Ez a része is elérkezett a történetnek - lehet sóhajtani, hogy vééééégreeeeee! :D
El akartam odázni a 300-dikig, hogy legyen kerek, de nem ment... :S
Szal... Ezért meglepit is kaptok engesztelésként, egy fejezeten belül ugyanazon történéseket két szemszögből.
Kicsit hosszabb is lett a fejezet, mint szokott - a duplája így.
Rem tetszeni fog (L)
298. fejezet
(Kristen)
Ahogy közeledtünk a kis kápolna felé, már hallhattuk a sokadjára elkezdett nászindulót.
Apám a bejáratnál még megállt egy pillanatra, meghatottan végignézett rajtam, majd hitetlenkedve azt mondta:
- Nem hittem volna, hogy erre ilyen hamar sor kerül. Nemrég még pelenkáztalak…
Elpirultam, de én egy cseppet se bántam, hogy felnőttem, és végre összeköthetem az életem azzal a férfival, akit tiszta szívemből szeretek.
Eszembe jutott, hogy volt, amikor tiltakoztam ezellen, de azóta rádöbbentem, hogy a sors akarata ellen semmi esélyem. Nem küzdöttem tovább tehát, hanem megadtam magam az elkerülhetetlennek. Apámba karoltam, és mosolyogva elindultam a végzetem felé.
Az ajtón belépve viszont nem láttam senkit. Csak egyetlen egy személyt, aki iránt a szívem soha, a bennünket ért számos csapás ellenére sem szűnt meg dobogni, holott igen sok próbatétellel kellett szembesülnünk, mióta ismerjük egymást.
Az eszembe villant szerelmünk minden pillanata. Az első találkozás, az első érintés, az első tánc, az első csók... És mindaz a számtalan ezt követő alkalom, amely során mindannyiszor még mélyebben kivédhetetlenül egymásba szerettünk.
A negatív történések sorra elveszítették a jelentőségüket, csupán a kellemesek foglaltak helyet a szívemben.
Rob hófehér öltönyben várt rám az oltárnál, csillogó tekintete megilletődöttséget tükrözött, és nekem bűntudatom támadt. Amiatt, hogy az ő boldogságának e pillanatnyi megnyilvánulását szalasztottam el majdnem. Ha nemet mondtam volna neki ott Malibun, vagy ha nem esek teherbe mégsem, akkor kétségkívül nem jutunk el idáig.
De most itt vagyunk, és még mindig csak őt látom. Apám kezét érzékelem kissé, amely elengedi a karom, hogy az én kezemet jövendőbelimébe tegye.
Rob érintése az ujjaimtól kiindulva futótüzet eredményez bennem, a sejtjeimig hatol tőle a szerelem.
Utána a pap felé fordulunk, de a tekintetünk továbbra is egybeolvadva falja egymást.
Hallom, de nem fogom fel az atya szavait. Rob elmosolyodik, majd megszorítja kicsit a kezem. Ekkor ébredek rá, hogy valószínűleg most kell kimondanom a szót, amellyel hozzákötöm az életem.
Megpróbálom.
Sikerül.
- Akarom - hallom magam tisztán.
Szerelmem örömteli pillantása végérvényesen meggyőz róla, hogy helyesen feleltem.
Egy kis idő múlva az ő hangja csendül ugyanilyen határozottan:
- Akarom.
A pap férjjé és feleséggé nyilvánít bennünket, majd engedélyezi az első hitvesi csókot.
Rob felém fordul, lassan felemeli a fátylamat, a két tenyerébe fogja az arcom, majd kifejezhetetlenül lágy és szerelemteli csókot lehel az ajkaimra.
A részemről eddig nem észlelt násznép ezt a pillanatot választotta arra, hogy örömujjongásban törjön ki.
Rob boldogan mosolyogva a szemembe nézett, én viszont még vágytam érezni az ízét. Elnyíló ajkakkal nyújtózkodtam a szája felé. A karom a nyaka köré kulcsolódott, hogy közelebb vonjam magamhoz.
Ő amint felfogta, mit akarok, újabb szédítő mosoly után a derekamnál fogva a testéhez szorított és egy mindennél érzékibb csókban egyesültünk.
Percek, órák vagy napok teltek el így, egyikünk sem tudta volna megmondani. Kifulladva és felhevülve bontakoztunk ki egymás karjaiból, hogy az éljenző tömeg felé fordulva fogadjuk a jókívánságokat.
Bár a csókját egy ideig nélkülözni voltam kénytelen, a kezét nem voltam képes elengedni. Míg a rokonok és barátok ölelését fogadtuk, sem szakadtunk el egymástól egy pillanatra sem.
A pillantás, amelyet immár házastársakként váltottunk szüntelenül, az előttünk álló boldogsággal teli jövőt sugallta. És valóban úgy éreztem, hogy most már tényleg legyőzhetetlenek vagyunk. Nem jöhet olyan gond, amelyet együttes erővel ne tudnánk megoldani.
A következő órák mindenesetre még nem közvetlenül kettőnkről szóltak. Jennynek hála tökéletesre sikeredett a fogadás, mindenki remekül érezte magát. Az egyetlen feltűnést az keltette, amikor több autót láttunk közeledni a kastélyhoz vezető feljárón.
Fogalmam sem volt, kit felejthettem ki, hisz mindenki jelen volt, aki szerepelt a vendéglistán. De elmúlt a tudatlanságom, amint sorban kiszálltak a sötétített üveggel ellátott kocsikból legutóbbi filmemben szereplő partnereim.
Rob meghökkenve kérdezte, őket is meghívtam-e, de szégyenkezve vallottam be, hogy elfelejtettem. Valahonnan viszont kiszagolták, és mind, egy csapatba tömörülve eljöttek, hogy köszöntsenek bennünket.
Meghatódtam. Sorra végigöleltem mindenkit, Kellan a fülembe súgta, hogy mekkora mázlista a férjem, majd ezt vele is közölte. Nem kapott érte köszönömöt tőle, Rob egy egyszerű, de jegesen hangzó „tudom”-mal hárította Kellan kedvességét.
- Ne most állj neki féltékenykedni – kértem mosolyogva, miután régi „családom” távozott is, mivel csak beugrottak, most viszont vissza is kellett rohanniuk a reptérre, továbbutazás céljából valami sziget felé, ahol a második részt kezdik majd el forgatni, immár nélkülem.
Rob rám már sokkal szívélyesebb pillantást vetett, mint egykori filmbeli partneremre, és futó csókot nyomott az ajkaimra.
- Igenis az vagyok, mindenkire, aki csak rád mer nézi – felelte. – És most már papírom is van róla, hogy joggal lehetek az.
Ez ellen nem tudtam kellően hatásos érveket felsorakoztatni, de nem is akartam.
Családjaink és barátaink rengeteg nászajándékkal kedveskedtek, egyedül apám húzódozz meg a háttérben, de egyelőre csak én tudtam, miért.
Jennyt egy pillanatra félrevontam, hogy rájuk bízzam a házunk felügyeletét, amíg nászúton vagyunk. Ő mindentudóan kacsintott. Apám ezek szerint beavatta, mire készül. Nem is csodálkoztam ezen.
Ezután a kastély egyik szobájába húztam magammal férjemet a repülőút előtti átöltözési célzattal, aki meglepve figyelte ott, hogy vetkőzni kezdek. De csak egy pillanatig volt döbbent, utána mosolyogva közelebb lépett, és a fehér neműmet kezdte volna lesimogatni rólam.
A szobában található ágy felé közeledett velem a karjaiban, miközben az elmúlt órák első csókját kaptam tőle, de nevetve próbáltam leállítani, amikor letett a közepére, ő maga pedig a lábaim közé feküdt.
- Most… még nem lehet… - nyögtem, mert a simogatása máris lázba hozott, de tudtam, mikor indul a gépünk, így nem adhattam át magam a kéjes érzéseknek, amelyek elöntöttek.
- Ugyan ki akadályozhatja meg, hogy szeretkezzek a feleségemmel? – mormolta a nyakamat csókolgatva.
- Ahh… Apám haragja – feleltem elfúló lélegzettel.
Erre felemelte a fejét, és kérdően nézett rám.
- Meglepetés – suttogtam a szájához egészen közel.
Újra megcsókolt, de utána heves zihálás közepette mégis elengedett.
- Nincs kedvem kihúzni a gyufát nála, úgyhogy… Mi ez az egész? – kérte a magyarázatot.
- Időben meg fogod tudni – mondtam, miközben elvettem a székről a Jenny által odakészített csomagot az úti ruháinkkal, és igyekeztem visszanyerni a hidegvéremet.
Ami nem ment könnyen, mert Rob is vetkőzni kezdett, amint a kezébe adtam a ruháit. Kényszerítenem kellett magam, hogy ne őt figyeljem, hanem gondom legyen a csodás menyasszonyi ruhám óvatos becsomagolására.
Miután mindketten menetkészek lettünk, kézen fogva indultunk vissza a vendégek közé. Jenny a kezembe nyomta a csokromat, és mielőtt a limuzinba szálltunk volna – amelynek sejtéseim szerint tele lehetett a csomagtartója is a bőröndjeinkkel -, el kellett dobnom azt. Lizzy kapta el, aki tágra nyílt szemekkel meredt rám rémülten.
Egy utolsó puszi után a családnak beszálltunk az autóba, amely máris indult velünk a reptér felé.
Rob kezébe adtam a borítékot, amely apám ajándékát tartalmazta. Kíváncsian forgatta, és kérdő pillantásokat vetett felém, de közöltem vele, bontsa ki nyugodtan.
Így tett.
- Bora Bora?! – kérdezte meghökkenve.
- Három hét a paradicsomban – feleltem halkan.
Rob félretette a borítékot, az ölébe húzott, és gondolkodás nélkül csókolt meg ismét.
- A végtelenségig a paradicsomban fogom érezni magam, ha veled élhetem… - suttogta aztán.
Csak egyetérteni tudtam vele, és közelebb hajoltam, hogy még számtalanszor felidézzük első hitvesi csókunkat, amely minden alkalommal édesebbre sikeredett.
Egész addig, míg meg nem érkeztünk a reptérre, hogy elinduljunk egy közös boldog élet felé...
(Rob)
Azzal nyugtattam magam, míg a nászindulót hallgattam, hogy túl nagy képtelenség volna, ha Kristen pont most, az utolsó előtti pillanatban gondolná meg magát és döntene úgy, hogy köszöni, de mégsem kér belőlem.
Ezt támasztotta alá az is, amit az előző éjszaka tett. Azzal ugyan nem voltam kibékülve, hogy levetkőzött szinte ország-világ előtt, de a cél szentesíti az eszközt elvet vallva megértettem az indokait.
Inkább magát áldozta fel - csúnya szóval élve -, minthogy esetleg mást válasszak szabadságom utolsó éjjelére. Ami már ötletnek is rendkívüli baromság volt, de ha eszembe jutottak a saját félelmeim, vagyis hogy esetleg ő fog összeszedni magának valakit arra az éjre, máris nem voltak kétségeim, miért csinálta.
És ez nem az általunk oly sokszor felemlegetett bizalmatlanságra volt visszavezethető, hanem egyszerűen arra a félelemre, amit a másik lehetséges elveszése okozna.
Már oly sokszor voltam kénytelen megtapasztani, milyen az élet nélküle, hogy lehetőségeimhez mérten nem kívántam többé üresen és céltalanul tengődni a világban azzal a tudattal, hogy ő nincs nekem.
Már arra is ismertem a magyarázatot, én miért engedelmeskedtem előző éjjel az ösztöneimnek: mert az agyam hiába nem ismerte fel Kristent, a testem igen. És hiába is próbáltam bár igen enyhén, de tiltakozni és a józan eszemre hallgatni, az iránta érzett összes vágyam vette át az irányítást felettem.
Most pedig már csak percek kérdése, hogy összekössük az életünket... a végtelenségig.
Amint szerelmem hajlandó megérkezni végre...
Jenny felpattant a helyéről, nyilván megnézni indult, hol késlekedik Kristen, de intettem neki, hogy maradjon. Én magam siettem a kápolna bejáratához, nem törődve az egybegyűltek helytelenítő és értetlenkedő morajlásával.
Kiérve megpillantottam Johnt, amint éppen kisegíti a lányát a limuzinból. Minden valaha volt idegességemet felváltotta a nyugalom, és megkönnyebbülten elmosolyodva indultam vissza a helyemre.
A nászinduló sokadjára csendült fel, a tömeg elhallgatott.
A kapu felé fordultam, amelyen ekkor lépett be szerelmem.
A kivilágított és díszbe öltöztetett terem összes ragyogó pontja együtt sem volt képes felülmúlni Kristen szépségének tündöklését.
A külvilág megszűnt.
Ketten maradtunk.
Lassan, a füleim által csak távolból érzékelt orgonazene ritmusára lépdelt felém hófehér, egyszerűsége okán tökéletes menyasszonyi ruhájában, szívritmusomat szabálytalanító mosollyal az ajkain.
A szeme csillogása még az arcát takaró vékony fátyol selymén keresztül is gyémántként ragyogta felém a szerelmet, amelyet én is éreztem iránta.
Végigpörgött az agyamban minden boldog pillanat, amelyet a megismerkedésünktől kezdve tartottam nyilván a szívemben.
Biztosan éreztem, hogy most az álmom válik valóra. Nem egy álom a sok közül, hanem AZ álom, mely szerelmünk örökérvényűségét hivatott megpecsételni.
Soha nem tapasztalt érzések készültek szétfeszíteni a testem, a szívemből kiindulva. A tőle kapott eddigi minden csoda egyetlen egésszé sűrűsödött bennem, túlcsordítani szándékozván a lelkemben érzett repeső vágyakozást életem értelmének egész lénye iránt.
Atomjaimra hulltan, mindezen hatások által megsemmisülten fogtam meg Kristen kezét, amint mellém ért. Nem tudtam, de nem is akartam levenni róla a tekintetem.
A zene elhallgatott a távolban, és a pap elkezdte a beszédet. Nem fogtam fel a szavait, egyedül jövendőbelim nevének említése ragadta meg a figyelmemet.
Ö révetegen bámult rám, ahogy én is őrá, de ahogy leheletfinoman megszorítottam a kezét, és rámosolyogtam, felriadt a kábulatbók, amely engem is fogva tartott, majd tisztán csengő, határozott hangon azt mondta:
- Akarom.
Ezután igyekeztem jobban odafigyelni a kettőnk életének összekötésén fáradozó papra, mert sejtettem, hogy én következem.
Szemernyi kétség sem fért a szándékaimhoz, amikor a nekem címzett kérdésre válaszként én is kimondtam:
- Akarom.
Miután nem akadt jelentkező, aki a frigyünket akadályozni szerette volna, férjjé és feleséggé lettünk nyilvánítva.
- … csókolják meg egymást… - hallom a végszót eskünk megpecsételésére felhívva.
Nem haboztam eleget tenni a „parancsnak”. Kristen felé fordultam, lassan felemeltem a fátylát. Két tenyerem közé fogtam az arcát, és magamat is meglepve, az érzéseim mélységével és tomboló erejével ellentétben hihetetlenül lágy, de ugyanilyen szerelemteli csókot leheltem szerelmem ajkaira.
Többre vágytam, de tudtam, hogy türelmesnek kell lennem. Ami sosem volt az erősségem. És Kristen mindig is szeretett játszani a tűzzel. Ahogy most is…
Elnyíló ajkakkal állt lábujjhegyre, és a nyakam köré fonta a karjait, hogy folytatásra ösztönözzön. A tömeg éljenzésére nem is figyelve néztem a szemeibe, rámosolyogtam, és nem tagadtam meg tőle az első feleségi kívánságát.
Sejtettem, hogy a többit sem fogom, pláne azok után, ahogy ebben a percben simult hozzám, szinte egybeforrasztva a lelkeink után a testünket is. Nem féltem szorosan magamhoz ölelni, de az elengedéssel már problémáim voltak.
Szívem – és egy szintén feltüzelt testrészem – szerint máris hazacipeltem volna, hogy kettesben ünnepeljünk tovább, de tudtam, hogy erre még nincs lehetőségünk.
Visszafojtott lélegzettel engedtem el végül, hogy a násznép felé fordulva fogadjuk a jókívánságokat.
Órákig voltam kénytelen nélkülözni az ajkai ízét, habár egy-egy lopott csókra mindig sikerült időt szakítanunk. A kezét viszont nem eresztettem. Azt hittem, nem fogom magam máshogy érezni, miután kimondtuk a boldogítót, de mégis valami megváltozott.
A magányosság és egyedüllét fogalma kitörlődött az agyamból, mert biztos voltam benne, ezúttal nem kell tudnom, mit is jelentenek. Az ezekkel ellentétes fogalmak viszont új értelmet nyertek. Még a kötelesség szó is, hiszen szabad akaratomból cselekedtem, senki nem kötelezett, és nem is fog semmire.
Az idő egyszerre telt gyorsan, és csigalassan. Jenny és Rick tökéletesre szerveztek mindent, semmire nem volt semmi gondunk. Ettől függetlenül is arra vártam, hogy végre eltűnjünk a világ szeme elől.
De ezt egyelőre több dolog is akadályozta. Az első az volt, hogy váratlanul megjelent a stáb, akikkel Kristen nemrégiben együtt forgatott. Meglepetten kérdeztem, őket is meghívta-e, mert nem rémlett, hogy rajta lettek volna a vendéglistán.
Bevallotta, hogy nem, de ennek ellenére úgy tűnt, kifejezetten örül nekik. Sorban végigölelgetett mindenkit, nekem is mind őszintén gratuláltak, egyedül Kellan igyekezett ismét próbára tenni az önuralmamat.
Hosszan ölelgette szerelmemet, és valamit a fülébe súgott. Nem értettem jól, de utána velem is közölte, milyen mázlista is vagyok. Röviden csak annyit feleltem: Tudom.
- Ne most állj neki féltékenykedni – súgta oda Kristen, miután a csapat rohant is tovább a második rész forgatása miatt valami szigetre, és kedvesem figyelme ismét maradéktalanul az enyém lett.
Egy futó csókot engedélyeztem magamnak, mert tartottam tőle, hogy bármi több, és nem állok jót magamért, aztán megmagyaráztam immár törvényszerű féltékenységem okát.
- Igenis az vagyok, mindenkire, aki csak rád mer nézi – feleltem. – És most már papírom is van róla, hogy joggal lehetek az.
Ez ellen nem tudott megfelelően érvelni, így megadóan hagyta rám az érzéseimet, bár közölte, alaptalan mindenféle szerelemféltésem.
A következő elszökésünket akadályozó tényező a nászajándékok átadása volt. mindenféle hasznos holmival leptek meg bennünket, főleg a kicsit, aki hamarosan a családunkat fogja bővíteni. Bár a gyerekszoba így is lassan túlzsúfolt volt, örültünk minden apróságnak, amellyel kedveskedtek.
Kristen ezután eltűnt mellőlem, de megnyugodtam, amikor észrevettem, hogy csak Jennyvel beszél meg valamit. Reméltem, hamar végez, és végre hazamehetünk, hogy elkezdhessük a nászéjszakát, de ehelyett kézen fogott, majd a kastély egyik szobája felé vont maga után.
Nem tiltakoztam. Részben kíváncsiságból, részben viszont örültem, hogy kettesben lehetünk végre egy kicsit. Tovább fokozta a hangulatomat, amikor ott elkezdett vetkőzni. Az ajtót nem zárta be magunk után, de pillanatnyilag az sem érdekelt volna, ha többen körbeállnak minket, amikor szerelmezünk.
Na jó, ez mégis érdekelt volna, gondoltam, de szerencsére egyedül voltunk. És Kristen már csak egy szett hófehér fehérneműben, minden érzékemet felélesztő harisnyatartóban, és magas sarkú cipőben álldogált előttem, összehajtani igyekezvén a menyasszonyi ruháját.
Elszakadtak az önuralmamat és vágyaimat kordában tartó kötelek. Közelebb léptem hozzá, a karjaimba kaptam, majd az ágy felé vittem. Letettem a közepére, és semmi mással nem törődve hajoltam az ajkaira. Egy végtelennek ható, ösztöneimet tovább tüzelő csók után elkezdtem róla lesimogatni a maradék ruhadarabokat, de megállított.
- Most… még nem lehet… - nyögte, de egyelőre nem voltam képes engedelmeskedni.
- Ugyan ki akadályozhatja meg, hogy szeretkezzek a feleségemmel? – mormoltam a nyakát csókolgatva.
- Ahh… Apám haragja – felelte elfúló lélegzettel.
Először nem fogtam fel a szavait, aztán mégis. Ez hatott. Felemeltem a fejem, kérően a szemébe néztem, magyarázatra várva.
- Meglepetés – suttogta szerelmem a számhoz egészen közel.
Édes lehelete elterelte a figyelmemet, és újabb csókban forrunk eggyé, mielőtt figyelmeztettem magam apósom esetleges dühére.
- Nincs kedvem kihúzni a gyufát nála, úgyhogy… Mi ez az egész? – kérdeztem.
- Időben meg fogod tudni – mondta ő, majd elővett egy csomagot, amelyet addig meg sem láttam.
Próbáltam másra koncentrálni, mint újdonsült feleségem csodás idomaira, amelyekre éppen egy kényelmesebb öltözetet rángatott. Én is vetkőzni kezdtem, hogy ne rám kelljen végül várnia, akármit is tervez ezutánra.
Miután indulásra készek lettünk, kézen fogva mentünk vissza a vendégek közé. Jenny Kristen kezébe adta a csokrát, amelyet ő elhajított – mindenki legnagyobb meglepetésére egyenesen Lizzy karjai közé.
Egy utolsó puszi után a családnak beszálltunk a limuzinba, amely azon nyomban el is indult. Egyelőre hagytam magam elrabolni, de Kristen a kezembe adott egy borítékot, mielőtt érte nyúlhattam volna, hogy folytassam házastársi csókjaink gyakorlását.
Kíváncsian nézegettem, végül kinyitottam, lesz, ami lesz alapon.
- Bora Bora?! – kérdeztem meghökkenve.
- Három hét a paradicsomban – felelte szerelmem.
Azt számomra egészen más jelentette. Félretettem a borítékot, amelyben a repülőjegyek lapultak, magamhoz húztam őt, és habozás nélkül csókoltam meg megint.
- A végtelenségig a paradicsomban fogom érezni magam, ha veled élhetem… - suttogtam aztán.
- A számból vetted ki a szót – súgta vissza életem kincse.
Ezután már nem akadályozott meg bennünket semmi és senki, hogy egymás ízének kóstolgatásának szenteljük minden percünket, amíg meg nem érkeztünk a reptérre, hogy elinduljunk egy közös boldog élet felé.
