58. fejezet
(Kristen)
Reggel iszonyú görcsökre ébredtem. Rob és Victor között feküdtem az ágyon. A kicsin keresztül vezető út tűnt óvatosabbnak, így azt választottam. Miután kibontakoztam kedvesem öleléséből, átemeltem magam fölötte, megcirógattam az arcát, amelyet szerencsére egyáltalán nem találtam forrónak.
A fürdőbe mentem, hogy elintézzem, amit muszáj, és két szem görcsoldót is bekaptam. Még soha nem szenvedtem így ilyenkor, legalábbis nem emlékeztem rá. Inkább az volt a jellemző, hogy meg sem érzem az egészet. Most azonban kegyetlen fájdalom gyötört has tájékon.
Mikor visszamentem a hálóba, észrevettem, hogy a törpe is felébredt, úgyhogy felvettem, és magára hagytuk alvó szerelmemet. Nem volt szívem felébreszteni, és úgy gondoltam, biztonságosabb, ha Victor nem mellette kezd el gügyögni. Hagyni akartam, hadd pihenjen.
A gyerekszobába mentem, ahol mindenekelőtt tisztába tettem, és megetettem a picit, majd a földszintre indultam vele. Míg ő elmélyülten nézegette és csócsálgatta a köntösöm anyagát a nyakamnál, készítettem egy teát, és míg az főtt, a nappaliba vonultam.
Benny halk vakkantásokkal jelezte valakinek a közeledtét, de mivel kulcsa is volt az illetőnek, csak egyvalaki lehetett. Cameron. Olyan megviseltnek tűnt, mint akit minimum egy úthenger gázolt el többszörösen. És nyilvánvalóan más-, vagy inkább aznapos volt.
- Mi történt? – rémültem meg karikás, de főleg véreres szemei láttán.
Csak egy mogorva pillantásra méltatott, és elvonult a szobájába. Victorra pillantottam, és vállat vontam.
- Majd elmondja, ha akarja, igaz, kincsem? – motyogtam neki.
A tea jelezte, hogy elkészült, ezért átvonultunk a konyhába. Félkézzel töltöttem egy bögrével a teából, majd valami harapnivaló után néztem. A gyermekem érdeklődve végigasszisztálta minden mozdulatomat.
Cam is előbújt, és az ebédlőasztalhoz roskadt. Nem kezdtem el faggatni, de nem is volt rá szükség. Önként elmesélte, hogy előző nap Rob és Sam együtt érkeztek, majd mikor rájuk támadt, nem tagadták, hogy együtt voltak. Mivel én jóval korábban felmentem lefeküdni, ez a dolog kiesett az életemből.
- Micsoda? – kérdeztem most elhűlve.
Amikor az éjszaka közepén szerelmem simogatására ébredtem, és legalább az ő vágyait ki akartam elégíteni – sikerrel -, el is feledkeztem róla, hogy milyen soká kimaradt. Most viszont nem akartam elhinni, hogy tényleg együtt voltak Kathyvel.
Cam ismét elmesélt mindent, mi és hogyan zajlott. Kissé ideges lettem, de meg akartam győződni róla, hogy igaz a feltevése, ezért rábíztam a babát, és az emeletre mentem.
Rob még aludt. Normális esetben csókkal ébresztettem volna, de a szívem kezdődő sajgása most visszatartott ettől. Többször is a nevén szólítottam fennhangon, mire kinyitotta a szemét, és boldogan rám mosolygott.
Elhúzódtam felém nyúló kezei elől, mire rögtön lehervadt az iménti mosolya.
- Mi történt? – kérdezte. – Hol van Victor? – nézett körül aztán.
- Cameronnal a konyhában – feleltem kimérten. Aztán összeszedtem a bátorságomat, bár előre féltem attól, mit fog majd válaszolni a következő kérdésemre. – Kathyvel voltál tegnap?
- Mi? – vágott értetlenkedő arcot. Aztán felnyögött, és a tenyerébe temette az arcát. – Nehogy te is ezzel gyere – motyogta a kezei mögül.
- De ezzel jövök, szóval?
Igyekeztem megőrizni a hidegvéremet, és nem elbőgni magam, mielőtt nem tudom meg, mi is történt valójában, de ez egyáltalán nem ment könnyen.
- Tényleg azt hiszed, hogy megcsalnálak Kathyvel? – támadt rám a feltételezésem miatt.
Csak egy pillanatra sikerült elbizonytalanítania. De mivel a legjobb védekezést választotta, én sem hagytam magam ennyivel lerázni. Más eszközhöz folyamodtam.
- Kérlek, én csak tőled szeretném hallani, nem pedig Camerontól.
Egy teljes percig nézett mélyen a szemeimbe, mielőtt felelt volna.
- Nem, nem Kathyvel voltam. Véletlenül futottunk össze a ház előtt, amikor visszajöttem. Ő éppen a bátyádhoz jött.
Őszintének hangzott. De mivel nem mondta el, hol is járt, tovább kételkedtem, és megkérdeztem, hogy akkor mégis merre ütötte el az időt egész estig.
Erre kellemetlenül érezhette magát, mert lehajtott fejjel válaszolt.
- Tommal volt egy kis elintéznivalóm.
A név fájó húrokat pengetett meg bennem.
- Mi dolgod volt vele? - Tudni akartam a teljes igazságot.
- Elmeséltem neki, hogy akármilyen hálásak is vagyunk, amiért segített elintézni Dylant, az semmit nem változtat a kapcsolatunkon.
Valamennyire megörültem, hogy ezek szerint csak tisztázni akarta vele, hogyan is állnak, de…
- És ez tartott olyan soká? – kérdeztem.
- Nem akartam most még erről beszélni, de… Mivel résztulajdonos volt Dylan stúdiójában, felajánlotta, hogy betársulhatnék mellé.
A lélegzetem is elakadt a hallottaktól.
- Remélem, nemet mondtál…
- Még nem véglegesen – ábrándított ki egyből.
- Rob…
Alig kaptam levegőt. Rob pontosan jól tudja, hogy milyen érzések is vannak bennem Tommal kapcsolatban, és eddig ő is le akarta vadászni amiatt, amit tett, most képes lenne összeállni vele?!
- Neked nem kell vele találkoznod soha többé – tette hozzá.
Hitetlenkedve felnevettem. Hát hogyne kéne, ha egyszer együtt fognak dolgozni! Hang viszont nem jött ki a számon. A görcseim erősödtek, így a hasamra szorítottam a kezem, hogy enyhítsek rajtuk. Ő is észrevette a mozdulatot, és aggódva ült fel, majd megérintette a karom.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten.
Csal bólogatni tudtam.
Ezután felharsant Benny ugatása, és ezzel egy időben csöngettek is, de egyikünk sem foglalkozott vele. Majd Cameron beengedi az érkezőt.
(Rob)
Nem tudtam, mi történhetett Kristennel, de az arcán végigránduló fájdalom önmagáért beszélt. Nincs jól, akármit is mondjon is.
- Mi a baj? – meredtem a hasára, tökéletesen megfeledkezve arról, hogy miről is beszélgettünk az imént.
- Ez nekem is új – nyögte. – Eddig még soha nem görcsöltem ilyenkor.
Ekkor jutott csak eszembe, miért nem engedte éjjel, hogy viszonozzam a szenvedélyét.
- Tudok segíteni? – kérdeztem meg a pillanatnyilag legnagyobb közhelyet, ami a nyelvemre tolult.
- Nem – mondta elég elutasítóan.
Ekkor rájöttem, hogy most már nem Kathy a probléma okozója, hanem Tom. Akármilyen rohadéknak tartottam, valaha volt barátom igen kecsegtető ajánlattal kínált meg előző nap, ezért is hallgattam végig, amit mondott. Persze előtte nem túl kedvesen megkértem, hogy a legjobb lenne, ha jó messzire költözne, hogy még véletlenül se fusson össze többé Kristennel. Legjobb lenne egy másik állam.
De persze nem volt hajlandó. Sőt, mivel részben „megörökölte” Dylan cégét, és eladni nem akarta, arra gondolt, hogy megpróbálja továbbvinni, ehhez pedig én jutottam az eszébe. Nem a főnököm lenne, hanem egyenrangú társam.
Az ötlet jó volt, csak a kivitelezés tűnt nehéznek. Még én sem bocsátottam meg neki, amit szerelmemmel tett, hiába segített azóta, amiben csak tudott, és hiába kért milliószor elnézést. Ezt nem lehet egy bocsánatkéréssel elintézni.
Nem is lepődtem meg Kristen első reakcióján. Az első nekem is hasonló volt. De azóta átgondoltam. Meg még Tom lakásán is, amikor részletesen kifejtette, mit is tudnánk együtt kihozni az egészből. A drogokat szigorúan mellőzve persze, az volt ugyanis Dylan sikerének egyik kulcsa.
A gondolattól én sem repestem, hogy együtt kéne működnöm Tommal, de… megígértem neki, hogy megfontolom a dolgot. Egyelőre viszont a családommal akartam foglalkozni, elsősorban pedig láthatóan kínok közt vergődő szerelmemmel.
- Hozzak neked valamit? – kérdeztem, mikor ledőlt az ágyra.
- Már vettem be – nyögte.
Legalább annyira sajnáltam, mint előző nap lázas kisfiunkat. Rákérdeztem az ő hogylétére is, és szerencsére pozitív híreket kaptam. Cameron ebben a pillanatban jelent meg vele a karján, és mókásan gügyögve hozta be hozzánk a hálóba.
- Bocs, csak… Nekem most el kéne mennem – közölte.
Elvettem tőle a babát, és kíváncsian pillantottam kissé bűntudatos arcára. A jelek szerint már nem akart kasztrálni.
- Sam? – kérdeztem, mire bólintott.
- Öhm… bocs a tegnapiért – motyogta.
- Semmi gond – feleltem, és tényleg így is éreztem. Nem esett jól, de megértettem a bizalmatlansága okait.
Viszont úgy tűnt, mindent sikerült tisztázniuk, úgyhogy ez az ügy is rendeződött. Miután elment, visszafordultam Kristenhez, aki a karját nyújtotta Victorért. Óvatosan a mellkasára fektettem, és melléjük bújtam. A pici pocok hajacskáját simogatva néztem őket. Életem két legfőbb értelmét.
- Nem szeretném, hogy együtt dolgozz vele – mondta váratlanul szerelmem. – Vagy már igent mondtál, és… el kell fogadnom?
- Nem, gondolkodási időt kértem – nyugtattam meg, abban bízva, hogy Kristen is és én is át tudjuk még ezt gondolni, mielőtt végleg elutasítom.
- Oké – nézett rám valamivel nyugodtabban.
Egyetlen dolog hiányzott már csak a pillanatnyi boldogságomhoz. A reggeli csókja. Be is hajtottam rajta rögtön. Victor szakított minket csak félbe, amikor „szóban” is kommentálta az előtte zajló jelenetet.
Ekkor felé fordult minden figyelmünk, és ezt ő ki is használta. Hol éles, hol lágyabb hangokon produkálta magát, és minduntalan ránk mosolygott. Ő is megérezte, hogy már béke van. Ez jellemezte a következő napjainkat is.
(Kristen)
Nem voltam elragadtatva attól az ajánlattól, amellyel Tom csábítgatta a férjemet, de azt is tudtam, ha végül belevág, arról úgysem tudnám lebeszélni, így ráhagytam a végső döntést. Emellett örültem neki, hogy a Kathy-ügyet is sikerült tisztázni.
Cameronnal még aznap kibékültek – ezután újra csak hátköznapokon láttuk viszont, az egész hétvégét házon kívül töltötte. Mi viszont leruccantunk Worthingbe. Az első dolgom volt, hogy a Jennytől kapott titokdobozt a kocsi csomagtartójába rejtsem.
A vérzésem vasárnapra múlt el teljesen, ezért úgy gondoltam, amint hazaértünk, esetleg… összeszedem a bátorságom, és magamra rángatom azt a meglehetősen kihívó és „egyértelmű” ruhadarabot. Csak vajon Rob mit fog szólni? Hát kifogása biztosan nem lesz, sőt!
Ezen töprengtem a hazaúton, a házunk elé érve viszont megdöbbentő látvány fogadott. Jobban mondva a szomszéd ház előtt figyeltem fel valamire – illetve valakire. Döbbenten szálltam ki a kocsiból, a lábaim kocsonyaként remegtek.
Odaszóltam az illetőnek, mire megfordult, és egyszerűen rám mosolygott. Ahogy régen… Azt hittem, kísértetet látok.
