A reggel, vagy inkább délután fényei keltegettek. Rob most is ébren volt, én pedig elszégyelltem magam, amiért ilyen sokat alszok, még a nászutunkon is.
Ő ráadásul szerintem unatkozott is – ugyanis azt figyelte, ahogy alszom. Elszégyelltem magam.
- Ne haragudj… - kezdtem, aztán eszembe jutott valami más is. – Miért nem keltettél fel? – szúrtam le inkább őt mosolyogva, elvégre nem lett volna muszáj hagynia aludni.
- Imádom nézni, ahogy alszol – felelte.
Felkönyökölt mellettem, és kisimította a hajam az arcomból. Végigcirógatta a szemem, szám, a nyakam, majd egy csókért hajolt fölém. Megkapta. Bele is melegedtünk rögtön.
Az éhség zavart ki egy idő után az ágyból. Illetve fel sem kellett állnom, mert kedvesem ágyba hozta egy tálcán a sok finomságot. Túl sokat is, de a babára is gondolnom kellett, így engedelmesen befaltam mindent.
- Holnap időben kelek – ígértem falatozás közben, okkal. – És körbenézhetnénk a szigeten – javasoltam.
- Szóval máris meguntad, hogy folyton együtt vagyunk? – pillantott rám hamiskásan szívem párja.
Elpirultam.
- Tudod, hogy nem erről van szó…
Tudta. Sőt, jó ötletnek találta végül a gondolatomat. Ő nem aludt annyit, amennyit én, így volt ideje kitalálni, hova is menjünk már rögtön másnap.
- Szóval ki az, aki máris unja, hogy folyton együtt vagyunk? – hecceltem, miután kész útitervvel állt elő.
Kitalálta, hogy menjünk el romantikázni az Otemanu hegyre, ami úgy néz ki, mint egy kastély, és egész az egekbe nyúlik.
Ezen kívül egy Vaitape nevű falu felfedezését is érdekesnek gondolta másnapra, de a lagúnában való rájákkal-úszkálást, és az azon kívüli delfinekkel-úszkálást, ami az én érdeklődésemet inkább felkeltette volna, szigorúan megtiltotta.
- De miért nem lehet? – panaszkodtam este durcásan.
- Mert nem akarlak benneteket elveszíteni. Még felfalna valami vadállat... – felelte és egy puszit nyomott az arcomra, miközben megcirógatta a hasamat.
Ezzel azonban nem engesztelt ki teljes mértékben. Két puszival sem. A csókjának viszont csak pár pillanatig tudtam ellenállni, utána olyan hévvel viszonoztam, hogy kisvártatva meztelenül fonódtunk egymásba a nap lemenő fényeibe burkolózva, melyek áttörtek a kunyhó ablakának résein.
---
A következő napon uram és parancsolóm akaratának engedelmeskedve bementünk a faluba, és valóban csodás élményekkel gazdagodtunk ott.
A nagy melegre való tekintettel csak egy bikinit viseltem rövid szoknyával, de Robnak ez is sokkot okozott. Vagyis inkább az, ahogy lépten-nyomon az általam észre sem vett, de őáltala váltig állított hódoló-jelölteket volt kénytelen elhessegetni a közelemből csúnya odanézéssel.
Kinevettem érte, mert messze sem tartottam magam olyan ízletesnek, amilyennek ő nevezett az előző éjszaka során, amely túlcsorduló élvezeteket okozott. Így is késő délelőtt indultunk el falunézőbe.
A hegyen nem voltunk túl sokan, így még szebb kilátásban gyönyörködhettünk. A kevéske tömeg elvonultával Rob azzal lepett meg, hogy egyszer csak elém térdelt, és a lemenni igyekvő nap sugaraitól övezve újra megkérte a kezem.
- De hát már házasok vagyunk – mutattam rá a nyilvánvalóra mosolyogva, mégis meghatott a gesztusa.
- Ezentúl minden nap megkérdezem – felelte továbbra is a válaszomra várta.
- Minek?! – értetlenkedtem.
- Hogy tudjam, mindig igent mondanál… - mondta halkan.
Elérzékenyültem. Bár nem tartottam szükségesnek erről minden nap meggyőzni őt, mégsem ellenkeztem a dolog ellen.
- Igen – suttogtam most.
Boldog mosolyt sikerült ezzel az arcára varázsolnom. Aztán magához húzott, és a puha pázsitra fektetett.
- Hé, ne, itt megláthatnak.
- Sss – suttogta, de közben ő is körülnézett, csakugyan egyedül vagyunk-e.
Egyedül voltunk. És mámorító csókkal pecsételtük meg nem első beleegyezésemet a közös életünkbe.
Mielőtt azonban a bikini felsőmet kioldozhatta volna, hangokat hallottunk. Felrántott magával a földről, és tökéletesen ártatlan arckifejezéssel szemléltük az érkezőket. Akik persze mindentudóan mosolyogva fordultak másfelé.
Elképzelésem nem volt, honnan jöttek rá, mit csináltunk, illetve csak akartunk csinálni, aztán végignéztem magamon, és láttam a szoknyámat felgyűrődve a derekamra.
Pironkodva huzigáltam lejjebb a helyére. Rob halkan kuncogott mögöttem, amint lefelé indultunk a hegyről. Pillantásra se méltattam. Az ő hibája volt.
Mégis hagytam, hogy levegyen a lábamról az étteremben, ahova vacsorázni ültünk be. Egy hatalmas kehely fagylaltot rendelt nekem desszertként, de kegyetlen gondolatok gyúltak az agyamban, amint fogyasztani kezdtem. És be is vált a tervem.
- Meg akarsz őrjíteni, igaz? – kérdezte rekedten, a számat és a nyelvemet bámulva, mivel kínzó lassúsággal tűntettem el apró kanalanként az édességet.
Megnyaltam az ajkaimat, élvezettel figyelve, hogy Rob tekintete minden pici mozdulatomat követi, majd nagyot nyelve lehunyja a szemét, és felnyög.
Felnevettem a túl látványos szenvedésén, amit okoztam neki, majd hagytam, hogy „bosszúból” azonnal visszatessékeljen a bungalónkba.
Amint az ajtó becsukódott mögöttünk, már tépte is le rólam a szoknyát, amit pedig kedveltem addig, és a bikinim is így járt volna, ha nem könyörgök az életéért. Megkegyelmezett neki, de nekem nem.
A másik véglet elve alapján kínzó lassúsággal húzta le rólam a maradék két apró ruhadarabot, hogy utána csókokkal borítsa a testem mindenütt, szándékosan bolydítva ezzel tovább az érzékeimet.
- Kérlek… - nyögtem, amikor már a sokadik alkalommal állt meg, pontosan ráérezve arra, mikor is készülnék végre átadni magam az élvezetnek.
- Mire kérsz? – suttogta vissza, szintén zihálva a visszafojtott vágyakozástól.
- Gyere már! – parancsoltam nyöszörögve.
Ekkor feküdt csak a már rég kitárt lábaim közé és tett a magáévá. Belekapaszkodtam a testébe, amint mozogni kezdett bennem, már az sem érdekelt, amikor időnként felszisszent a karmolásaimtól. Engesztelésképpen szüntelenül faltam az ajkait, és szédítő csókokat váltottunk.
Miután egyre sűrűsödő nyögések közepette jutottunk a csúcsra, valóban szédülést éreztem. Rob is észrevette, hogy valami más sem stimmel azon kívül, hogy nem kapok levegőt – ő sem kapott -, így rögtön leszállt rólam, és mellém fekve aggodalmasan figyelt.
- Jól vagy? – kérdezte riadtan.
- Nem is tudom… - feleltem suttogva.
A homlokomra simította a tenyerét, de feleslegesen, nem voltam lázas. A trópusokon amúgy is képtelenség megfázni, gondoltam. A szédülés viszont nem múlt el. Megpróbáltam elviccelni, és az általa belőlem kiváltott hatásként jellemezni az érzést, de ő nem volt humoros kedvében.
- Körülkérdezősködök, hol van itt orvos – mondta, és már fel is pattant, hogy öltözni kezdjen.
- Ne! – szóltam rá.
Az orvos említésére máris jobban éreztem magam. Semmiképpen sem szerettem volna, ha vizsgálgatni kezdenek teljesen fölöslegesen, mert úgy véltem, egy bolhányi szédülésből még nem kell elefántot csinálni.
Rob viszont nem volt meggyőződve róla, hogy kockáztatná az egészségemet, a babáét nemkülönben. Tovább öltözködött, és már indult volna kifelé, amikor felálltam – szerencsére anélkül, hogy akárcsak meginogtam volna -, és a karjába kapaszkodva bírtam maradásra.
- Kérlek, ha holnap is rosszul leszek, elmegyek orvoshoz, de ne most – rimánkodtam. – Maradj inkább itt velem.
Kelletlenül, de végül beleegyezett, hogy ad egy kis haladékot, de ha reggel is szédülni fogok, kíméletlenül elrángat az első dokihoz, akit talál. Mindent megígértem neki, mert én sem akartam veszélyeztetni a gyermekünk egészségét.
Egy egyszerű napszúrásra gyanakodtam inkább. Meg is osztottam vele a feltételezéseimet, és úgy tűnt, sikerült is meggyőznöm. Ez volt a következménye annak, hogy egész nap a tűző napon sétálgattam, megfelelő fejfedő nélkül.
Az éjszaka hátralevő részét viszont már nem a szerelemnek való hódolással töltöttük. Szorosan összebújva aludtunk el.
És másnapra valóban jobban lettem. Rob első dolga volt beszerezni számomra egy hatalmas kalapot, amely nemcsak a fejemet védte, hanem a vállaimon is messze túlnyúlt. Elég idétlenül festhettem benne, szerelmem mosolya is ezt bizonygatta, de a cél érdekében megtettem a tőlem telőt.
Ezen a napon az Aquascope-ot vettük igénybe pihenés gyanánt, megegyezve abban, hogy ha már itt vagyunk, kihasználjuk a kínálkozó szórakozási lehetőségeket is. Ebben az egyedi vízi járműben úgy csodálhattuk meg a lagúna állat- és növényvilágát úgy, hogy közben az éltető levegőt lélegeztük.
.jpg)
Egyféle kifordított akváriumként funkcionált, csak jelen esetben mi, emberek voltunk annak „foglyai”, így merültünk alá az óceán csodás teremtményei közé. A tengeralattjáró-túra hasonló élményekhez juttatott bennünket.
Hiába hoztam szóba többször is, Rob továbbra sem volt hajlandó a delfinek és a ráják közelébe engedni, a cápales szó hallatán pedig majdnem veszekedni kezdett velem. Túl veszélyesnek ítélte meg a közelségüket a számomra, de nem adtam fel ezt a tervemet sem, hogy egyszer akkor is velük úszkálhassak.
Talán a cápákról mondtam volna csak le szívesen. Őket elég lett volna, ha távolról csodálhatom, de életem őrzője ezt is megtiltotta.
Amíg ez be nem következett, együtt fedeztük fel a csendesen hullámzó környéket a part mentén, és a bungalónk körül. Természetesen ez sem volt unalmas. Mindig sikerült valamivel feldobnunk a hangulatot, tulajdonképpen az is elegendő volt ehhez, hogy együtt voltunk.
A naplemente szépségére ismét közösen csodálkoztunk rá a kiadós vacsorát követően, majd legkedveltebb időtöltésünknek – egymás iránti vágyaink kielégítésének szenteltük az éj nagy részét. Mielőtt álomra szunnyadtunk volna, ígéretéhez híven újra megkérte a kezem. Igent mondtam.
