Mit gondoltam...?
(Rob szemszöge)
Mit gondoltam, mikor kiderült az igazság?
Hogy 3 hónapig nem volt semmi más, csak egy nagy hazugság.
Mit gondoltam, mikor újból megpillantottam?
Talán azt, hogy visszakaphatom...
Vagy talán azt, hogy életem értelmének fájdalmat okoztam...
Pedig semmit se csináltam.
Mit gondoltam, mikor először szólt hozzám:
„Rob, most miért jöttél el hozzám”?
Lágy, selymes hangja újból feltörte a régi szép emléket,
Mint mikor a forrás kettészeli a nagy hegyeket.
Mit gondoltam, mikor oly fájdalmasan, de még is oly szenvedéllyel nézett a szemembe?
Én már akkor tudtam, hogy csak ő kell, senki más az életembe.
Mit gondoltam, mikor éreztem a teste melegét?
Mikor az ember megérinti a legnagyobb szentélyt.
Mit gondoltam, mikor újból átöleltem?
Azt, hogy őt soha el nem engedem...
Mit gondoltam, mikor újból megcsókolt?
Szívem egyre hevesebben zakatolt...
Mit gondoltam, mikor újra éreztem meztelen testét?
Megtaláltam, mire annyira vártam: a szenvedélyét.
Mit gondoltam, mikor újból egybeforrtunk?
Akkor azt kívántam: „Oh, Istenem, csak soha el ne szakadjunk”...
Mit gondoltam, mikor az éjszaka varázsa elragadott minket?
Csak annyit tudtunk egymásnak mondani, hogy: „Örökre szeretlek”.
S mikor feljött a hajnal első fénye,
Tiszta szívemből csak annyit súgtam a fülébe:
„Kristen én örökre szeretni foglak,
És mindig karjaimban tartalak,
S, remélem, hogy örökre velem leszel,
Hisz téged soha többé el nem engedlek!
És amíg engem szeretsz,
Addig élek,
Így kérlek téged, szeress!
Mert meghalni félek...”
Akkor ezeket gondoltam,
És most is ugyan ezt gondolom,
Mert nagyon remélem, hogy ez az én sorsom,
Hogy ő az én boldogságom...
