243. fejezet (Kristen)
Az ismeretlen majdnem olyan magas volt, mint Rob, vagy talán picit még magasabb. És elég jóképű, ahogy első pillantásra megállapíthattam.
Catherine bemutatott minket egymásnak: Ő volt Kellan Lutz.
Aztán beterelt minket a stúdió egyik szobájába, ahol valami számomra is furcsa oknál fogva csak hárman voltunk. Meg egy hatalmas ágy.
- Hol vannak a többiek? – kérdeztem Catherine-től.
Kezdtem kissé megrémülni, de Kellanen nem látszott, hogy feszélyezve érezné magát. Sőt, én jöttem egyre nagyobb zavarba attól, ahogy engem nézegetett. Tetőtől talpig.
- Arra gondoltunk, először itt kellene elpróbálnotok a jelenetet, hogy belerázódjatok, és egymáshoz szokjatok, aztán majd máskor próbafelvételeket is csinálunk – szólt Catherine.
Ebben volt logika, de akkor sem éreztem magam túl kellemesen.
- Ne aggódj, szivi, jó kezekben leszel – kacsintott rám Kellan, de ezzel nem nyugtatta meg a lelkemet.
Most már én is örültem, hogy Rob kint maradt. Ezt tuti nem bírná végignézni. És vérontásba torkollana az egész.
- Oké, akkor… Hogyan kezdjük? – fordultam megint Cat felé, aki a forgatókönyvet bújta.
Elmesélte a jelenetet, és mivel Robbal közösen mi is elolvastuk a minap, nekem is beugrott.
- De elég lesz csak az a rész, amikor Edward megcsókolja Bellát.
Vettem egy mély lélegzetet, és az ágyra ültem. Kellan mellém ült, kicsit szembe velem, de egyelőre nem moccant.
Próbáltam magam Bellának képzelni, őt pedig Edwardnak, de nem ment könnyen. Aztán közelebb hajolt.
- Szeretnék kipróbálni valamit – mondta, mintha könyvből olvasná.
Én a magam részéről elfelejtettem, hogy egyáltalán van-e szövegem. De nem mertem odapillantani Catherine-re, ezért inkább nyugalmat erőltettem magamra, és vártam, hogy fogja folytatni Kellan.
- Csak maradj mozdulatlan – súgta, és közelebb hajolt.
Amikor olvastam, előttem volt az egész jelenet, de ilyen hirtelen, amikor pár perce még Rob csókolt meg, nehéz volt elvonatkoztatni magamat a külvilágtól. Mégis megkíséreltem, amikor „Edward” arca már csak pár centire volt az enyémtől, és a számat bámulta, amely önkéntelenül nyílt el. De inkább félelmemben, mint az élvezettől.
- Ne mozogj – suttogta.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hadd tegye a dolgát. És tette is. Amint a szája az enyémhez ért, mintha áramütés rohant volna végig rajtam. Még jobban megijedtem. Próbáltam Robra gondolni, hogy ő csókol éppen, és ez bevált. Máris nem voltam olyan ideges, mit az előbb, és odaadóan csókoltam vissza.
Persze a könyv olvastán sejtettem, hogy valódi, szenvedélyes nyelves csókot nem lehet váltani Stephenie vámpírjával, pláne ha a másik fél ember, de ez most itt mégis olyanra sikeredett.
Nem tudtam volna megmondani, mennyi ideig kell tartania a jelenetnek, de arra eszméltem, hogy már az ágyon fekszek hanyatt, rajtam „Edward”, aki vámpír, és az ellenérzéseim felerősödtek. Utálom a vámpírokat! Még ha ilyen jól csókolnak is…
Kinyitottam a szemem, és Kellan arcával találtam szembe magam, aki azonnal elengedett, amint a mellkasára tettem a kezem, hogy eltoljam.
- Jól vagy? – kérdezte vigyorogva.
Annyira szégyelltem magam, mint még soha. És képzeletben a fejemhez kaptam, hogy mi a fenét művelek én?! Annyira beleéltem magam a helyzetbe, hogy szinte élveztem is. És ez elég nagy csalódást okozott nekem önmagam iránt. Hiszen Rob az, akibe szerelmes vagyok!
Kellan közben visszaült az eredeti pozícióba, és tökéletesen higgadtan az iránt érdeklődött Cattől, hogy akarja-e még egyszer. Személy szerint én nem akartam. Soha többé!
Levegő után kapkodtam, de egy pillantás Catherine arcára meggyőzött arról, hogy elég hitelesek voltunk, és nem lesz ismétlés. Ugyanis még mindig tátott szájjal bámult ránk.
Végigcsorgattam ereimben a hidegebbik véremet, és én is felültem. De Kellan felé nem mertem nézni.
- Nem… - rázta a fejét Cat. – Elég volt… - dadogta, és már bólogatott. – Kösz, srácok.
Aztán vett egy mély levegőt, visszabújt a papírjaiba, de aztán az ágyra dobta őket, és megkérte Kellant, hagyjon magunkra egy percre. Ő kiment, és mi ketten maradtunk.
- Mit gondolsz? – kérdezte. – El tudnád vele játszani a szerepet?
Ezen gondolkodnom kellett. De mivel a fejesek már eleve őt választották, nekem sem volt más lehetőségem, ezért rábólintottam.
- Szuper – lelkendezett Catherine, és közölte, hogy máris aláíratják Kellannel is a szerződést.
Több próba pedig nem is kell, majd két hét múlva fejest ugorhatunk a mélyvízbe. Előtte viszont lesz egy ismerkedős buli, de a pontos dátumot még nem tudja, majd felhív, most hazamehetek, és készülhetek a szerepre.
Én újra bólintottam, és ő is kiment a szobából. Azon kezdtem el gondolkodni, mi is történt. Bár az elején nem éreztem magam úgy, hogy játszok, utána bevillant, hogy ez egy szerep, de ezt követően, mintha semmivé foszlott volna. És hagytam magam megcsókolni. Igaziból. És tényleg majdnem azt lehet mondani, hogy élveztem, vallottam be magamnak szégyenkezve.
Sőt! Visszacsókoltam! Egy ismeretlent… Akivel együtt fogom forgatni ezt a filmet. Még szerencse, hogy pikánsabb jelenetek nem lesznek, és csók is alig.
Ez valamelyest megnyugtatott, és újfent cigizni támadt kedvem. De előbb még egy percet vártam, amíg le tudok csillapodni. Robnak pedig nem szabad megtudnia, mi történt. Bár nyilván sejti, és elég, ha rám néz, azonnal tudni fogja.
Ő még mindig a parkolóban volt, amikor kimentem az épületből – Kellannel nem találkoztam útközben -, és lassan elindultam felé. Az arckifejezése még feszültebb volt, mint eddig, és alig dobta el a csikket, máris új szál cigarettára gyújtott. Éppen odaértem, és kivettem a szájából. Gyújtott magának másikat.
- Nem merem megkérdezni, mi történt pontosan – közölte, és lehajtotta a fejét.
Én sem fogtam még fel az egészet, így sejtettem, mire gondol. Persze tudtam, mi történt, de hogy miért úgy történt, ahogy…
- Hát… Ő lesz a másik szereplő – mondtam tömören.
Rob megint rám nézett, és előbb a szememre, majd a számra bámult.
- Már bánom, hogy rábeszéltelek – motyogta.
Tudtam, hogy féltékeny, én is az lettem volna. És ő még jogosan is az ráadásul. Nem tudtam felfogni, hogy élvezhettem azt a csókot az előbb odabent. Azzal próbáltam megnyugtatni magam, hogy őrá gondoltam közben, és nem arra, akivel történt.
Ezt meg is mondtam neki, mire kissé megenyhült a tekintete, és én sem aggódtam már annyira. Rob ezt a szál cigit is elnyomta, és magához ölelt. Az érintése ugyanolyan bizsergést váltott ki belőlem, mint mindig.
- Van még dolgod, vagy hazamegyünk? – kérdezte halkan.
- Elméletileg el vagyok bocsátva – feleltem, mire aprót biccentett, és adott egy puszit az arcomra.
Kicsit zavart, hogy csak az arcomra, de nem tettem szóvá, megértettem.
Kinyitotta a kocsit, és beültünk. Hazafelé némán és elgondolkodva vezettem, de ismertem már annyira a várost, hogy csukott szemmel is hazataláljak.
Fogalmam sem volt róla, ki ez a Kellan, és miért tud belőlem MAJDNEM olyan érzéseket kiváltani, mint Rob. De nem a mellettem ülővel szerettem volna ezt megvitatni, ezért hallgattam. És ő is.
Hazaérve a konyhába mentem egy sörért, és Robnak is adtam egy üveggel. Utána a hátsó kertbe vonultunk, és a hintaágyra ültünk. De valami visszatartott attól, hogy az oldalához simuljak. Ő sem tárta ki a karjait mondjuk, hogy át akarna ölelni…
- Milyen volt? – kérdezte, és elbámult a medence elé.
- Hogy érted, hogy milyen volt? – próbáltam időt nyerni, de a szívem egyre hevesebben kezdett dobogni.
- A srác… Hogy hívják? – nézett rám egy pillanatra, majd a sörébe kortyolt.
- Kellan Lutz.
- Szóval ő. Hogy csinálta? – firtatta a részleteket.
Nem is kicsit jöttem zavarba ettől. De elmeséltem neki, hogy egy ágyra kellett ülnünk, ő mondott valami szöveget, aztán megcsókolt és ennyi. Nem mentem bele mélyebben az eseményekbe.
Rob emésztgette a hallottakat, aztán váratlanul felém fordult, és a számra esett a pillantása. Épp, mint a parkolóban.
- Élvezted? – kérdezte rekedten, lélegzet visszafojtva.
- Rád gondoltam – válaszoltam, de le is hunyta a szemét rögtön, és felnyögött.
Ebből tudtam, hogy ez rossz válasz volt.
- Szóval élvezted – jelentette ki aztán.
Nem igazán mertem tagadni, mert az nem lett volna igaz, mégis úgy éreztem, hogy most mégis muszáj azt mondanom, hogy nem élveztem. Így is tettem, de csak hitetlenkedő nevetésfélét kaptam érte.
Ekkor már direkt húzódtam közelebb hozzá, és mivel nem lökött el, átkaroltam a derekát, és a vállára tettem az államat. Csak egyetlen centi választotta el a számat a fülétől, amelybe belesuttogtam.
- Csak azt tettem, amit kellett, szerepet játszottam – magyaráztam neki csendesen.
Nem reagált.
- Szeretlek – suttogtam tovább, mire legalább a szemét kinyitotta.
Percekig ültünk így, figyeltem a pislogását, az erőltetetten lassú lélegzését, és az arcizmai időnkénti rándulását.
- Tudom, hogy már nem akarod, hogy szerepeljek ebben a filmben, és már én sem, de aláírtam a szerződést – motyogtam beletörődve.
Ha lett volna rá mód, azonnal megsemmisítem az elhamarkodottan tett ígéretem a Summitnak. De nem volt. Ott fityegett a papíron az aláírásom, és nem lehetett kiradírozni sem.
- Te miért nem akarod már? – kérdezte, és kissé felém fordította az arcát.
- Mert látom, milyen rosszul esik neked – mondtam, és tudtam, hogy ez már jó válasz volt.
Elengedett Rob feszült testtartása, és végre rám nézett.
- Ezentúl mégis szeretnék ott lenni – mondta váratlanul.
- Miért?
- Ha látom, hogy pontosan mi történik, akkor nem fantáziálok félre semmit.
Maximum félreérted, feleltem neki gondolatban, de igaziból csak elmosolyodtam, és beleegyeztem. Még örültem is neki valahol, hiszen ha ott lesz, remélhetőleg sikerül majd jobban korrigálnom a mozdulataimat, meg a gondolataimat. És az érzéseimet.
Az estét és a fél éjszakát újabb „más megoldásokkal” töltöttük, miután sikerült mindent megbeszélnünk.
Viszont én Kellannel álmodtam aztán.
