297. fejezet (Kristen)
Kíváncsiságot tettetve vártam, hogyan fogja Rob a tudomásomra hozni, mi történt vele az éjszaka. Egyelőre csendben volt. Aztán elfordította rólam a tekintetét, és beszélni kezdett.
- Nemrég jöttem csak haza…
- Ezek szerint jól sikerült a buli – vágtam közbe vidáman.
Bár arról fogalmam sem volt, merre járhatott a motelből hazajövet, mert üres házba léptem be pár órája, de ezt most nem firtattam.
A szemembe nézett egy másodpercre, de nem folytatta, amit elkezdett.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- Szeretlek – suttogta.
Ezt tudtam, éreztem, még éjjel is, amikor nem tudta, hogy valójában engem ölel. Újra elmosolyodtam, és viszonoztam a vallomását.
- Én is szeretlek – suttogtam, majd puszilgatni kezdtem.
Rob hagyta egy kis ideig, de aztán ismét eltolt. Most már végképp kezdtem elveszíteni a fonalat, de a kevés alvásnak tudtam csak be. Értetlenkedve vártam a magyarázatát, miért is nem akarja, hogy közeledjek felé. Talán már megint „vigyázni akar rám”. Hát nem sokáig, ha megtudja, ki volt az éji csábítója, gondoltam, és máris jobb kedvre derültem.
- Én… lefeküdtem valakivel – közölte aztán.
A szemeit szorosan lehunyta, így nem láthatta, hogy a mosolyom töretlen. Igyekeztem azonban letörölni azt az arcomról, nehogy idő előtt eláruljam magam. A nyugalmam sem változott gyűlöletté, higgadtan figyeltem őt. Tudtam, hogy azt várja, mikor kezdek el vele veszekedni, de nem adtam meg neki ezt az örömöt.
- Tudom, hogy mit tettél – mondtam egyszerűen.
Most ő nézett újra rám értetlenkedve. Vártam, mikor fog leszúrni, amint felfogja, mire is akarok célozgatni, de még mindig nem esett le neki. Alapesetben az eszéért is szerettem, de sokszor nem volt képes meglátni a legalapvetőbb tényeket sem.
- Tudod? – kérdezte halkan.
- Igen – feleltem vontatottan. - Köszönöm, hogy őszinte voltál. De...
Igen, azt valóban becsültem, hogy bevallotta. Talán mindketten tanultunk a Jill-féle esetből. Amely hazugság volt ugyan, de mégis… Szakításhoz vezetett. És nem is amiatt, hogy „megtörtént”, hanem mert olyan sokáig nem mondta el. Most viszont rögtön szólt. Szaporább ritmust kezdett verni a szívem iránta.
- De mi? – kérte, hogy folytassam, és egy pillanatra el is felejtettem, mit akartam mondani.
Aztán eszembe jutott.
- Nekem is el kell mondanom valamit – mondtam, és ezúttal én fordultam el, hogy ne lássa a szemeimet.
Nem tudtam, hogyan vágjak bele, mert úgy hittem, ki fog akadni, amiért átvertük, és jogosan, hiszen a gyönyörteli éjszaka ellenére sikerült elhitetni vele, hogy hűtlenkedett.
- Ne – szólt, amint újra szólásra nyitottam a számat. - Inkább... Inkább próbáljuk meg elfelejteni, és...
Ha nem velem töltötte volna az éjt, tuti nem tudom túltenni magam rajta ilyen könnyedén, mint most. Nem értettem, hogy gondolhatja, hogy HA úgy esett volna, azt el tudnám felejteni. De meg sem történt, azaz velem, úgyhogy nem álltam neki problémázni ezen.
- És micsoda? Éljünk hazugságban? – néztem rá ismét, és megráztam a fejem. Nem akartam tovább kínlódni hagyni őt egy esetleges megcsalás miatti bűntudatban. - Nem, el akarom mondani, én mit tettem. Azaz inkább megmutatom.
Ezzel felálltam róla, és a gardrób felé indultam. Bár nem olyan profin, mint előzőleg a lányok, de magamra vettem a parókát, és az álarcot. Aztán visszamentem a hálóba. Rob addigra az ágy szélére ült, és a tenyerébe temette az arcát.
Megérintettem a csuklóját, miközben tudtam, hogy tudja, ott állok már előtte, és nem kell felhívnom magamra a figyelmét, mégis szerettem volna, ha mielőbb rám néz, és nem gyötri magát tovább.
Az érintésem nyomán felnézett rám, és hallottam koppanni, amint leesik neki, mi is történt valójában. Megkönnyebbüléssel vegyes hitetlenkedéssel nézett végig rajtam.
- Te voltál...? De... Hogyan? – dadogta zavartan.
Levettem a maszkot, és leültem mellé az ágyra.
- Jennyék ötlete volt az álarc, a paróka... – kezdtem megrettenve magamtól, amiért hagytam, hogy belerángassanak. - A csizma ellen tiltakoztam, de tudod, milyenek a nővéreid... – mondtam kissé elmosolyodva, de el is pirultam közben.
Rob nem tudta levenni rólam a szemeit. Azok már szerencsére nem tükröztek bűntudatot. Legalább ezt sikerült kiirtanom belőle.
- Ezt nem hiszem el – suttogta, egyre csak engem bámulva.
Sokáig nem szólt semmit. Vártam, mikor fog leszúrni, amiért hagytam, hogy úgy bánjon velem éjszaka, ahogy tette. Már azt fogalmazgattam magamban, milyen védőbeszéddel fogok előrukkolni, amint elkezdi mondani a magáét, de erre nem került sor.
- Nagyon haragszol? – kérdeztem halkan.
Inkább már szerettem volna túl lenni egy esetleges vitán, mint tovább várni az elkerülhetetlenre.
- Nagyon! – mondta tettetett haraggal. A szeme csillogása azonban elárulta. És a következő szavai is. - Kivéve, ha...
Most már én is megkönnyebbülten, és kíváncsian vártam, miféle kiengesztelési módot talált ki nekem.
- Ha...? – suttogtam reménykedve.
- Megtartottad azt a csizmát? – kérdezte.
Fülig vörösödve mosolyodtam el.
- Meg – súgtam.
Bár utáltam azt a csizmát, de egyelőre nem volt szívem megválni tőle. és a tapasztaltak alapján Robnak is bejött az a kiegészítő.
- És az a parfüm... Csak akkor használhatod, ha együtt vagyunk.
- Igenis!
Bármit megtettem volna, és most, hogy tudtam, mikre vágyik, eszemben sem volt megtagadni tőle bármit is. szerelmem felemelte a kezét, és megérintette a hajamat. Azaz a parókát.
- Mindig tudtam, hogy egy boszorka vagy! – mondta közben elképedve.
Én egészen másnak tartottam magam elsősorban.
- Csak szerelmes – javítottam ki ezért rögtön.
- De nálam nem jobban.
Rob közelebb húzott magához, és apró csókokkal hintette a bőröm, míg el nem ért a számig. A nyelve az elmúlt éjszaka gyönyöreire emlékeztetett, holott végig kényszerítenem kellett magam, hogy akkor véletlenül se csókoljam meg, és neki sem hagytam ugyanezt.
Most viszont máris elkezdtük bepótolni az elmaradottakat. De bevillant, hogy ma lesz az esküvőnk, és Jenny még előző este figyelmeztetett, hogy időben menjek át hozzá készülődni.
Az előttünk álló örökkévalóság megnyugtatott, hogy olyan sok mindenről nem mondok le, ha most itt hagyom kedvesemet, ezért kibontakoztam a karjaiból. Lekaptam magamról a parókát, és megráztam a hajam. Sokkal „sajátabb” érzés volt így létezni.
- Most viszont át kell mennem Jennyékhez készülődni – magyaráztam gyorsan az elhúzódást, és visszamentem a gardróbba öltözködni.
Ledobtam a hálóingemet, majd elkezdtem tanakodni, mit vegyek fel. Aztán tökmindegynek ítéltem, mert úgyis Jennyéknél van a ruhám, abban kell elsősorban díszelegnem, a fordász-kozmetikus alatt meg akármi lehet rajtam. Felkaptam egy farmert meg egy pulcsit, aztán visszamentem Robhoz a hálóba. Odahajoltam egy csókért, és rohantam volna a szomszédba, de szerelmem hangja megállított az ajtóban.
- Csak még két kérdés – szólt utánam. – Jenny és a nővéreim voltak a többiek? – kérdezte.
Tudtam, mire céloz.
- Igen – bólintottam elmosolyodva.
És ekkor robbant egy kisebb méretű bomba.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál levetkőzni annyi idegen előtt! – meredt rám most már kifejezetten dühösen.
Lassan visszalépdeltem hozzá, de megszólalt a mobilom. Jenny volt. kinyomtam a hívást, és újra Robra néztem.
- Én csak téged láttalak! – vallottam be az egyetlen, bűnnek nem nevezhető vétkemet.
A majdnem-férjem hitt nekem, mert újra véget nem érő csókot követelt, de sikerült elszabadulnom tőle, félve attól, hogy Jenny ránk dönti a házat, ha nem jelenek meg hamarosan.
- És kié volt az autó? – szólt utánam megint.
- Aaroné – feleltem.
Ezzel persze összezavartam. És magamat is. Mert Lizzy Iannek szólította. De most nem álltam neki fejtegetni a homályos tényállást.
- Ki az az Aaron? – kérdezte Rob féltékenyen.
- Senki, majd később elmesélem. Most rohanok – mondtam, mert megint megszólalt a mobilom. – Szeretlek – súgtam még oda neki, és vidám léptekkel letáncoltam a lépcsőn.
Jenny csőre töltve várt már a házuk ajtajában, és rögtön nekem esett, miért nem aludtam kicsivel többet. A karikáimat ugyanis képtelenség lesz eltüntetni a szemem alól.
Emlékeztettem rá, hogy csak az általuk kitalált terv szerint cselekedtem, és ezzel el is tereltem a figyelmét az általa gondnak hitt alvatlan kinézetemtől. Rögtön faggatni kezdett, míg az emeletre vezetett, ahonnan Ricket is lezavarta, amíg mi készülődünk.
Hamar megérkezett Vic és Lizzy is, ezenkívül Rob anyja, és kora délután az enyém. Kicsit soknak találtam a négy nő sürgését-forgását körülöttem, és alig vártam, hogy túllegyünk az egészen.
Négykor kezdődött a szertartás. Egész nap nem láttam szerelmemet, és már alig vártam, hogy újra mellette lehessek. Apám kísért volna az oltárhoz, így ő volt az is, aki a kastélyig jött velem a bérelt limuzinban egészen Jennyék lakásától.
Amikor megálltunk a bejárat előtt, mégsem szállt ki, hogy kinyissa nekem az ajtót. A műszerfalon levő órára pillantottam, és egy perc volt csak vissza négyig.
- Apu… - szóltam rá, de csak a töprengő tekintetével találkoztam.
- Gyönyörű szép vagy – mondta.
Elpirultam.
- Köszönöm, mehetünk? – kérdeztem gyorsan, nem akartam megvárakoztatni kedvesemet.
Apám viszont nem siette el.
- Jól meggondoltad? – faggatott higgadtan, és továbbra sem moccant.
Nem értettem, hova akar kilyukadni, de nem hagytam, hogy elrontsa az örömömet.
- Szeretjük egymást. És kisbabánk lesz – mutattam a ruha által jól elrejtett, de gömbölyödő pocakomra.
Ő is a hasamra nézett, és lassan bólintott. Aztán egy borítékot vett elő a zsebéből, de nem nyújtotta át, hanem az ülésre tette.
- Ezt majd a reptér felé menet bontsátok ki – mondta.
Összezavarodtam. Megint.
- Reptér? – értetlenkedtem.
Hiszen még azt sem döntöttük el, hova megyünk nászútra.
- Két jegy van benne Bora Borára.
Elakadt a lélegzetem. Apám közben kiszállt, és a kezét nyújtotta.
- A jövendőbelid már türelmetlen.
Még nem fogtam fel az ajándékot, amit kaptunk, ezért hitetlenkedve néztem apámra, majd az apró kápolna felé, amely előtt Rob állt, és aggódva tekingetett a limuzin felé.
Ráeszméltem, hogy ki kéne szállnom. Megfogtam apám kezét, és hagytam, hogy kisegítsen.
Újra szerelmemre pillantottam, láttam az arcán a megkönnyebbülést, mielőtt visszafordult a terem belseje felé.
- Gyerünk. Az oltár elé akarom vezetni az egyetlen szem lányomat végre – mondta apám, miközben elindultam az oldalán a végtelenséget ígérő boldogság felé.
