Hogy egy kicsikét ne legyetek lelombozva a sok depis fejezettől... És megígérem, hogy nem lesz már sokáig szenvedés!
262. fejezet (Kristen)
Ezt a zenét ajánlom hallgatni olvasás közben - köszi Szofi (L)
Nem attól a személytől féltem, aki ebben a pillanatban az ajtóhoz szegezett a testével, hanem a váratlan helyzettől ijedtem meg, amelybe felkészületlenül csöppentem.
Az egész lényem vibrálni kezdett, minden idegszálam íjként feszült pattanásig az érzések sokaságától, amik átjártak.
Életre keltem.
A testem beleremegett, ahogy az érzelmek végighullámzottak a bőröm alatt. Nemcsak a hónapok óta kínzó vágy lüktetett bennem, hanem annak hatványozottjaként virágzott rám újra a szerelem.
Ebben a percben semmi más nem létezett, csak mi ketten. Nem akartam foglalkozni azzal, mi lesz később, csak átadtam magam a varázsnak.
És végre megértettem: akármit is írtak számunkra a sors könyvébe, nem tudok létezni nélküle.
Rá kellett jönnöm, hogy eddig csak vegetáltam. Most vagyok teljes. Vele. Még akkor is, ha éppen álmodok.
Megszűnt minden fájó hiányérzetem, amint ezt felfogtam és elfogadtam.
A tenyerét lassan levette a számról. Eszem ágában sem volt sikítani.
- Hogy kerülsz te ide? – suttogtam, mert a hangomban nem bíztam.
Válasz helyett végigcirógatta az arcomat. Megborzongtam.
És mivel erre még nem voltam felkészülve, zihálni kezdtem. A sötéthez lassan hozzászokott a szemem, és felismertem a környezetet. És őt. Az illatáról már az előbb is felismertem, de most, hogy a körvonalait is láttam, nem tudtam álomnak hinni. Tényleg itt van…
Még mindig nem válaszolt, de a keze, amely már a vállamon járt, kínzóan ismerős, bizsergető módon érintette a bőrömet.
- Úgy hiányoztál – nyögte halkan, nem válaszolva a kérdésemre.
Még nem voltam képes felfogni, mi történik.
- Rob, mit keresel te itt? – kérdeztem megint, mert tudni akartam, miért gyötri a lelkemet.
Már majdnem normálisan tudtam élni az életem, bár céltalanul, de most úgy éreztem, akármilyen kellemes is, túl hirtelen történik minden. És ez a találkozás nem fogja pozitív irányba befolyásolni a további életem... Mégis akartam. Minden pillanatot, ha már így alakult.
- Féltettelek – felelte végre.
- Miért?
- Tom miatt.
Ezt alig mertem elhinni. Idejött csak azért, hogy megvédjen?! Igyekeztem megemészteni a tényt, de nem ment… És nem segített rajtam az sem, hogy még mindig összetapadva ácsorgunk az ajtóban.
Megpróbáltam eltolni magamtól, mert a közelsége kiiktatta azt a képességemet, amelyre a gondolkodáshoz lett volna szükségem.
A karjai szorosan tartottak, de amikor megérezte, hogy szabadulni próbálok, azonnal elengedett.
- Tudom, hogy kiengedték – mondtam, és elléptem tőle.
Felkapcsoltam egy kisebb lámpát, amely a helyzethez képest illetlenül romantikus fénybe borította a helységet.
Aztán Rob felé fordultam. Végigsiklott rajtam a tekintete. Én is faltam a látványát. Végtelen sok időnek tűnt az elmúlt három hónap.
A szívem viszont újra verdesni kezdett, akár egy apró kolibri szárnyai.
Mégsem tudtam, hogyan kellene viselkednem, vagy hogy egyáltalán… Mit mondhatnék neki?! Még azt az infót sem volt időm feldolgozni, ami Jillel és a mégsem-közös gyerekükkel kapcsolatos. Egyelőre nem tudtam eldönteni, elhiggyem-e. El akartam, mindenképpen, csak még nem volt időm, hogy el is higgyem.
Vettem egy mély levegőt, és a bárszekrényhez mentem. Gondoltam, ha már így alakult, nem fogom máris kidobni. Magamnak sem mertem bevallani, mennyire örülök, hogy látom.
- Kérsz valamit inni? – kérdeztem anélkül, hogy hátrafordultam volna.
- Nem – mondta halkan közvetlenül a hátam mögött.
Nem vettem észre, amikor mögém lépett, mégsem ijesztett meg a hirtelen közelsége. Nekem sem volt szükségem italra ahhoz, hogy részegedni kezdjek, ezért visszacsuktam a bárszekrény ajtaját.
Lehunytam a szemem, de még nem tudtam megfordulni. Rob oldotta meg a helyzetet. A derekamra tette a kezét, és még közelebb lépett. Éreztem a teste melegét a hátamon, a fenekemen, mindenütt, pedig nem is érintkeztünk.
Egy óvatos mozdulattal maga felé fordított.
Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. Mindene feszült volt, és kimerültnek látszott, kivéve a szemeit. De nem tudtam volna meghatározni, milyen érzéseket is olvasok ki belőlük, olyan sokminden szikrázott bennük.
Szerettem volna, ha nem látszok tök hülyének, amiért egy szót sem tudok kinyögni, ezért megpróbálkoztam a beszéddel. Megnyaltam a számat, hogy megnedvesítsem, mire Rob tekintete rögtön az ajkaimra tapadt.
Bódultan pislogva, kábultan figyeltem, ahogy hozzám hajol, és mintha egy láthatatlan mágnesesség vonzott volna felé, a kezem magától indult felfelé a mellkasán, hogy a nyaka köré fonódjon, és még közelebb húzzam magamhoz.
Először alig érintette meg a szája az enyémet, de villámok kezdtek szikrázni közöttünk és körülöttünk. A gyomrom összeszűkült, és a szívverésem versenyt gyorsult a lélegzetvételeimmel.
Utána Rob kissé elhúzódott, hogy a szemembe nézzen kérdőn. Szóban nem voltam képes felelni. A szívem súgta meg viszont a helyes választ.
Eltűnt a három hónap, amíg nem találkoztunk, eltűnt minden fájdalom és gyötrelem, amelyet okozott, elfelejtettem mindent, ami a szakításunkhoz vezetett. Most csak egyvalami számított. Az az egyvalami, amivé ketten együtt összeolvadni voltunk képesek.
Már nem érdekelt, mit keres itt valójában, az sem érdekelt, mi igaz a nővére szavaiból, és az sem zavart volna, ha az mégis hazugság volt, mert Jill várja haza valahol.
Ha csak ennyi juthat még nekem belőle, akkor az utolsó cseppig ki akarom élvezni, határoztam. A habozásom miatt szerelmem tekintete elbizonytalanodott, és el akart engedni, de nem hagytam. Visszahúztam magamhoz a tarkójánál fogva, és olyan forrón csókoltam meg, hogy engem is meglepett a csillaghullás, amely beborította a világomat.
És Rob sem tiltakozott. Fájdalmasan erősen szorított magához, miközben ízeink összekeveredtek a csókunk mélysége miatt, és a szívünk egy ritmusra dobbant. Önkéntelenül és ösztönösen kezdtem vetkőztetni, de egy pici habozást észleltem rajta, mielőtt az ingjét lesimítottam volna a válláról.
Nyelve továbbra sem eresztette szabadon az enyémet, mialatt felemelt, és találomra elindult valamerre. Nem figyeltem, hova visz, csak akkor jöttem rá, hogy a hálóba, amikor megéreztem magam alatt a lepedő selymét. Hűvös volt, de nem tudta csillapítani a tüzet, amely bennem gyulladt szerelmem érintésétől, és csókjaitól.
Bár én még mindig jobban túl voltam öltözve, nem akartam vetkőzésre vesztegetni a drága időt, ezért csak a miniszoknyámat rángattam feljebb a csípőmön.
Rob ekkor húzódott el, a csuklóimat lefogta, és a fejem mellett leszorította az ágyra.
- Ne így – suttogta, és úgy tűnt, mintha nem lenne teljesen magánál.
Én sem éreztem magam túl beszámíthatónak, de felfogtam a szavait, és magamban igazat adtam. Ami most történik, az egy álom. És ha már álom, tegyük olyan széppé, amilyen széppé csak lehetséges.
Nem vergődtem tovább a szorításában, és ezt észrevéve elengedett. Lassan húzta le a cipzárt a szoknyámon, hogy aztán csókokkal borítsa be a bőrömet, centinként, ahogy a lágy anyagot lesimogatta a lábaimon. A türelmetlenségem egy picit felülkerekedett, és a felsőmtől magam szabadultam meg.
Már csak a fehérnemű volt rajtam, de Rob nem sietett abból is mielőbb kibújtatni, előbb hitetlenkedve és kissé szomorúan végignézett rajtam. Tudtam, mire gondol. Hogy ez nem álom, hanem a valóság, de csak ennyi lesz, és nem változik semmi.
El akartam űzni a gondolatait, ezért közelebb hajoltam hozzá, és a szája után kaptam. Szenvedélyesen csókolt vissza, és a fehérneműm fogságától is megszabadította a testem.
Nem tudtam volna megmondani, mikor került le róla a nadrág, de már meztelen tökéletességében feküdt vissza rám, ösztönösen szétnyíló lábaim közé, de mielőtt belém hatolt volna, egy végtelen pillanatig a szemembe nézett megint.
Szerencsére nem mondta ki azt, ami megnehezítette volna, hogy másnap el tudjuk engedni egymást, bár tudtam, így sem lesz könnyű. Inkább továbbra is álomnak hittem, és mielőtt tényleg egy vallomással fájdította volna a szívünket, végigsimítottam az arcán, ujjaim a szájára tévedtek, és alig érezhetően megráztam a fejemet.
Egy puszit lehelt a szólását megakadályozó ujjaimra, aztán a bánat helyét átvette a szemében a vágyakozás, és újabb csókban egyesültünk. Utána a szája, amint elhagyta az enyémet, a nyakamra siklott, majd az egész testemen éreztem a nyelve izgató simogatását.
Már magasan lobogott bennem a tűz, amelyet csak ő csillapíthatott, és csak egyféleképpen, de azt is élveztem, hogy így megadja a módját tervezetlen együttlétünknek. Magamon kívül nyöszörögtem a kényeztetése következtében, és nem fojtottam el gyönyöröm hangjait.
Ezeket érzékelvén végre fölém magasodott, a testem minden pontja után újra a számat csókolta, aztán elképzelhetetlen gyöngéden, és óvatosan vette birtokba a testem.
Teleszívtam a tüdőmet levegővel, hogy aztán egy gyors nyögéssel mindtől megszabaduljak, amint teljesen kitöltötte bensőmet.
- Kristen – suttogta alig hallhatóan, de zihálva a visszafogottságtól, mire kinyitottam a kéjek tengerének sodrása miatt behunyt szemeimet és ránéztem.
Ugyanazt láttam rajta, amit éreztem. Végigsimítottam a hátán, a fenekén, utána az oldalán felfelé, és a vállába kapaszkodva megmoccantottam a csípőmet.
Neki se kellett több, kijjebb húzódott belőlem, de nem teljesen, hogy aztán egy hirtelen mozdulattal újra felnyársaljon. Megállás nélkül reszkettem és nyögdécseltem, ő pedig egyre gyorsabban kezdett mozogni bennem.
Először fájt az érzés, amellyel meghódította nőiességem mélységeit, de a kéj intenzívebben jelentkezett, és ennyi idő után, ameddig őt nélkülözni voltam kénytelen, csaknem minden eddiginél érzékibb volt a beteljesülés. A körmeim nyomot hagytak Rob bőrén, de cseppet sem zavartatta magát, és mielőtt ő is átadta volna magát az elkerülhetetlen végnek, tovább hajszolt engem is a mennyek felé.
A nevemet hallottam szerelmem élvezetének pillanatában, és elszédültem. Olyan hatással volt rám az elmúlt pár óra eseményeinek egymásutánisága, főleg, mióta visszajöttem a szállodába, hogy egy másodpercre tényleg elsötétült a világ, de aztán helyrezökkent minden.
Újabb csodát élhettem át az életemnek értelmet adó férfi karjaiban, zihálásunk is muzsikaként hatott a zajtalan csendben. Rob felemelte a fejét a nyakamból, amit eddig halmozott el csókjaival, és apróbb harapásaival, és ajkait végighúzta az állam mentén, az arcomon, csókot lehelt a szemeimre, aztán a számra.
- Nem ezt akartam – mondta bocsánatkérően, de megbánást nem láttam rajta.
Még mindig nem tudtam, mit is akart valójában, de nem is érdekelt.
Csókra nyújtottam a számat, és miután megkaptam, eloszlatva ezzel az ő esetlegesen megjelenő kétségeit, egész éjjel szerettük egymást. Hol olyan gyöngéden, mintha porcelánból lenne a másik, hol pedig vadul, és teljesen átadva magunkat a mindent elsöprő szenvedélynek.
A hajnal halkan osont be a tudatunkba, de próbáltunk nem tudomást venni arról, hogy hamarosan el kell engednünk egymást. Mielőtt bármit is megbeszélhettünk volna, hogyan tovább, elszenderedtünk egymás karjaiban.
