274. fejezet (Kristen)
Alig pár perc alvást követően megint kopogásra ébredtem. És félelmetesen hasonlított a szitu arra a londoni reggelre. Azzal a különbséggel, hogy most nem állt szándékomban lelépni.
Majdnem felnevettem a dolgok véletlen egybeesésén, amikor megláttam, ki áll az ajtóban. Kellan jött szólni, hogy igyekezzek, mert előbb kezdik a sajtótájékoztatót.
- Amúgy jól vagy? – nézett végig rajtam aggódva.
- Persze – motyogtam még elég álmosan.
- Oké, siess, lent várlak – búcsúzott, én meg rácsuktam az ajtót.
Eddig szinte hajszálra megegyezett a reggel azzal a legutóbbival. Azzal a még egy nagyon fontos különbséggel, hogy akkor nem volt hányingerem. Most viszont igen. Még épp időben értem a fürdőbe, és azért fohászkodtam, hogy Rob ne hallja meg a rosszullétem zajait.
Kellan előző napi szavai jutottak az eszembe, de tegnap Rob terelte el a figyelmemet, most pedig időm nem volt ezen gondolkodni. Szétdobáltam a bőröndöm tartalmát, magamra kaptam valamit, és villámgyorsan írtam Robnak egy cetlit, hogy ne aggódjon, most nem nyelt el a Föld, majd később találkozunk, aztán az ajtóhoz rohantam.
Ahol megtorpantam, és eszembe jutott valami még, amit már előző este meg akartam tenni. Sietségemmel ellentétben nyugodtan sétáltam vissza a cuccaimhoz, és megkerestem a gyűrűket. Mindig magammal hordtam őket, de most ismét lett okom rá, hogy viseljem.
Kellan – vagy valaki – megint kopogott, és egy utolsó szerelmes pillantást vetettem még Rob felé, majd elrohantam sajtót tájékoztatni.
Ami egy örökkévalóságig tartott, de egyszer szerencsére véget ért ez is. A többiek mind visszaindultak a szállodába, de Kellan mellém lépett, és mindent tudóan nézett végig rajtam.
- Azt gondolom, mivel töltöttétek az éjszakát – kezdte, mire fülig vörösödtem zavaromban. – De reggel megint rosszul voltál, ugye? – Erre viszont lesápadtam.
Nem tudtam titkolni előtte, hogy mennyire kiborít a gondolat. Mármint az a tény, hogy nem tudok biztosat.
- Menjünk el egy gyógyszertárba, és győződj meg róla.
Egy percig kábán bámultam rá, aztán felfogtam, hogy igaza van. És pillanatnyilag ő volt az egyetlen, aki önként vállalta, hogy leterheljem ezzel a bajommal.
Hagytam, hogy egy taxiba ültessen, és elvitessen a legközelebbi gyógyszertárba. Csak remélni mertem, hogy közben senki nem kap bennünket lencsevégre. Öt tesztet vásároltam, de nem tudtam, hol végezzem el őket. A sors véletlenjei kifürkészhetetlenek lévén, Kellannek volt egy „barátnője” a városban, aki először furcsán méregetett, de végül megengedte, hogy használjam a fürdőszobáját.
Végzetes perceket éltem át, míg az eredményre várakoztam.
Amely pozitív lett. Mind az öt.
Sápadtan támolyogtam ki a fürdőből, gondosan a táskámba rejtve a teszteket, nehogy Kellannek kellemetlenségeket okozzak miatta a barátnőjénél. Ő azonnal észrevette, hogy valami nem stimmel, és azonnal elbúcsúztunk a lánytól, arra hivatkozva, hogy még dolgunk van.
Ismét taxiba ültetett, és féltően karolta át a vállam.
- Ez nem lehet – suttogtam, és megráztam a fejem.
Ő kedvesen magához húzott, és félremagyarázta a dolgokat.
- Gyereket, azt bezzeg nem akar, mi? – kérdezte megvetően.
- Nem erről van szó – védtem meg rögtön.
Próbáltam megemészteni, hogy valamilyen földöntúli csoda folytán teherbe sikerült esem, és máris, holott a műtét óta alig fél év telt el, és az orvos éppen hogy azzal „bíztatott”, örülhetek, ha valaha sikerül.
Most viszont egészen más a helyzet. Röviden vázoltam Kellannek a dolgokat, aki végül megértően vonogatta a szemöldökét.
- Aha. Akkor viszont mielőbb mondd el neki… - tanácsolta. – És győzd meg róla, hogy nem tőlem van – sóhajtott egy színpadiasat, olyan szenvedéssel, hogy önkéntelenül is felnevettem ezen a képtelenségen.
De persze tudtam, hogy Rob igenis gyanakszik rá, és tényleg meg kell neki mondanom… Majd… Egyelőre nekem is emésztenem kell a hírt, és kitalálni, hogyan tálaljam, tépelődtem magamban.
A hotel előtt gyorsan kivettem a teszteket tartalmazó zacskót és egy kukába dobtam. Miután sikeresen eltűntettem a bizonyítékokat, Kellannel a bejárat felé indultunk.
- Ha gondolod, elmondom neki én – ajánlkozott Kellan, ahogy beléptünk a szálloda kapuján. Megint a vállamra tette a kezét, de már fel sem tűnt.
Na az csapná csak ki igazán a biztosítékot, gondoltam, és nevetve hárítottam el az újabb megoldási lehetőséget, amit kiötölt.
Aztán észrevettem, hogy Rob közeledik felénk. Leráztam magamról Kellan karját, és boldogan csillogó szemekkel siettem elé. Azonnal a nyakába ugrottam, majdnem szó szerint, és ott csókoltam, ahol értem.
Szívem szerint azonnal elmondtam volna neki a jó hírt, de aztán úgy véltem, nem baj, ha egy kis ideig még megtartom magamnak. Részben, mert féltem, hogy hamarosan ezt a babát is elveszítem, velem született szerencsétlenségemnek köszönhetően, részben pedig mert még csak most békültünk ki. És akármilyen biztosak is az érzéseink, elég ingatag lábakon egyensúlyoztunk egyelőre.
Rob szerelmesen ölelt magához, alig akartuk elengedni egymást. Végül mégis sikerült, és a lift felé indultunk, de többen megállítottak a stábtagok közül. Mindenki elbúcsúzott, mivel reggel közöltem velük, hogy ez az utolsó együtt töltött napunk, és reményeim szerint minél előbb eltűnök a világ szeme elől.
Rob egészen a szobánkig nem hozta szóba a dolgot, ott viszont megkérdezte, mi volt ez a búcsúzkodás-áradat.
- Ja, csak megmondtam nekik, hogy a konferencia után lelépünk, és egy darabig nem látnak – válaszoltam neki mosolyogva, majd elkezdtem bepakolni a ruháimat abba a bőröndbe, amelyből reggel szanaszét dobáltam mindent.
Miután nagyjából mindent becsomagoltam, odaléptem hozzá, és újabb csókra nyújtottam a számat. Szerelmem nem tagadta meg tőlem a kívánságom, utána viszont megérdeklődte, hova készülök ilyen elszántan.
- Hozzád megyünk nem? – kérdeztem értetlenkedve, és kissé bizonytalanul.
- De hogyan? Én nem foglaltam jegyet a visszaútra.
- Én viszont elintéztem – súgtam lelkesen, és újabb puszikkal halmoztam el.
Két felvétel közt az egyik cigiszünetben valóban felhívtam a repteret, és a mostanság életemet kísérő újabb csoda folytán sikerült is helyet kapni egy alig két óra múlva induló járaton.
Azonnal indulnunk kellett viszont, Catherine állított meg mégis a bejáratnál, és mivel reggel többen a gyűrűimet is felfedezték, ő is sok boldogságot kívánt. Láttam kedvesem értetlenkedő tekintetét, és meglepett, hogy neki még nem tűnt fel a nyilvánvaló.
Újra eljegyeztem magam vele, holott nem kérte. Kicsit aggódtam is, mit fog szólni, nem találja-e majd elhamarkodottnak, ezért nem dugtam rögtön az orra alá, vártam, hogy magától vegye észre.
Cat után Kellan is elkapott, de a Robra való tekintettel csak pár pillanatra ölelt magához, miközben a fülembe súgta, feltétlen értesítsem, hogy mit szólt a hírhez a jövendőbeli apuka. Megígértem neki, majd szerelmemmel taxiba szálltunk, és rögtön a reptérre mentünk.
A gépen ülve az agyamba villant a tény: anya leszek. Pontosan tudtam, mikor foganhatott meg a kis csoda, amely növekedett bennem. Londonban. De még mindig nem mertem elhinni, hogy mindez igaz lehet.
Míg próbáltam emésztgetni a tényt, Rob megfogta a kezem, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Rápillantottam, és láttam, hogy a reggel óta újra viselt gyűrűimet nézegeti.
- Megőrizted őket? – kérdezte halkan.
- Soha nem tudtam megválni tőlük – suttogtam.
És ez igaz is volt. akármerre volt dolgom éppen a világban, ezek mindig velem voltak.
Szerelmem megcirógatta az arcomat, aztán magához húzott, és egy végtelen szerelemmel teli csókban egyesültünk. Lassacskán kezdtem felfogni, hogy tényleg igaz. Tényleg kibékültünk és egy boldog, közös jövő felé repülünk éppen.
A stewardess köhintése szakította félbe érzelmi megnyilvánulásunkat.
- Kérnek egy italt? – kérdezte udvariasan.
A bennem éledező kis életre való tekintettel nemet intettem, és az alkohol gondolatára is rosszullét kerülgetett. Tudtam, hogy nem fogom tudni túl sokáig titkolni Rob előtt az állapotomat. De egyelőre nekem is hozzá kellett szokom a gondolathoz. Emellett féltem is, hogy nehogy elveszítsem, mielőtt…
Kedvesem aggódva kérdezte, jól vagyok-e, amikor meglátta, hogy elsápadok.
- Persze, csak ma még nem ettem semmit, meg biztos a repülés… - próbáltam hihető magyarázattal szolgálni, de nem úgy tűnt, mint aki elhiszi, amit mondok.
Mégsem akadékoskodott, csak újra magához vont, én pedig a vállára hajtottam a fejem, és miközben élveztem a közelségét, újra a baba körül jártak a gondolataim. Arra riadtam, hogy leszálláshoz készülődünk.
Amint leszálltunk, Rob a kocsijához vezetett, amelyet a reptér parkolójában hagyott, de nem hazafelé vette az irányt, hanem egy étterembe. Furcsamód az alkohol gondolatától is rosszullét kerülgetett, de az étvágyamra ismét nem volt panasz.
- Köszönöm, már sokkal jobban vagyok – nevettem rá boldogan, miután alaposan teleettem magam.
Ezután mentünk csak haza az új házába. Amely hasonlított a malibui nyaralóra. Leszámítva a kuplerájt, ami a házikó minden négyzetméterén fellelhető volt. de ez nem érdekelt. Lakályos kis fészeknek tűnt, leszámítva, hogy csak egy hálószobája volt. Megint a gyermekünkre gondoltam, de nem kifogásoltam semmit. Egyelőre… később viszont, majd ha már beavattam őt is, ki kell találnunk, mi legyen.
Miután tüzetesen megszemléltem a ház minden helyiségét, visszamentem Robhoz a földszintre, és aggodalmaskodó szemeibe néztem.
- Nos? – érdekelte rögtön a véleményem.
- Nos? – kérdeztem vissza érdeklődve, de boldogan, és átöleltem a derekát.
Mindent összevetve tetszett. Nagyon is.
- Mit gondolsz… Tudnál itt élni velem?
El se hittem, hogy kérdezhet ilyet. Nekem bárhol bármilyen kis viskó is megfelelne, ha együtt élhetnénk ott. Kettesben. Azaz nemsokára hármasban…
Bólintottam feleletként, és szorosan karoltam át. Ő is engem. Azért eszembe jutott a brightoni ház. Kíváncsian kérdeztem meg, azzal mi lett. Szomorúan hallgattam végig a történetet, amikor elmesélte, hogy Jill őrült terve szerint elkezdte berendezni, hogy majd ott élnek hármasba a gyerekkel, és Rob többé nem tudott volna úgy odamenni, hogy ne az jutna eszébe, Jill tette tönkre a kapcsolatunkat – majdnem végérvényesen.
A gyerek szónál önkéntelenül is összerezzentem, mert visszaemlékeztem rá, milyen fájdalmakat éltem át, amikor megtudtam, hogy Jill tényleg terhes. Akkor még azt hittem, Robtól. Elűztem a borús gondolatokat, és megértettem őt, amiért eladta a brightoni házat.
Utána bármennyire szégyelltem is, elálmosodtam, mert a hajnali ébresztő előtt alig tudtam valamit is aludni.
- Kicsit álmos vagyok, zavarna, ha lefeküdnék? – kérdeztem, de nem volt ellene kifogása.
Felmentem az emeletre, majd miután Rob utánam hozta a csomagomat, a fürdőbe indultam, hogy egy forró zuhannyal enyhítsem az elmúlt hajszolt hetek utóhatásait. A fáradtságot és az aludni vágyást is sikerült lemosnom magamról, ezért egy merész gondolatnak engedelmeskedve meztelenül mentem vissza a hálóba.
Rob lehunyt szemmel fordított hátat, de a vággyal teli pillantás, amelyet előtte vetett rám, meggyőzött róla, hogy csak a pihenni akarásomra van tekintettel. A zuhanyzástól viszont olyannyira felélénkültem, hogy mögé léptem, és a derekát átölelve habozás nélkül az öve felé vezettem ujjaimat, és oldozni kezdtem.
Hallottam elakadó lélegzetét, egy pillanattal később viszont megfordult, a karjaiba vett, és az ágyban folytattuk, ami elkezdtünk. Újabb szerelemmel és szenvedéllyel teli órák teltek el, míg végül leragadtak a szemeim a fáradtságtól. Ölelő karjaiban pilledtem el.
