47. fejezet
(Kristen)
A szívem még mindig a torkomban dobogott, sőt, e két rövid szó értelmének felfogása után még inkább zakatolni kezdett.
- Mi? - nyögtem.
Nem akartam felelőtlenül máris átadni magam az áhított megkönnyebbülésnek.
Rob kissé eltolt magától, hogy rám tudjon nézni, majd megcirógatta az arcomat.
- Lelőtték - súgta halkan.
Ezután ő várt a reakciómra. Egy másodperc múlva el is öntött az, amit az imént még elfojtani próbáltam. Elgyengültem a súlya alatt. Kedvesembe kapaszkodtam, de szerencsére ő is tartott. Alig mertem elhinni, hogy vége. Vége a fenyegetéseknek, a „véletlen” baleseteknek, a zsarolásnak és a zaklatásnak.
Valószínűleg még soha nem éreztem magam ilyen szabadnak. Mégsem tudtam felhőtlenül örülni. Elvégre egy ember halt meg. Igaz ugyan, hogy őrült volt, de mégiscsak egy ember. Sőt, ha egészen pontos akartam lenni, akkor kettő…
Észre sem vettem, mikor kezdtek potyogni a könnyeim, csak amikor Rob óvatosan lecsókolta a cseppeket az arcomról. Amikor a szája az ajkaim közelébe ért, utánakaptam és egy pillanat erejére csókká forrtunk. Utána folytatta tovább potyogó könnyeim eltakarítását.
Rajta nem észleltem azt az örömöt, ami engem elárasztott, még mindig rendkívül feszültnek tűnt.
Egyetlen kérdés motoszkált az agyamban, de mielőtt feltehettem volna, megelőzött.
- Akarod tudni, ki tette?
Simán mondhattam volna erre nemet. A lehetőségeket mérlegelve vagy Ian, vagy pedig ő. Ricket kizártam - legjobb tudomásom szerint ugyanis semmit nem tudott az egészről. Vagy ha tudott is, neki biztosan volt annyi esze, hogy oda sem megy.
- Te voltál? - kérdeztem vissza remegő hangon.
Biztosra vettem, hogy bevallja, amennyiben ő lőtt. Fel is készültem rá, bár kissé hihetetlennek tűnt, hogy alig pár napja még egyáltalán nem bántam volna, ha megteszi. Most azonban… Magam sem tudtam. Újabb megkönnyebbülés ért, mikor nemmel válaszolt.
Semmi mást nem akartam hallani. Átöleltem a nyakát, és egy csókért rimánkodtam némán. Megkaptam. Szinte beleszédültem a hevébe. Mohón kóstolgattuk egymást, miközben kezeink is beszálltak a játékba.
Fel sem fogtam, mikor került le rólam a ruha. Az sem, mikor kerültem az ágyba. Csak azt a mindent elsöprő szerelemmel telített vágyat éreztem, amely a legapróbb idegszálaimban lüktetett beteljesülésért esedezve. Rob teste az enyémhez hasonló csupaszon tapadt hozzám.
- Hé - tiltakoztam egy pillanatig.
Szerelmem tekintete enyhén elsötétült, emellett viszont újra kicsit ijedten nézett a szemembe.
- Mi a baj? - suttogta az ajkaim közé.
- Én akartalak… levetkőztetni…
Komor arca a szavaimra ismét derűssé változott.
- Legközelebb - ígérte mosolyogva.
Elhatároztam, hogy a szaván fogom, majd készségesen fogadtam az elmenetele előtt kilátásba helyezett kárpótlást.
Most viszont érezni akartam. És éreztem is. Minden porcikám lávaként vált cseppfolyóssá szerelmem kezei és ajkai nyomán. A bőrömet mindenütt bizseregni éreztem, miközben végigcirógatott. Az érintése perzselő ösvényt égetett a testemre, végül minden ízemben lángolni kezdtem. És remegni, amelyet csak a csókja enyhíthetett.
- Szeretlek – suttogta, mielőtt hosszas és észveszejtő előjáték után fölém hengeredett, és mélyen belém hatolt.
Elakadó lélegzettel és szaggatottan viszonoztam a vallomását. Egymásba kapaszkodva mozogtunk a szerelem ritmusára, ősi ösztöneinknek engedelmeskedve adtuk át magunkat a gyönyörnek.
Újabb csókok és érzéki becézgetések közepette szenderedtem álomba kedvenc helyemen: szerelmem mellkasán.
(Rob)
Túl könnyen ment. Kristen végtelen megkönnyebbülése és boldog, felszabadult mosolya az én aggodalmaimat is elfeledtette egy időre, de miután elaludt, újra visszaidéztem mindent.
Dylan halálának látványát. Aaron nyilvánvaló és nem is titkolt érzelmeit a feleségem iránt. Kristen örömét… és később gyönyörét. A legutóbbit semmire nem cseréltem volna.
Nem mondtam el neki, hogy Aaron életben van. Ha azt mondta volna, hogy igen, szeretné tudni, ki lőtte le Dyant, bevallom neki. De őt csak az érdekelte, hogy én voltam-e. Erre őszintén felelhettem, hogy nem.
Most viszont kételkedni kezdtem, helyesen cselekszem-e, hogyha ezután sem árulom el neki az igazságot. Aaron azt tanácsolta, ne tegyem. De mi van, ha egyszer valahogy mégis kiderül? Elvégre Ian el akarja venni a nővéremet. Mi lesz, ha egyszer…
Elhessegettem magamtól a „mi lesz ha” kezdetű gondolatokat, és szerelmemre pillantottam. Most kezdtem én is érezni a megkönnyebbülést. Legalábbis Dylannel kapcsolatosan. Legalább már ennek vége.
Újra minden percünket egymásnak szentelhetjük, szabadon, boldogan és nyugalomban. Ezekkel az örömteli dolgokkal a fejemben aludtam el én is hamarosan.
Másnap egyedül talált az ágyban a reggel. A földszintről kis családom vidám hangjai szűrődtek fel. Miután kimostam az álmot a szememből, és félig-meddig felöltöztem, csatlakozni kívántam hozzájuk.
Cameron a fiamat szórakoztatta a nappaliban, Kristen viszont felsikkantott, amint a konyhába léptem, és kizavart. Meglehetősen durván. Így még sosem beszélt velem. Döbbenten néztem, hogy valamit bőszen igyekszik takargatni a konyhapulton.
- Menj már ki, nem hallod? – veszekedett velem közben.
Csak mosolyogtam az igyekezetén, és bátran közelebb léptem. Ekkor felém perdült. Egy kés volt nála. Aaron kése – ismertem fel. De ami fontosabb volt, hogy éppen rám fogta. Az arcán vad elszántság tükröződött.
Úgy döntöttem, nem megyek közelebb, amíg ilyen lelkiállapotban van, ezért megpróbáltam kitalálni, mi baja lehet. Végignéztem a pulton, és rá is jöttem. Tovább mosolyogva dobtam be egy blöfföt, remélve, hogy nem szúr le érte.
- Már láttam, és köszönöm!
Erre felnyögött, kétségbeesett arccal a mosogatóba hajította a kést, aztán csalódottan újra hátat fordított, és a pultra tenyerelt.
- Elrontottad a meglepetést… - motyogta.
Közelebb merészkedtem, és megálltam a háta mögött. A válla fölött kukucskáltam előre, mi is lett volna a meglepetés. Egy tortát láttam. Legalábbis arra hasonlított leginkább. A felirat szerint mindenképpen.
Most már bátran a derekára mertem tenni a kezem, hogy magamhoz húzzam.
- Köszönöm – suttogtam a fülébe, de ő tovább puffogott.
- Miért nem bírtál még aludni kicsit? Fel akartam vinni neked.
Magam felé fordítottam, és durcásan lefelé meredő tekintetét kerestem. De nem találtam, ezért felemeltem az állát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Erre becsukta a szemét.
Most én nyögtem fel, de aztán puszikkal hintettem tele a szemhéjait, az arcát, a száját. Az ajkait a legtöbbször. Egy idő után viszonozta a csókomat, sőt, még nálam is szenvedélyesebben ölelt át közben.
- Boldog szülinapot – pihegte, mikor eleresztettük egymást levegővételi célzattal.
- Köszönöm – suttogtam vissza. – De nem kellett volna tortát csinálnod.
Eszembe jutott, hogy amit Jennytől kaptam egy hete, már valószínűleg kimászott a hűtőből Worthingben, és elfoglalta a házat. Vagy az egész partot. Ezért tanácsosnak láttam ebbe minél előbb belekóstolni.
Kristen háta mögé nyúlva fúrtam ujjamat a tejszínhabba, mire újabb tiltakozást kaptam jutalmul, de amint a habos ujjamat szerelmem szája elé tartottam, elállt a heveskedése. Ezzel egy időben viszont csábító pillantással nézett a szemembe. Félni kezdtem. Ez nem szokott sok jót jelenteni.
Most sem volt ez másként. Kidugta ugyanis a nyelvét, és megfogta a csuklómat, hogy ne ránthassam el a kezem. Eszemben sem volt. A tenyeremtől indult, pedig ott nem is volt tejszínhab. A légzéssel már rég nem is foglalkoztam, amikor egyre feljebb haladt az ujjamon.
Mindezt olyan érzékien csinálta, mélyen a szemembe nézve közben, hogy pillanatok alatt szűkké vált a farmerem. Ezután milliméterről milliméterre tüntette el a habot, majd a szájába vette az ujjamat. A csuklómat elengedve pedig megmarkolta cseppet sem titkolt vágyódásom lüktető bizonyítékát.
- Ugye Victor nem lesz éhes még egy ideig? – kérdeztem halkan, hogy lehetőleg a nappaliban ne hallják meg.
- M-mmm – nyögte Kristen, mire kirántottam az ujját a számból, és a nyelvemet küldtem a helyére.
Ő eközben simogatni kezdett, egyelőre a nadrágomon át. Édes ajkai készségesen nyíltak meg előttem, de az ő íze minden tortánál finomabb volt. Legszívesebben itt helyben letepertem volna.
- Menjetek fel! – szólt ránk Cameron, de egyelőre nem foglalkoztunk vele.
Tovább kóstolgattuk egymást, kezem már a pólója alatt becézgette kőkeményre a mellbimbóit.
- Nemsokára itt lesznek a kamerátlanítók – hallottuk megint sógorom figyelmeztetését. – Utána felőlem itt is dughattok a szőnyegen, de a saját érdeketekben menjetek most fel.
Ennek ellenére sem akartam elszakadni kedvesemtől. A fenekébe markolva emeltem fel, mire azonnal a csípőm köré kulcsolta a lábait, és a nyakam köré a karjait. Forró öle a vágyamnál lüktetett. Elindultam vele a hálóba.
A karom még sajgott ilyenkor egy kicsit, de az élvezet kárpótolt érte. Az ajtót belöktem magunk mögött, majd az ágyra dobtam, és két pillanat alatt megszabadultam a magamra kapott kevés ruhadarabtól.
Ő még csak a pólónál tartott, de szándékosan húzta az idegeimet vele, mert őrjítő lassúsággal csinálta. Kisvártatva meghalt a pólója: kettétéptem. A sortja és a bugyija is hasonló sorsra jutott. Csillogó szemekkel nyúlt ekkor értem, és az ágyra lökött.
Mikor ajkai körbezártak, tiltakozni szerettem volna – ha megtaláltam volna a hangom és elég levegőm is van -, hogy én is akarom ízlelni, de mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, megfordult, és a fejem két oldalán az ágyra térdelt.
Míg ő az én testemet gerjesztette fájdalmasra, addig én őt igyekeztem a csúcsra juttatni nyelvemmel és ujjaimmal. Időnként éreztem magamon apró harapásait, amelyekkel tovább fokozta már fokozhatatlannak érzett vágyaimat, az utolsó pillanatban viszont elszakította magát tőlem, előrébb csúszott a térdein, és gyötrő lassúsággal rám ereszkedett.
A fenekébe markoltam, és hevesebb ritmust igyekeztem diktálni, de nem hagyta. Ő volt felül – ő irányított. Én viszont már nem bírtam tovább. Először felültem, majd józanságom elpusztítóját négykézlábra döntve hatoltam a testébe ismét tövig hátulról.
A derekába kapaszkodva űztem magunkat a mennyország felé, éles sikolyait hallgatva mindeközben. Jobb híján a lepedőt markolgatta egy ideig, majd elhatározta, hogy végképp megöl. A lábai közé nyúlva simított rajtam végig többször is.
Nem bírtam tovább, bár eddig sem kellett visszafognom az élvezetemet, amely most gejzírként robbant bennem. Mindketten remegtünk, mikor továbbra is a testében mozogtam lágyan, miközben ő az ágyra hasalt, én pedig a könyökömre támaszkodva fölé helyezkedtem.
Csókokkal borítottam a vállát, kisimítottam a haját a nyakából, hogy ott is végigízlelhessem selymes bőrét. Ekkor félrefordította kissé a fejét, így ajkaik is találkozhattak végre.
Nem telt sok időbe, míg újra megkívántam, de ezúttal így maradtunk. Lágyan, hosszan szerelmeztünk másodjára, míg a mámor újabb hullámai magukkal nem ragadtak bennünket.
Akkor kezdtünk csak el öltözködni, amikor Benny ugatása zavarta meg érzelmes pillanatainkat, és a földszintről is egyre több hangot hallhattunk. A jelek szerint megérkeztek Kathy emberei.
Kelletlenül váltunk el egymástól, több repeta ígéretével a csókunkban, majd öltözni kezdtünk.
