35. fejezet
(Kristen)
Ledermedtem, amint megláttam, ki áll az ajtónkban.
- Szia – köszönt Tom. Aztán bepillantott a hátam mögött a házba. – Rob itthon van?
Nyeltem egyet, de nem tudtam megszólalni. A szívem a torkomban dobogott, épp úgy, mint mikor legutóbb kellett vele találkoznom. Amikor Jennyvel voltunk az étteremben. De ott sokan voltak körülöttünk. Rob viszont most az emeleten fürdette épp Victort.
Rácsaptam Tomra az ajtót, és belülről neki dőltem egy percre, amíg megnyugszok. Utána ellöktem magam az ajtótól és az emeletre szaladtam. Szeretett kis családom még mindig a fürdőben virgonckodott.
- Majd én átveszem – suttogtam. Örültem, hogy a torkomban keletkezett gombóc ennyi hangot azért kienged belőlem.
- Mi történt? – rettent meg szerelmem, amint meglátta, milyen sápadt vagyok.
- Tom van itt.
- Micsoda? – pattant fel rögtön. – Beengedted? – kérdezte döbbenten.
Csak a fejemet ráztam, miközben kivettem a vízből Victort, és remegő kezekkel törölgetni kezdtem a kis testét.
- Oké, gyorsan elintézem – mondta Rob. Aztán maga felé fordított, és felemelte az államat. – Jól vagy?
Ezúttal csak egy bólintásra futotta. Leheletfinom csókot adott, majd megcirógatta az arcomat.
- Nem fog többé idejönni – ígérte, majd az ajtóhoz lépett.
Miután fel is öltöztettem a babát, bezárkóztam vele a hálószobába. Nem tudtam, miről beszélnek azok ketten, de a jelek szerint Rob sem engedte be Tomot a házunkba, mivel Benny ugatása folyamatosan hallatszott.
Egy idő után azonban ő is elhallgatott, és egy autó motorját hallottam. Utána megint csend.
(Rob)
Baromira nem örültem neki, hogy Tom idedugta a képét, bár már napok óta szerettem volna beszélni vele. A Kristen arcán tükröződő félelem viszont arra késztetett, hogy első körben nekitámadjak a hívatlan látogatónak.
- Normális vagy? Hogy mersz idejönni? – kérdeztem tőle nem túl kedvesen, amint kiléptem a házból, mivel bent nem találtam.
Több okból sem voltam ettől elragadtatva. Nemcsak kedvesem feléledő félelmei miatt nem láttam itt szívesen Tomot.
- Mi van, ha Dylan megneszelni, hogy itt jártál? Erre nem gondolsz?
- Nem tudja meg – rázta a fejét magabiztosan, de erre nem vettem volna komolyabb mennyiségű mérget.
- Vannak új híreid? – kérdeztem.
Benny folyamatosan ugatott, miközben beszélgettünk, így kisvártatva Ian is felbukkant. A házunk oldalához mentünk, ott folytattuk a „megbeszélést”.
- Az időpont még mindig jó – mondta Tom. – Sőt, már jártam is a helyszínen, ahol azt a bulit tartják.
- Dylan nem gyanakszik rád? – hitetlenkedett Ian.
És én is. Tom sem lehet olyan dörzsölt, hogy ne bukjon le valami apróságon – gondoltam.
- Nem, ráadásul engem is meghívott arra a partira.
Ez jó hír volt. Legalábbis ki tudtuk használni. Így Tom időben informálhat majd minket, mire is számítsunk, miután betörtünk. Felvetődött a gondolat, hogy esetleg ő fog beengedni minket a hátsó ajtón, így rongálnunk sem szükséges, de ezt egyelőre talonba tettük, mivel csak a helyszínen fog kiderülni, hogyan is lehetne ezt kivitelezni.
Egyikünk számára sem volt kétséges, hogy mit akarunk. A döntés súlyával is mindannyian tisztában voltunk. Kathy csapatát csak olyan szinten rángattuk bele, hogy ők fognak kintről vigyázni ránk, de a neheze a mi feladatunk.
Mivel tudtam, hogy Kristent milyen állapotban hagytam a házban, nem fecséreltem a szót, így miután megbeszéltünk mindent, még egyszer utoljára figyelmeztettem Tomot, hogy ne merjen még egyszer csak úgy ideállítani, mert akkor én magam fojtom meg. Megígérte.
Szerelmemet viszont ez a pár pillanat is annyira megviselte, hogy még mindig a hálóba volt bezárkózva Victorral, amikor visszamentem a házba, és őt szólongattam. Az ajtót is csak sokadjára nyitotta ki, de utána egyből a karjaimba vetette magát.
- Minek jött ide? – sírta.
Az igazságot nem mondhattam el, ezért kicsit elferdítettem azt. Bár sejtettem, hogy ezzel is meg fogom ijeszteni.
- Figyelmeztetni akart – mondtam. És igazam lett.
- Figyelmeztetni? – ismételte szerelmem. – Mire?
- Arra, hogy vigyázzunk Dylannel, mert most még dühösebb, mióta a bíróságon volt.
Nem sikerült lecsillapítanom Kristent, láttam rajta, hogy egyre jobban kiborítja ez az egész helyzet. Ha éppen nem Tom miatt rettegett, akkor Dylan miatt. Csak olyankor tudtam ebből kizökkenteni, amikor szeretkeztünk, de sajnos nem lehettünk ágyban egész nap.
Szerettem volna, ha kikapcsolódik valahogy, ezért a következő napok egyikén felajánlottam neki, hogy vigyázok a fiunkra, míg ő átmegy Jennyt meglátogatni mondjuk, de elhárította a dolgot.
- Már jobban van, majd beszélek vele telefonon – mondta fásultan.
Ezután nekiállt takarítani. Jó lett volna, ha már mielőbb túlesünk az egész akción, amint a többiekkel találtunk ki, és nem kell többé félelemben élnünk, de még rohadt messze volt az időpont. Csodáltam volna, ha szerelmem nem lesz totál depressziós addigra.
Abba nem mertem belegondolni, hogy mi van, ha a tervünk rosszul sül el. És minden érintett így volt ezzel. Ian és Tom napi kapcsolatban álltak, így Ian tájékoztatott mindenről, mivel Tom a legutóbbi alkalom óta „szót fogadott”, és még csak fel sem hívott.
Kathy viszont annál többször. Tartottam tőle, hogy Kristen ismét ki fog akadni emiatt, de nem így történt. Szinte maximálisan érdektelenné vált minden iránt.
Egyedül a fiunk közelében tapasztaltam rajta, hogy minden rendben, napközben azonban mosolytalanul, fénytelen szemmel járt-kelt. Éjszakánként ugyancsak átváltozott, olyankor odaadóbb és szenvedélyesebb volt, mint valaha, de egyfajta fájdalmas mellékíze volt az egésznek.
Ötletem sem volt, mivel zökkenthetném ki. Mivel azt mondta, Jenny jobban van, és Rick is ugyanilyen kellemes hírekkel szolgált, áthívtam hát őt, hátha jobb kedvre deríti. Jenny adta végül az ötletet, hogy mit kéne tennem. Ő sem tudta ugyanis vidámságra hangolni szerelmemet.
- Menjetek el valahová. Csak ti, kettesben – tanácsolta. Aztán eszébe jutott, hogy ez nem megoldható. – Á, mégsem lehet, ott van a pici… Akkor vigyétek őt is. Menjetek el Worthingbe!
Ezzel nem is mondott hülyeséget. Még aznap este felhívtam Kathyt. Megkérdeztem tőle, mennyi esély van rá, hogy el tudjunk tűnni mindenki szeme elől.
- Semennyi – felelte tömören.
- És mi lenne, ha az őreink is velünk jönnének?
Ezen elgondolkodott, és megígérte, hogy visszahív.
Közben Kristen is lejött az emeletről, és fáradtan nekiállt magának egy forró csokit készíteni a konyhában. Utánamentem a nappaliból, és kivettem a kezéből a csészét. Magam felé fordítottam, és aggódva néztem végig az arcán. Sírt.
A fájdalma nekem is fájt. Felsóhajtottam és magamhoz húztam.
- Nemsokára vége lesz, hidd el – súgtam a fülébe, mire átkarolta a derekamat, és kicsit megremegett.
- Megígéred? – nézett fel rám bánatos szemekkel.
- Megígérem – mondtam, és halálosan komolyan is gondoltam. – Addig is… mit szólnál, ha…
Még tépelődtem, hogy megemlítsem-e neki a lehetséges utazást, hiszen Kathy nem mondott egyértelmű igent, de boldoggá akartam tenni szerelmemet – akinek végre megcsillant némi kíváncsiság a tekintetében - és most. Nem később.
- Ha? – kérdezte halkan, reménykedően.
- Ha elmennénk egy pár napra… Worthingbe?
Az öröm az arcán megfogalmazhatatlan volt. Még szorosabban ölelt át, majd lábujjhegyre állva csókolgatni kezdett. Bár még semmi sem volt biztos, reméltem, hogy tényleg meg tudunk szökni egy pár napra legalább. A gondok és Dylan elől.
Addig is más módon kívántam kizökkenteni pillanatnyilag boldog kedvesemet a rosszkedvből, így forrón visszacsókoltam. Amint a kezeim a pólója alá siklottak, kissé elhúzódott, és enyhe pírral az arcán invitált a hálóba. Emlékeztem rá, hogy a múltkor is milyen zavarban volt, miután itt a konyhában lettünk egymáséi, titokban a kamera előtt, úgyhogy inkább követtem – jobban mondva a karjaimban vittem – az emelet felé.
Hosszú boldog órák után, melyek közben végre mosolyogni is láttam őt, a konyhába mentem, hogy meglepjem azzal a forró csokival, amelytől végül is elraboltam. Mivel előzőleg lent felejtettem a mobilomat, most egy nem fogadott hívás várt Kathytől.
Visszahívtam, mire közölte a még jobb hírt: mehetünk. Megadtam neki a pontos címet, így tudta, hova kell küldenie a szolgálat embereit. Megígérte, hogy másnap intézkedik, de ha minden igaz, akár már este utazhatunk is. Sőt, minél jobb lenne éjszaka.
A hálóba visszatérve ledobtam magamról a lakásban való közlekedés céljából magamra kapott farmert, majd Kristen kezébe adtam a telefonálás közben elkészített italt. Meglepődött, mert nem tudta, hova siettem az iménti pihenőnk közepette.
De csak egy-két kortyot ivott, hogy aztán édes csokiízével a szám felé hajoljon. Hanyatt döntött az ágyon, és lassan fölém mászott. Örültem, hogy legalább ilyenkor olyan, mint általában szokott lenni, így minden pillanatát kiélveztem az együttléteinknek. A köztes időben pedig igyekeztem oldani a benne levő feszültséget.
Mint most is – azaz percekkel később -, mikor levegő után kapkodva ölelkeztünk össze, hogy kifújjuk magunkat az esedékessé váló etetés előtt. Kisimítottam a haját az arcából, egy óvatos csókot adtam neki, ügyelve, hogy ne álljon fent végzetes fulladásveszély, aztán közöltem vele, mit mondott Kathy.
- Már holnap? – hitetlenkedett.
Aztán váratlanul könnyek szöktek a szemébe. Saját örömöm ellenére aggódni kezdtem. De mint kiderült, feleslegesen, ugyanis boldogságában pityeredett el.
- Már nem is emlékszem, mikor voltunk olyan messze utoljára – sóhajtotta, és a karjaimba vackolta magát. Perzselő lehelete csiklandozta a nyakamat.
Ha tudtam volna, mennyire szeretne már egy ilyen kiruccanást, előbb megszervezem, de így talán még nagyobb volt a meglepetés. Újra magamhoz húztam, de mielőtt ismét belemelegedhettünk volna a csókokba és simogatásokba, a fiunk követelte magának Kristent, így kissé kelletlenül bár, de elengedtem.
Utána féltékenyen figyeltem, ahogy megeteti a csöppséget, de szerencsémre ő jóllakottan máris visszaaludt, így megint én sajátítottam ki magamnak a szexis anyukát. Az imént magára kapott köntöst lassan lesimogattam róla… aztán visszahúztam a vállára.
Kissé értetlenkedve nézte, hogy kiveszek egy törölközőt az egyik szekrényből, a derekamra tekerem, és leellenőrzöm, hogy Victor elég stabilan körbe van-e bástyázva az ágyon. Amint viszont ezt követően mellé léptem, és a karjaimban a fürdőbe vittem, máris tudta, mik a szándékaim.
Aznap éjjel sokadjára hódoltunk a szerelem és a gyönyör örömeinek a zuhany alatt, majd a hálóba visszatérve csaknem reggelig becézgettük egymást szüntelenül, édes cirógatásokkal szentelve meg egymás iránti érzelmeinket.
