215. fejezet (Rob)
Egyre idegesebb lettem, ahogy afelé a hely felé közeledtünk, ahol előző nap ez a Greg és a barátai a tábortűznél kis híján megölték Kristent.
És ezt persze szerelmem is észrevette rajtam.
- Mi baj? – kérdezte.
- Kíváncsi lennék, mivel akartak tegnap megmérgezni – mondtam felbőszülten.
Ő úgy festett, mint aki már el is felejtette az egészet, és csitítani próbált, de nekem ő jelentett mindent, és abba én is belepusztultam volna, ha valami komolyabb baja esik.
- Már mindegy, és végül is jól vagyok, nem?
- Akkor is! – dühöngtem tovább, és mérgesen pillantottam körbe, hátha felfedezem valamelyik elkövetőt.
De nem volt itt senki rajtunk kívül. Kristen pedig továbbra sem értette, hogy miért jöttem így ki a sodromból. Pedig ha tudná… Elhatároztam, hogy inkább közlöm vele.
Megtorpantam, és felé fordulva igyekeztem éreztetni vele, mit is érzek.
- Én tényleg nem akarlak többé elveszíteni – mondtam halkan. – És főleg nem egy ilyesmi miatt! Akármi bajod eshetett volna!
Meghatottan elmosolyodott, de abban is biztos voltam, hogy valahol ez az én hibám.
- Nem kellett volna, hogy magadra hagyjalak – ezzel tovább indultam a parton, vissza a ház felé.
Mivel az ujjaink szorosan ragaszkodtak egymás társaságához, Kristen is elindult mellettem, és meg akart győzni, mennyire nincs igazam.
- Rob… Egyrészt nem lehetünk együtt minden egyes pillanatban. Másrészt pedig éppen valami halaszthatatlant intéztél, ha jól emlékszek, és azt is miattam, szóval…
Ezzel eszembe juttatta a meglepetést. Valóban amiatt voltam úgy bezsongva, hogy még arról is megfeledkeztem, hogy őt egyedül hagyom. Vagyis Greggel. De azt hittem, hogy vigyázni fog rá. Ezentúl sosem adom neki „kölcsön”, döntöttem el, és ráhagytam Kristenre, hogy amit ő mond, az a helyes.
- Oké, igazad van.
Közben a ház elé értünk, és megpillantottam valami nem oda illőt.
Egy idegen kocsi állt a ház mögött, és fogalmam sem volt, ki lehet az. Tudtommal senki más nem ismerhette Kristen rejtekhelyét. Ő már fellépett az első, majd a második lépcsőfokra, de amint észrevette, hogy máshova figyelek, visszalépett mellém, és arra pillantott, amerre én is néztem.
A keze megrebbent a markomban, majd kelletlenül felém fordult.
- Ez Mike – mondta.
Nem tett jót vele, mert csak még feszültebbé váltam. Ő viszont túl nyugodtnak tűnt.
– De lerázom, te addig maradj itt, kérlek – tette hozzá.
Elindult volna az autó felé, de még mindig a kezét szorongattam. Nem akartam, hogy beszéljen vele, nem akartam, hogy bármit is csináljon vele. Soha többé.
Kristen visszalépett hozzám, és magyarázatra várva tekintett rám, miért nem engedem. Nem tudtam.
- Nem akarom, hogy találkozz vele – nyögtem.
A félelmeim feléledtek. És a féltékenységem is. De a rettegés volt az erősebb. Attól tartottam, hogy Mike egyrészt nem véletlenül kerül ide ilyen hirtelen, másrészt pedig attól, hogy Kristenben feltámadnak azok az érzések, amelyek irántam is újra fellángoltak benne, amint meglátott.
Tudtam, hogy ez hülyeség, de mégis minden megfordult a fejemben, míg lábujjhegyre nem állt, hogy egy puszival nyugtasson meg.
- Bízz bennem – kérte.
A puszival nem elégedtem meg, nem akartam, hogy esetlegesen így érjen véget minden, amit az utóbbi két napban álmodta, ezért kétségbeesetten szorítottam magamhoz, és egy vérforraló csókkal igyekeztem meggyőzni róla, hogy nem Mike az, akire szüksége van.
Utána nagy nehezen elengedtem, de nem tudtam volna végignézni, ahogy odamegy hozzá, és… A többibe bele sem akartam gondolni, így a verandán át a házba mentem, egy utolsó pillantást vetve szerelmemre. Ott viszont nem tudtam magammal mit kezdeni.
Visszamentem a verandára, és rágyújtottam. Kristen már nem volt ott. Alig pár méterre lehettek tőlem, de még csak nem is hallottam őket. Bár Kristen nem kért meg rá kifejezetten, hogy ne legyek ott, sejtettem, hogy egyedül szeretné elintézni.
Arra viszont megkért, hogy bízzak benne.
És én bíztam.
Próbáltam bemesélni magamnak, hogy elküldi, mert engem szeret. De az ösztöneimet nem tudtam kikapcsolni, és velük együtt a félelmeimet sem, hogy mi van akkor, ha mégsem küldi el. Vagy egyáltalán.
Mielőtt teljesen elborult volna az agyam, elnyomtam a végigszívott cigarettát, és a házba menekültem, hogy ne tegyek olyat, amit megbánhatok. Ez esetben például ne menjek utánuk, hogy szétverjem Mike képét.
Megittam egy sört, majd felmentem az emeletre. Láttam az odakészített gyertyákat, de arra gondolni sem mertem, hogy nem lesz már rájuk szükség. Önkéntelenül mentem az ablakhoz, és megdermedtem attól, amit láttam.
Kristen épp Mike karját simogatta végig számomra ismeretlen okokból, mire ő magához rántotta, és átölelte. Azt nem hallottam, mond-e valamit, de Kristen nyilvánvalóan szabadulni próbált az ölelésből, mert ficergett Mike karjaiban. Már épp indultam volna, hogy közbelépek, de ekkor az a görény megcsókolta. Ezellen pedig szerelmem sem tiltakozott.
Rettenetes érzés volt végignézni mindezt. A lámpák halvány fényében nem tudtam volna megmondani, hogy viszonozza-e a csókot, de fohászkodni kezdtem azért, hogy ugye nem… Egy pár pillanat múlva elváltak egymástól, és tovább beszélgettek valamiről.
De eleget láttam egyelőre ahhoz, hogy félig-meddig kikészüljek tőle, és az esetleges folytatás elől a földszintre menekültem vissza. Újabb sört nyitottam, és visszaültem a verandára. Nem akartam gondolkodni. Rágyújtottam, de észre sem vettem, ahogy a cigi végigég a kezemben.
Néhány perc múlva hallottam felbőgni a kocsija motorját. Tehát elment, gondoltam.
Kristen pedig itt maradt, mivel hamarosan megjelent mellettem, ragyogó fényként kibontakozva a sötétségből.
Mégsem mertem ránézni.
Kivette a félig elégett cigarettát a kezemből, és tovább szívta.
Tudtam, hogy nem halogathatom tovább, meg akartam tudni, miért jött ide a volt pasija. Azaz a volt vőlegénye… Mert én még odáig sem juthattam el, hogy annak nevezhessem magam. Ez a gondolat sem tett boldogabbá, de próbáltam a pillanatnyi helyzetre koncentrálni.
- Mit akart? – kérdeztem mereven magam elé bámulva.
Valójában nem voltam benne biztos, hogy tényleg tudni akarom.
- Utánam jött, hogy visszaszerezzen, de meglátta, hogy itt vagy, ezért leszűrte belőle a következtetéseit.
Akkor talán az az egyetlen szerencsém, hogy én érkeztem előbb, futott végig az agyamon. Szemem sarkából láttam, hogy szerelmem eloltja a cigim végét.
Tehát Mike is beszállt a ringbe, csak még azt nem tudtam, Kristen mit felelt neki.
- És még? – faggattam tovább.
Ezután elmesélt mindent. A legapróbb részletekig. Elmesélte, hogy Mike már nem volt éppen színjózan, és könyörgött, fenyegetőzött, sírt… De a legfontosabbat kihagyta.
Miután befejezte a történetet, rápillantottam.
- Megcsókolt – mondtam halkan.
Újra felrémlett előttem a jelenet, és nem volt jobb, mint amikor a saját szememmel láttam.
- Meg – mondta Kristen egyszerűen, de semmilyen érzelem nem volt a hangjában.
- És te nem tiltakoztál ellene túl hevesen – vetettem a szemére, holott tudtam, hogy ez most már nem kellene, hogy számítson, hiszen itt maradt velem, őt pedig elküldte. Ennél egyértelműbben nem is dönthetett volna.
- Rob, én ismerem Mike-ot. És tudom, hogy mivel lehet leszerelni – magyarázta. – Ha elkezdek kapálózni vagy ellenkezni, akkor neked kellett volna kiszabadítanod, mert nem bírtam volna vele.
Végig a szemébe néztem, amíg ezt mondta, és utána lassan bólintottam. Hittem neki, de akkor is szarul esett.
- És most? – kezdtem. – Mi lesz?
- Én a magam részéről lezuhanyzok, utána pedig lefekszem, és szeretném, ha csatlakoznál.
Nem mentem utána, bár megfordult a fejemben. Előbb le akartam higgadni, és megemészteni a hallottakat és az egészet, ami az elmúlt órában történt.
Mike utánajött. Ahogy én is. talán tényleg csak annyin múlott minden, hogy én érkeztem előbb, tépelődtem magamban.
Arról ugyan egészen halvány fogalmaim sem voltak, mit eszik – jobban mondva evett – Kristen valaha ezen a Mike-on, mert nála még Greget is méltóbb ellenfélnek találnám, de mégis ott volt a tény, hogy két teljes évet együtt voltak. Valami oka ennek kellett, hogy legyen. És ráadásul ő volt mellette akkor is, amikor megműtötték. Ez már nyomósabb indokot szolgáltatott volna szerelmemnek arra, hogy őt válassza, hisz én nem voltam vele, sőt… Magára hagytam, mi több, elüldöztem.
Ennek ellenére viszont engem visszafogadott. Habár a kezét sem kértem meg, Mike viszont igen. Ezek után végképp nem tudtam, mit csináljak azokkal a gyűrűkkel, amelyek a sporttáskám aljában lapultak arra várva, hogy Jillből koszorúslányt csináljak. De nem ez volt az elsődleges célom velük. Hanem afelől biztosítani Kristent, hogy örök életemre csak őt akarom és senki mást ezentúl. Még akkor is, ha egy idő után rám un, és mást keres magának.
Úgy döntöttem, várok még egy pár napot, és bátorságot gyűjtök, mielőtt feleségül kérem, mert az a tény, hogy nem lehet többé gyereke, messze nem számított annyira, mint ő maga. Legalábbis nekem. De reméltem, hogy majd belőle is ki tudom gyógyítani ezt a buta gondolatot.
Meg kell próbálnom meggyőzni. Amíg még nem késő… Amíg Mike nem jön ide újra balhézni.
Amikor Kristen a zuhanyzástól még nedves testtel megjelent mellettem, és addigra minden feszültségem elpárolgott. Végigsiklott rajta a tekintetem, és újjáéledt bennem a vágy, mivel csak egy rövid törölköző takarta el, és az is alig.
- Nem jössz? – érdeklődött halkan.
Nem kellett kétszer mondania.
