244. fejezet (Kristen)
Reggel meglehetősen összezavarodva ébredtem, ezért óvatosan kibújtam Rob öleléséből, és zuhanyozni mentem, hogy hamarabb felébredjek. Persze a víz zubogásának zaja felkeltette őt is, és mielőtt kitisztulhatott volna az agyam a meglehetősen pikáns álmokat követően, amelynek nem szívem szerelme volt a főszereplője, máris belépett mellém.
Mivel most nem kerülhettünk intimebb közelségbe, beértük a simogatásokkal, és a csókokkal, miközben végigmosdattuk egymás testét. Szerencsére sikerült is elfeledtetnie velem, minden más – nem vele kapcsolatos – kellemetlen gondolatot.
A jelenléte megnyugtatott, és máris tisztábban láttam. Őt szeretem, a tegnapi pedig egy véletlen volt, ami alatt különben is rá gondoltam, és nem fog többet előfordulni sem. Vagy ha igen, Rob akkor is ott lesz, és ugyanígy megnyugtat majd, győzködtem magam, de nem kellett soká, mert máris tudtam, hogy pillanatnyi elme- és érzékzavar volt csupán, amit csók közben éreztem Kellannel.
Emellett pedig egyszerűen annak tudtam be a dolgot inkább, hogy össze vannak kuszálódva a hormonjaim. De ezentúl jobban ügyelek majd.
Az ön- és egymásmegtartóztatás ellenére izgalmasra sikeredett fürdőzés után reggelizni és elsősorban kávézni indultunk.
- Holnap utazok el – mondta hirtelen szerelmem. – Foglaltam repülőjegyet.
- Már holnap? – ijedtem meg.
Pedig még napjaink lettek volna ketten, nyugiban, mielőtt elkezdődik a forgatásos őrület.
- Igen, szeretnék visszaérni, mire elkezdődik a forgatás – fogalmazta meg az előző gondolatomat, szinte szó szerint.
De beláttam, hogy igaza van. Ha igazán mindenképpen itt akar lenni, amikor felvesszük a jeleneteket… Addigra biztos mindent el tud intézni, amit csak akar. És talán én is vele mehetnék, hisz nem mondta Catherine, hogy szüksége lesz rám a következő pár napban.
Megreggeliztünk, és a kávéval az emeletre vonultunk. Amint a szobába léptünk, megszólalt a mobilom. Cat volt az, aki rögtön keresztül is húzta a számításaimat.
- Megvan a stábbuli pontos időpontja, négy nap múlva, vagyis péntek este nyolc – mondta még a helyszínt is.
Megköszöntem, és mivel tudtam, hogy ez jó lesz arra, hogy a szereplők is megismerkedjenek és összekovácsolódjanak, igent mondtam, mikor megkérdezte, ott leszek-e. Még megérdeklődtem, elvihetem-e magammal a vőlegényemet is, mire Robnak, aki hallgatta a beszélgetésünket, öröm csillant a szemében a megszólítástól.
- Persze, szívesen látjuk – felelte Catherine, és el is búcsúztunk.
- Hova akarod vinni a vőlegényedet? – kérdezte szerelmem mosolyogva, miután letettem a telefont, és az erkélyen az ölébe ültem.
- Pénteken lesz egy csapatépítő buli, és arra vagyok hivatalos, de Catherine azt mondta, velem jöhetsz.
- Ha visszaérek addig – mondta elkomorult tekintettel.
- Nem mehetnék veled? – kérdeztem.
- Akkor te is lemaradnál róla – ellenkezett.
Engem nem nagyon zavart volna, ha mégsem tudok elmenni a partira, de őt szemmel láthatólag igen.
- Csak pár napot töltünk külön, hétvégén újra itt leszek veled – ígérte aztán. – És utána életünk végéig.
Az utolsó mondata nyerte el igazán a tetszésemet, és hevesen viszonoztam a csókját, amellyel a szavait akarta alátámasztani.
A kezem tele volt a kávéval és a cigimmel, ezért nem merészkedtünk tovább egyetlen szűzies, de annál hosszabb szenvedélyes ölelésnél.
- És mik a terveid még mára? – érdeklődtem félre nem érthető pillantással.
- Ma is még böjtölnünk kell, nem? – kérdezte egy sóhaj kíséretében.
Elhúztam a számat. Meg is feledkeztem a bajomról.
- De, sajnos igen.
- Akkor valami ágyon kívülit kellene kitalálnunk, mielőtt felgyújtjuk a házatokat – mosolygott rám a következő pillanatban, amivel az én rosszkedvemet is elűzte.
Szívesebben maradtam volna vele otthon, még „így” is, ehelyett városnéző körútra indultunk, mert Rob még sosem járt L.A.-ben. És egészen másra számított. Valóban különbözött attól, amit az ember egy-egy film megtekintése után képzel róla. De én itt nőttem fel, és megszoktam.
A nap sajnos túlságosan hamar eltelt, de az éjszaka nagy része sem veszett kárba. A „böjt” ellenére újabb módjait fedeztük fel egymás maradéktalan kielégítésének, és egy csepp hiányérzet nélkül köszöntött ránk a hajnal.
Pár óra alvás után Rob mobiljának pityegésére riadtunk, ami azt jelezte, hogy hamarosan indulnia kell a reptérre. Egy rövid zuhanyzás, és a kihagyhatatlan kávé elfogyasztása után természetesen elfuvaroztam odáig, miután összecsomagolt, de sehogy sem akaródzott elválnom tőle.
- Felhívlak, amint megérkeztem – ígérte, de rajta is láttam, hogy szívesebben maradna.
A ház papírjainak elintézése viszont nem várhatott. És több mint egy hónap után otthon is illett volna már lejelentkeznie. Mindezt tudtam, de akkor is szívesebben mentem volna vele. Ezt meg is említettem neki.
- Nem érdekel a parti, veled akarok menni! – hajtogattam már idefele jövet is, de lebeszélt.
- Hétvégére visszaérek, megígérem!
Fájdalmas és hosszú búcsút vettünk, és sokáig néztem a távolodó alakja után. Még akkor is, amikor már rég nem láttam. A gépek közt is keresgéltem, melyik lehet az övé, de annyi volt a kifutón, hogy nem tudtam megállapítani biztosan.
Miután bemondták, hogy felszállt a járata, hazaindultam.
Cameron csüggedten ücsörgött a kanapén, és hasonló hangulatban telepedtem le mellé.
- Azt tudom, hogy nekem mi a bajom, de a tied mi? – faggattam, mert rég láttam ilyen letörtnek.
- Semmi – sóhajtotta.
- Szerelmi bánat? – kérdezgettem tovább, bár nem tudtam, hogy pillanatnyilag van-e barátnője.
- Hagyjuk, Kris. Inkább mesélj, te hogyhogy egyedül vagy? – nézett rám felvont szemöldökkel, mire elmeséltem neki, hogy mi a helyzet a filmmel kapcsolatban, és hogy Rob váratlan, vagy inkább sietős elutazásának mi is volt a pontos oka.
- Tök jó, hogy elvállaltad a filmet, de miért nem mentél vele, amíg elkezditek a forgatást? – értetlenkedett.
- Pénteken lesz egy stábbuli, amire el kéne mennem – magyaráztam fintorogva. Aztán eszembe jutott valami. – Nincs kedved velem jönni? Szerelmi bánatra tökéletes lenne, és én se lennék tökegyedül – győzködtem, de hiába, mert nemet mondott.
Rob, ígéretéhez híven telefonált, amint leszállt a gépe Londonban, és bár már hajnal felé járt az idő, mégsem keltett fel, mert amúgy sem tudtam aludni nélküle. Úgy hiányzott, mint az éltető víz vagy oxigén. Ezt meg is osztottam vele, és ő hasonlóan szerelmes szavakkal viszonozta a vallomásom.
A napok végtelen lassan teltek nélküle, és a péntek is egyre közeledett. A napi két telefonbeszélgetés sem segített azon, hogy akár egyetlen percet is nyugalomban túléljek. Amellett, hogy semmihez nem volt kedvem, igyekeztem magam minél inkább elfoglalni, és főleg Cameront boldogítottam a társaságommal.
A szüleink még nem érkeztek vissza, de anyámmal beszéltem, és persze majd’ kiugrott a bőréből örömében, amikor elmeséltem neki, hogy elvállaltam a szerepet.
Rob pénteken kora délutánra ígérte, hogy telefonál, de nem tette. Eszembe jutott, hogy Londonban már késő éjszaka van, és biztos korán lefeküdt. De eddig is minden nap telefonált… Nem értettem. Felhívtam én, de ki volt kapcsolva a mobilja.
Nem tudtam rajta többet töprengeni, mert beállított Kellan. Cameron engedte be, és először meg sem ismertem. Aztán nekiestem, hogy honnan tudja a címem, és mit keres itt.
- Cat mondta, hogy te is jössz, ő árulta el, hol laksz, és mivel én is nem messze ide, gondoltam, mehetnénk együtt – magyarázta ártatlanul.
- És a telefonszámomat nem adta meg? – kérdeztem nyájasan, hátha észbe kap, hogy akár fel is hívhatott volna előbb, de nem vette magára a gorombaságomat.
- Dehogynem – kacsintott. – A párnám alatt őrzöm.
Mivel már itt volt, nem zavartam el, hanem Cameront kértem meg, hogy pátyolgassa, amíg felkapok magamra valamit. Ez csupán tíz percbe telt, mert egész nap a ruháimat válogattam, miben menjek a bulira. Reménykedtem benne, hogy Kellan nem motorral jött, mert miniszoknyát szándékoztam felhúzni a melegre való tekintettel.
Semmi kedvem nem volt vele menni, mert tartottam tőle, mi lesz, ha megint „úgy” érzek majd iránta, de ez az érzés nem jelentkezett, amikor az imént találkoztunk. És mivel a váratlan látogatóm is eltávozott már előző nap, biztos voltam benne, hogy tényleg csak a zűrös hormonjaim tehettek az egészről.
Szerencsém lett abban a tekintetben, hogy kéretlen kísérőm tényleg nem motorral jött… Hanem egy koromfekete Jaguarral. Leesett az állam, és elgurult.
- Honnan van neked ez? – makogtam döbbenten.
- Csak kölcsön kaptam… Szép, ugye? – simított végig az autó tetején, mielőtt kinyitotta nekem az ajtót.
- Aha – ennyit tudtam kinyögni, mielőtt berogytam az ülésre.
- Hogyhogy nem a barátnőddel jössz a partira? – kérdeztem, miután beült mellém.
Eszembe jutott a szőke cicababa, akit a múltkor magával vitt a stúdióba.
- Ő nem a barátnőm – nevetett. – Csak… Egy ismerős.
Igen, sejtettem, miféle ismerős lehet, de nem firtattam tovább a dolgot, és hamar meg is érkeztünk a buli helyszínére. Az este során sikeresen megismerkedtem a többi szereplővel, mindenki nagyon kedves, és közvetlen volt. És rendkívül tartózkodóak egynéhányan. Mivel Kellan a nyomomban volt szinte egész este - és észre sem vette Nikkit, akiről úgy hittem, bejön neki a srác -, tőle kérdeztem meg, mi bajuk lehet velem.
- Ó, csak félnek tőled – mosolygott.
- Miért? – hökkentem meg.
- Mert már játszottál egy-két komolyabb filmben – magyarázta, de akkor sem akartam elhinni, hogy emiatt ilyenek.
Pár ital elfogyasztása után viszont többen megenyhültek, és mondhatni összebarátkoztunk. Nikki is bevallotta, hogy régóta tetszik neki Kellan, és most külön örül, hogy egy filmben fognak játszani, de az említett valamiért engem pécézett ki magának.
Kimenekültem előle a teraszra cigizni, mire oda is utánam jött. Szerencsétlenségemre senki nem volt a közelben, kiáltani meg felesleges lett volna, mert a benti zene dübörgése elnyomta volna a hangomat.
Úgy tettem, mintha nem is látnám, ahogy közeledik, de a kezéről, amellyel a vállamat átkarolta, már tudomást kellett vennem. Meglóbáltam előtte a gyűrűs kezemet.
- Vőlegényem van – mondtam az elfogyasztott alkoholok hatásaként meglehetősen vontatottan, bár magam sem hittem, hogy ez a tény majd elrettenti.
Nem is riadt el. Megfogta a kezem, és csókot lehelt a kézfejemre. Ez valahogy nem illett hozzá és a bőrszerkójához.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem rá nyíltan arra, ami nyilvánvaló volt.
- Arra gondoltam, jobban össze kellene melegednünk, hogy hitelesebbek legyünk a filmben – súgta, miközben a két oldalamon az erkély korlátjára tette a kezeit, ezzel bilincsbe zárva engem.
Én meg a mellkasára tettem az enyéimet, hogy eltoljam, de ez nem ment könnyen. Mintha acélt tapintottam volna a tenyerem alatt, mégsem adtam fel a próbálkozást. Szóban is megkíséreltem jobb belátásra bírni, de hiába.
Aztán a nyakamra csúsztatta az egyik kezét, a tarkómnál fogva közelebb húzott magához, és megcsókolt. Nem viszonoztam. Rob jutott eszembe, pedig tudtam, hogy a jelenlegi szituációban – ha még azt is hozzávesszük, hogy ittam, és nem is keveset, ráadásul azt sem tudom pontosan, hogy mit – veszélyes lenne rá gondolnom…
Elhessegettem őt az agyamból, hogy visszatérjek a valóságba, és tiltakozni tudjak. De egyelőre csak megborzongtam, és kezdett megtörni az ellenállásom...
