Sziasztok!
Nos, az utolsó fejezetben megvolt a lagzi, mindenki boldog, minden tökéletes, stbstb.
A főhősök elindulnak nászútra, ahol sok izgalomban és csodában van részük, aztán hazajönnek, megszületik a kicsi, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.... Mint a mesében (L).
Ez a rövidített verzió.
Nem vagyok benne biztos, hányan vagytok kíváncsiak valóban a folytatásra. Aki akarja, ezzel le is zárhatja magában a történéseket, bár még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Szerintem. Mégsem fogok publikálni.
És most nem besokalltam, nem SZU, nem NIKU, nem is S.M. komija akasztott ki és a többieké sem, egyszerűen az van, hogy belefáradtam abba, hogy védjem magam. Vagy "önsztároljak" - az egyikük szavával élve. Vagy hasonló...
Nem akarom én védeni sem magam, sem a történetemet, és azt sem akarom, hogy az a pár "barátomnak" nevezett illető tegye, akik bőszen kiállnak mellettem folyton.
Ezért hálás vagyok, de annyit nem ér az egész, hogy harcokat kelljen folytatnom az "életben maradásért".
Ez így nem oké.
Ez a történet itt, ha nem tűnt volna még fel egyeseknek, egy fanfiction, ami sokatok hitével ellentétben nem az igazi életről szól. Engedjétek meg, hogy a gyengébbek kedvéért definiáljam a szó jelentését:
Fanfiction az én megfogalmazásomban = kitalált történet, mely nem a valóságon alapul, de esetlegesen tartalmazhat abból vett elemeket. Szerepelhetnek benne irreális történések, és cselekvések, bonyolódhat a végtelenségig, tele lehet képtelen kitalált eseményekkel, amelyeket egy valódi ember az igazi világban (vagy mátrixban...??? - most el is bizonytalanodtam :D ) nem élne túl sem testileg, sem lelkileg, de mégis: itt bármi megtörténhet.
Az nagyon meghat, és jólesik, hogy bele tudjátok élni magatokat sokan az olvasásba, elképesztő, milyen érzelmeket tud kiváltani sokatokból egy ÚGY megfogalmazott fejezet, de ez akkor sem a valóság. Sajnálom. De nem ragozom tovább, értitek :)
Egy interneten talált megfogalmazás szerint pedig:
Fanfic definíció:
A fanfiction vagy fan fiction szó (ejtsd: ['fænfikʃn]) a magyar nyelvben is meghonosodott angol kifejezés. Szó szerint „rajongói irodalom”-nak lehetne fordítani. Használatos rá a ’fanfic’ rövidítés is.
A fanfiction valamely rendkívül nagy népszerűségnek örvendő műalkotás rajongók általi „továbbírását” jelenti. Ezekben a művekben hol magát a történetet folytatják, hol csupán az eredeti történet szereplőit mozgatják, az eredeti cselekménytől adott esetben homlokegyenest eltérő történetvezetéssel.
Nos, jómagam vettem két nyomorult szereplőt, éppen Krist és Robot, de nevezhetnénk őket akárhogy (Jancsinak és Juliskának is, bár gyanítom, abba is belekötnétek, h hoppá, ilyen nem is történt velük, hiszen Piroskát ette meg a farkas, hogy kerül bele a sztoriba?! És stbstb), bár akkor nem lenne ennyi olvasóm sztem... :/ Mindegy, szal vettem őket, és beletettem a saját agyam által megteremtett környezetbe. Ennyi történt. És nem a való életet, nem is az ő életüket szerettem volna itt ábrázolni. Hanem írtam egy történetet.
De mindegy.
Csak szerettem volna, ha egyesek tisztában vannak a szó jelentésével is.
Visszakanyarodva a fősodorba: Az van, hogy tényleg ez volt az utolsó fejezet. Egyelőre.
Mert meg van írva a folytatás egy pár fejezet erejéig már készen, de még nem fogom feltenni.
A blogot, a történetet nem törlöm, nem szúrok ki senkivel, akinek a napjait valahol mégis fel tudja dobni az irományom - ha mást nem, röhög rajta egy jót, mégse fikázza le -, de bekorlátozást kap, azaz csak regizett felhasználókat fogok beengedni a továbbiak olvasására. És nem akárkit.
Ehhez viszont az szükséges, hogy most először is tartunk egy pár napos szünetet, mondjuk vasárnap éjfélig.
Addig, aki úgy gondolja, hogy igazán kíváncsi a folytatásra, és nem unt még bele a történetbe, az cselekedjen az alábbiak szerint - mindenki kivétel nélkül! Akiről tudom, hogy akarja ezt, az is szánjon két percet az alábbiakra. Sokatok email címét tudom ugyan, mégis kérlek titeket is erre.
Írjon mindenki legyen szíves egy emailt a szilalwaysrs@gmail.com címre, hogy be tudjam azonosítani az illetőt, én is akarom-e itt látni ezentúl. Mert eljutottam odáig, hogy ne akarjak mindenkit. Nincs szükségem olyanokra, akik utálkozni jönnek anélkül, hogy lenne alapja a véleményüknek.
KIS KIEGÉSZÍTÉS: azért kell az email címetek, hogy tudjak küldeni meghívót, hogy továbbra is tudjatok olvasni.
A bibi az, hogy a Blogger.com csak 100 db meghatározott olvasót enged így majd be az oldalra, mármint beregelve, de megoldjuk, ha valaki kimaradna belőle - az max megkapja majd az új fejezeteket emailben külön privát tőlem mindig, de egyelőre még nem tartunk száznál :)
Szívem szerint meghagynám nyíltnak az egészet és szarnék rá, hogy kik azok, akik továbbra is ócsárolni jönnek csak, de éppen ezt szeretném mellőzni ezentúl.
Legyünk már felnőttek, az isten szerelmére! És ha ez máshogy nem megy, akkor marad ez a megoldás. Sajnálom. Vagyis annyira nem :D
Ha ezzel az egésszel az olyanoknak is a lelkébe gázolnék esetleg, akik eddig szívesen töltötték itt szabad óráikat unaloműző gyanánt, akkor hadd áruljam el: nem a többség ellen van ez az intézkedés. Csak a kellemetlenkedő alakoktól szeretném megkímélni magam.
Mert tény - ezt nekik mondom -, hogy szólásszabadság van, és most mutogathattok rám ujjal, hogy "lám, mégiscsak sikerült elérnem, hogy kimondja: utálja és nem tudja elviselni a negatív kritikát, és elege lett az egészből" - de nincs elegem, egyáltalán nincs, írni fogok még ebben a sztoriban is ezt-azt.
Ami meg a negatív kritikát illeti, valóban nem mindig esik jól, és valóban nem mindig építő jellegű, sőt, még az önbizalmamat is sikerül vele sokszor megcsappantani. Lehet viszont civilizáltan is véleményt nyilvánítani, rengetegen vannak, akik szintén osztanak feszt (nem komiban, hanem email, vagy chat, msn, ezért nem biztos, hogy van látszatja), mégsem akadok ki rajta, mert ők legalább "formába öntik", van logikája, és van egy stílusa, amit sok negatívkodónál hiányolok. Abból meg nem kérek, köszönöm, aki jön, szid, hülyeségeket beszél, aztán megy, mintha sose nem lett volna itt. És lehet kulturáltan is kinyögni, hogy valakinek mije fáj. Nem veszettül ordítani a világba, mert annak értelme sincs.Egy szó mint száz: nem a rossz véleménnyel van bajom, hanem annak az előadásmódjával. De akkor is tanulok belőlük - most perpill azt tanultam, hogy csak az arra érdemes személyeket tiszteljek meg a folytatással. Mert ők valóban megérdemlik. Biztosan mazochisták, de szeretnének tovább kínlódni :S :))
Aki meg most azért akadna ki, mert felhúztam magam valakin, vagy valakiken, akiket lehet, csak a féltékenység vagy irigység vezérel, mert hozzáértőnek hazudva magukat azt állítják, szar amit csinálok, az téved. Ha tényleg be tudná bizonyítani, hogy ő jobb, akkor elfogadnám a véleményét. De ez valahogy mindig elmarad...
Nem húztam fel magam, egyszerűen csak nem kell a fölösleges feszkó. Ennyi. Van épp elég bajom az életben és az életemmel, hogy most még ezen is rágódni szándékozzak...
Sajnálom, hogy így végződött a dolog, én élveztem, amit csináltam. És továbbra is élvezni fogom :)
De magamat ismételve tényleg fárasztó folyton a saját érdekeimet védeni, meg magamat, a véleményemet, és általában...
Köszönöm a jelenlétet mindazoknak, akik eddig velem voltak, olvastak, komiztak, chateltek, bátorítottak, tanácsoltak, kijavítottak, segítették egyengetni a hőseim útjait, ötleteket adtak, stb.
Szeretlek benneteket, mindenkit egyformán, és megkülönböztetés nélkül!
Vasárnap tehát a határidő, addig csak idetéved legalább egyszer minden olyan egyén közületek, aki szeretne hozzájutni a folytatáshoz. A fenti címre küldjétek el a kéréseket.
Hétfőtől a blog korlátozottan fog működni.
Uhh, most látom, ez a közlemény is felér egy fejezettel majdnem :S
Bocs a meginti szófosásért, de valahol reagálnom kellett a dolgokra, amelyek elgondolkodtattak.
Nos remélem, azok is elolvasták ezt, ha nem is végig, akiket érintett - annyiban, hogy ők nem kérik a további hozzájutást, mert főleg nekik szólt, nem pedig a normális stílusban negatívan is kommentelni képes olvasóknak. Mert úgy vagyok vele, hogy aki anyázni jön, attól kíméljen ezentúl a sors.
Vagy adjon az illető egy blogcímet, hadd tanuljak a jó példájából :))) Mindig kérem tőletek, de sose kapom...
Millió puszi mindenkinek és ne feledjétek: peace!
Szil
