34. fejezet
(Kristen)
Rob tekintete azonnal elsötétült, amint meglátta, hogy Mike levelét nézegetem, de nem állt neki máris féltékenykedni, ahogy vártam. Ehelyett egy birtoklási vágyát kifejező csókot adott.
A nyakát átkarolva viszonoztam, és az éjszaka során keletkezett kellemes fáradtságomat mintha elfújták volna.
- Szia - súgta, miután nekem másféle vágyaimat is felkeltette. Ezúttal már az ő tekintete is sóvárgóan csillogott. - Jól aludtál?
Csak bólogatni tudtam, és legszívesebben vetkőztetni - na meg vetkőzni - kezdtem volna, de nem tudtam, melyik szögből láthatna mindent jól a kamera, így elvetettem az ötletet. Azt azonban már értettem, hogy a szex miért korlátozódott az utóbbi időben kizárólag a hálóra, időnként a fürdőre.
Érzékeim felbujtója megnézte a fiunkat, és amint meglátta, hogy ébren van, boldog mosollyal az arcán vette ki a kiságyból. Apa és fia most újra elrabolták a szívemet, pedig már ezelőtt is túlcsordultig szerettem őket.
Rob leült vele mellém a kanapéra, és újfent mesélgetni kezdett neki. A hangja most is elbűvölt, először nem is jutott el a tudatomig, mit mond, csak az, hogy hogyan mondja. De aztán a hangja egyre érdesebb lett.
A fiukat néztem eddig, aki élénk érdeklődéssel fülelt az apjára, most viszont a kis Victor készítőjére meresztettem tág szemeket. Ő is engem fixírozott, miközben vígan és sokatmondóan fejtegette a kiskorúnak, mi is történt pontosan azon a londoni éjszakán, amikor ő fogant.
Felizgattak a szavai, de elővettem a józanabbik eszemet és ráförmedtem.
- Normális vagy? Máris elrontod a gyereket?
- Miért? Te akarod neki elmesélni? - vágott vissza ártatlan arckifejezéssel.
Hitetlenkedve felhorkantam.
- Nem!
Ekkor ő folytatta. Ott is hagytam őket nyomban.
A konyhába mentem, hogy a pácolt hússzeleteken vezessem le a feszültséget, főleg amiatt az izgalom miatt, melyet Rob szavai keltettek bennem. De ez csak addig sikerült, míg egy váratlan pillanatban hozzám nem simult hátulról.
Egyből megfeledkeztem az ételnek valóról, és remegve dőltem a testének. Miközben egyik kezével a melleimet cirógatta, a másikat a combjaim közé csúsztatta és finoman simogatni kezdett a farmeremen át. Utána lassan kigombolta, és míg ajkai a nyakam bőrét becézgették, néhány ujját belém mártotta egy percre.
Felnyögtem, és remegve kapaszkodtam a konyhapult szélébe. Rá is hatott, amit velem művelt, legalábbis erre következtettem a ziháló lélegzetéből és a fenekemnek nyomódó keménységből.
Apró harapásokat éreztem a vállamon is, majd hüvelykujja rátalált a legérzékenyebb pontomra, mielőtt tiltakozhattam volna. Nem tudtam visszatartani a sikolyaimat élvezetem pillanatában. Rob kissé félrefordította a fejem és egy perzselő csókkal még tovább fokozta a gyönyörömet.
Utána elvette a kezét a mellemről és a saját nadrágján matatott valamit, míg ujjai gyengéden újra feltüzeltek. Aztán hirtelen eltűntek belőlem, hogy az én testemet fedő farmert le tudja rólam simogatni a térdeimig. Nem voltam képes ellenkezni, de nem is akartam. Arra vágytam, hogy végre magamban érezhessem őt.
Kissé előredőltem a pulton, kidugtam felé a fenekemet, és izgatottan vártam a pillanatot. Rob végigsimított rajtam, félrehúzta a bugyimat, ujjai egy pillanatra megint a testembe fúródtak, aztán megragadta a csípőmet és belém illesztette kőkeményen lüktető férfiasságát.
Miután tövig eltűnt bennem, nem moccant. Nem tudtam, mi késztette megállásra, de nekem eszemben sem volt máris abbahagyni, amit éppen csak elkezdtünk. Körözni kezdtem a csípőmmel, mire még szorosabban markolta a derekamat, és inkább engem kezdett el mozgatni, minthogy ő mozdult volna.
A pultot kaparásztam, ahogy elöntöttek az újabb, mindennél édesebb érzések, és neki sem volt túl hosszú időre szüksége, hogy pár lökés után egy rekedt nyögést követően belém élvezzen.
Lassan tisztult csak fel a köd, amely ellepte az agyamat, és még a levegőt is nehezen kapkodtam, de utána villámgyorsan húzódtam el tőle, felé fordultam, és felrántottam a nadrágomat. Ő is elcsomagolta magát, majd magához húzott, és meg akart csókolni, de nem engedtem. Az arcomat a mellkasába temetve bújtam hozzá, és lángoltam a szégyentől.
- Hol van a kamera? – nyögtem.
- Mögöttem – felelte.
Csak egy fikarcnyi megkönnyebbülést hozott ez a szó, mert ezek szerint végig mögötte volt. És ő még annyira sem vetkőzött le, mint amennyire én. De akkor is… Kizárt, hogy ne lett volna egyértelmű a megfigyelők számára, mit is műveltünk.
Nem mertem kibontakozni az öleléséből, amíg a szívverésem legalább nagyjából normalizálódott. Utána is csak félve.
Victor is sírni kezdett, Rob viszont még egy utolsó forró csókot követelt, mielőtt engedte, hogy elmeneküljek előle, és a többi figyelő szempár elől. A hálószobába zárkóztam a babával, és komolyan fontolóra vettem, hogy többé nem is jövök elő. Legalábbis addig biztos nem, amíg tele van a házunk kamerákkal.
Szerelem utánunk jött, és próbált megnyugtatni, hogy valószínűleg nem látszott semmi, de nem hittem el neki.
- Én azért nem bántam meg – súgta, miközben szája újból az enyémhez közeledett.
Én sem bántam meg, nem is arról volt szó. Csak nem szerettem volna a legintimebb pillanatainkat mások tudomására hozni. Bár ez nem is az intimitásról szólt. Hanem a vágyról. De akkor is…
Felnyögtem, és lemondóan visszacsókoltam kedvesemet. Mivel éppen szoptattam, ennél tovább nem is mehettünk. Az etetés után a fürdőbe mentünk, és míg én megfürdettem a picit, Rob felajánlotta, hogy elkészíti az ebédet. Mielőtt eltűnt volna a földszint irányába, elhalmoztam tanácsokkal, mit és hogyan csináljon.
- Meg tudok sütni egy húst, szívem – közölte erre elnéző mosollyal.
- De Aaron úgy szokta… - kezdtem, de elharaptam a mondat végét.
Jobban is tettem. Rob tekintete ennyitől is mogorvábbá vált, de egy puszit még adott, mielőtt magamra hagyott a pocokkal és a bűntudatommal. Tudtam, hogy rosszul esik neki, akárhányszor kimondom ezt a nevet, de nem tehettem róla. Képtelen voltam elfogadni, hogy nincs többé.
(Rob)
Aaron. A konyha felé menet azon gondolkodtam, mikor fogja Kristen végleg elfelejteni őt. Ráadásul most nemcsak miatta kínzot a féltékenység, hanem Mike miatt is. Aki meglehetősen hosszú levelet írt az ÉN feleségemnek.
Kíváncsi lettem, hogy miről is lehetett szó abban az e-mailben, és bár tudtam, hogy nem fair, amit csinálok, a nappaliba léptem, ahol Kristen csak úgy ott felejtette az asztalon a laptopot.
Még hallottam fentről a fiunk örömét, amellyel a vizet szokta köszönteni, ezért gyorsan beleolvastam a levélbe. Nem kellett volna. Sosem hittem volna Mike-ról, hogy ilyen… „romantikus” is tud lenni, de ez felért egy szerelmes üzenettel.
Irtó mérges lettem, és a dühömet az ebéden töltöttem ki. Apró miszlikekre vagdaltam a hússzeleteket… aztán rádöbbentem, hogy nem így akartam elkészíteni, sőt, Kristen is máshogy mondta, de „most már mindegy” – alapon összegyúrtam az egészet fasírtnak. Mire az összes húspogácsát kisütöttem, valamelyest sikerült lehiggadnom.
Szerelmem is megjelent, és mit sem sejtve bújt hozzám, de megérezhette rajtam a feszültséget, ami még mindig bennem lappangott, mert azonnal megkérdezte:
- Mi történt?
Nem akartam neki elárulni, hogy a „pasiügyei” miatt vagyok kissé stresszes, ezért más mentséget kerestem. Eszembe is jutott egy.
- Kathy még nem hívott, hogy mi volt a tárgyaláson – feleltem.
Kristen épp teríteni készült, de megállt a kezében a tányér.
- És… meddig tarthat? – nézett az órára.
Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, vagy kikövetkeztetni a viselkedésből, hogy vajon milyen mély nyomokat hagyott benne Mike levele. Várnom kellett.
- Nem tudom – feleltem.
Aztán észrevette, mi is lett a hús sorsa. Számítottam rá, hogy emiatt is jól összeszid, de nem tette. Elmosolyodott, és meghökkenve kérdezte, miért nyírtam ki szerencsétlen szeleteket.
Eddig tartott a türelmem.
- Mit akar tőled Mike? – kérdeztem, mintha nem tudnám pontosan, mi is áll a levelében.
A válasza engem döbbentett meg.
- Ott van a levél, olvasd el nyugodtan – mondta, és tovább pakolászta az evőeszközöket.
Egy percig még figyeltem. És gondolkodtam. Tehát nem akarja eltitkolni előlem, hogy az exbarátja megint nyomulna, ha nem lenne köztük egy óceán. De éppen ez az óceán jelentette a szerencsémet. Meg persze Mike-ét is, mert ha közelebb lenne, ezt nem hagynám annyiban. Azt hiszem, elbeszélgetnék vele erről-arról – gondoltam.
- Hagyjuk – legyintettem inkább, és a továbbiakban is palástolni próbáltam az érzéseimet.
Kathy ebéd után hívott fel, és közölte azt, amire számítottam is: Dylan ellen az alapos vádak sem voltak elegendőek, és óvadék ellenében szabad maradhat, amíg le nem zárul a tárgyalás. Sejtettem, hogy így lesz, most mégis felzaklatott a dolog. Kristent szintúgy.
Előre féltem, ki lesz a következő áldozat a családomból vagy az ismerőseim körül, akin Dlyan a haragját kívánja kitölteni. Vagy akivel csak szórakozni akar picit. Ráadásul Tom gyanúsan meghúzta magát az utóbbi napokban.
Szóltam Kristennek, hogy elintézek még egy telefont, majd kiléptem a házból. Minden alkalommal, amikor Tom szóba került, hiába próbálta titkolni, és végtelenül higgadtan kezelni az ügyet, láttam, ahogy összerezzen, de egyelőre nem szakíthattam meg vele minden kapcsolatot.
Odalépdeltem Bennyhez, és míg vele játszottam, felhívtam Tomot. Vagyis csak szerettem volna, de kinyomta a hívást. Biztos valami dolga van – gondoltam, ezért nem is próbáltam újrahívni. Hirtelen Iant pillantottam meg a kertjükben. Elég letörtnek tűnt.
Vetettem egy pillantást a házunkra, és az utcára, ahol jelenleg egy madár sem járt, aztán elindultam felé. Mivel én a családomra vigyáztam, ő látogatta meg többnyire Lizzyt is, aki bár már javulgatott, még mindig kórházban volt. Most is elsősorban az ő állapota felől érdeklődtem.
- Napokon belül hazamehet – osztotta meg velem a jó hírt Ian.
- Akkor miért vagy ilyen… szomorú? – firtattam.
- Mert nem akar ideköltözni – felelte.
Ja, ismertem a nővéremet. Sőt, ilyennek ismertem a hülye nővéremet.
- Még nem mondtad el neki, mi a helyzet, igaz? – kérdeztem, de nemleges választ kaptam.
Nem akartam túl soká magára hagyni Kristent és a pockot, ezért áthívtam hozzánk egy könnyed sörözésre. Valamiért úgy sejtettem, ezellen szerelmemnek sem lenne kifogása. Nem is volt. Kitörő örömmel fogadta vendégül szomszédunkat.
Bár tartottam tőle, hogy akárhányszor Iannel találkozik, Aaronra gondol, de elnyomtam magamban az ilyetén gondolatokat, és kellemes délutánt sikerült összehoznunk.
Estefelé, mikor Ian búcsúzkodott, még kikísértem egy szóra.
- Tomról te sem tudsz semmit? – kérdeztem tőle, mivel még azóta sem hívott vissza.
- A legutóbbi infóim szerint nincs Londonban, Dylan megkérte, hogy intézzen el neki valami ügyet talán Bristolban, ha jól emlékszek.
Még elárulta, hogy két nap múlva lesz újra a városban. Addig kell tehát kibírnunk helyzetjelentés nélkül az „ügyünkkel” kapcsolatosan.
Ezt két nap múlva meg is kaptuk. Tom ugyanis egyik este beállított hozzánk. Kristen nyitott ajtót.
