54. fejezet
(Kristen)
A kimerítő éjszakát követően szívesen aludtam volna legalább délig. Vagy folytattam volna ott, ahol szunnyadás előtt abbahagytuk. De csöppnyi fiam éhségét nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni.
- Ébredj, kicsim! - Rob apró puszikkal keltegetett.
A sírdogáló Victort is magával hozta a nyomatékosítás kedvéért. Ha nem tette volna, sosem szánom rá magam, hogy kinyissam a szemem, hanem továbbra is félálomban visszarántom magam mellé szerelmemet az ágyba és kellemesebb ébresztőt követelek.
Így viszont fél szemmel rájuk sandítottam.
- Nem etetnéd meg te? - motyogtam, de azért igyekeztem magamhoz térni.
Gyorsan ment. Rob ugyanis nem válaszolt. Rápillantottam és kissé ijedt tekintetébe ütköztem.
- Hogyan? - érdeklődött riadtan.
- Ott van a tej a hűtőben - ásítottam, de mozdulni még nem voltam képes. - Csak meg kell melegíteni egy kicsit.
Visszacsuktam a szemem. Alig két órát, ha aludtam egy fergeteges szeretkezést követően. Világvégekor sem lettem volna most aktívabb.
- Az a te tejed?! - jött a következő döbbent kérdés.
Ezek szerint látta - ennek igazán megörültem. De egy szörnyű gyanú is befészkelte magát az agyamba.
- Ugye nem ittad meg? - tártam rá a szemeimet, majd a fiamért nyúltam.
A törpe egyből befejezte a sírást és a melleim után kutatott. Miután megkapta az egyiket, elégedetten és megint mohón enni kezdett.
Egy pillanatig kisimult babaarcát figyeltem, majd kérdőn az apjára néztem.
- Ő… Nem, nem ittam meg - felelte végre, de a szeme csillogása és ártatlan – túl ártatlan! - tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy felkeltette az érdeklődését a dolog.
- Ne edd el a gyerek elől a táplálékot! - figyelmeztettem, mire megjátszott felháborodással meredt rám.
- Nem állt szándékomban! Különben sem szeretem a tejet - tette hozzá elgondolkodva. Aztán közelebb húzódott hozzám és csókolgatni kezdte a nyakamat, borzongó érzéseket váltva ki ezzel belőlem. - Bár, ha ugyanolyan ízletes, mint a többi nedved…
Rekedtes suttogása és ajkai érintése most is felbolygatták az érzékeimet, de az ötletét kifejezetten rossznak tartottam. Ezt közöltem is vele.
- Victor biztos nem bánná, ha csak egy icipicit megkóstolnám… - folytatta a fülcimpámat cirógatva közben a nyelvével.
Felnyögtem, de főleg azért, mert az említett apróság egyre intenzívebb kínzásnak vetette alá a mellbimbómat.
- Rob! - szóltam rá életem párjára. - Ezt felejtsd el!
- Oké, csak vicceltem - húzódott el tőlem fegyelmezetten, és a továbbiakban mosolyogva figyelte evő gyermekünket. Majd a pillanatnyilag szabad mellemet.
- Azért kíváncsi lennék… - kezdte, de közbeszóltam.
- Rob! Ne - kértem sokadjára, mire bánatosan felsóhajtott és látszólag beletörődött a tilalomba.
Mire a fiunk jóllakott, addigra tökéletesen felébredtem, úgyhogy mindnyájan felöltöztünk és a földszint felé vettük az irányt.
Cameron az ebédlőasztalt ülte körbe, vagyis egyszerre két széken terpeszkedett.
- Hát veled mi történt? - kérdezte tőle Rob.
- Sam történt - nyögte a bátyám ábrándosan.
- Akkor mit keresel itthon? - faggatózott tovább Rob érdeklődve.
Cam jelentőségteljesen tipikus férfipillantással felelt. Fintorogva hátat fordítottam nekik, és kitártam a hűtőt, mielőtt részletezné, mitől néz ki úgy, ahogyan mi szoktunk egy-egy hajnalba nyúló szerelmezés után. Vagyis mint ahogy most.
De nem volt velem kíméletes a sors; így is kristálytisztán hallottam minden szavát. A figyelmemet mégis másvalami kötötte le.
- Melyikőtök itta meg ezt? - fordultam feléjük kezemben a félig üres tejes üveggel.
Két ártatlan szempár döbbent felém, utána Cameron jelentkezett félve.
- Kellett a fehérje - mentegetőzött mit sem sejtve.
Egy percig levegő után kapkodtam, majd utólagos tehetetlenségemben lemondóan felnyögtem. Rob, aki viszont tudta, mi a helyzet, csalódottan emelte fel a hangját.
- Hé, neki szabad, de nekem nem?!
- Miről van szó? – ijedezett Cam.
Ekkor egy kegyetlen gondolat körvonalazódott bennem. Fogtam a maradék tejet, kiöntöttem egy bögrébe, és letettem egyetlen férjem elé.
- Tessék!
Kíváncsian vártam, mit fog tenni vele. Először zavarba jött, de belelesett a bögrébe. Aztán fel rám.
- Tényleg szabad? – hitetlenkedett.
- Vagy megiszod, vagy rád öntöm! – fenyegetőztem.
Halálosan komolyan gondoltam. Ő is láthatta rajtam az elszántságot, de csak egy másodpercig töprengett. Aztán felállt, vigyorogva lenyomott egy puszit az arcomra, és a bögrével a kezében a mikróhoz vonult.
Elképedve figyeltem, ahogy belerakja, beállítja fél percre, majd érdeklődve nézegeti, ahogy forog a cucc. Ezt nem akartam végignézni.
Otthagytam őket, és Victorhoz mentem, akit lejöttünkkor beletettem a kiságyába. A mikró hangjelzésére a baba is felfigyelt, én azonban nem kívántam asszisztálni a konyhában zajló eseményekhez.
Mialatt a fiammal, vagyis inkább az ő hatalmas plüss tigrisével játszottam, önkéntelenül is meghallottam, amint Cameron tovább ecseteli Robnak a mámorító éjszaka részleteit, amelyben része volt.
Pasik – gondoltam megvetően -, pletykásabbak, mint egy rakat vénasszony.
- De te nem leszel ilyen, igaz, csillagom? – gügyögtem a pici fiúhoz.
Édes mosolyt kaptam válaszként.
A „pasik” viszont odakint tovább folytatták eszmecseréjüket. Főleg Cameron beszélt. Hirtelen egy érdekes mondata ütötte meg a fülemet.
- Sam még azt is mondta, jobban csókolok, mint te! – Biztos voltam benne, hogy dicsekvően még a nyelvét is kinyújtotta Rob felé.
Ezután szivárgott csak be a tudatomba a mondat értelme. És a pisszegés, amely ezt követte. Utána a kínos csend.
- Kris, az nem úgy volt – kiáltotta Cameron.
Ösztönösen visszatartottam a lélegzetem, míg meg nem hallottam magam mögött a lépteket.
(Rob)
A tejes dologgal csak húzni akartam szerelmemet, de végül nem kóstoltam meg, milyen íze lehet. Miután magunkra hagyott minket, megvártam, amíg kihűl, majd visszatettem a hűtőbe. El is határoztam, hogy megtanulom, hogyan kell cumisüvegből etetni a pockot.
Furcsállottam, hogy Cameron milyen részletesen képes beszélni arról mit és hogyan műveltek Kathyvel az éjjel. Én nem valószínű, hogy kitárgyaltam volna vele, milyen volt Kristennel. De hagytam, hadd mondja.
Egy váratlan pillanatban viszont olyasmit közölt, amire nem számítottam.
- Sam még azt is mondta, jobban csókolok, mint te!
Elakadt a lélegzetem. Ha ezt most Kristen meghallotta… Márpedig meghallotta, mert egészen eddig hallottam a kuncogását a nappali felől. Most viszont síri és baljós csend telepedett ránk. Cameron is elhallgatott, miután lepisszegtem.
- Francba – morogtam.
- Mellesleg kíváncsi volnék, mikor csaltad meg vele a húgomat - tette hozzá csekély jóindulattal. Erre csak egy figyelmeztető tekintetet vetettem rá.
Tudtam, hogy ebből nem lesz könnyű kimásznom, de meg kellett próbálnom.
Küldtem egy „kösz”-pillantást sógorom irányába, aki kissé zavartan nézett vissza rám, de aztán leesett neki, hogy ezt talán nem a feleségem jelenlétében kellett volna.
- Kris, az nem úgy volt – kiáltotta, de leintettem.
Bár ennél nagyobb szarba már nem keverhetett volna, mielőbb ki akartam mászni belőle.
Lassan a nappaliba mentem. Kristen a kanapén ült, látszólag közönyösen. A fiunkat az ölében tartotta. Nem nézett rám, amikor leültem mellé.
- Hadd magyarázzam meg… - kezdtem tétován.
- Mikor csókolóztál Kathyvel? – kérdezte nyugodtan. Az arcvonásai azonban feszültségről tanúskodtak.
- Glasgowban – nyögtem.
Félelem szorongatta össze a torkomat. De ha már így alakult, muszáj volt bevallanom neki. Jobb, mintha ködösítenék. Talán az őszinteségem miatt megbocsát majd – reménykedtem.
Hangosan kifújta a levegőt, de még mindig nem nézett rám.
- Szívem, hadd magyarázzam meg… - ismételtem, bár visszatekintve elég bárgyúnak tűnt még a számomra is mindenfajta magyarázat.
Most mondjam azt neki, hogy csakis azért történt, hogy ne bukjunk le Dylan előtt? Ezt nem hinné el. Én sem hinném el a helyében. Pedig ez volt az igazság. És el is meséltem neki, miért volt erre akkor ott szükség.
- Más is történt? – kérdezte halkan.
- Nem.
Szerettem volna, ha legalább rám néz, és összeszid vagy tesz valamit, bármit, de tovább ringatta a fiunkat.
- Sajnálom, de nem tehettem mást – sóhajtottam ki magamból az akkori és mostani tehetetlenségemet.
Erre szerelmem egy mosolyt csúfoló fintort erőltetett az arcára, és végre rám nézett.
- Semmi baj – mondta, de láttam rajta, hogy rosszul érinti az ügy. Engem is. A szívem is összefacsarodott, de már nem lehetett megváltoztatni a múltat. – Élvezted?
- Nem! – Most sem kellett hazudnom. Egyedül az ő íze volt rám őrjítő hatással.
Erre már nem válaszolt. Ehelyett felállt a kanapéról. Már készültem, hogy követem, akárhova is igyekszik, de a kezembe adta Victort, így maradásra kényszerültem. Ő pedig szó nélkül lépdelt fel az emeletre.
Cameron jött be a nappaliba, és leült mellém. Mindketten gőgicsélgető csemetémet nézegettük, bár egyikünknek sem rajta járt az agya.
- Elárulod, mi is volt ez az egész?
Tudtam, hogy a csókra céloz. Neki is elmeséltem az esetet.
- Ja, így egészen más. Visszavonom. Nem csaltad meg Krist.
Még soha nem kívántam ennyire, hogy szerelmem bárcsak egy kicsit gondolkodna hasonlóan, mint a bátyja. Alapesetben, ha nem is félrelépésnek, de én magam is félrekacsintásnak tartottam volna már csupán egy csókot is - ez akkor fordulhatna elő, ha valami kapcsolatszinten nem stimmel. De nálunk minden stimmelt és korántsem volt alapeset. Ezt meg kéne értenie Kristennek is…
- Ne haragudj, nem direkt volt… - kezdte ekkor Cam, de elhallgattattam.
- Valamikor úgyis kiderült volna.
- Szóljak Samnek, hogy beszéljen vele? – ajánlotta fel ezután.
Csak megcsóváltam a fejem. Valószínűleg az sem segítene. Sőt, csak rontana a helyzeten.
Tudtam, hogy kedvesem most hogyan érzi magát. Pont úgy, mint én, amikor kiderült, hogy Aaron megcsókolta. Csak az volt a különbség, hogy Kristen nem viszonozta azt a csókot. Legalábbis legjobb tudomásom szerint nem… és el is hittem.
Felsóhajtottam, Victort Cameronra bíztam, és minden bátorságomat, valamint engesztelési képességemet egy csokorba gyűjtve az emeletre mentem.
A háló ajtajában viszont megtorpantam. Éreztem, hogy elsápadok. Kristen a gardróbból dobált éppen ruhákat az ágyra.
El akar hagyni – zakatolt az agyamban a nyilvánvaló.
A gombóc mindennél nagyobbra növekedett a torkomban, a gyomrom is görcsbe rándult. Ezt nem akartam! Meg kellett akadályoznom. Még mielőtt késő…
