(Rob)
Alig mertem közelebb lépni, de végül erőt vettem magamon.
- Mi baj, kicsim? – súgtam, amikor leültem Kristen mellé az ágyra.
Fájt látnom, hogy boldogtalan, és valamelyest vétkesnek számítottam ebben. El kellett volna mondanom neki, hogy Aaron él – szidtam magam gondolatban. Akkor ezen már rég túl lennénk. Bár… kérdéses, akkor mit tett volna.
Nyilván látni akarta volna, újra találkozni, beszélni vele, és… Nekem nem lehetett volna ellene egyetlen alapos kifogásom sem. De most már késő.
Alig mertem megérinteni, féltem, hogy azonnal ellöki a kezem. Mégis megtettem. Kisimítottam a haját az arcából, és megcirógattam. Ekkor rám nézett, szemei elkeseredettséget tükröztek. Aztán olyasmit csinált, amire nem számítottam.
Felemelkedett, és befészkelte magát a karjaim közé. Ez nem stimmelt. Ha Aaronnal találkozott, akkor engem utálnia kéne… Fellángolt bennem a remény, hogy talán még sincs veszve semmi. Egyelőre legalábbis.
- Elmondod, mi történt? – kérdeztem halkan összeszorult torokkal és szívvel, miközben visszaöleltem remegő testét.
- Én… nem akarom többé… látni… - zihálta a mellkasomba.
Még mindig nem lettem okosabb.
- Kicsodát?
- Tomot – nyögte.
A megkönnyebbülés mázsáktól szabadította meg a lelkemet. Kifújtam az addig visszatartott levegőt a tüdőmből, és hálát adtam a sorsnak, hogy mégsem a rémálmaim váltak valóra. Most még nem azok.
De Kristenéi igen.
- Mit akart megint? – kérdeztem összeszorított fogakkal.
Már nem egyszer tisztáztam Tommal, hogy hagyja békén a feleségemet, de ezek szerint nem jutott el a tudatáig.
- Semmit, nem is jött a közelünkbe, csak… nem tudom… - Szerelmem hangja a végére suttogásba fúlt, de azt kihallottam belőle, hogy mennyire megviselte megint ez a „találkozás”.
Talán a régen átélt szörnyűségek éledtek benne újra, na meg a közelmúltban történt események sokasága. Így már nem csodálkoztam rajta, hogy kiborult. Lágyan ringattam a testét, amíg el nem ült a zokogása. Biztosítottam róla, hogy ha Tom a közelébe megy, én magam tekerem ki a nyakát, mert erre is képes lettem volna.
Sokáig hallgattam a szipogását, végül már azt hittem, el is aludt, amikor felemelte a fejét, rám nézett, és valamelyest nyugodtabb tekintetét az enyémbe fúrta.
- Sajnálom – kért bocsánatot, nyilván azért, hogy sírt.
De emiatt tényleg nem kellett volna, meg is mondtam neki. Az jobban felzaklatott, hogy először azt hittem, Aaron áll a dolog hátterében. Most szívesen elmondtam volna neki azt is, mert nem akartam újra átélni a percekkel ezelőtti rémületemet.
Mégsem találtam alkalmasnak ezt a pillanatot sem. Újra elhalasztottam, bár azzal is tisztában voltam, hogy mire alkalmassá válna, addigra újra úgy fogom gondolni, nem osztom meg vele az igazságot.
De ezzel sem foglalkoztam egyelőre. A lelkiismeretemet a bűntudatommal együtt a lelkem legmélyére zártam, és gyengéden megcsókoltam reszkető ajkait.
Karjait rögtön a nyakam köré fonta, és visszacsókolt. Úgy helyezkedett mindeközben, hogy szemből az ölembe fordulva üljön a combjaimon. Végigsimítottam a hátán, míg el nem értem a fenekét, abba markolva pedig közelebb húztam magamhoz.
A vágyaim tagadhatatlanok voltak, ő is megérezte. Ágyékom fájdalmasan feszült a farmeremnek, főleg miután megéreztem hozzádörgölőzni az ő teste forróságát. Egyre szenvedélyesebben faltuk, haraptuk egymás ajkait.
Ha csak ideiglenesen is, de el akartam feledtetni vele minden borzalmat, amely a lelkét marcangolta valaha. Óvatosan az ágyra fektettem, és gyorsuló szívveréssel hajoltam fölé. Karjai nem engedtek szabadon még akkor sem, amikor a nyaka lágy bőrét ízlelgettem.
Félkézzel gombolni kezdtem a blúzát, minden pillanatban attól tartva, hogy most ezt talán mégsem akarja, de nem tiltakozott, így nem álltam le. Lecirógattam a válláról az anyagot, utána a mellére simítottam a tenyerem.
A szemébe néztem egy pillanatra, de ott már nem láttam kétségbeesést. Csakis ragyogást és boldogságot. Ezt akartam elérni. És még tovább kívántam fokozni, ezért lassan újra megcsókoltam. Ujjaim a melltartó kapcsával bajlódtak egy másodpercig, majd attól is megszabadítottam.
Nyelve és ajkai ízlelését meg sem szakítva emelkedtem fölé, és széttárt lábai rögtön bilincsbe zártak. A nadrág még mindkettőnkön rajta volt, de grátisz izgalmat jelentett az is, hogy készakarva húztuk a maximális egymásba olvadás pillanatát.
Kristen háta alá nyúlva emeltem fel magammal, számmal a mellei selymes bőrét kóstolgattam. Ujjai a hajamban matattak, és a vállamba markolva fogadta a nyelvem kényeztetését. Ahogy a nyögdécselései megszaporodtak, visszafektettem az ágyra, a lábai közé térdeltem, és magamhoz szorítottam a csípőjét.
Ekkor kezdtem csak el kigombolni a farmerét. Utána hátrébb csúsztam az ágyon, hogy le tudjam húzni róla. A bokájától kiindulva haladtam rajta a csókjaimmal egyre feljebb, hogy a bugyija után ugyanezt még egyszer megismételjem. Élvezettel hallottam elakadó lélegzetét.
A vágyamat még mindig kényszerzubbonyba zárva helyezkedtem ismét a lábai közé, mire kezeit bevezette kettőnk közé, és a hasamon ejtett néhány karmolás után ő is gombolgatni kezdte a nadrágomat. Éhesen faltam eközben az ajkait, amelyet ugyanolyan hévvel viszonzott.
Egy pillanattal később már a szó legszorosabb értelmében a markában voltam. Izgatóan simogatott, majd megemelte a csípőjét, és csak egyetlen lökésre volt szükség, hogy tövig a teste mélyére temetkezzem.
Kristen a fenekembe markolva, a hátamat szántva a körmeivel ösztönzött vadabb mozgásra. Szinkront nyögtünk a mozdulataink súlya alatt. Hevesen dobogó szívvel űztem magunkat a gyönyör irányába, kimondatlanul áhítva belépni mielőbb a gyönyörök kapuján.
A robbanás pillanatában nyelvünk továbbra is csókba fonódott, szapora zihálásunk törte szét a bennünket körbevevő csendet, és lágy cirógatások közepette adtuk át magunkat az utánozhatatlan érzéseknek és érzelmeknek.
Amint szerelmem testének reszketése valamelyest lecsillapodott, kihúzódtam belőle, hogy teljesen megszabaduljak a nadrágomtól. Alighogy ez sikerült, hanyatt találtam magam az ágyon, ő pedig fölém kerekedett. Ajkai a nyakamat cirógatták, időről időre egy-egy csókot nyomva a számra, egyre lejjebb haladt a testemen.
A keze is alapos munkát végzett, mire ajkaival odaért, ahol vágyódó testrészem ismételten lüktetve várta az újabb mámort. Ha akartam volna sem lettem volna képes tiltakozni, amikor nyelvének lágy érintését éreztem izzani magamon.
Újabb légszomjjal jellemzett perceket éltem át, mire végre fölém mászott, és halk nyöszörgés kíséretében magába vezetett, majd lejjebb hajolt, hogy késlekedés nélkül hangosabb nyögésekkel fűszerezett csókot váltsunk.
Mindenütt simogatni akartam, de csak két kezem lévén beértem azzal, hogy hol felváltva becézgettem a melleit, hol pedig a csípője ritmusát változtattam néha sebesebbre, néha pedig lassabbra, nem akartam máris véget vetni a kéjnek, mely a bőröm alatt vibrált.
Kristen csókjai, érintése és mozgása együtt a mennyei poklot jelentették a számomra. Ezt sem húzhattuk viszont a végtelenségig. Egyre gyorsabban siklottam a testében, az újabb csúcsra érve pedig megint remegve bújtunk egymáshoz.
Úgy tűnt, a kellemetlen érzéseket tökéletesen sikerült kiűznöm kedvesemből, legalábbis erről árulkodott csillogó tekintete, és szerelmesen bágyadt mosolya.
- Szeretlek – suttogta, miközben puszikkal borította az arcom, a nyakam.
- Én is szeretlek – feleltem.
A karjaimban aludt el végül, én pedig boldog voltam, hogy a kezdeti rettegésem ellenére ez a nap is igen kielégítő véget ért. A félsz azonban tovább motoszkált bennem. Ezt most megúsztam, de mi lesz, ha…
A lelkiismeretem kiszabadult, és marcangolni kezdte a lelkemet. El akartam felejteni a gondokat, ezért én is alvásba kényszerítettem magam.
A hajnal fényei és kisfiunk csicsergése ébresztett valamikor hat körül. Kristen még aludt. Egy puszit adtam neki, mire egy alvó-mosolyt kaptam cserébe, de ezután a pocok hangjának engedelmeskedve kiszabadítottam magam szerelmem karjai közül, hogy megnézzem, mit kíván az úrfi.
Egy boxert kaptam csak magamra, és a gyerekszobába mentem. A kissrác kialudta magát, és most apró karjaival hadonászva követelte, hogy felvegyem. Elcsendesedett, amint a karjaimba került. Tisztába tettem, és leültem vele a karosszékbe, ahol Kristen szokta etetni.
Még kissé félálomban, de mesélni kezdtem neki, amelyet odaadó figyelemmel hallgatott. Vagy csak a hangom tetszett neki. Eszembe is jutott, milyen rég volt már, hogy gitárhoz vagy zongorához nyúltam. És hirtelen kedvet kaptam.
A földszintre indultam gyermekemmel, és a zongora elé ültünk. Úgy tartottam, hogy a másik kezemmel nyugodtan tudjak pötyögni. Bár tudtam, hogy még kicsi hozzá, elkezdtem neki magyarázni a legalapvetőbb szabályokat.
Hatalmas szemekkel figyelt. Nem először győződtem meg róla, hogy az anyukája szemeit örökölte. Most is elbűvölt a látvány.
Ahogy leütöttem az első billentyűt, Victor felkapta a fejét a hangra, én pedig megijedtem, hogy ez még furcsa neki és félni fog. De nem is sírta el magát. Még egy próbát tettem, ugyanaz volt a reakció.
(Kristen)
Valami furcsa hangra ébredtem. Egyedül voltam az ágyban, és a hang egyre csak sűrűsödött. Időbe telt, mire felfogtam, hogy ez a zongora. Meglepettem ültem fel rögtön az ágyban. Rob zongorázik?! Hetek – ha nem hónapok – óta nem tette.
Villámgyorsan magamra kaptam a köntösömet, és lesiettem hozzá. A nappali ajtajában viszont földbe gyökerezett lábakkal torpantam meg.
És elérzékenyültem attól, amit ott láttam. Szerelmem pici gyermekünkkel az egyik karján nyomta le sorba a zongora billentyűit, egyenként, nehogy az erőteljes hang megijessze a csöppséget, aki viszont szemmel láthatóan élvezte az előadást.
Könnyek szöktek a szemembe. Még nem akartam felfedni magam, hogy itt vagyok, percekig figyeltem őket. Rob olyan alaposan magyarázta a picinek a zongorázás alapszabályait, mintha értené. De csodák csodája csak halk gügyögéseket kapott „válaszként” ellenséges visítás helyett.
Beléjük szerettem. Végérvényesen és visszavonhatatlanul elrabolták a szívemet.
