Először is elnézést, hogy nem vagyok sehol, de a szolgáltatóm nem vasárnap fogja megjavítani az internet kapcsolatomat. :SS No comment, amiért ilyen szar az egész. De legalább ingyen van - amikor van ...
Remélhetőleg holnap már fizikailag is itt leszek, addig is mobiltelefonról nyomom nektek a fejezeteket, máris itt a következő.
Privát üzenet a fejezet végén MINDENKINEK!
293. fejezet (Rob)
Kristen kíváncsi tekintete engem fürkészett, és nem láttam benne dühöt, sem megvetést. Egyelőre. De tudtam, hogy amint elmondom neki, mi történt, legjobb esetben is kiabálni fog velem.
Aztán eszembe jutott, milyen volt, amikor a Jill-féle ügyet meséltem el neki. Akkor nem kiabált. De akkor még nem is volt terhes, és nem álltunk az esküvő kapujában sem. Most viszont… Felkészültem a „halálomra”.
- Nemrég jöttem csak haza – kezdtem, de nem tudtam ránézni közben. És folytatni sem, mert közbevágott.
- Ezek szerint jól sikerült a buli – mondta ő vidáman.
Egy pár másodpercig még elmerültem ebben a vidám tekintetben, mert úgy éreztem, valószínűleg utoljára láthatom. De túl sokáig haboztam, és Kristen pillantása egyre aggodalmasabbá vált.
- Mi történt? – kérdezte aztán.
- Szeretlek – suttogtam.
Megfordult a fejemben, hogy el sem mondom neki, elvégre azt sem tudom, ki volt az a lány. Az viszont tudhatja, én ki vagyok, hiszen arról is tudomása volt, hogy ma nősülök.
- Én is szeretlek – mosolyodott el megint szerelmem, és puszilgatni kezdett.
Még ezt is hagytam. A szívem aztán dobbant még pár utolsót, de mikor újra eltoltam, és értetlenkedő szemeibe néztem, idejét láttam nem halogatni tovább az elkerülhetetlent.
- Én… lefeküdtem valakivel.
Összeszorítottam a szemem, úgy vártam a reakciót. De nem történt semmi. Kinyitottam, mégsem néztem rá, csak oldalra pillantottam. Mégis észleltem, hogy engem bámul.
Nyugodt volt, meg sem rezzent. A szívverése sem gyorsult fel, éreztem volna, olyan szorosan feküdtünk összeölelkezve. Az én szívem holtra lassult. Vártam az ítéletet.
- Tudom, hogy mit tettél – mondta egyszerűen.
Most én néztem újra értetlenkedve őrá. Hogyhogy tudja?! És ha tudja, hogy volt képes boldogan mosolyogni rám az előbb?! Mondjuk most nem mosolygott. Komoly szemekkel figyelt, mit reagálok a szavaira.
Csodálkoztam. Elsősorban…
- Tudod? – kérdeztem halkan.
Magyarázatot vártam, honnan tudja, és kisvártatva meg is kaptam.
- Igen – felelte vontatottan. - Köszönöm, hogy őszinte voltál. De...
Itt elhallgatott. Próbáltam kitalálni a folytatást. Több verzió is felvillant az agyamban. De ez nem változtat semmin?! De attól még szeretlek?! De tudom, hogy engem szeretsz, és nem fordul elő többet?!
Abban biztos voltam, hogy a terhesség alatt Kristen gondolkodása is megváltozott, azt viszont remélni sem mertem, hogy ennyivel elintézi az egészet.
- De mi? – követeltem a folytatást, mert kétségbe ejtett a bizonytalanság.
- Nekem is el kell mondanom valamit – mondta, és ezúttal ő hajtotta félre a fejét, hogy ne lássam a szemeit.
Valószínűleg erről beszélt Vic. Bár fogalmam sem volt róla, mit akarhat bevallani szerelmem, úgy döntöttem, épp elég, ha az én vétkem miatt szenvedünk. Nem voltam rá kíváncsi.
- Ne – kértem, amint újra szólásra nyitotta a száját. - Inkább... Inkább próbáljuk meg elfelejteni, és...
Megint közbevágott.
- És micsoda? Éljünk hazugságban? – nézett rám ismét, de aztán megrázta a fejét. - Nem, el akarom mondani, én mit tettem. Azaz inkább megmutatom.
Ezzel felállt rólam. Hűs levegő borzongatta végig a testem, ahol már nem érintkeztünk. Hiányzott. És féltem, hogy utoljára öleltem át az előbb. Többé ezt sem tehetem.
Kristen a gardróbba ment, és valamit matatott. Fogalmam sem volt, mit akar most meg mutatni, tovább gyűlöltem magam, amiért ilyet tettem vele. Viszont még mindig nem értettem, hogyhogy nem küldött még el?!
Felültem az ágy szélére, és a tenyerembe temettem az arcomat. Hallottam, hogy visszajön, és megáll előttem. Nem mertem ránézni. De megérintette a kezem, és önkéntelenül is felpillantottam rá.
És elakadt a lélegzetem. Egy vörös paróka volt rajta, épp olyan, mint amilyent reggel a motelszoba párnáján láttam. És a maszk.
- Te voltál...? De... Hogyan? – Totálisan összezavarodtam.
Kedvesem lassan levette az arcát takaró csillámló maszkot, és leült mellém az ágyra.
- Jennyék ötlete volt az álarc, a paróka... – kezdte saját maga is hitetlenkedve. - A csizma ellen tiltakoztam, de tudod, milyenek a nővéreid... – mondta kissé elmosolyodva, de el is pirult közben.
Igen, tudtam, milyenek a nővéreim, és most határoztam el, hogy ezért még csúnyán meg fognak fizetni. A poklot éltem át, amiért azt hittem, tényleg megcsaltam őt, holott a vágy ösztönösen hajtott felé. A többi lányra ügyet sem vetettem. Ő viszont vonzotta a tekintetemet. És a kezemet. Mindenemet…
A megkönnyebbülés mázsás kőtömböket gördített le a lelkemről, a szívem újra dobogni kezdett, egyre hevesebben.
- Ezt nem hiszem el – suttogtam, egyre csak őt bámulva.
Még annyi apró részlet volt homályos előttem. Például a teste. Azt bármikor, még a legsötétebb éjszakában is megismerném. Aztán eszembe jutott, hogy mégsem, hiszen szinte napról napra változik, formálódik. Ahogy például a mellei is. Ezt elegendő magyarázatnak tartottam, mégis maradtak még foltok a történetben.
- Nagyon haragszol? – kérdezte félénken, mintha ő tett volna bármilyen bűnt.
Magamat még elítéltem, amiért nem ismertem fel, és féltem, akárki más is lehetett volna, akkor is megtettem volna, de rá nem tudtam haragudni ezért. Egy csodálatos éjszakával ajándékozott meg.
- Nagyon! – mondtam mégis tettetett haraggal. De nem tudtam sokáig játszani a szerepet. - Kivéve, ha...
Mindkettőnk szeme felcsillant. Én már tudtam, mit akarok, ő viszont még csak sejthette, hogy van megoldás a megbocsátásra, amiért átvertek.
- Ha...? – suttogta reménykedve.
- Megtartottad azt a csizmát? – kérdeztem.
Kristen újra fülig vörösödött, így az arca színe megegyezett szinte a parókával, amit még nem vett le magáról.
- Meg – súgta.
Még valami volt, ami nem rá emlékeztetett előzőleg, de az őrületbe volt képes kergetni. És ez is a megtévesztésem része volt.
- És az a parfüm... Csak akkor használhatod, ha együtt vagyunk.
- Igenis! – ragyogott felém a mosolya.
Megérintettem a haját. Olyan volt, mintha igazi lenne. A nővéreim megint kitettek magukért, gondoltam. De Kristent sem kell félteni. Soha nem hittem volna róla, hogy belemenne ilyesmibe.
- Mindig tudtam, hogy egy boszorka vagy!
Ezúttal nem pirult el, nem is mosolygott. Komolyan és őszintén nézett rám.
- Csak szerelmes – javított ki.
- De nálam nem jobban.
Közelebb húztam magamhoz, és az arcától indulva apró csókokkal borítottam a bőrét, míg el nem értem a száját. A csókunk az elmúlt éjszakát idézte, holott akkor nem történt meg. Abból már biztosan felismertem volna. Senkinek nincs a világon ilyen vérforraló aromája, mint neki.
Az emlékek hatására éledezni kezdett bennem a vágy, de most Kristen bontakozott ki a karjaimból, és lekapta magáról a parókát. Így mégis jobban tetszett.
- Most viszont át kell mennem Jennyékhez készülődni – magyarázta az elhúzódást, és visszament a gardróbba öltözködni.
Láttam, hogy ledobja magáról a hálóinget. Ez nem segített a bajomon. Újra megkívántam. És az előző éj után tudtam, hogy attól még, hogy terhes, nyugodtan tehetünk akármit, nem fogok ártani neki. És ma lesz a nászéjszakánk… A gondolat földöntúli örömmel töltött el.
Kedvesem közben felkapott magára egy farmert és egy pulcsit, majd visszajött hozzám a hálóba. Egy csókért még odahajolt, és menni készült. Tudtam, hogy sokáig fog tartani, míg a lányok kezelésbe veszik, így nem tartóztattam.
- Csak még két kérdés – jutott eszembe mégis valami. Kristen hátrafordult az ajtóból, és kérdően nézett rám. - Jenny és a nővéreim voltak a többiek?
- Igen – bólintott elmosolyodtva.
Akkor már értettem, Rick miért nem aggódott a felesége miatt. Engem viszont most kezdett el zavarni a dolog, nem is kicsit.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál levetkőzni annyi idegen előtt! – meredtem rá most már kissé mérgesen.
Kristen lassan visszalépdelt hozzám, de megszólalt közben a mobilja. Megnézte, Jenny nevét suttogta, aztán kinyomta a hívást.
- Én csak téged láttalak! – állt meg előttem, és a szemeiből végtelen szerelem és őszinteség sugárzott.
Hittem neki. Magam is így voltam ezzel. Senki más nem létezett, csak ő. Még egy hosszú, és forró nászéjszakát ígérő csókot váltottunk, utána szívem kincse elreppent az ajtó irányába.
- És kié volt az autó? – szóltam utána.
- Aaroné.
Ezzel ismét összezavart.
- Ki az az Aaron? – kérdeztem féltékenyen. Ezt a nevet még nem hallottam.
- Senki, majd később elmesélem. Most rohanok – mondta, mert megint megszólalt a mobilja. – Szeretlek – súgta még oda nekem, és vidám léptekkel letáncolt a lépcsőn.
Reméltem, hogy tényleg tud majd megfelelő magyarázatot adni arra is, milyen fickót emlegetett itt a végén, egyelőre inkább nem hergeltem magam. Felhívtam a nővéremet. Most már az ő érthetetlen viselkedése sem okozott meglepetést, a valós tények ismeretében.
Utána Rick jött át, aki persze segédkezett a lányok őrült tervének kivitelezésében, és nem is csodálkoztam, amikor egész nap letörölhetetlen vigyor ült az arcán.
- Kidobtak otthonról, mondván, készülődnie kell a menyasszonynak – magyarázta ittléte okát.
Mivel nekünk közel sem volt annyi szépítkeznivalónk, mással ütöttük el a nap nagy részét. Többek között azzal, hogy kimentünk a reptérre Kristen családjáért, akik dél körül érkeztek. Az anyja egyből bevette magát Jennyék házába, de az apja és a testvére, aki már messze sem haragudott rám annyira, velünk maradtak nálunk.
Az esküvő négykor kezdődött. Rick már fél háromkor odaszállított minket a helyszínre, ami ugyanaz a csodás kastély volt, ahol ők esküdtek Jennyvel. Bár elég sok kellemetlen emlékem fűződött ehhez a helyhez, most mégis izgalommal tekintettem az előttem álló órák elé.
Hozzákötöm az életem a nőhöz, akit szeretek, és aki viszontszeret. Nem mellékesen pedig hamarosan kisbabánk lesz. Míg Rick mindent végigellenőrzött, hogy rendben van-e, lévén ő volt az egyik fő szervező, addig köszöntöttem a vendégeket.
Pontban négykor, amikor már mindenki ült, én is a helyemen álltam az oltárnál, idegességemben másodpercenként az órát lesve, felcsendült a nászinduló.
Arra pillantottam, amerről szerelmemnek kellett volna érkeznie, de nem jött senki. Jenny, a nővéreim, anyám és jövendőbeli anyósom már a helyén ült. Hiába néztem végig rajtuk kérdően, csak a vállukat vonogatták.
A félelmeim újraéledtek.
Az nem lehet, hogy Kristen meggondolta magát…
Szóval itt a privát üzi is. Szerettem volna, ha előbb végigolvassátok a fejezetet, és csak utána ezt, de lehet, valaki le is tekert, nem tudom.
Annyit akartam csakk mondani, hogy tudom, mennyi mindent gondoltok. Főleg a kommentekből és a chat-beli megszólalásokból tudom ezt leszűrni, és nyilván nem biztos, hogy ez a többségvélemény, de akik nem mukkannak, azokat nem tudom bevonni a statisztikába.
A véleményeitek többsége arról szól, hogy szzuper a sztori, stbstb, de ez nem olyan vélemény mégsem, ami építő hatással lehetne rám. Vagyis mindenképpen építő, de a negatív kritika a legjobb erre.
Sokan vagytok olyanok is, akik azt mondják, hogy egyre elszúrtabb a sztori, egyre giccsesebb, egyre szappanoperább... DE!
Mindenre van magyarázat. Aki magától nem jön rá az eddigi történésekből, akkor nem figyelt eléggé.
A mostani megcsalás - azaz most már tudjuk, hogy nem az volt - Rob részéről azért történt, mert:
(Egy nagyon kedves ismerősöm fogalmazta meg ezt nekem emailben, és én adok a véleményére.)
"Ez olyan jó... ez az igazi szerelem... mármint arra gondolok, h Rob még így is Krist választja, h a többi lány közül... tényleg mintha bele lenne kódolva Kris Robba... hisz volt ott egy csomó nő és mégis őt szúrta ki magának, úgyh a többit meg se nézte...áhhh ez olyan romantikus! Ők tényleg egymásnak lettek teremtve!"
Ez itt a lényeg. Nem ment volna el a főhösöm a föhősnőn akárki mással, éppen mert szereti, rá van hangolódva, csak iránta képes igazi vonzalmat érezni, ráadásul ilyen erejűt, stbstb.
Emellett Kris a negyedik hónap körül van, és láttam már olyan csontvékony csajt, akin ennyi hónaposan még alig látszott bármi is. Rob meg ivott, sötét is volt - ergo NEM, NEM TŰNT FEL NEKI, hogy kivel szexel. Csak azt a vonzást érezte, amit Kris iránt is minden alkalommal. Ezen viszont szintén nem gondolkodott el, ez van. Ember.
Ha ez az egész valamelyikőtöknek már nem pálya, akkor sajnálom. Őszintén.
CSAK ENNYIT tudok nyújtani.
Ja igen, és még egyvalamit hadd: ha az a probléma, hogy lassan a 300. fejezet következik, és valaki emiatt gondolja, hogy sablon, nem tudok újat nyújtani, uncsi, stb, akkor még egy elnézést kell kérnem az illetőtől, hogy nem fejeztem be már mondjuk a harmincvalahányadik, vagy ötvenvalahányadik fejezet után. Talán tényeg azt kellett volna.
De nem tudom... Úgy éreztem, és lehet én vagyok túl betegesen maximalista, hogy ha belekezdek valamibe, akkor abból megpróbálom kihozni a legtöbbet. Ebből már valóban nem tudok kihozni sokmindent.
És hamarosan be is fejezem.
Viszont csupa happyt 1000 fejezeten át én sem vagyok képes írni. Ez már az elmebajom határait is átlépné, szóval nem megy és kész. Felvállalom a gyengeségem. Aki csak boldogságot akar olvasni, és esetleg rövidebb kiadásban, azaz nem 300 fejin át, akkor az tegye meg máshol. Ezzel mindkettőnknek szívességet tenne... Persze nem tilthatom meg senkinek sem a véleménynyilvánítást, se a további olvasást - még ha nem is tetszik neki - , de az igazság az, hogy én személy szerint még szeretem a "gyerekem", és amíg tudom, nevelgetem. Utána meg hagyom, hadd repüljön :)
Addig viszont igyekszek gondoskodni róla, és mivel az olvasók többségének a javát akarom, odafigyelek rá, és igyekszek minden igényt kielégíteni.
Ennyi.
Bocsánat a szófosásért.
Szil
