23. fejezet
(Kristen)
Jó volt végre kimoccanni kicsit otthonról, de az rossz volt, hogy Rob nincs velem.
Kathy a nyomunkba szegődtetett három „testőrt”, így biztonságban éreztem magam, mégis tartottam tőle, hogy valami baj fog történni. Volt egy rossz előérzetem, de magam sem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért.
Jennynek nem említettem a dolgot, sőt, semmiről nem volt tudomása, de amikor sokadjára kérdezett rá, miért vagyok ilyen elvarázsolt, elmondtam neki, hogy Aaron kórházban van. Ő is megijedt.
Azt nem árultam el neki, miért került oda, nem akartam ugyanis, hogy többet tudjon a kelleténél. Utáltam volna még őt is belekeverni a dologba. Így is épp eleget szenvedtünk Robbal emiatt az egész hülye helyzet miatt.
A szépségszalonban viszont egy kicsit kiengedhettem a gőzt, bár nem maradhattam sokáig, mert Victor egyelőre mindig időben – bár most már csak négyóránként – követelte a jussát. Jenny viszont megértette. Ő is imádta a fiamat. Mielőtt elindultunk, nekem kellett őt unszolnom, hogy el fogunk késni, mert ő még babusgatta volna kicsit.
A fodrász tökéletesen új külsőt rittyentett nekünk, azon sem csodálkoztam volna, hogy a ránk állított felvigyázók észre sem veszik, amikor kilépünk a szalonból. De mégis sikerült nekik. És egy idő után már Jennynek is feltűnt, hogy követnek.
- Ki az a három alak? – kérdezte.
Megpróbáltam feltűnésmentesen szemügyre venni őket. Nem látszottak ügynököknek, vagy mifenének… Teljesen hétköznapi öltözetet viseltek. De mivel személyesen nem ismertem őket, nem hazudtam, amikor azt feleltem Jenny kérdésére, hogy „nem tudom”.
Nyugtalanított a tudat, hogy testőrök vesznek körül, bár a filmforgatások alatt meg azokat követően is rendszerint volt mellettem valaki, aki a testi épségemet őrizte, de ez most egy teljesen más helyzet volt.
Jenny szerencsére be is érte ennyivel, nem várt bővebb magyarázatot. Betértünk még egy cukrászdába is, ahol barátnőm élvezettel mesélt még nem is látszó terhességéről. Vele együtt örültem. Rickkel is újra teljesen rendben voltak.
Erről eszembe jutottak a szüleim is, akikkel már lassan két hete nem kommunikáltam sehogyan. El is szégyelltem magam, és megfogadtam, hogy a napokban felhívom őket.
De egyelőre ezt a napot élveztem ki, amíg haza nem kellett indulnunk, de addigra már ugyanolyan felszabadultnak éreztem magam, mint a „dolgok” előtt.
Hazaérve Claire fogadott az ajtóban.
- Rob éppen fürdeti a kicsit, annyira helyesek együtt – újságolta, amint beléptem.
Felszaladtam hozzájuk az emeletre, és az ajtóból figyeltem, ahogy életem párja szakszerű mozdulatokkal gyorsan, de éppoly gyengéden mosdatja a babánk törékeny kis testét, mintha porcelánból volna. Közben mindenféléről mesélt neki, de főként egyvalami keltette fel a figyelmemet:
- Tudod, a mami is nagyon szeret téged. Először azt hittük, hogy nem lehetsz nekünk, de aztán mégis megtörtént a csoda, és most itt vagy. És te vagy a mi kis szemünk fénye – puszilgatta meg Victor ujjacskáit.
A meghatottság könnyei csorogtak végig az arcomon. Mosolyogva figyeltem, hogyan ecseteli szerelmem a fiunknak azt, mekkora örömöt is hozott ő az életünkbe, és hogy mindig együtt maradunk, akármi is történjen. És ő fog vigyázni ránk, az élete árán is.
Ez utóbbi mondat némi nyugtalansággal töltött el, mert nem szerettem volna, ha az életét áldozza értünk… Azaz nemes cselekedet lett volna ugyan, de mihez kezdenénk nélküle?!
A fürdetés végeztével Rob, karjában a törölközőbe csomagolt csöppséggel megfordult, és ekkor pillantott meg engem az ajtófélfának támaszkodva. Ha nem tudtam volna, hogy szinte képtelenség - mert nem szokott -, azt hittem volna, hogy enyhén elpirult.
- Mennyit hallottál? – kérdezte zavartan, de közelebb lépett, és egy pusziért hajolt az ajkaimhoz. Megkapta.
- Csak a végét – nyugtattam meg.
Megcirógattam Victor egyre sűrűbb hajjal borított fejecskéjét, majd át akartam venni, hogy felöltöztessem, de Rob nem adta.
- Majd én elintézem, te csak zuhanyozz le, meg ilyenek – mondta, és kilépett mellettem az ajtón. Aztán megtorpant, visszapillantott rám, és összehúzott szemöldökkel alaposan szemügyre vette a frizurámat.
Tett felém egy fél lépést, és már vártam, mikor jegyzi meg, hogy „remélem, gyorsan nő a hajad”, vagy esetleg „volt már rosszabb is”, vagy hasonlót, de ehelyett félkézzel a tarkómhoz nyúlt, újra magához húzott, és egy szédületesen szenvedélyes csókot adott.
- Őrülten szexi vagy – zihálta, miután eleresztett.
Aztán felnyögött, és Victorral a karján a gyerekszobába ment. Becsuktam magam mögött az ajtót, és belülről nekidőltem egy percre, amíg nem csillapodik a szívverésem. Szerettem volna már, ha a maradék egy hét is letelik, annyira akartam vele az együttlétet, és egyre nehezebben tudtam visszafogni magam, de féltem is.
Féltem attól, hogy mi lesz, ha megint csődöt mondok? Kívántam, ezzel nem volt gond, csak az érzés volt más a múltkori próbálkozásunk alkalmával, mint amilyennek normális esetben lennie kellett volna.
De nem akartam most ezen töprengeni, és lehet, hogy feleslegesen aggódni előre, ezért levetkőztem, és beálltam a langyosra – vagy inkább hűsre – állított víz alá a zuhanyzóba. Hosszan folyattam magamra, mielőtt a tusfürdőért nyúltam volna, de ekkor valaki elhúzta a fülke ajtaját.
Rémülten pillantottam oda, de ez boldogsággá változott, amikor megláttam, hogy Rob lép be mellém.
- Victor? – kérdeztem mindenekelőtt.
- Anyu figyel még rá kicsit – felelte, és a keze máris a melleimre simult.
Óvatosan cirógatta a mellbimbóimat, miközben a szája a nyakamat simította végig, aztán a fülembe súgta, mennyire tart kívánatosnak. Még nem voltam teljesen elégedett a szülés utáni alakommal, de neki elhittem. Mindent!
Ezután végigsimított a derekamon, hogy végül a fenekembe markolva húzzon magához.
A hasamnál éreztem máris kőkemény vágyát, de egyelőre csak a mellkasát, és a nyakát mertem simogatni, félve, hogy túl messzire megyünk, vagy valamit rosszul csinálok. Az egy hét tilalom lebegett egyelőre az agyamban. És a fejünk fölött.
Átkaroltam őt, miközben a víz ránk zubogott, ziháló lélegzeteinket elnyelték a csókjaink. Rob egyre intenzívebben simogatott, egyik keze be is csusszant a lábaim közé, majd kicsit eltolt magától, a fülke falának döntött, és letérdelt elém.
A hasamat csókolgatta, miközben a lábaimat kissé széttárta, és egyik ujját óvatosan mélyre fúrta belém. Felnyögtem az érzéstől. A hajába markoltam, és ráparancsoltam, hogy folytassa, mivel már éppen ki akarta húzni belőlem az ujját.
De vagy tévedtem, vagy a „parancsnak” engedelmeskedett, mert a következő pillanatban egy helyett két – vagy rögtön három - ujját érezhettem a testem mélyén. Kissé feszítő érzés volt, de egyáltalán nem kellemetlen.
Egyre hangosabban szedtem a levegőt, és attól tartottam, Claire is meg fogja hallani a földszinten a nyögéseimet. De Robnak más ötletei is voltak. A nyelve egyre lejjebb haladt a testemen, mígnem azt éreztem, hogy megpöccinti vele addigra keményre duzzadt csiklómat. Az orgazmus tornádóként söpört végig rajtam.
Remegve dőltem a csempének, és örültem, hogy legalább valami megtart, mert a térdeim megállíthatatlanul reszketni kezdtek. Rob tovább kényeztetett az ujjaival, és a nyelvével, így pár pillanatba telt csak újra meglátnom a szivárványokat magam körül.
Valahogyan viszonozni akartam neki mindezt, ezért a nevét suttogva kértem, hogy csókoljon meg. Felemelkedett, és eleget is tett a kérésemnek. Azonnal megmarkoltam lüktetve meredező szervét, mire belenyögött a csókunkba. Mozgatni kezdtem a kezem, és a nyaka köré fontam a karjaimat, hogy ne tudjon elhúzódni.
Ő is szüntelenül simogatott, az ujjai azóta is bennem mozogtak. Egyre intenzívebben faltam az ajkait, miközben a kezemet sem vettem el róla. Neki sem telt sok időbe az élvezetek csúcsára érni, bár sajnáltam, hogy nem ízlelhettem meg ott is, de most az ajkai zamatától voltam éppen elbódulva.
Az én újabb orgazmusom sem váratott magára. Egy pár percig még lágy cirógatások közepette álltunk összeölelkezve és csókolózva a felhevült testünket hűtő vízsugár alatt, majd lemosdattuk egymást, aztán újabb puszik és cseppet sem véletlen érintések közepette felöltöztünk.
Claire - akár hallotta, mit műveltünk, akár nem - pókerarccal és hatalmas mosollyal invitált bennünket vacsorázni. Kicsit elszégyelltem magam, amiért az utóbbi napokban nem vettem ki a részem a házimunkából, és megfogadtam, hogy ez holnaptól másként lesz.
Mivel legutóbb azt a hírt kaptuk Aaronról, hogy rohamtempóban lábadozik, de látogatni nem lehet, úgy döntöttem, ha végre hazakerül, és olyan állapotban lesz, megkérem, hogy újra korrepetáljon főzésből. El akartam kápráztatni Robot, de az hülyén vette volna ki magát, ha tőle tanulom meg, amivel meg akarom lepni.
De egyelőre a jelenre koncentráltam, és élénk csevegésbe merültem Claire-rel. Rob kissé elgondolkodónak tűnt, de ha szóltunk hozzá, felragyogott az arca, és úgy tűnt, minden rendben. Ő is végre megint kicsit boldognak tűnt. Az elmúlt időszak sorozatos borzalmai után éppen ideje volt.
Miután anyósom elment, megszoptattam Victort, amit Rob most már egyre természetesebben asszisztált végig. Utána mi is lefeküdtünk, és mivel fáradt még nem igazán voltam, felemelkedtem az ágyban, és a lábamat szerelmem csípőjén átvetve a teste fölé helyezkedtem.
Úgy gondoltam, talán nem fog megártani egy kis repeta abból, ami a zuhanyzóban történt. Még egy hét… Alig vártam, hogy leteljen.
Rob kezei azonnal végigsimítottak a combjaimon, amint az ajkai fölé hajoltam, hogy megcsókoljam, de valami máson gondolkodhatott, mert visszacsókolt ugyan, de ez most nem szívből – vagy vágyból – jött.
Ezután felült, kis ideig még simogatta a lábaimat, és a hátamat, de aztán leemelt magáról, és az ágyra döntött maga mellé. Reméltem, hogy egyszerűen csak azért, mert ő szeretne felül lenni, de a pillantása most nem vággyal volt tele, hanem szomorúsággal, tanácstalansággal… és félelemmel.
- Mi történt? – kérdeztem.
A félelem összeszorította az én torkomat is. Eszembe jutott a mai rossz előérzetem. Előre rettegtem attól, mit fog mondani.
