikor végre fölém helyezkedett, és magába vezette gyötrően lüktető férfiasságomat.
A csípőjét és a melleit simogatva ösztönöztem hevesebb mozgásra, mert amit eleinte diktált, azzal igaz, hogy tovább nyújtotta a gyönyörünket, de sikeresen kergetett a tébolyba is. nem törődött viszont a néma kérésemmel, és továbbra is lassan emelkedett rajtam fel-alá.
Az élvezetünk így is robbanásszerű élmény volt. Csak az utolsó mozdulatokat gyorsította fel, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy egyszerre sújtsanak le ránk a mámor hullámai. Kristen remegve borult fölém, én pedig szintén levegő után kapkodva cirógattam verejtéktől nedves hátát.
Egy furcsa érzés fogott el hirtelen, amit nem tudtam megmagyarázni. Féltem valamitől. Olyan „búcsúszaga” volt ennek az iménti szeretkezésnek, de nagyon reméltem, hogy tévedek. Kristen odaadása, csókjai és érintései viszont valamiért ezt sugallták. A hideg borzongatta meg a tarkómat a különös félelemtől.
Elsuttogtam a nevét, mire felemelte a fejét, és rám nézett. A tekintete szerelmet tükrözött, amitől máris hevesebben vert még amúgy sem lassan dobogó szívem. Nem folytattam a gondolat szavakba öntését. Egyetlen pillantással képes volt eloszlatni minden kétségemet, és félelmemet.
Belőlem is eltűntek a kellemetlen és riasztó érzések, a helyükbe mély és forró érzelmek költöztek, és megnyugodva cirógattuk álomba egymást az ablakon beleső hold ezüstfényében.
