Nos többetek örömére...
Majd meglátjátok, jó volt-e a tegnapi tippáradat :D
282. fejezet (Kristen)
Vissza akartam csukni az ajtót, amint megláttam, hogy Tom a váratlan látogatóm, de a kezét nekitámasztotta, és megakadályozott benne.
- Kris, ne félj tőlem, csak bocsánatot akarok kérni.
Én viszont féltem. Tágra nyílt szemekkel figyeltem.
És tudtam, hogy esélyem sincs ellene. Kivéve, ha…
- Rob! – kiáltottam hátra a vállam fölött, mintha szerelmem itthon lenne, és csak remélhettem, hogy Tom nem tud az új házunkról. Sem arról, hogy Rob éppen ott tartózkodik.
Mert akkor rájön, hogy blöfföltem. De nem vette észre a csalást. Elvette a kezét az ajtóról, és felemelt kézzel rázta meg a fejét.
- Nem kell idehívnod, már megyek is – mondta, és tényleg indulni készült.
Pár lépés után mégis visszafordult, és szomorúan végignézett rajtam.
- Tényleg sajnálom – mondta halkan, aztán a kapu felé lépdelt.
Egészen addig figyeltem, míg fel nem ült a motorjára, és elhajtott vele.
A szívem majd kiugrott a helyéről, amint becsuktam az ajtót, és az összes zárat ráfordítottam. Utána végigrohantam a házon, és minden ablakot elreteszeltem, nehogy bárhol be tudjon jutni, ha esetleg meggondolná magát.
Mire ezzel végeztem, maximálisan kifulladva zuhantam a kanapéra, és levegő után kapkodtam. Aztán a mobilomért nyúltam, és Robnak telefonáltam. Aki ki volt viszont kapcsolva.
Mivel nem gondoltam, hogy ezt direkt csinálta volna, úgy sejtettem, csak lemerült. És amúgy sem hívogathatom minden apróság miatt. Még megölné Tomot, azzal pedig csak azt érném el, hogy börtönbe csuknák, és egyedül maradnék a babával.
Igyekeztem megnyugtatni magam. az álom viszont kiröppent a szememből. Bekapcsoltam a tévét, és bámulni kezdtem, figyelemelterelésképpen.
Nem sok sikerrel, mert a késő esti órán szinte mindenhol valami akció, horror, esetleg thriller ment. Inkább kikapcsoltam, és a CD lejátszót nyomtam be helyette. A zene ellazított, és hamarosan elszundítottam.
---
Arra riadtam, hogy a lejátszóban levő lemez lejárt, és csend honol a lakásban. Még mindig a kanapén kucorogtam, és fáztam. Felültem, megnéztem, mennyi az idő, és meglepve láttam, hogy már hajnali kettő is elmúlt.
És Rob még mindig nem ért haza.
Akkor ugyanis biztosan felébresztett volna, vagy legalábbis felvisz a hálóba.
Aggódni kezdtem. Újra felhívtam, bár sejtettem, hogy fölösleges. És igen, most is ki volt kapcsolva a mobilja. Ricket hívtam eztán, mivel tudtam, hogy ő láthatta utoljára. Ráadásul az új házunk szomszédságában lakott.
- Halló – nyögte bele rekedten, de aztán bemutatkoztam, és megkönnyebbültem, amiért nem utál, hogy éjnek évadján felébresztettem.
- Rob még nem ért haza, aggódok miatta – vázoltam röviden a tényállást. – Telefonon nem érem el, remélem, nem esett baja…
- Még a házban volt, amikor én eljöttem… Átmegyek, megnézem, mi van vele… - ajánlotta.
- Megtennéd? Annyira köszönöm, Rick! – hálálkodtam.
- Nincs mit – felelte, majd megígérte, hogy felhív, amint kiderítette, mi a helyzet, és letette.
Újabb idegtépő percek következtek. Minden villanyt feloltottam a házban, legalábbis a földszinten, mert tudat alatt tartottam tőle, hogy Tom bárhonnan előbújhat. De nem így történt.
A telefonom csergése riasztott fel gondolataimból. Rick volt az.
- Elaludt az erkélyen – nevetett hitetlenkedve. – De már el is indult haza.
Mázsás kövek zúdultak le a szívemről.
- Még egyszer kösz, Rick, és ne haragudj, hogy felkeltettelek – kértem bocsánatot késői zavarásom miatt.
- Bármikor szívesen – felelte, és még hallottam ásítani, mielőtt újra letette.
Utána vártam. Nem telt bele sok időbe, hogy az ablakon keresztül felfedezzem az autó fénycsóváját, ahogy közeledett a feljáróra. Aztán Rob kiszállt, és az ajtó felé rohant.
Nem tudtam, üldözik-e, vagy más baja van, ezért gyorsan kinyitottam neki a sok zárat, amelyeket még az este fordítottam rá a biztonság kedvéért.
Amint kinyitottam az ajtót, Rob döbbenten végignézett rajtam, a pillantása elidőzött valamiért a nyakamon, utána a kezemet fogta meg, hogy a csuklómon keressen valami nem oda illőt. Én csodálkozva hagytam, és azt is, hogy utána végre magához öleljen.
- Istenem – suttogta. – Jól vagy? – kérdezte aztán hangosabban.
Olyan erősen szorított, hogy levegőt is alig kaptam. A válaszra semmi lehetőségem nem volt, oxigénhiány miatt, de bólintottam. Erre eltolt magától egy kicsit, és végignézett rajtam.
- És a kicsi? – kérdezte kétségbeesett szemekkel.
Nem nagyon értettem, mi történt vele, de újra bólintottam.
- Velünk minden oké, de veled mi van?
Ijedtnek – vagy inkább halálra rémültnek – tűnő szerelmem mély levegőt vett, és újra magához ölelt, ezúttal gyengédebben.
- Most már semmi – lehelte halkan, majd becsukta az eddig nyitva felejtett ajtót, és óvatosan körülnézett, mint aki legalábbis egy tucat sorozatgyilkost keresgél valamelyik sarokban.
Nem értettem, mi ütött belé, gyanakodva figyeltem minden lépését. Amely először a nappalink felé irányult. Követtem, mivel szorosan fogta a kezemet, mintha soha többé nem akarna elereszteni. A nappali után a konyha következett.
- Keresünk valamit?
Nem bírtam már visszatartani a kérdésemet, de csak egy fejrázást kaptam feleletként. Ekkor lecövekeltem. Rob is megtorpant, és kíváncsian nézett rám, de az iménti rémület még a szemeiben tükröződött.
- Azonnal mondd el, mi történt, megijesztesz – parancsoltam, vagy inkább kértem tanácstalanul, egyre növekvő félelemmel.
Szívem működésének értelme szégyenkezve elhúzta a száját, és lehajtotta a fejét. Közelebb lépett hozzám, és karjaival újra magához ölelt.
- Csak véletlenül elaludtam, épp mielőtt hazaindultam volna, és… - Végre félénken el is mosolyodott, de nem nézett a szemembe.
Ez tényleg szégyelli, akármi is történt vele, gondoltam. Megsimítottam az arcát, ekkor végre rám nézett.
- Szörnyű rémálmom volt – nyögte. – De inkább nem mesélem el.
- Hátha úgy könnyebb… - próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan volt.
Aztán mégis összefoglalta tömören és pár szóban.
- Te és a baba… Meghaltatok.
Elakadt a lélegzetem. Nem csoda, hogy kiborult, egy ilyen álom rám is valószínűleg túl nagy hatást gyakorolt volna. Nem firtattam a részleteket. A nyaka köré fontam a karjaimat, és mélyen a szemébe néztem.
- Nem fogunk meghalni. Csak álom volt.
- Nem akarom, hogy valóra váljon. Ezentúl soha nem hagylak magadra egyetlen percre sem! – mondta szenvedélyesen.
Ezt egy cseppet sem bántam volna, de tudtam, hogy néha elkerülhetetlen, hogy külön legyünk. Amint ezt megemlítettem neki, hevesen megrázta a fejét, és tiltakozni kezdett.
- Majd Jenny, Vic, vagy Liz velem lesznek, ha te éppen nem. Nyugi! – próbáltam eloszlatni az aggodalmait.
Azt már be sem mertem neki vallani ezek után, hogy Tom ma itt járt, mert végzetes következményei lettek volna. Rob minden bizonnyal többé ki sem engedett volna a házból. Soha többé!
Így ez egyelőre az én titkom maradt, és reméltem, nem fordul elő többször.
Újra végigsimítottam kedvesem arcán, a kezdődő borostája kissé sercegett a tenyerem alatt. Utána felágaskodtam hozzá, hogy megcsókoljam, de félúton észbe kapott, és ő hajolt hozzám. Mohón kapott az ajkaim után, és szó szerint szédítő csókot adott.
Aztán a karjaiba emelt, sorban végigcipelt a házon, hogy – nekem szabad kezem lévén – le tudjam oltani a villanyokat, utána az emelet felé indult, és meg sem állt velem a hálóig. Óvatosan az ágy közepére tett, de nem feküdt mellém. Rám sem.
Kérdően pillantottam rá, de csak egy pusziért hajolt vissza fölém.
- Gyorsan lezuhanyzok – suttogta ígéretekkel telten. – El ne moccanj innen.
Néztem, ahogy levetkőzik, és már tudtam, hogy igenis el fogok innen moccanni. Alig csukódott be a fürdő ajtaja, én is ledobáltam magamról a ruháimat, és vártam, hogy Rob megnyissa a vizet.
Amint ez megtörtént, benyitottam, és egy kis ideig még élvezettel szemléltem gyermekem apjának tökéletes testét, amely átsejlett a párával bevont fülke üvegfalán.
Aztán tapintani is akartam, nemcsak nézegetni. Benyitottam mellé. Meglepetten fordult hátra, de a arcán a jól ismert, boldog mosoly ragyogott fel, amely vággyal telivé változott, amint végignézett mostanra már meztelen testemen.
Nem tiltakozott a dolog ellen, sőt, a kezei egy pillanattal később már rajtam cikáztak, mindenütt éreztem a simogatásait, melyeket rögtön viszonoztam is. A szája az enyém után kutatott, és amint rátalált, a nyelve indult meghódítani azt.
Szerelemmel vegyített szenvedéllyel ízleltük egymást, amely csak tovább szította egymás iránti éhségünket. A kezem végigvezettem a mellkasán, a hasát enyhén megkarcoltam a körmeimmel, ezzel rögtön remegést váltva ki belőle, majd ujjaim rákulcsolódtak vágyainak bizonyítékára.
A víz zubogása sem tudta elnyomni a nyögést, amelyet ezzel kiváltottam belőle. Ütemesen simogatni kezdtem, és elfúló lélegzettel tapasztotta a száját ismét az enyémre. A nyelve őrjítő táncba csábított, majd kezei a hátamon végigsimítva a fenekembe markoltak, hogy utána magához emeljen.
A fülke falának döntöttem a hátam, és a lábaimat a csípője köré kulcsoltam. Lassan, mégis habozás nélkül tett a magáévá. Én is felnyögtem, amint éreztem, hogy teljesen kitölti mostanra már nemcsak a víztől nedves bensőmet, és mozogni kezd.
A szemébe néztem, a saját élvezetemet olvastam ki belőle. Utána újabb csókban egyesültünk, miközben testünk kicsit lejjebb is újra és újra egymásba olvadt.
Egyre szaporább szívveréssel vártam a megkönnyebbülést, amely elsöprő gyönyör formájában sújtott le rám. Rob is megmerevedett egy pillanatra, és belépett velem a mennyek kapuján.
Míg újabb érzéki becézgetések közepette lemosdattuk egymást, mindkettőnk alig csillapodott vágya életre kelt, de a hálóban adtuk át magunkat szerelmi játékuk megállíthatatlan sodrásának, és csaknem hajnalig szeretkeztünk.
A reggel első fényei már bekukucskáltak az ablakon, amikor egymás karjaiban szenderedtünk el, motyogva elsuttogott életre szóló vallomások közepette.
