38. fejezet
(Kristen)
A kiadós és minden tekintetben alapos zuhanyzást követően megetettem addigra újra ébren levő kisfiunkat, míg Rob az ebéd készítésének utolsó fázisaival foglalatoskodott a konyhában.
Desszertként megkóstoltuk a tortát is, amivel Jenny kedveskedett nekünk, és szerelmemnek ismét eszébe jutott a rejtélyes doboz, aminek a tartalmát nagyon sokkal későbbre tartogattam, de egy idő után addig szekált, míg meg nem ígértem, hogy a tényleges születésnapján megkapja. Nyertem egy hetet.
Mivel jócskán benne jártunk a tavaszban, úgy döntöttünk, elmegyünk sétálni egyet a tengerpartra. Mivel még egyszer sem jártam itt úgy, hogy ne sütött volna a nap pár órácskát – még karácsonykor is -, élvezettel szívtam magamba a napsugarakból jövő D-vitamint, és a sós tengerszagot.
Legszívesebben örökre itt maradtam volna, de nem akartam elválasztani Robot a családjától, meg különben is: szavak nélkül bár, de Londont kiáltottuk ki igazi otthonunknak. Az vígasztalt, hogy ide bármikor eljöhetünk, és még messze sincs.
Kevesen lézengtek a parton, mert ahhoz még nem volt elég meleg, hogy fürdőzni is lehessen. Alig vártam viszont a nyarat, amikor majd erre is lesz alkalmunk. Eszembe jutott Brighton, ami alig egy köpésre volt tőlünk.
- Nem ruccanunk át megnézni a házat? – vetettem fel a kérdést, de szerelmem lebeszélt az ötletről.
- Majd inkább máskor – mondta.
Egy kis kávézóhoz érkezve kiültünk a teraszra, és rendeltünk egy-egy forró italt. Kedvesem most is egy erős feketét kért, mint a legutóbb a kórház után, én viszont a parancsára csak egy forró teát szürcsölgethettem el. De igazat adtam neki, nem akartam, hogy koffeinfüggővé váljon a babánk.
Aki szintén élvezte a napfürdőzést meg a meleget – ráadásul ő még alaposabban be volt bugyolálva apró ruhácskákba, amelyeket szélsebesen kezdett kinőni, holott még csak a második hónapját élte a világon.
Kivettem a kosárkájából, és az ölembe ültettem. Ekkor legnagyobb meglepetésemre maga a kávézó tulaja jött felszolgálni, amit kértünk, közölte, hogy a vendégei vagyunk, és kért egy autogramot.
Megdöbbentem, de adtam neki. Elég rég volt, mikor utoljára ilyesmivel zaklattak – szerencsére -, de évi egy-két alkalom még a belefér-kategóriába tartozott.
Rob viszont elég lehangoltnak tűnt az eset után. Mikor megkérdeztem, mi a baja, először csak a fejét rázta, és elbámult a tenger felé.
- Nem hiányzik? – kérdezte végül mégis halkan.
Bánatos szemeibe néztem, de nem tudtam, mi okozta ezt nála ilyen hirtelen.
- Micsoda? – értetlenkedtem.
Vállat vonva újra a tenger felé nézve. Így válaszolt percekkel később.
- A filmezés, a forgatás… Los Angeles…
- De igen, néha… - feleltem még mindig tanakodva azon, mire is akar kilyukadni.
Ő viszont beérte ennyivel. Legalábbis látszólag, mert az elgondolkodó arckifejezés nem tűnt el a vonásairól.
- Rob – szóltam rá egy idő után. – Mi bánt?
- Félek, hogy egyszer eleged lesz ebből – bökte ki végre.
- Miből? – Továbbra sem értettem semmit.
- Angliából… Londonból… - Elhúzta a száját, én pedig azon gondolkodtam, miért hisz ilyesmiket. – Belőlem…
Nem akartam meghallani az utolsó szavát, de mégsem voltam süket.
- Miből gondolod, hogy valaha is elegem lesz belőled? – csodálkoztam. – Tökéletesen elégedett vagyok és boldog. Minden tekintetben. Vagy… Már te nem akarsz engem? – rémültem meg.
Erre felém fordult, megfogta a kezem, és összefűzte az ujjainkat.
- De igen, én akarlak… Csak attól félek, hogy ha majd elmegyünk Kellan esküvőjére, ráébredsz, hogy ott jobb neked…
Megdöbbentett, amiket az imént mondott. Soha nem hiányzott ÚGY az egész amerikásdi, a filmezéstől kedve a saját vérszerinti családomig, hogy emiatt itt akarnám őt hagyni! Maximum egy-két napra szándékoztam ezentúl odarepülni, azt is szigorúan az ő társaságában.
A bizonytalanságának viszont nyilván volt valami oka. Ekkor eszembe jutott Mike reggeli hívása. Rá is kérdeztem most, hogy miatta támadtak-e újabb kétségei, és mint kiderült, részben igen.
- Semmit nem érzek Mike iránt, megnyugodhatsz – próbáltam elűzni a félelmeit. – És a forgatások nélkül is jól elvagyok.
- Csak nem akarom, hogy unatkozz – jött az újabb meghökkentő kijelentés.
- Szívem… Pillanatnyilag akkor sem unatkoznék, ha nem lenne a nyomunkban egy eszelős, aki mindenáron az életünkre akar törni. Itt van ez a csöppség, aki azért meglehetősen sok figyelmet igényel.
Erre végignézett rajtunk, majd megállapodott a tekintete rajtam.
- A férjed is sok figyelmet igényel – jegyezte meg végre valamivel jobb kedvűen.
- Ahogy mondod – sóhajtottam fel színpadiasan.
- Ne haragudj – mosolyogta el magát.
Nem voltam benne biztos, hogy a téves agyszüleményei miatt kér bocsánatot, vagy amiért ő is „sok figyelmet igényel”, de egyik miatt sem orroltam meg rá. Közelebb csúsztam a székemmel, és egy csókért hajoltam felé. Félúton találkoztunk.
Először csak leheletfinoman érintette az ajkaimat. Utána végigsimított rajta a nyelvével és apró puszikkal halmozott el. Nevetve fogadtam a szerelmes kényeztetést. Aztán a számba haraptam, mert tudtam, hogy ettől beindul, és most sem tévedtem.
Egyből határozottabbá vált a csókja, nyelve az ajkaim közé furakodott. Míg egyik kezét a tarkómra téve kóstolgatott, másikkal a combomat simogatta. Szívem szerint az ölébe ülve folytattam volna az egyre érzékibb becézgetéseket, de a gyermekünk még mindig a karjaimban volt, emellett pedig nyílt terepen voltunk.
Több percig viszont csak egymás ízének szenteltük minden figyelmünket. Az iránta érzett szerelmem határtalannak tűnt a szívem mélyén. Mély sóhajok közepette szakadtunk el egymástól, akkor is csak azért, mert valaki megköszörülte a torkát mellettünk.
(Rob)
Egyáltalán nem örültem, hogy félbeszakítottak minket. Imádtam Kristennel csókolózni, de egy újabb rajongója bukkant fel, aki szeretett volna vele egy közös fotót. Kedvesem beleegyezett.
Addig az én ölembe tette Victort. Velünk szerencsére nem foglalkozott az idegen, de nem is hagytam volna, hogy a médiában csámcsogjanak rajtunk. Abból elég volt egy jó időre. Emlékeztem, miket nem voltak képesek leközölni, mikor még „frissebb” volt szerelmem ismertsége.
Egy pár perce tényleg úgy gondoltam, hogy egyszer majd meggondolja magát, és mégis inkább elhagy a csillogó Amerikáért, de sikerült eloszlatnia a kétségeimet. És igen, Mike hívása is közrejátszott abban, hogy ilyesmin kezdtem el agyalni.
Hiába tettem már túl magam rajta reggel, ettől függetlenül zavart a tudat, hogy más – az exe! – is ilyen nyíltan pályázik rá. Semmiképpen nem akartam elveszíteni őt, jobban mondva őket, de – mint mindig – most is meggyőzött róla, hogy nem fogom. Bíztam benne, hogy tényleg így lesz.
Figyeltem, ahogy szerelmem pózol a fényképezőgépnek, aztán megelőzendő, hogy visszatérjenek a rettegő gondolataim, inkább elbámultam a part felé. Egy pillanattal később a mobilomért nyúltam, és már tárcsáztam is Kathyt.
- Szia, máris hiányzom? – búgta a telefonba. Nem foglalkoztam vele.
- Ugye tudod, hogy most hol vagyunk? – kérdeztem.
- Persze – sóhajtotta. – Egy kávézónál ücsörögtök, és a nejed éppen fényképezkedik.
Meglepett, hogy ilyen pontosan tudja, de nem bántam, annál könnyebb volt megkérnem rá, hogy a ránk vigyázó őrszemek nézzenek utána a parton sétálgató, napszemüveget és baseball sapkát viselő illetőnek, mert elég gyanúsan nézeget bennünket.
- Nem vagy paranoiás egy kicsit? – firtatta, de aztán hallottam, hogy valaki másnak épp bediktálja a kérésemet. – Miért képzelsz mindenkibe tömeggyilkost?
- Mert az egyiknek épp ránk fáj a foga.
Életem értelme közben befejezte a fotózkodást, és visszaült mellénk. Miközben kivette az kezemből Victort, érdeklődve pillantott rám, mire odasúgtam neki, kivel beszélek. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a fintorát.
Sejtettem, hogy Kathy már igencsak a bögyében van, de pillanatnyilag ő volt az egyik – a családomon és a régebbi barátaimon kívül persze –, akiben feltétel nélkül megbíztam. De hogy ne húzzam ki Kristennél a gyufát, gyorsan elbúcsúztam, majd tovább figyeltem azt az alakot a parton.
Kathy emberei valóban becserkészték, de egy rövid bájcsevej után el is sétáltak tőle. az idegen viszont ott maradt, és tovább figyelt bennünket. Egyre idegesebb lettem, és már ott tartottam, hogy én magam megyek oda és kérdem meg, hogy mi a fenét akar, de amint felemelkedtem, ő is elindult. Mintha még ide is intett volna.
Csodálkozni viszont nem volt időm, Kristen ugyanis, aki eddig a picivel foglalkozott, így észre sem vette az apró közjátékot, megkérdezte, mi a baj.
- Menjünk haza inkább – mondtam.
Szerencsére nem tiltakozott. Lassan – védelmezőnk tisztes távolságbeli kíséretében – visszamentünk a házba, amit gondosan magunkra is zártam. Most már valamivel nyugodtabb voltam.
- Ki volt az a parton? – szólalt meg mögöttem Kristen. Ezek szerint mégis látta – gondoltam.
Az imént vitte fel az emeletre lefektetni a törpét, és nem számítottam rá, hogy máris visszajön. Épp az ablakon kémleltem kifelé, de a hangjára megfordultam, és higgadtságot erőltettem magamra.
- Nem tudom, de Kathy elintézte.
Újabb fintort vágott, és kitért az ölelésem elől. Én viszont utána nyúltam és igenis magamhoz húztam.
- Nincs miért aggódnod – mondtam, és ezt egyszerre értettem az idegenre meg Kathyre. De neki csak a második számított.
- Neked sem kell aggódnod folyton Mike miatt – vágott vissza, mire megdermedtem.
Szerelmem nagyon jól tudta, hogy tud belém szúrni a legjobban. De beláttam, hogy igaza van. Azaz reméltem.
- Oké, felejtsük el Mike-ot – kezdeményeztem egy kompromisszumot. – És Kathyt is.
- Rendben – egyezett bele pár másodpercnyi töprengés után, és nagyot sóhajtva bújt hozzám végre.
Szorosan magamhoz öleltem, majd megkérdeztem, milyen mélyen alszik a fiunk.
- Nagyon – felelte, és csillogó szemekkel bűvölt, hogy csókoljam már meg.
Megtettem. Egyik tenyeremet a mellére simítottam, mire felnyögött, és a fenekembe markolva simult hozzám még jobban. Megérezhette azonnal fellobbanó vágyaimat iránta, mert a keze előresiklott, és nadrágom egyre intenzívebb domborodását kezdte el simogatni.
Eddig bírtam magammal, ekkor viszont letéptem róla a pólóját. Kissé meglepődött, de a farmerét már önként kezdte kioldozni. A kanapéig jutottunk. Odaérve végigfektettem rajta. A testét már csak egy apró bugyi fedte, amely szintén nem úszta meg sértetlenül.
Egyik lábát ezután feltette a háttámlára, tökéletesen kitárulkozva előttem. De meggondoltam magam, és már nem akartam elkapkodni. Fölé feküdtem, és a saját nadrágomon át is éreztem, mennyire betüzesedett már ennyitől is.
Először a száját csókoltam, majd a nyaka bőrét ízleltem végig, amely szintén perzselt. Azt hihettem volna, hogy lázas, ha a nyöszörgése nem tanúskodott volna valami egészen másról. Az ujjaim előbb érték el nőiessége kapuját, mint a nyelvem, de mire odaértem, túl is volt az első orgazmuson.
Egyetlen bensőséges csókot engedélyezett azonban, utána elhúzódott. Megijedtem, hogy mi történhetett, de a következő pillanatban taszított rajtam egy picit, így most én ültem kényelmesen a kanapén, ő pedig a lábaim közé térdelve bontogatott ki a nadrágból.
Az ajkai azonnal körbezárták lüktető gerjedelmemet, a nyelvet és a keze pedig az őrületbe kergetett. Félresimítottam a haját az arcából, hogy ne csak érezzem, hanem lássam is, mit csinál, de a látvány még vadítóbb hatással volt rám.
Már azt hittem, szétrobbanok, amikor a nyelve utoljára végigsimított rajtam, majd az ölembe mászott. Könnyedén és mélyen csusszantam belé a következő pillanatban. A testemet lángoli éreztem, de az övé is tűzforróan remegett a karjaimban, miközben a vállamba és a háttámlába kapaszkodva mozogni kezdett.
Sóhajainkat nyögéseink tették változatosabbá, egyre szaporábbá váló lélegzetvételeinkkel vegyítve repültünk őrjítő magasságokba. Szerelmem csípőjébe markolva siettettem a gyönyört, de ő sem volt rest mindennél gyorsabban mozogni rajtam.
Az élvezet leírhatatlan volt. És nemcsak a számomra. Egy csepp vér is kiserkent ugyanis a számon, mivel Kristen óvatlanul megharapott a saját gyönyöre közepette. Nem bántam. Ő viszont zihálva bocsánatot kért, majd egy csókkal gyógyította a sebemet.
Nem említettem neki a vállamat, és az oldalamat, melyet szintén a körme nyoma díszített csíkosra, úgy gondoltam, hosszú éjszaka áll még előttünk. És nem is csak egy… Pár percnyi szünetet követően felemelkedett, és legnagyobb sajnálatomra leszállt rólam, de csak azért, hogy némi ásványvízzel csillapítsa pillanatnyi szomját, amelyből nekem is hozott.
Mire visszaért, megszabadultam a félig levetett nadrágomtól, és kitártam a karjaimat felé, egy esetleges folytatásban reménykedve, amikor odakintről tompa lövéseket hallottunk…
