29. fejezet
(Kristen)
A következő napok kivételesen ismét nyugodtan teltek, de Dylan fenyegetései szellemként lebegtek a fejünk felett. Ennek ellenére próbáltunk normálisan élni. A házunk keretein belül.
Egy idő után viszont kezdett kifejezetten nyomasztani, hogy a legtávolabbi pont, ahova Rob elenged, az a szomszéd ház. És nem Jennyéké. Azt ugyanis már veszélyes zónának titulálta. Egy kicsit össze is vesztünk ezen.
Hétvége volt és Jenny pár napja gyengélkedett. Szerettem volna átmenni hozzá látogatóba, de az én drága férjem megtiltotta.
- Ianhez miért mehetek át, ha Jennyhez nem? - csattantam fel, mikor reggeli után közöltem vele a döntésemet. Látni akartam a barátnőmet!
- Mert Ian meg tud védeni - felelte higgadtan, és tovább gügyögött valamit Victornak a jól bevált csajozási szokásairól.
Már emiatt is felment bennem a pumpa, de amikor a mozgásteremet is korlátozni akarta, az már végképp mindennek a teteje volt.
- Ti addig elmehetnétek csajozni! - vágtam hozzá, majd jól otthagytam őket a nappaliban, és a hálóba mentem duzzogni.
Egy kis idő elteltével viszont eluntam magam. A földszint felől csak a babám hangos sikongatásait hallottam, ezért még rosszabb volt, hogy ők szemmel láthatóan jól érzik magukat.
Dühömben összeszedtem a szennyest, és a pince felé indultam, hogy legalább hasznosan duzzogjak. Leérve elgondolkodtam rajta, milyen rég úszkáltam a vastag üvegfal mögötti medencénkben.
De mivel úgyis kedden volt esedékes nőgyógyászhoz mennem, inkább meg akartam várni, mit mond az ötletemre. Nem szerettem volna bármilyen fertőzést összeszedni. Bár ez nem nyilvános strand volt, de mégis.
Egy pár percig elábrándoztam azon, milyen csodás napokat töltöttünk el a tengerparton. Először Brightonban, majd Malibun, és a nászút Bora Borán… Gyorsan utánaszámoltam, és meglepetten vettem tudomásul, hogy alig egy hónap múlva lesz a feledik házassági évfordulónk. Kellan esküvője után egy héttel.
Már öt hónapja vagyok a felesége ennek a tökéletes férfinek, akit pillanatnyilag kicsit utáltam, de akinél jobbat keresve sem találhatna magának az ember lánya. Nekem mégis a véletlen sodorta az utamba, és azóta szüntelenül és az első pillantás izzó varázsával megegyező mértékben szeretem.
Hosszan nosztalgiáztam az eddigi életünkön, elámulva azon, mennyi minden történt velünk a megismerkedésünk óta. Hány boldog pillanatunk volt és hány kellemetlen. A túl fájdalmasakat inkább nem idéztem fel, de így is véget ért a mosás, míg én ábrándoztam.
Visszatértem a jelenbe, és miközben átpakoltam a ruhákat a szárítóba, azon gondolkodtam, milyen rengeteg problémát megoldottunk eddig. A bajt csak az jelentette, hogy egyik sem volt ehhez a Dylan ügyhöz fogható.
Fogalmam sem volt róla, ennek mi lesz a vége… Vége lesz-e valaha? Őszintén reméltem, hogy igen, mert életem párját is éppen utáltam, ami szintén ebből kifolyólag történt. Mert megtiltotta a látogatást. De okkal tette…
Le is hülyéztem magam rögtön. Rob csak féltett engem és bár ezt piszkosul túlzásba vitte, mégis jólesett az aggodalma.
Mikor mindezen átrágtam magam, hirtelen két kéz simult a derekam köré, és egy férfitest húzott magához. Kísértetiesen ismerős volt a szitu, főleg mikor a fülembe is súgta:
- Ne sikíts!
Önkéntelenül is záporozni kezdtek a könnyeim.
(Rob)
Fogalmam sem volt, mi rosszat tettem, ami ezt kiváltotta Kristenből. Törékeny testét egyre hevesebben rázta a sírás. Magam felé fordítottam, és átöleltem. Ö is átkarolt.
Az imént fent, miközben tovább játszottam a pocokkal - miután ő idegesen magunkra hagyott bennünket -, beláttam, hogy valamelyest igaza van. Nem zárhatom be élete végéig. Csak amíg el nem intéztem Dylant.
Az utóbbi napokban rájöttem, hogy hülyeség lenne megölni, mert akkor nem szenvedne eleget. Mégsem láttam más megoldást. Megijesztett a tény, hogy képesnek éreztem magam ilyesmire, de bármit megtettem volna szerelmemért és a fiunkért.
Tom többször is megpróbált lebeszélni, jobban mondva minden egyes alkalommal, ahányszor jogi ügyben felhívtam. Utáltam, hogy tőle kell tanácsot, illetve segítséget kérnem, de a szerződéssel már bizonyított. És tartozott is nekem ennyivel.
Ö ráadásul még mindig Dylannek dolgozott, így információkat tudott szerezni arról, mikor és hol lehetne elkapni, de egyelőre nem volt megfelelő a helyszín és az időpont.
Amíg azonban a tökéleteset meg nem találjuk, egy percre sem akartam veszélynek kitenni Kristent. És Victort sem, természetesen. Ennek értelmében nem akartam, hogy elcsászkáljon bármerre is.
De meggondoltam magam, és úgy döntöttem, Jennyékhez mégis átengedem. Ezt most közöltem is vele, de tovább sírt. Komolyan kezdtem megrémülni, mi baja lehet, de nem árulta el. Sőt, egy idő után el is tolt magától, és bocsánatot kért.
- Nem akartam veszekedni veled – mondta tétován.
- Semmi baj, te ne haragudj, amiért… korlátozni akartalak – mondtam, és újra közelebb léptem hozzá.
- Jövő héten orvoshoz is kell mennem – mondta halkan.
Ezzel eszembe juttatta, hogy tényleg, akkor van jelenése a nőgyógyásznál. Reméltem, hogy a doki nem fogja nagyon leszúrni, amiért nem tartottuk magunkat a hathetes böjthöz.
A szárító jelezte, hogy kész vannak a ruháink. Kristen megfordult, hogy kiszedje őket, a kezemet pedig ellenállhatatlanul vonzani kezdte a csípője. Végigsimítottam rajta, mire végre elnevette magát, és felegyenesedett. Hátrált egy fél lépést, így máris egymáshoz simultunk.
- Mit csinál Victor? – kérdezte halkan.
Felnyögtem. Ugyanis Vic jött át megint, és éppen ő vigyázott rá, amíg én „öt percre” leugrottam ide szerelmemhez.
- Sajnos itt van a nővérem – vallottam be kelletlenül.
Kristen lassan felém fordult, és ő is sajnálkozó pillantást vetett rám.
- Akkor ezt tartogassuk inkább későbbre – simított végig a mellkasomon, de mivel a keze a hasamnál is lejjebb haladt, a biztonság kedvéért elkaptam.
Ha már egyszer így döntött, nem volt jó ötlet kísértgetnie az önuralmamat, de egy hosszú, bensőséges csókot így is loptam tőle, mielőtt felküldtem Vichez.
- Én majd… felviszem a ruhákat – néztem körül késésemet megindokoló alibi után kutatva.
Valójában csak időt akartam, hogy lehiggadjak, mielőtt újra megjelenek a nővérem előtt. Legalább egy hónapig nem szállna le rólam, ha így meglátna. Abba bele sem mertem gondolni, mi lenne, ha még Lizzyvel is megosztaná.
Kristen magamra hagyott, én pedig eleget tettem az ígéretemnek: nekiálltam kiszedegetni a ruhát a szárítóból. A lányok vidáman csevegtek a nappaliban, amikor felértem hozzájuk. A fiam mindkettejük kitüntetett figyelmét élvezhette, míg én egy pillantást sem kaptam.
Kissé elhanyagoltnak éreztem magam ettől, ezért bánatomban felvittem a ruhákat az emeletre. Meghallottam, hogy csörög a mobilom, ezért siettem is vissza, mielőtt valamelyikük felveszi. Tartottam tőle, hogy Tom keres, és nem szerettem volna, ha Kristen ezt észreveszi. Már így is gyanúsan nézett, amikor egy-egy bejövő hívást a hátsó kertbe lépve intéztem, de egyszer sem tette szóvá.
Nem úgy a nővérem.
- Ki az, akinek egy füttyentésére ugrasz? – kérdezte egy kacsintás kíséretében.
- Kristen – vágtam rá habozás nélkül, majd a telefon felé nyúltam.
Szerencsére nem Tom keresett, hanem Kathy.
- Új infóink vannak – újságolta, miközben a konyhába mentem, hogy a lányok beszélgetése ne zavarjon.
- Mik azok?
- Azok a családok, akikről a múltkor beszéltem, hajlandóak vállalni az arcukat a bíróságon is – hangsúlyozta.
- Beperlik? – kérdeztem meglepetten. Előzőleg ugyanis arról volt szó, hogy nem mernek ellene lépni. Ismerve a hatalmát, ezen nem is csodálkoztam.
- Igen. Mivel kiderült, hogy hamis szerződéseket íratott alá velük.
Ez jó hír volt. Nagyon jó hír. De attól tartottam, közel sem elég ahhoz, hogy örökre leültessék. Viszont itt volt az ideje, hogy hasznát vegyük Tomnak. Ráuszítottam Kathyt, aki meg is ígérte, hogy mielőbb beszél vele. Megkértem, hogy hívjon vissza, amint jutottak valamire.
- Ja és még valami… - mondta gyorsan, mielőtt letettem volna. – A pincétek is be van kamerázva.
Erre nem válaszoltam. Kinyomtam a hívást. Utána csatlakoztam a családomhoz. Vic nem maradt soká, de átadta még anyám üzenetét, miszerint ő még nem felejtette el, hogy felajánlotta, szívesen vigyáz Victorra, ha mi szeretnénk kikapcsolódni egy pár órát.
Kristen reménykedve nézett rám. Tudtam, hogy jólesne neki elszabadulni kicsit itthonról, és nem feltétlenül csak a szomszéd házig, ezért azt feleltem Vicnek, hogy talán a jövő héten sort keríthetünk rá.
Miután elment, részesülhettem is Kristen hálájában. Alig csuktuk be az ajtót, máris a nyakamba ugrott, és össze-vissza csókolgatott. Először örömében, majd egészen más szándékokat sugalltak az ajkai. És a kezei, amelyek már az ingem alatt kalandoztak.
Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mindenütt kamerák figyelik a mozdulatainkat, amelyekről ő még nem tudott – nem akartam megijeszteni -, ezért le akartam állítani, mielőtt túl messzire megyünk. Aztán gondoltam egyet, és úgy döntöttem, rá fog férni Kathyre egy kis leckéztetés.
Perzselően visszacsókoltam szerelmemet, és az előszobában található komódra ültettem. A lábait rögtön a derekam köré kulcsolta. A vágyaim nyilvánvalóvá váltak a számára is, amint a fenekénél fogva közelebb húztam magamhoz, és nadrágom kézzel fogható dudorodása az öléhez simult.
Belenyöszörgött a csókunkba, és elkezdte gombolgatni az ingemet. Hagytam, sőt, élveztem is, ahogy a körmei végigsiklanak a bőrömön, miközben a nyelve az enyémet csábítgatta még bűnösebb dolgokra. Amelyek azonban túl édesen bűnösek voltak ahhoz, hogy csak úgy lemondjak róluk.
A kamerákról tökéletesen elfeledkezve már csak rá figyeltem, és éreztem, ahogy megremeg az érintésem nyomán, amely a combján siklott egyre feljebb. A farmere anyagán át is éreztem a forróságát. Ő is tovább ment, már a nadrágomat gombolgatta.
Lerántottam róla a pólóját, és a nyakára vetettem magam, finom csókokkal tarkítva illatos bőrét. Óvatosan cirógattam a melleit, nem akartam fájdalmat okozni neki, még véletlenül sem, de a nyögései meggyőztek róla, hogy tetszik neki, amit csinálok.
Már épp ott tartottam, hogy kikapcsolom a melltartóját, amikor megdermedt a karjaimban. Mondani is akart valamit, de az arcát a két kezem közé véve csókoltam tovább. Nem akartam, hogy most állítson le, amikor már alig bírok magammal.
- Rob… - nyögte, de nem engedtem el.
Finoman, mégis határozottan vezettem vissza a kezét a nadrágom elejére, de elvette rólam, és egyre inkább szabadulni akart.
- Mi az? – nyögtem én is, amikor már kezdett zavarni az elutasítása, holott a csókomat ugyanolyan hévvel viszonozta, amilyennel kapta.
- Ben…
Én is megdermedtem. Bennek szólított?!
- Ki az a Ben?! – kértem rajta számon féltlékenyen.
Rám pislogott kettőt, kissé értetlenül, majd vett egy mély lélegzetet.
- Benny ugat – mondta rekedtes hangon, amellyel ismét felizgatott. Már majdnem visszatapadtam az ajkaira, amelyen nedvesen csillogva csábítottak a folytatásra, de ekkor tudatosult bennem, mit is mondott.
A kutya ugat. Ergo nincs semmiféle Ben, akire féltékenynek kéne lennem. Megkönnyebbült mosollyal léptem vissza hozzá, és újra magamhoz öleltem. Kivettem a kezéből a pólóját, amelyet épp visszahúzni készülsz.
- Hova sietsz? – érdeklődtem, de a tenyerét a mellkasomnak támasztotta, és leugrott a komódról.
- Rob – szólt rám ekkor már kitisztult tekintettel. – Jön valaki – magyarázta. Megfordult, és a fali tükörben megigazította a haját, amit jócskán összekócoltam.
Mögé léptem. És hátulról a melleire simítottam a kezem. El is határoztam, hogy egyszer tükör előtt fogok vele szeretkezni. De most megint eltolt.
- Viselkedj – szidott meg kissé, majd a konyhába zavart. – Majd én ajtót nyitok.
Végszóra kopogtattak. Engedelmesen a konyhába mentem, hogy az érkező ne rögtön a nyilvánvaló gerjedelmemmel szembesüljön, amikor eszembe jutott, hogy mi van, ha megint Dylan jutott valahogy át a védelmünkön… De közben kopogtak, és szerelmem sarkig tárta az ajtót, mielőtt visszaértem volna hozzá…
