60. fejezet
(Kristen)
A hihetetlenül bizsergető éjszakát követően - hiába okozott számomra is földöntúli gyönyört - alig mertem Rob szemébe nézni, annyira nem éreztem a magaménak „Jenny ajándékát”.
Szerelmem csillogó tekintete - mellyel napokig kísérte minden mozdulatomat - ezzel szemben arról győzködött, hogy túlságosan mélyre ne rejtsem a cuccot a szekrénybe. Ezt a szavai is alátámasztották.
Sorozatban kaptam ígéretet az ismétlésre. Ez viszont olyan izgató hangon és szavakkal adta elő, hogy kezdtem megszeretni az ötletet. De ez nem azonnal került megvalósításra. Életem párja a váratlanra várt, amikor biztosan nem számítok rá.
A hét közepén Vic és Jenny csaltak el vásárolgatni, így sikerült beszereznem egy új fürdőruhát, de nem mondtam le a régi bejáratottról sem, amelyet azóta sem találtam sehol, holott kétszer is újra áttúrtam a gardróbot.
Most viszont már fel voltam készülve rá, hogy újra használatba vegyem a pincebeli medencénket, melyet reggel már elkezdtem feltöltetni Robbal, egy esetleges közös fürdőzést helyezve kilátásba. Szinte csak a szája szélét nem nyalta meg a terveim hallatán, ezért a biztonság kedvéért két bikinit vásároltam.
A félelmeim ellenben feleslegesnek bizonyultak, ugyanis nem tépte le rólam. Ennél sokkal cselesebbet ötölt ki.
Miután Victort megetettem és a valamiért éppen otthon dekkoló Cameronra bíztuk, magamra kaptam vadiúj, „kitaposásra váró” fürdőző szettemet, és az alagsorba indultam.
Rob nem jött velem, mert kutyaetetés közben összefutott Iannel és valahol a házunk előtt ragadt. De nem aggódtam, hogy belátható időn belül ne jönne utánam, addig is használatba vettem a kellemesen langyos vizet.
Szerelmem késett. Azaz olyan sokára érkezett, hogy már éppen ki akartam mászni a medencéből, hogy megkeressem. Kissé elgondolkodónak és morcosnak tűnt, de egy pillanat alatt szabadult meg az összes ruhájától és csobbant mellém anyaszült meztelenül.
A türelmemet tette próbára azzal, hogy eközben rám sem nézett, majd szintén szótlanul kezdte róni a köröket a vízben. Eltöprengtem rajta, vajon mi baja lehet, de okosabbnak tartottam, ha kivárom, amíg kitombolja magát - akármi is a rosszkedve oka -, és jól is tettem.
Kissé lihegve úszott végül oda hozzám, de ekkorra az ajkai körül a már jól ismert és összetéveszthetetlen Pattinson-mosoly játszott, melyet a fiunk is örökölt. Nem volt időm megkérdezni, mi volt a problémája ugyanis rögtön a beszédkészségem ellen cselekedett: kezét egyenesen a bikini alsómba dugta és ujjait a testembe mélyesztette.
Levegőt venni is elfelejtettem. Mintha a víz vezetné a kettőnk közt vibráló elektromosságot, villámok kezdtek cikázni rajtam az érintésétől, a nyögéseimet meg sem próbáltam visszanyelni.
Míg a szája eközben a nyakamat cirógatta, ujjai egyre hevesebb játékba kezdtek izzó nőiességem mélyén. Tehetetlenül támaszkodtam a medence falának, elbódulva az elmémet fogva tartó gyönyörök súlya alatt, aztán szerelmem hajába markoltam és magamhoz húztam a fejét.
Az első szisszenése arról árulkodott, hogy kissé hevesen kezdem harapni a száját, de nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Borzasztóan izgató volt, hogy széttárt lábaim közé helyezkedett, és immár kézzel fogható vágyát is nekem dörzsölte. Csak a bikinim állt közénk, amelytől viszont nem akaródzott megszabadítania.
Mielőtt elvesztettem volna a fejem a kivédhetetlen orgazmus miatt, végigkarmoltam Rob mellkasát, majd megragadtam kőkemény gerjedelmét. Erre már ő is felnyögött, és mivel eddig csak „hagyta”, hogy csókoljam, most ő is bevetette magát.
Fullasztó érzékiséggel táncoltak nyelveink, mialatt tovább izgattuk egymást, egyelőre a kezünkkel. Aztán kedvesem zihálása és nyögései is egyre sűrűbbek lettek, és váratlanul elvette magáról a kezemet. Az én sikolyom önkéntelenül tört fel belőlem, a saját végemet nem tudta megakadályozni.
Nyárfalevélként remegve igyekeztem talpon maradni, de Rob gyorsan áthidalta ezt a problémát is. Egyszerűen felemelt, és a medence szélére ültetett. Még így sem voltam túl magasan ahhoz, hogy ne tudjon megcsókolni, így meg is tette.
A keze közben a hátamon siklott egészen a bikinifelső madzagjáig, és centiről centire hántotta le rólam az apró anyagot. Utána a bugyim következett. Megadóan dőltem hanyatt, a csípőmet megemelve segítettem neki ebben.
Ezután arra számítottam, hogy az őrületbe akar kergetni majd, hogy nem nyúl hozzám rögtön, de tévedtem. Széttárta a lábaimat, és ujjai rögtön el is tűntek bennem. A szája is azonnal ízlelni kezdte nedvességemet, én pedig azt sem tudtam, melyiket élvezem jobban.
A hátam ívbe hajlott az élvezetek újabb csúcspontjának közeledtével, de nem volt mibe kapaszkodnom, amit a kéjek következtében ripityára szorongathattam volna, ezért szerelmem tarkója lett a célpont. Magamhoz szorítottam, még jobban érezni akartam.
De neki ez sem volt elég. Tovább gyötörte felhevült testemet, szabad keze a melleimet becézte, fájóra duzzasztva a mellbimbóimat. Kérlelni kezdtem, hogy hagyja ezt abba és tegye meg végre, amelyre mindketten vágyunk, de csak percekkel később engedelmeskedett.
Ekkor már feküdni sem igazán tudtam segítség nélkül, a testemet hevesen rázták az átélt eksztázisok utóhatásai. Rob felemelkedett a lábaim közül, és a csípőmnél fogva húzott közelebb magához, hogy végre teljesen jóllakassa éhező nőiességemet.
Izgató lökésekkel hajtott bennünket nyögve az utolsó mennyország felé, de mielőtt elértük volna a kapuját, a hátam alá nyúlva magához emelt, karjaim ösztönösen kapaszkodtak a nyakába, és ismételten csókolni kezdett.
A nyakamon éreztem időnként kisebb harapásokat, melyeket a körmeim által hagyott nyomok köszöneteként fogtam fel, de csak jobban felizzították a bennem feszülő, kitörni készülő vulkán tüzének forróságát. A leggyönyörtelibb viszont csak ezután következett.
Szerelmem leemelt a medence széléről, és a fenekemnél fogva tartott, míg a medence mélyebb része felé haladt velem. Ott nyakig merültünk a vízben, és bár sodrástalan volt - nem úgy, mint a tenger nyáron -, a mozdulataink keltette hullámok visszacsapódása új dimenziókkal gazdagította együttlétünket.
Egy furcsa köd borította el az agyam, már csak nyöszörögtem a beteljesülésért rimánkodva, mikor Rob szorosabban a combomba markolt, és lökései minden eddiginél mélyebben érződtek bennem, a következő pillanatban ő is visszatartotta a lélegzetét, és egy legutolsó mozdulattal feltaszított bennünket a mennyországba.
Elégedetten érzékeltem, hogy ő is kapkodja a levegőt, a szíve szapora tamtamot vert a tenyerem alatt, megszámlálhatatlan dobbanással üzenve felém, hogy legalább olyan csodát élt át, mint amilyeneket én.
Tartani nem bírtam volna magam, örültem, hogy Robnak még van elég ereje ahhoz, hogy ne hagyjon megfulladni. Kifelé lépdelt velem a medencéből, és újra a szélére ültetett. Ekkor hagyta csak el a testem mélyét. És megint elgondolkodónak tűnt.
- Mi a baj? – kérdeztem rá ekkor.
Féltem, hogy valamit rosszul csináltam. Vagy más baj lehet…?
(Rob)
Még nem tudtam teljesen visszatérni a földre az iménti medencebeli akciónk után, de Kristen észrevette rajtam, amit pedig megpróbáltam eltitkolni. Bár most egészen más jutott az eszembe, mint ami akkor gyötörte a lelkem, amikor lejöttem hozzá a pincébe, de egyiket sem szerettem volna neki elmesélni, így igyekeztem vidámabb pillantást vetni rá, és finom puszikkal hinteni az arcát.
Tudtam, a bőre mely területeit érzi elég csiklandósnak ahhoz, hogy sikerüljön vele elterelnem a figyelmét. Pillanatnyilag az a gondolat suhant át az agyamon, hogy… ha így folytatjuk, akár újra teherbe is eshet. De nem mertem megosztani ezt vele, nem akartam, hogy nekiálljon negatívkodni, miszerint úgysem lesz még egyszer olyan mázlink.
Lelki szemeim előtt viszont ott lebegett egy kislány, aki az anyukájára hasonlít, és akire később Victor is vigyázhat, mint nagy és erős báty. Álmaim netovábbja lett volna, ha ez egyszer valaha valóra válhat, bár most amúgy is kétségekkel teli időszakomat éltem a másik gondolatom miatt.
Jobban mondva azon információk miatt, amiket Iantől tudtam meg, mielőtt szerelmem után jöttem volna. Előző nap Kristen valóban Aaront látta a házuk előtt, csak ő kiküldte hozzá Lizzyt, hogy fedezze a testvérét, és kedvesem ezután is abban a hiszemben maradhasson, hogy ő meghalt.
Ezzel nem is lett volna semmi gondom egészen addig, amíg be nem villant, hogy Kristen körülbelül húsz méterről szúrta ki a kettejük közti különbséget, habár ikrek. És ezt nem tudtam hova rakni.
Megköszöntem Iannek, amiért gyorsan közbeavatkozott – ő is tudta, hogy nem áll szándékomban elárulni az igazat -, majd visszajöttem a házba és egy ideig csak töprengtem. Honnan sejtette meg Kristen, hogy akit lát, az nem Ian?
Most már tisztában voltam vele, hogy ezért dermedt le úgy, amikor megérkeztünk Worthingből. De nem tett róla említést sem akkor, sem később. Most elkezdhettem volna reménykedni benne, hogy már el is felejtette, de mérget mertem volna venni rá, hogy nem. Talán érzékcsalódásként magyarázza – bizakodtam.
Ennek ellenére aggodalommal töltött el a dolog, mert a jelek szerint kötődtek egymáshoz annyira – azt tudtam, hogy Aaron Kristenhez mennyire, de most bebizonyosodott, hogy Kristen is őhozzá -, hogy valamilyen láthatatlan kapocs egymás felé terelgesse őket. És ez nem tetszett.
Ian azt is elmesélte, hogy miért járt itt: úgy tudta, hogy mi már elutaztunk Tenerifére, és csak a testvérét akarta látni, mielőtt az kiviszi a reptérre és örökre búcsút int Londonnak, de a sors mégis keresztezte az útjainkat.
Kristen pedig elég egyértelműen reagált a látványára. Talán mégis többet jelentett neki, mint amennyit bevallott nekem – ettől a feltételezéstől sajgott a szívem. Egyedüli vigaszt az jelentett, hogy Aaron már mérföldekre van innen, és nem fog többé felbukkanni. Bár azt Ian sem tudta megmondani, hova ment.
Kizártam őt a gondolataimból, és inkább újra Kristen csengő kacajára figyeltem, meg a könyörgésére, hogy ne csikizzem tovább. Megkegyelmeztem neki. Egy forró csókot kapott helyette. Ez mindkettőnk testét ismét megremegtette, de lassacskán jelenésünk volt az emeleten, Cameron ugyanis kikötötte, hogy még este el kell mennie, Victort pedig nem hagyhattuk egyedül.
Kristen sem volt elragadtatva ettől. Imádtuk a fiunkat, mégis minden szabad kis percet élveztünk, amely csak kettőnkről szólt. Vagy hármunkról… - jutott megint eszembe az újabb csoda lehetősége. Végig sem gondoltam, mikor kicsúszott a számon a kérdés:
- Most már újra teherbe eshetsz, igaz?
Kristen döbbenten meredt rám, sőt, kissé ijedtnek is tűnt.
- Nem – rázta aztán a fejét. – Nem, nem hiszem – tette hozzá aztán inkább csalódottan, vagy lemondóan, és kibontakozott a karjaimból.
Megkért, hogy szedjem össze a fürdőruháját, amely a medence két különböző pontjára úszott, miután levettem róla; ő pedig közben magára terített egy köntöst. Éppen olyan tűnődőnek látszott, mint amilyennek én éreztem magam.
De eltereltem a témát, és megosztottam vele a hírt, hogy még a tenerifei utunk előtt lesz egy teljesen szabad esténk, ugyanis anyám unokázni szeretne – nélkülünk. Épp akkor hívott fel, mielőtt leindultam volna az alagsorba.
- Komolyan? – lepődött meg szerelmem.
- Igen, bejelentette, hogy el fogja rabolni a törpét. Holnapután este.
Ez éppen az utazásunk előtti napra esett. A szülőség mégsem volt olyan vészesen kemény dolog, mint amilyennek előtte hittem, bár sokkal több odafigyelést, és kötelességtudatot igényelt, de nem vesztek el miatta a romantikus pillanatok sem. Egy teljes este viszont maximálisan kettesben… Hónapok óta nem volt ilyenünk.
Kristen is várta, sőt, meg is feledkezett róla, hogy ki akarta húzni belőlem, min töprengtem. Miután Cameron elment a randijára Kathyvel, megvacsoráztunk, a babát is elláttuk, majd a fiunkkal együtt fészkeltük el magunkat a nappali kanapéján.
Én söröztem és gondolkodtam, Kristen pedig a karjaimban szunnyadozott a gyermekünkkel. Fogalmam sem volt, mit nézek. Jobbára inkább csak magam elé bámultam, vagy szeretteimre esett a pillantásom. Úgy döntöttem, a sorsra bízom a dolgokat. Mindenféle tekintetben.
Ha akar, majd megajándékoz bennünket egy újabb gyermekkel, és ha akarja – bármilyen rossz is lesz esetlegesen – keresztezi valahogy Kristen és Aaron útját, én pedig… Meglátjuk. Addig viszont felesleges ezen rágódnom. Így nem is tettem a továbbiakban.
Megcirógattam szerelmem arcát, mire halkan felnyögött. Óvatosan leemeltem őket magamról, és a karomba véve mindkettejüket, az emeletre indultam. A háló volt az első megálló, ott letettem őket az ágyra, majd mormotaként durmoló fiamat a saját szobácskájába vittem, ahol kényelmesebben alhat tovább.
Egy percig csak néztem, ahogy piheg, és napról napra tökéletesebbnek gondoltam. És akartam belőle még egyet. De figyelmeztettem magam az elhatározásomra, és nyugalomra – meg főként türelemre – intettem magam ebben a kérdésben.
Visszamentem szerelmemhez, és lassan megszabadítottam a ruháitól. Nem tudtam megállni, hogy ne hintsem puha csókokkal a bőrét majdnem mindenütt, de olyan mélyen aludt, hogy most is csak néhány nyöszörgésre futotta tőle.
Amint mellé feküdtem, magamhoz sem kellett húznom, olyan természetesen fészkelte magát a karjaimba.
- Szeretlek – suttogtam, bár tudtam, hogy úgysem hallja.
De egy apró sóhajt kaptam cserébe. És egy nevet súgott. Többször. Fellángolt a szívem, amikor megértettem, hogy az én nevem az.
A boldog jövőnk biztos tudatában végtelen szerelemmel eltelve öleltem magamhoz, miközben követtem őt a közös életünk valóságánál nem csodásabb álmok világába.
