52. fejezet
(Kristen)
A fiúk egy idő után észrevették, hogy az ajtóból figyelem őket. Ekkor léptem csak közelebb. Elvettem Robtól a babát, és vele a karomban ültem le szerelmem ölébe. Victor apró arcocskájára egy puszit, az apukája szájára viszont egy hosszú csókot adtam, majd visszafordítottam a figyelmemet a kezemben gőgicsélő tökmag felé.
Rob egyik karjával bennünket tartott, a bal kezével viszont kényelmesen elérte a zongorát, és leütött egy hangot. Victor szeme tágra nyílt és valamiféle ösztönnek engedelmeskedve a zaj forrását kezdte keresni. Igyekeztem úgy fordítani, hogy rálátást kapjon a klaviatúrára, bár kételkedtem benne, hogy tudni fogja, onnan jön a hang.
Rob újra megnyomott egy billentyűt. Ugyanaz a reakció. A kicsi feje a hang felé rándult, majd kiadott magából egy rövid, éles hangot. Leütés - odanézés - visítás.
- Eddig is csinálta ezt? - kérdeztem csodálkozva.
- Nem zongoráztam, mióta megszületett - ingatta a fejét szerelmem elgondolkodva. - Normális dolog ez ilyen korán?
Végigpörgettem az agyamban a csecsemőkről szóló könyvek tartalmát, melyeket még a szülés előtt olvastam, de nem emlékeztem. Ettől függetlenül is későbbre saccoltam a koncentrált figyelem készségének kialakulását.
- Fogalmam sincs - suttogtam büszkén. - De olyan nagy baj nem lehet…
Rob ekkor hangosan kimondta a baba nevét, mire a kicsi felé mozdult, és még ugyan kissé kuszán, de apja tekintetét kereste. Amint megtalálta, elmosolyodott és vidáman kezdett csapdosni pufók karjaival.
Rob totálisan megsemmisülve vigyorgott vissza rá bárgyún. Biztos voltam benne, hogy ha most kérdezném meg tőle, melyik városban vagyunk, csont nélkül rávágná, hogy sárga. De magam is így voltam ezzel.
A könnyeimet nyeldesve figyeltem, ahogy férjem cseppfolyósra hígulva bámul mélyen a fiam szemeibe, ő pedig vissza rá, időnként felsikkantva.
Nem tudtam volna megmondani, éreztem-e már valaha ilyen szinten kívülállónak magam. Emellett egyfajta fura féltékenység telepedett a szívemre. Maximális magány fojtogatta a lelkemet.
Meg is osztottam ezt Robbal, aki nagy nehezen kivonta magát a kismanó bűvköréből és rám emelte a tekintetét. Csak többszöri pislogás után fogta csak fel azonban, miről is panaszkodtam neki, de aztán heves tiltakozásba kezdett.
- Te hoztad a világra, szívem! Mindketten imádunk téged ezért - mondta végül.
Fintorogva köszöntem meg a bíztató szavakat. A kisfiunk viszont, mintegy megerősítésként felemelte a fejecskéjét és engem is jól megnézett magának.
- Látod, anyuci? Nagyon szeretünk!
Victor érdeklődve méregetett, majd hanggal is alátámasztotta, mit gondol. Megrendültek a kételyeim. Percekig tanulmányoztuk egymást, addig, míg már nem láttam a könnyeimtől. Letöröltem őket és Robra néztem. Ezúttal az őfelőle sugárzó szerelem állította meg a szívverésem.
Mindezen idilli pillanatokat viszont először Benny vakkantása, majd a bejárati ajtó nyitódása-csukódása szakította meg. Cameron jött haza. Elég letörtnek tűnt. Nem szólt egy szót sem, némán a szobájába ment, és becsapta maga után az ajtót. Victor is felfigyelt a hangra, amit hangos sikkantással konstatált.
- Ezt meg mi lelhette? – tűnődtem hangosan, majd felálltam Rob öléből, odaadtam neki a babát – mire rögtön egymásra vigyorogtak -, és Cam után indultam.
Az ágyán ücsörgött, és eléggé magába zuhantnak látszott.
- Mi történt veled? – kérdeztem, miközben leültem mellé. – Azt hittem, minden oké Kathyvel – fintorodtam el önkéntelenül a névre.
- Ja, minden oké – sóhajtotta.
- Akkor mit keresel itthon? – faggattam tovább.
Ezúttal ő fintorodott el.
- Kidobott – motyogta maga elé.
- Hogy mi? De miért?
Nem értettem. Két napja alig láttuk itthon a bátyámat, és azon sem lepődtem volna meg, ha máris megszökteti Kathyt Las Vegasba, ehhez képest most itt ül a romjain.
- Dolgoznia kellett menni. – Újabb sóhaj.
Részemről viszont megkönnyebbülés.
- Csak ennyi? – nevettem fel.
- Estig nem láthatom! – meredt rám Cam úgy, mintha értelmi fogyatékos lennék.
Talán az is voltam, de nem láttam az összefüggést az ő bánata és Kathy kötelességei közt.
- Estig elviselhetsz bennünket – böktem oldalba, amit egy hasonlóval viszonzott, és végre el is mosolyodott.
Fel akartam vidítani valahogy, ezért elmeséltem neki, hogy hétvégén elutazunk Tenerifére. Ettől viszont máris lelkesebb lett.
- Meddig nem lesztek itthon? – gondolkodott el egy pillanatra.
- Egy hétig, miért? Nem úgy volt, hogy te is akkor mész haza?
- Éppenséggel maradhatok – vont vállat.
Sejtettem, mi is az oka annak, hogy maradni akar, de nem firtattam. Inkább örültem is neki, hogy lesz valaki, aki vigyáz a házra és annak élő alkotóelemeire, mint például Benny.
Egyetlen bátyám szívesen beleegyezett bármibe, csak hadd maradhasson, bár nem értettem. Azt hittem, Kathynél fog dekkolni úgyis. De mikor rákérdeztem, azt mondta, hasznos lehet, ha van hova mennie, ha szívszerelme újra kidobja. Ebben volt valami…
Magára hagytam a vérző szívű Rómeót, hogy kialhassa magát – a szeme alatti karikák nem arról tanúskodtak, hogy ezzel töltötte volna az éjszakát -, majd szeretteimhez igyekeztem vissza, de eltűntek a zongora mellől. A keresésükre indultam, és az emeleten bukkantam rájuk.
Rob éppen tisztába akarta tenni a picit, de jobb ötletem támadt. Megkérdeztem őket, mit szólnának egy fürdéshez. Tudtam, hogy ezt szerelmem mennyire szereti csinálni, és most is egyből felcsillant a szeme.
Át is engedtem neki a terepet, én a különféle vízen úszó gumivackokkal játszottam addig. Victor persze rájuk sem hederített, de legalább én elszórakoztattam magam. Meg persze a férjemet, aki megállás nélkül vigyorgott.
Mire vége volt a pancsolásnak, a babám sírva juttatta kifejezésre éhségét, így mielőtt felöltöztettem volna, megetettem. Ezt a hálóban végeztem, hanyatt az ágyra dőlve, a pólómat ledobva, Victorral a hasamon.
Szerettem így szoptatni, kicsit olyan volt, mintha még mindig bennem lenne, ott növekedne, holott a súlya is rendesen megszaporodott azóta, mióta kibújt belőlem. Rob mellettünk hasalt az ágyon, és végigasszisztálta, mit művelünk.
Újra meghatódtam, amikor a fiunk evés közben aludt el, rajtam fekve. Rob emelte fel rólam törékeny kis testét, de nem vitte messzire, csak mellém fektette az ágyra. Óvatosan öltöztettük fel, majd tovább gyönyörködtünk benne, mélységesen egyetértve abban, milyen csodálatos kis teremtmény is ő. Közben számtalan apró csókot váltottunk. Bő egy órát sziesztáztunk így, majd a gyermekünket a kiságyába fektettük, és némi ennivaló után néztünk.
Korai ebédnek is be lehetett tudni, amit fogyasztottunk, természetesen több szelet tortával „leöblítve”. Cameront is invitáltuk volna, ha nem nyomja el őt is az álom. Sejtettem, milyen kimerítő éjszaka áll mögötte, így nem zaklattam. Csak estefelé kelt fel, de már rohant is Kathyhez.
Csodálkozva bámultam utána. Ilyennek még sosem láttam.
- Én is más voltam, mielőtt veled találkoztam – jegyezte meg Rob, miközben magához húzott egy üdítően édes csókra.
Nem nagyon akartam hallani az „előttem” időszakról, de szerencsére megkímélt a részletektől. Tovább ízlelgettük egymást, de a mobilom végül elszakított bennünket egymástól. Túl kitartóan csörgött. Victor ezzel egy időben felébredt.
Rob az emeletre indult, hogy megnézze, én pedig a mobilom után kotorásztam a kanapé párnái közt. Olyan sokáig, hogy mire megtaláltam, meg sem néztem ki az, egyből felvettem, mielőtt leteszi.
- Szia, Kristen, nem zavarlak?
- Mike! – A torkomon akadt a szó.
Rá végképp nem számítottam most.
(Rob)
Egyetlen döbbent szó - jobban mondva név - elegendő volt ahhoz, hogy kissé idegessé váljak. A fiammal a karjaimban lépdeltem volna vissza épp a földszintre, de a lépcső tetején megálltam. Hallgatózni.
- Kösz, jól vagyunk, és te? – érdeklődött éppen szerelmem.
Mike egy ideje nem zaklatta Kristent – vagy csak én nem tudtam róla. Most leplezetlenül füleltem, hátha megtudom, mit is akarhat…
- Nem tudom, talán úgy három hét múlva – mondta kedvesem.
Gyorsan utánaszámoltam, mi lesz akkor. Csekély töprengés után beugrott, hogy Kellan esküvőjéről lehet szó. Ettől sem repestem, hiszen volt idő, amikor ő is Kristent akarta a magáénak, de mivel most szándékozott nősülni, igyekeztem elnézni neki azt, ami a múltban történt.
Most viszont Mike kerülhet képbe megint. Tudtam, hogy Kristen úgy tervezi, néhány napra a szüleinél maradunk, hiszen még csak fényképen látták az unokájukat. Így szinte biztos, hogy Mike-ba is belebotlunk. Már most utáltam a gondolatot.
És az sem töltött el kitörő lelkesedéssel, hogy életem párja még öt perc után is kedélyesen cseverészik vele. Meguntam a hallgatózást és folytattam utamat a földszintre.
Kristen vagy ezt, vagy a kicsi babánk hangpróbálgatásait hallhatta meg hirtelen, de felénk fordult. Nem néztem rá, igyekeztem tettetni, hogy nagyon is pontosan tudom, kivel beszél, ő mégsem jött zavarba, és folytatta. Két percig bírtam. Utána Victorral a konyhába vonultunk.
Elővettem egy sört a hűtőből és igyekeztem csillapítani zaklatott idegeimet. Inkább száz Aaron ellen „harcoltam” volna a feleségemért, mint egy ilyen gennyládával. Le is ragadtam ennél a gondolatnál.
Az mégiscsak biztonságosabb, hogy Kristen nem tud Aaronról, mint az, hogy Mike újra próbálkozhat, de feleslegesen. Emellett nem voltak kétségeim afelől, hogy Kristen egyelőre még szeret engem. És ezt az állapotot kell benne fenntartanom ahhoz, hogy meg se forduljon a fejében lelépni valaki mással.
Alighogy ezt elhatároztam, rádöbbentem arra is, hogy a féltékenységemet korántsem sikerült ezáltal eltörölni magamból.
Tovább utáltam Mike-ot, mialatt elkortyoltam a sört. Szívesen rá is gyújtottam volna, de mivel az elmúlt hetek legstresszesebb időszaka alatt sem tettem - ráadásul cigi sem volt itthon -, igyekeztem elfojtani az efféle vágyaimat.
Váratlanul arra lettem figyelmes, hogy nem hallom már Kristen hangját, a következő pillanatban pedig belépett hozzánk a konyhába.
- Mike-kal beszéltem - közölte, mintha ez mindennapos dolog lenne.
Közben kivette a kezemből a gyermekünket, és az orromat megcsapta a parfümje illata. Mint mindig, most is elkábított egy másodpercre, de a dühöm ettől csak nőtt.
- Mit akart már megint? - morogtam, majd az asztalra tettem az üres üveget, tartottam tőle ugyanis, hogy véletlenül széttörik, ha a kezemben marad.
Kristen válasza hallatán tudtam, hogy jól tettem, hogy így cselekedtem.
- Ó, csak megint rá akart venni, hogy menjek vissza hozzá - mondta könnyedén.
A mérgem ekkor érte el a tetőfokát.
