278. fejezet (Rob)
Kristen, bár készült mondani valamit, mégsem szólalt meg. A szemében egyvalami tükröződött: megbántottság. Holott, ha igaz, amit gondolok, nekem kellene magam úgy éreznem.
HA igaz…
- Bármit is gondolsz – kezdte aztán halkan, és úgy tűnt, külön erőfeszítéseket tesz, hogy nyugodt maradjon. Ahogy én is. – És bárkinek is hiszel… Egyszer sem feküdtem le mással rajtad kívül, amióta megismertelek.
A hangja őszintének hangzott, és kezdett remény gyúlni a szívemben. Igen, hittem neki. Tudtam, hogy volt ugyan egyetlen alkalom, amiről viszont ő nem tehetett. Nem is akarta. De ezek szerint sem Mike, sem Kellan, se akárki más nem részesülhetett abban a gyönyörben, és boldogságban, amit én élhetek át a karjaiban nap, mint nap.
Azonban még mielőtt tökéletesen megnyugodhattam volna, Kristen folytatta.
- Egyszer te beszéltél nekem a bizalomról. És annak a hiányáról.
Egyetlen szó visszhangzott az agyamban: elszúrtam.
Olyan szinten igaza volt, hogy lesápadtam a tudattól, tényleg megbántottam. A viselkedésemmel, az utána való kémkedéssel, és azzal, hogy meggyanúsítottam olyasmivel, amivel nem kellett volna.
Szerelmem szomorú szemekkel nézett rám. Én még nem tudtam megszólalni, pedig éreztem, hogy mondanom kéne valamit.
Mielőtt elmegy.
Mert nyilván arra készült, amint a táskájáért nyúlt. Felugrásra készen vártam, mikor pattan fel ő is, hogy itt akarjon hagyni ennyivel elintézve a dolgot, de egyelőre nem moccant.
Valamit matatott a táskájában, aztán legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott.
- Ma este egészen mást akartam elmondani, de… - kissé megrázta a fejét, majd ismét rám pillantott.
Halvány sejtelmeim sem voltak, mi lehetett az a más. De a következő mondata letaglózott.
- Kisbabánk lesz – nyögte, és látszott rajta, hogy pillanatokon belül könnyekben tör ki.
Most már más visszhangzott a fejemben: gyerekünk lesz.
De hogyan? Mikor? És hogyhogy? Ezer meg egy kérdés tolult a fejembe, és nem kaptam levegőt a döbbenettől. Hát ezt akarta ma elmondani. Ezért volt a hangulatos vacsoraötlete, és a romantikus gyertyafény melletti csevely.
Kristen hirtelen letett az asztal közepére két apró pici babacipőt. Rájuk bámultam. Észleltem, hogy ő tényleg felpattan a helyéről, és kisétál az étteremből, de én még nem tudtam megmozdulni. Aztán pislogtam kettőt, és a cipőcskékért nyúltam. Ha becsuktam a markomat, akkor ki sem látszottak belőle, olyan aprók voltak, még így párban is.
Megrémültem. Részben azért, mert csak most fogtam fel, hogy mennyire is vágynék egy közös kis apróságra, amely magában hordozza mindkettőnket, és hiába csak most tudtam meg, máris imádtam a kis jövevényt. Aki egy kis parányi csoda.
A kérdések tovább szaporodtak a fejemben, de felnéztem, és láttam, hogy nincs kinek feltennem őket. Kristen eltűnt.
Felálltam, és pár bankjegyet hajítottam csak az asztalra, úgy rohantam szerelmem, és egyben most már gyermekem anyja után. Minden kétségem megszűnt, amely pár perce még a lelkemet gyötörte. Semmilyen rossz szellemnek nem hittem, amely azt mondhatta volna, hogy talán nem is az enyém. Meg se hallgattam őket!
Az étterem előtt körülnéztem, merre mehetett, és láttam, hogy épp a lakásunkkal ellentétes irányba halad, lassan, fáradtan. Utána siettem.
A karjánál ragadtam meg és rántottam magamhoz. Utána szorosan átöleltem.
- Ne haragudj – suttogtam, aztán megijedtem, hogy talán túl erősen szorítom magamhoz, és kissé elhátráltam.
- Ez…? – akartam kérdezni, hogy tényleg igaz-e, de akkor megint a bizalmatlanságomat hangsúlyoztam volna, így inkább kijelentettem. Nem kételkedtem benne többet. – Igaz…
A szeme is azt sugallta, hogy igen, ez a valóság. Nem álmodok. Gyermekünk lesz!
Kristen aprót bólintott megerősítésképpen. Az arca könnyes volt, és megszakadt a szívem, mert tudtam, én okoztam neki bánatot. Aztán eszembe jutott, magam sem tudtam, miért: Kellan. És az sms. Meg a hívása. Meg kellett kérdeznem:
- Kellan tudta?
Szerelmem megint bólintott.
- És Vic? Jenny? – faggattam tovább.
Ő ismét bólintásokkal felelt. Egy kicsit fájt, és csak egy rövid ideig, hogy csaknem mindenki tudott róla, csak én nem! Aztán arra gondoltam, hogy Kristen valószínűleg direkt szervezte így az egészet, hogy ne „csak úgy” kelljen közölnie, hanem alkalomhoz illően tette. Én meg elrontottam…
Szégyelltem magam emiatt, és azon kezdtem töprengeni, hogyan engesztelhetném ki őt. Egyelőre úgy véltem, ártani nem fogok azzal, ha újra magamhoz ölelem, és valahogy biztosítom afelől, hogy mit is jelent – azaz most már jelentenek – a számomra.
- Olyan idióta vagyok, bocsáss meg – suttogtam a hajába temetve az arcom.
Kristen már nem remegett annyira, és a könnyei sem potyogtak. Engem viszont még fojtogatott valami. Talán meghatottság. Öröm… Szerelem. És nem utolsó sorban hála a sorsnak, amiért mégis meghallgatta ki nem mondott imáinkat.
- De mikor…? – toltam el kissé újra, aztán kattant a fejemben a fogaskerék. Egyetlen alkalom lehetett, amikor együtt voltunk, nem is védekeztünk… – Amikor itt jártatok a stábbal… - válaszoltam meg a saját kérdésemet.
- Igen – erősített meg ő is. – Két és fél hónapos.
- Istenem – suttogtam, és olyan hihetetlen érzések árasztottak el, amelyek ijesztően jól estek. – Köszönöm – tettem hozzá, majd kézen fogtam, és az autó felé vezettem. – Menjünk most haza.
Nem akartam tovább itt, a nyílt utcán folytatni ezt a beszélgetést, sokkal inkább otthonunk rejtekén, ahol csak magunk lehetünk. Némán tettük meg az utat a házunkig, ahova a karjaimban vittem be Kristent, fel egészen a hálószobáig.
Az ágy mellett talpra állítottam, amíg leveszi a kabátját, majd elővettem a zsebemből a még az étteremben sebtében belegyömöszölt kiscipőket. Szinte eltűntek a tenyeremben. Egy kicsit megrémültem, hisz az a baba olyan picike lesz… Tuti nem merem majd megfogni sem, gondoltam, de emellett olyan várakozásteli izgalom lett úrrá rajtam, amely megborzongatta az egész lényemet.
- Alig merem elhinni – mondtam, és tényleg. Ez az egész annyira hihetetlennek tűnt…
Bár kettőnk közül mindig én voltam biztosabb abban, hogy a dokik tévedtek, és Kristennek lehet gyereke, ő volt az, aki elnyomta magában ennek akár csak a lehetőségét is, most mégis ugyanolyan elképesztőnek, és álomba illőnek éreztem a történteket, hogy idő kellett, míg magamhoz térek.
Szerelmemre pillantottam, és végigcirógattam az arcát, ahol nemrég még könnyek csillogtak. Ahogy most éppen a szeme csillogott felém. Eszembe jutott, hogy őt nyilvánvalóan még mélyebben érinti a dolog, hiszen ő tényleg teljesen elfojtotta magában a gondolatot is, hogy teherbeesés.
Most viszont a kettőnk közösét hordja máris a szíve alatt… Két és fél hónapos. Ezentúl egyetlen pillanatot sem szándékoztam elmulasztani a még meg sem született kis poronty létezéséből.
- Szeretlek – suttogtam kedvesem szemeibe nézve.
- Én is szeretlek téged – viszonozta rögtön a vallomásom.
Az összes feltételezésem múló árnyként suhant tova, és könnyek kezdték csípni az én szemeimet is. Ezek leplezésére magamhoz szorítottam Kristent, és megkönnyebbülten, felszabadultan csókoltam meg. Hasonlóképpen viszonozta, és az összes ború eltűnni látszott a kapcsolatunk fölül.
Míg ajkait ízlelgettem, az ágy felé húztam, és levetkőztettem. Csak a fehérneműt hagytam rajta egyelőre. Bármennyire is elkápráztatott és felizgatott majdnem-meztelen közelsége, most máshol jártak a gondolataim. A teste mélyén, de mégsem pusztán szexuális témakörben.
Az ágyra fektettem, és mellé csusszantam. Végignéztem a testén, és a nadrágom nem kevés egészséges reakció következtében azonnal szűkebbé vált. A most még lapos hasára pillantottam, és elképzeltem ott bent a kisbabánkat. Megérintettem a bőrét, amely selymes volt, forró és bársonyként cirógatta viszont az ujjaimat.
Ott lakik bent a kisbabánk. Erre elérzékenyültem.
Egy kósza gondolatként átfutott az agyamon, hogy talán tudnék is vele kommunikálni valahogyan. Kristen dereka fölé hajoltam, és először puszikkal borítottam be a bugyija szegélyétől a melltartója széléig. Aztán belém hasított, hogy Kristen talán ezért most túl szentimentálisnak fog tartani, de nem tudtam eltitkolni előle az örömömet.
Egy pillanatra felnéztem rá, majd a hasára fektettem a fejem. Persze nem hallottam semmit. Gondolatban üzentem a kislányomnak, hogy már most elrabolta a szívemet, amelyen ezentúl a mamájával ketten fognak osztozni. Valamiért biztos voltam benne, hogy lány lesz, és előre rettegtem attól, hány fiú fogja majd tőlem elhódítani.
Aztán ráébredtem, hogy emiatt még végképp ráérek idegeskedni, mégis közöltem a magzattal, hogy ne merészeljen szófogadatlanul kimaradni esténként. Persze, hogy nem válaszolt. Kissé csalódottan meredtem Kristen hasára, mire szerelmem kinevetett.
Meg sem próbáltam neki elmagyarázni, mit műveltem az imént, mert akkor végképp elmeháborodottnak gondolt volna.
- Majd egy pár hónap múlva – mondta, mintha tudta volna, hogy a második kis szív dobbanásaira voltam kíváncsi.
De a szavaival csak még inkább lelombozott. Nem adtam fel azonban azt, hogy ha én nem is hallom a kicsit, ő biztos tud valamit a külvilágról, ezért újra puszikkal borítottam az anyuka hasát, majd felhúzódtam mellé, és az ajkait kezdtem becézni a számmal, nyelvemmel.
Kristen karjait a nyakam köré fonva viszonozta a számomra ízletes kényeztetést. Túláradó szenvedéllyel faltuk egymást, ez az éjszaka viszont most nem elsődlegesen a testiségről szólt. Beszélgettünk. Főleg a kis jövevényről. Ő mindenképpen fiút szeretett volna, de nem vitatkoztam vele ezen. Nem is az számított elsősorban, milyen nemű lesz, a lényeg az volt, hogy legyen egészséges, és csak a mienk.
Eszembe jutott kedvesem elég ócska kifogása, miért is nem cigizik és iszik egy jóideje.
- Akkor az utóbbi időben ezért tartóztattad meg magad a cigitől meg a piától… - mondtam aztán megvilágosodva.
- Igen… - felelte szemlesütve, de elnéztem neki ezt az aprócska füllentést.
- És te mióta tudod? – faggattam tovább.
- Aznap reggel óta, amikor eljöttünk Párizsból.
Amikor eljöttünk Párizsból… Akkor volt a sajtótájékoztató. És azt már említette az előbb, hogy Kellan tud a gyerekről. Akkor tehát ő tudta meg elsőként. Ez is picit rosszul esett, de Kristen helyébe képzeltem magam, és én mindenképpen egy „baráthoz” fordultam volna, ismerve a tényt, hogy éppen csak előző nap békültünk ki. Nyilván neki sem lehetett könnyű feldolgoznia a hírt.
- Át kell építenünk a házat – pattantam fel, amint gondolataim azirányba terelődtek, hogy hamarosan hárman leszünk.
Kristen megint kinevetett, pedig már szinte magam elé képzeltem a terveket is. Bár nem voltam építész, de Ricknek biztos vannak ismeretségei… Ennek ellenére buzgott bennem a tenniakarás, de nem tudtam, mihez fogjak hirtelen és hogyan, ezért elég tanácstalannak éreztem magam.
- Inkább veszünk egy nagyobbat – mondtam aztán, miután a szobában fel-alá járkálva hangosan mérlegeltem a lehetőségeinket.
Ha szerelmem most két és fél hónapos terhes, akkor körülbelül fél évünk van, gondolkodtam.
- Hat hónappal kell számolni. Nem akarom, hogy a por meg zaj miatt valami bajotok legyen.
A bajról valami más is eszembe jutott.
- Ugye… Ugye nem okoztam fájdalmat, mielőtt az étterembe mentünk? Vagy tegnap a fürdőben? Vagy… azelőtt, amikor… - kezdte sorolni azokat az alkalmakat, amikor szeretkeztünk, de Kristen a számra tette az ujjait, így hallgattatta el a félelmeim szavakba öntését.
- Nem, nem okoztál fájdalmat – nyugtatott meg. – És eszedbe ne jusson olyasmi, hogy ezentúl nem nyúlsz hozzám, mert megkeserülöd – tette hozzá fenyegetően, amit persze képtelenség lett volna komolyan venni.
Vigyorogva szorítottam le az ágyra, és ráfeküdtem. Azonnal széttárta a lábait, és átkulcsolta velük a csípőmet. Most már a vágy dominált bennem, amint megcsókoltam. Kristen kezei mindenütt simogattak, nyelvünk érzékien fonódott össze.
Amint észrevettem, hogy az övem körül matat, felálltam, ledobáltam a ruháimat, és visszafeküdtem mellé. Centiről centire haladva szabadítottam meg őt is a fehérneműjétől, és a felszabaduló bőrfelületét csókokkal borítottam.
Aztán eszembe jutott, hogy éppen egy ilyen boldog pillanatban fogant a gyermekünk is, bár az csak egyetlen éjszakáig tartott. Most viszont együtt vagyunk, és közösen várjuk az újoncot, akit szerelmem máris a testében hordoz. Hitetlenkedve néztem a szemeibe, utána újra megcsókoltam.
Most nem kellett külön ügyelnem rá, hogy gyöngéden tegyem a magamévá, egyszerűen az ösztöneim irányították így a mozdulatot. Kristen felnyögött, amint mélyebben siklottam bele, és máris remegni kezdett. A gyönyör heves hullámokban érkezett, és egymásba olvadva váltunk eggyé a boldogság sodrásában.
Ezen az éjszakán sokkal bensőségesebbnek, mélyebbnek és érzelmekkel gazdagítottnak hatott a szeretkezésünk, mint eddig bármikor.
