265. fejezet (Rob)
Ezt a zenét hallgattam közben... Sztem passzol :)
Berontottam a szállodába, és letámadtam a recepcióst, hogy azonnal mondja meg, hányas szobában lakik Kristen. Csak reménykedtem benne, hogy még időben érkeztem.
Szerencsére igen, mert a kulcsa még a portán volt. Felmentem a szobájáig, és azon gondolkodtam, most mit csináljak. Mert Tomot nem láttam sehol… Talán hülyeség volt azt képzelnem, hogy idejött... Miért is jött volna?! Mégis féltettem Kristent. És úgy gondoltam, itt kéne maradnom, hátha Tom mégis megjelenik. És ekkor megint mázlim volt.
Arra jött egy takarítónő, akinek sikerült bemesélnem egy hihetetlen sztorit arról, miért is nincs nálam a kulcsom, de őt mégis meggyőztem, és kinyitotta nekem Kristen szobájának ajtaját. Beléptem, és először ellenőriztem a helyiségeket, hogy biztosan nincs itt senki.
Nem volt. A villanyt lekapcsoltam, és vártam, hogy Kristen megérkezzen. Emellett megijedtem. Három hónapja nem láttuk egymást, és ki tudja, mennyire haragszik még rám. Én már tudtam, hogy nem csaltam meg, de ő még talán mindig abban a hiszemben él, hogy igen, és ennek megfelelően fog viselkedni.
Meggondoltam magam, és mielőbb el akartam húzni innen a csíkot. Nem akartam még egyszer átélni azt a gyötrelmet, amelyet a látványa okozhat nekem. Ráadásul testközelből… Ez több mint amennyit el tudnék viselni.
Már a bejárati ajtótól alig pár méterre jártam, amikor hangokat hallottam kintről.
- Nem hívsz be? – kérdezte éppen egy férfihang, amint az ajtó résnyire kinyílt.
Felismertem. Kellan volt. Ha most Kristen igent mond neki, nemcsak a szívem szakad meg, de kegyetlenül megalázott is leszek, ha itt találnak.
Mégsem moccantam.
- Elmesélhetnéd, miért voltál olyan zaklatott délután… És megihatnánk valamit – folytatta tovább Kristen… magamban sem mertem megfogalmazni, kicsodája.
Aki még nem szólalt meg, de alig vártam, hogy legalább a hangját meghalljam.
- Most inkább nem, kösz – mondta máris, és pillangók kezdtek verdesni a gyomromban.
- Azért szólj, ha kellek – törődött bele Kellan az elutasításba - mindkettőnk legnagyobb szerencséjére -, majd egy puszit hallottam, és ismét szívem virágának hangját.
- Mindenképpen – nevetett.
Annyira hiányzott már a hangja is, a nevetése, hogy szinte összeroskadtam a rám törő érzelmek súlya alatt.
Aztán belépett, és becsukta az ajtót. Én már hozzászoktam a fénytelenséghez, ő viszont még nem vett észre. A homályban is gyönyörű volt. A haja kibontva omlott a vállaira, amelyeket nem fedett a felsője, és egy olyan rövid miniszoknyát viselt, hogy inkább illett volna rá az öv elnevezés, mint a ruhadarab.
Lerúgta a cipőjét, de attól, hogy már nem magas sarkúban volt, cseppet sem rövidültek meg karcsú lábai. Önkéntelenül jutott eszembe, milyen volt, amikor ezek a lábak a csípőmre kulcsolódtak, miközben…
Behunytam a szemem, hogy elűzzem a képzeletem által vetített régvolt izgató képeket, de a vágyam már erősen tombolt bennem, és nem sikerült a terv.
Újra ránéztem, és ekkor megmozdult. Egy, számomra felfoghatatlan erőnek engedelmeskedve léptem oda hozzá, és fel sem fogtam, mit teszek, amikor a szájára tapasztottam a kezem, nehogy felsikítson ijedtében, és egész testemmel az ajtónak szorítottam.
- Ne félj, csak én vagyok – suttogtam, mivel éreztem, hogy felgyorsul a szívverése.
Az enyém is szaporán vert. De még nem tudtam, hogy az ijedtség, avagy a közelségem váltja ki ezt belőle. Az utóbbira gondolni sem mertem, olyan hihetetlennek tűnt.
Az ismerős bizsergés a bőröm alá kúszott, és minden centink, amely érintkezett, lángolóan forróvá vált. Izzani kezdett minden porcikám attól, ahogy egymáshoz simultunk.
Akármi is történt azelőtt, a kémia még mindig működött kettőnk között, ez tagadhatatlan volt, de nem akartam mindent erre alapozni. Mert az agyamba égett az a képsor is, amikor ő és Kellan az erkélyen… Isten talán tudja, de én csak sejtem, hogy mit csináltak.
A féltékenység belém mart, és igyekeztem lecsillapodni, hiszen tudtam, hogy köztünk mindennek vége. Ez a gondolat viszont a szívemet kezdte el gyötörni. El akartam neki mondani, hogy minden Jillel kapcsolatos dolog hazugság volt, de nem találtam megfelelőnek a pillanatot.
Előbb el kellett volna engednem, hisz még mindig riadt madárkaként reszketett a karjaimban. Lassan levettem a tenyeremet a szájáról, mert már biztos voltam benne, hogy nem fog sikítani.
- Hogy kerülsz te ide? – suttogta, elvarázsolva a füleimet a hangja alig hallható dallamával is.
Még érinteni akartam. Végigcirógattam az arcát, mire zihálni kezdett. A kezem csupasz vállára siklott, és szikrákat láttam rajta az érintésem nyomán. Nem tudtam tovább tagadni: akármit csinált azóta, és akárkivel, én még mindig szeretem.
- Úgy hiányoztál – nyögtem, ezzel kiadva magamból az érzelmeim egy részét.
- Rob, mit keresel te itt? – kérdezte megint.
Ahogy a nevemet mondta, most már hangosabban, újra pillangók szárnycsapásainak millióit idézte a gyomromba, és újra hallani akartam.
- Féltettelek – vallottam be, bár nem tudtam, tud-e Tomról.
- Miért? – értetlenkedett.
- Tom miatt – árultam el ezt is.
Továbbra is összetapadva álltunk az ajtóban, de sehogyan sem akaródzott elengednem. Ő viszont megmozdult, és szabadulni próbált. Bár minden sejtem tiltakozott az ellen, hogy elengedjem, nem tudtam volna fájdalmat okozni neki, így kissé hátrébb léptem.
- Tudom, hogy kiszabadult – mondta, és ellépett tőlem.
A testem azonnal kihűlt, amint nem égette már a közelsége, mégis… Úgy éreztem, máris többet kaptam, mint amennyit remélhettem. Még nem dobott ki.
Kristen felkapcsolt egy kislámpát, majd felém fordult. Fényben sem volt kevésbé gyönyörű, mint a sötétben az imént. Végignéztem rajta, és bár a szívem löktetése hevesebb volt, a testem reakcióit is nehéz volt elnyomnom a látványától. Ő is végigmért, aztán elfordult, és a bárszekrény felé indult.
Automatikusan követtem, fel sem fogtam, miért, csak azt tudtam, hogy nem akarok tőle egy méternél messzebb kerülni. Legalább a teste melegét hadd érezhessem. Közvetlenül mögötte álltam meg. Ő még nem vette ezt észre.
- Kérsz valamit inni? – kérdezte anélkül, hogy hátrafordult volna.
- Nem – mondtam halkan, nehogy megijesszem.
Meg sem rezzent. Mintha valahonnan mégis megsejtette volna, hogy utána jöttem. Annyira szerettem volna megérinteni… A kezem önkéntelenül indult meg a haja felé, de csak a vonalát rajzoltam végig a levegőben. Aztán a háta ívét.
Becsukta a bárszekrény ajtaját, de még mindig nem fordult felém.
Én viszont látni akartam a szemeit. És kiolvasni belőle valamit, egy aprócska kis érzelmet, amely reményre adhat okot. A kezem lassan megérintette a derekát. Amelyet fedett a felsője anyaga, mégis mintha máris a bőrét tapintottam volna. Még közelebb léptem. A közelsége most is perzselt.
Egy óvatos mozdulattal magam felé fordítottam, mire végre felemelte a fejét, és a szemembe nézett. Kerestem a jelet, azt a pici valamit, amely biztosít arról, hogy nincs ellenére, amit teszek. Kóstolni akartam, ízlelni, és ölelni, hogy legalább egy boldog emlékem maradjon belőle… Utoljára…
Megnyalta az ajkait, amely ugyanolyan erős mágnesként vonzotta a tekintetem, mint amilyen erősen a teste az enyémet.
Már semmi más nem érdekelt, csak mi ketten. Elbódultam az illatától, amely még mindig ugyanolyan intenzív vágyat váltott ki belőlem, bár már eddig is alig tudtam türtőztetni magam. Kristen kábán figyelte, ahogy közelebb hajolok hozzá, de nem húzódott el. Pár órája még remélni sem mertem, hogy valaha láthatom, nemhogy ölelhetem és csókolhatom…
Egyetlen apró, csóknak sem nevezhető pillanatra megérintettem az ajkait. A keze felfelé siklott a mellkasomon, a cirógatása felforralta a vérem, majd a karja a nyakam köré fonódott, hogy közelebb húzzon. Ettől is zsongani kezdtem. Félő volt, hogy reszketni is fogok, ezért elhúzódtam, és felemelem a fejem. Nem tudtam, hogy meddig mehetek.
Akartam őt, mindennél jobban, mégis kérdően pillantottam rá. Mert ha ő már nem akar engem… Akkor el kell mennem. A szeme viszont elutasítás vagy undor helyett valami mást tükrözött. Nem a szerelmét, amelyet még a testénél is jobban kívántam, hanem vágyat.
Voltak kétségeim, hogy tényleg engem akar-e, mert azok az információk, amelyeket megtudtam róla, azt sejtették, hogy egyszerre két férfi is van az életében, de most én voltam itt vele. És rám nézett ilyen vágyakozóan.
Akármilyen fájdalmas is lesz a kiábrándulás utána, úgy döntöttem, elfogadom, akármennyit is az, amit kaphatok tőle.
De továbbra is csak nézett rám, és én elbizonytalanodtam. Lazítottam a szorításomon a dereka körül, mire a következő pillanatban váratlanul magához húzott a tarkómnál fogva, és úgy csókolt, mintha az élete függne tőle. Ekkor szabadon engedtem a vágyaimat.
Minden eddiginél erősebben húztam magamhoz, hogy ő is érezze, és miközben a csókunk sem szakadt félbe, kigombolta az ingem. Hagytam, hogy lecsúsztassa a vállamon, de az agyam tiltakozni próbált, egy pillanatnyi habozásra késztetve ezzel engem. Azt harsogta, hogy a szexszel nem fog megoldódni semmi. Igaza volt, de nem foglalkoztam vele.
Tovább ízleltem Kristen szájának és nyelvének aromáját, amellyel pillanatnyilag engem tüntetett ki, és felemeltem magamhoz. A háló felé indultam, ott pedig az ágyra tettem. A lábai nem engedtek távolabb húzódni, ezért ráfeküdtem, és tovább faltam az ajkait.
A karja elengedte a nyakamat és a vállamat, végigsiklottak a kezei a testemen, és feljebb rángatta a miniszoknyáját. Tudtam, hogy nem azért csinálja, hogy minél előbb túllegyünk rajta, hanem mert épp olyan türelmetlen, mint én.
Mégsem akartam egyetlen kósza numera lenni az életében.
Elhúzódtam tőle, a csuklóit a feje mellett az ágyra szorítottam, és a tekintetét kerestem a szemeimmel.
- Ne így – suttogtam kérően.
A vágyakozás már bennem is soha nem érzett méreteket öltött, de szerettem volna, ha egy kis érzelmet is bele tudunk vinni az egészbe. Én legalábbis a szerelmemet akartam kifejezni a pillanatnyilag egyetlen lehetséges módon.
Mikor már nem vergődött tovább, elengedtem a csuklóit, és végigsimítottam a testén. Lassan lehúztam a cipzárt a szoknyáján, hogy aztán centiről centire simítsam le a lábairól. Minden újabb felszabaduló bőrfelületet végigcsókoltam. Mire végeztem, a felsőjétől is megszabadult, és egy képzeletre semmit nem bízó, őrjítően szexis fehérneműben feküdt előttem.
Sejtettem, hogy talán utoljára láthatom így, ezért szomorúan néztem végig rajta. Amiatt is fojtogatott a bánat, hogy tudtam, most én is mocskos módon viselkedek, mert kihasználom őt. De ez a részemről mégis több volt. Hogy az ő részéről mi, azt nem mertem megkérdezni. Féltem a választól.
Kristen közelebb hajolt, és mielőtt meggondolhattam volna magam, megcsókolt. Újra elvesztem. Belefeledkeztem a gyönyörbe, amelyet az váltott ki bennem máris, hogy ő a karjaimban fekszik.
Végtelen lassan szabadítottam ki a fehérneműjéből, aztán én is levettem a maradék ruhámat. Utána a már várakozóan széttárt lábai közé feküdtem, de az érzelmek, amelyek szétszakítani próbáltak, megakadályoztak abban, hogy csak az élvezetre koncentrálva azonnal a magamévá tegyem.
Tudatni szerettem volna vele, mit is jelent most nekem mindez, ezért a szemébe néztem egy pillanatig, amelyből még mindig csak a vágyat olvastam ki. Szerelmet már nem. Hasadozni kezdett a szívem, amint ujjai az arcomra tévedtek, majd a számra tette őket, és alig észlelhetően megrázta a fejét.
Tehát nem akar vallomást. Ettől nem lett könnyebb, és attól sem, hogy egy puszit lehelt a számra az ujjai helyére. Ekkor eltűntek belőlem a félelmek, és elvesztettem a józan eszem.
Szenvedélyesen megcsókoltam, utána a nyakára siklott a nyelvem, és a bőrét ízleltem tovább. Éreztem, ahogy a vére lüktet az ütőerében, és szerettem volna, ha a szíve is ugyanilyen hevesen dobog énértem, de egyelőre be kellett érnem a testével.
Kristen minden porcikáját csókokkal hintettem be, és beleőrültem a kínba, amikor meghallottam az élvezte hangjait. Ez is legalább úgy hiányzott már, mint ő maga, az egész lénye.
Miután lecsillapodott a teste remegése, újra ráfeküdtem, az ajkainak is csókkal tisztelegtem, majd minden erőmet összeszedve a létező leggyengédebb módon vettem birtokba a testét. Az izgalomtól majd’ kiugrott a szívem a helyéről, hatalmas kortyokban nyeltem az oxigént, és megint hallottam felnyögni.
A nevét suttogtam, mire rám nézett eddig csukott pillái mögül, és végigsimított a testemen. Utána a vállamba kapaszkodott, és megmozdította a csípőjét. Nem tudtam tovább elfojtani azt, amire perpillanat mindennél jobban vágytam, és mozogni kezdtem benne.
Szüntelenül nyöszörgött, és én nemcsak azt élveztem, hogy újra együtt vagyunk, ha csak ideig-óráig is, hanem az ő kéjének izgalmakat ébresztő megnyilvánulásait is. Mindennél boldogabbá akartam tenni, bár nem reméltem semmit ettől az éjszakától.
Meglepő módon eleinte szűkebbnek tűnt, mint eddig bármikor, de ez egy cseppet sem lohasztotta le a vágyaimat. A beteljesülés hamar érkezett, ennek ellenére szívrebegtetően mély és elemi erővel robbant bennünk a gyönyör.
Szorosan kapaszkodtunk össze, és tudtam, hogy bármi is történt, vagy történni fog, egész életemben ő lesz az egyetlen, akihez valaha kötődni fogok. Mindenestül és végérvényesen elrabolta a szívem. Amely csak akkor doboghat, ha ő is a közelemben van.
Mikor a levegő már majdnem a normális ritmusban fojt a tüdőnkbe, felemeltem a fejem, és rápillantottam. Most már a saját boldogságomat láttam visszatükröződni a szemében, és végigcsókolgattam az arcát.
Kissé elszégyelltem magam, amiért se szó, se beszéd ideállítok, és az ágyba cipelem, bár ezen enyhített az is némileg, hogy ő is akarta. Ebben biztos voltam. Mégis úgy éreztem, elnézést kell kérnem.
- Nem ezt akartam – mondtam bocsánatkérően, de mégsem bántam kellőképpen.
Kristen olyan csodával ajándékozott meg ismét, amelyet a legmerészebb álmaimban sem éltem át, amióta szakított velem. Most viszont könnyen lélegeztem, a szívem magától verte a szerelem ritmusát, és életem értelmét tartottam a karjaim között. Ennél szebb ajándékot soha nem kaphattam volna az élettől.
Aztán csókra nyújtotta a száját, de nemcsak egyetlen darabot kapott… Egész éjjel szerettük egymást, és előre rettegtem a hajnalt, amely elhozza majd a keserű kiábrándulást.
Nem mertem elaludni, féltem, hogy köddé foszlik, mire felébredek, és kiderül, hogy csak álmodtam az egészet. Mégis magamhoz öleltem, és hetek óta az első, mély, boldog, és teljesen elégedett álmomba szenderültem…
