283. fejezet (Kristen)
Az ezt követő napokban Rob meglehetősen furcsán viselkedett. A széltől is óvott, és ez több, kisebb összezörrenésre adott okot köztünk. Amikor egyik alkalommal már nem bírtam tovább, kifakadtam.
- Légy szíves, ne kezelj úgy, mintha halálos beteg lennék! – förmedtem rá, de a bánatos és megdöbbent tekintetét látva megsajnáltam. – Tudom, hogy csak jót akarsz, de kérlek…
- Ne haragudj – mondta halkan, és kiment a szobából.
Én tehetetlenül az ágyra huppantam, és a tenyerembe temettem az arcom. Próbáltam rájönni, mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést, de nem ment.
Tom pár nappal ezelőtti látogatásáról nem tudott. A nőgyógyászhoz mindig elkísért, így ha amiatt aggódott volna, hogy valami baja van a babának vagy nekem, akkor alaptalanul tette volna.
Így viszont egészen halvány elképzeléseim sem voltak, hogy mire ez a nagy figyelem a részéről. Amely nem esett rosszul, ezt be kellett vallanom magamnak, de mégis… Néha túlzásba vitte.
Amikor ebédnél kivette a kést a kezemből, hogy majd ő felszeleteli nekem az ételt, azt még elnéztem, bár tudtam magamról, hogy nem vagyok teljesen fogyatékos. De amikor az ágynemű áthúzását sem engedte, vagy a mosott ruhák összehajtogatását, akkor tényleg betelt a pohár.
Egy kés még tényleg árthatna is nekem, na de egy halom textilia?!
Míg ezen gondolkodtam, az utóbbi napok első öt percét töltöttem nélküle. És hiányzott. Hiába ment az agyamra a féltésével, szerettem, ha a közelemben van. Felálltam, és utána mentem.
De nem találtam sem a nappaliban, sem a konyhában. Már majdnem átadtam magam a rémületnek, hogy végképp elüldöztem, amikor belépett a bejárati ajtón, és valamit borzasztó látványosan dugdosni kezdett a háta mögött.
Nem tudtam nem megmosolyogni az igyekezetét. A hatalmas csomag ugyanis sehogy sem fért el mögötte úgy, hogy ne látnék meg belőle legalább egy sarkot. Viszont be volt csomagolva, így elképzelésem sem volt, mit tartalmazhat.
A konyhaajtónak támaszkodtam, és vártam, mivel rukkol elő.
Kissé félénk, és ennél jobban megbántott tekintettel vitte a nappaliba a dobozszerű tárgyat, ahol a dohányzóasztalra tette. A konyha felől kukucskáltam utána, hátha bontogatni kezdi, de ehelyett visszajött hozzám.
Tétován megállt előttem, és még egyszer bocsánatot kért, amiért a nyakamon lóg a nap huszonnégy órájában.
Közelebb léptem hozzá, felcsúsztattam a kezem a mellkasán, hogy a tarkójába kapaszkodva magamhoz húzzam egy futó csókért, majd az ennek következtében már csillogó szemeibe néztem, és mosolyogva hárítottam.
- Én is idegesebb vagyok a kelleténél, bocsáss meg – súgtam. – Nem akarok veled veszekedni.
- Én sem veled, úgyhogy kérlek, szólj legközelebb is, ha már eleged van belőlem – kérte csendesen, komoly tekintettel.
- Sosem lesz elegem belőled – feleltem, de megrázta a fejét, mint aki nem hiszi. – Maximum a túlzott gondoskodásodból… - tettem hozzá kiegészítésképpen, mire végre ő is elmosolyodott.
- Nekem te vagy az életem, Kristen – vallotta be, miközben átölelt. – Nem tudnálak még egyszer elveszíteni. Abba belehalnék.
Tudtam, mire gondol, én is így éreztem. Ahányszor összevesztünk, majd kibékültünk a megismerkedésünk óta, valamint emellett amennyi szörnyűség történt velünk, más már régen öngyilkos lett volna. Mi mégis itt maradtunk egymásnak.
Ha mindazon borzalmak után is boldogságban tudunk most élni, akkor nincsen lehetetlen, gondoltam. Ezt megosztottam Robbal is, aki csak helyeslően bólogatott.
Az ölelése egy cseppet sem enyhült ahhoz képest, hogy mindig mennyire vigyázott rám, sőt, csak még szorosabbá vált, ahogy hozzám hajolt és gyöngéden megcsókolt. Utána szokásához híven a karjába vett, de nem a háló felé indult velem, hanem a nappaliba. Velem az ölében huppant a kanapéra, de ajkaink nem szakadtak el egymástól.
A kívánósságomhoz még ennyire sem lett volna szükség, de most mindennél erősebben tört rám a vágy, és vetkőztetni kezdtem. Már kigomboltam az ingjét, amikor mosolyogva lefogta a kezemet. Kérdően pillantottam rá, de csak mély levegőt vett, és összeszorított fogakkal megrázta a fejét.
Kezdtem megijedni. Már nem kíván?! Az elmúlt pár napban még minden rendben volt… Pedig a fenekem alatt éreztem is, hogy rá is hatással van a hirtelen jött szenvedély, ami idáig sodort bennünket…
- Mi a baj? – suttogtam levegő után kapkodva.
- Előbb nézd meg az ajándékod – mondta.
El is feledkeztem róla, de perpillanat sokkal másabb dolgok izgattak. Azaz csak egy. Rob. Ő viszont valamiért fontosabbnak gondolta, hogy a meglepetésével foglalkozzak, mint vele, mert továbbra sem engedte el a csuklómat, és elhajolt, amikor megint meg akartam csókolni.
- Kérlek – mondta halkan.
Kissé hátrahúzódtam, és a tekintetét fürkésztem. Kissé félénken hajtotta félre a fejét, de ebből tudtam, hogy ez neki valamiért fontos. Elernyesztettem magam, mire elengedett. Megfordultam az ölében, de cseppet sem voltam vele kíméletes.
Szétterpesztett lábakkal öltem a combjaira, háttal neki, és a fenekemet odadörgöltem az iméntiektől megkeményedett nadrágja elejéhez.
Hallottam, hogy felnyög, és a kezei a csípőmre tapadnak, de ahelyett, hogy eltolt volna, mozdított rajtam még egyet. Én sem hagytam abba a ficánkolást, és bár az én nadrágom anyaga is közénk állt, bizseregni kezdtem a vágytól.
Tovább mocorogva kényszerítettem magam, hogy a titokzatos csomag felé nyúljak, és bontogatni kezdjem. Rob egyik keze ekkor előresiklott, és a melleim felé tapogatózott. Utána megtalálta az ingem – azaz az ő egyik inge, amit magamra kaptam reggel siettemben – gombjait, és egyesével fejtette ki őket.
Mire ezzel végzett, én is eltávolítottam a csomagon található hatalmas masnit. Ő volt gyorsabb, mert míg én a dobozt igen lassan „vetkőztettem”, addig ő már le is húzta rólam az inget. Utána az ajkait éreztem meg a vállamon, és a hajamat félresimítva a nyakamat kezdte csókolgatni.
Észre sem vettem, mikor csatolta ki a melltartómat, arra eszméltem csak, hogy az ujjai a már megkeményedett mellbimbóimat izgatják. A csomag iránt ekkor újra minden érdeklődésemet elveszítettem, de mivel bosszút akartam állni szerelmemen, amiért az imént megállított, szándékosan folytattam a papírok lefejtését róla.
Rob keze a hasamon keresztül a lábaim közé siklott, és a farmerem kemény anyagán át kezdett el izgatni. Ekkor adtam meg magam végleg. Ő nyert. Erőfölénnyel.
Hátradőltem a mellkasára, és hagytam, hogy a nadrágomat is kigombolja. Ahogy benyúlt a nyitott sliccemen keresztül, a keze csak egyetlen pillanatra dermedt meg, amint megérezte, hogy nincs rajtam bugyi, de az ujjai máris haladtak a céljuk felé.
Alighogy elérték, egyszerre fogyott el a levegőm és állt meg a szívem egy pillanatra, olyan kéjeket okozott az érintése. Tovább csókolta a nyakamat, de többet akartam.
Ezúttal én fogtam meg a csuklóját, és húztam ki a kezét a nadrágomból.
- Hé, mit művelsz? – lehelte, amikor fel is álltam róla.
Megfordultam előtte, és centiről centire csúsztattam le a csípőmön a farmert. Ő a kanapé támlájának dőlve nézte a műsort, elsötétülő tekintettel. Csak remélni mertem, hogy a pocakom még nem akkora, hogy a vágya ebben a pillanatban lohadjon le, de amikor visszahelyezkedtem az ölébe, immár pucéran és szemből, úgy tapasztaltam, hogy ez egyáltalán nem történt meg.
Újra hozzádörgölőztem, és a nyakát átkarolva szájára hajoltam. A nyelvem azonnali bebocsátást nyert az ajkai közé, és szikrák pattogása érződött, amint rátalált az övére. A kezeim ösztönösen simították végig a mellkasát, a hasát, hogy az öve felé vegyék az irányt, azt kioldozandó, és ezúttal hagyta magát.
Folyamatos simogatásait mindenütt éreztem a testemen, a fenekemen, hátamon, a combjaimon, amelyekkel a csípője két oldalán támaszkodtam. Míg a csatját bontogattam, a szája a melleimre vándorolt, de végtelen óvatossággal kezdte kényeztetni a mellbimbóimat. Ha lehetséges, ez még izgatóbban hatott rám, mint bármi más.
De nem volt lehetséges. Nem bajlódtam a nadrágja teljes lehúzásával, csak a lényeget szabadítottam ki annak fogságából, és egyetlen mozdulattal magamba vezettem. Egyszerre nyögtünk fel a váratlan érzések özönétől elsodortan, és ajkaink is újra a másikét keresték.
Rob válla mellett a kanapé támlájába kapaszkodva kezdtem el mozogni rajta, időről időre kisebb szünetet tartva, amivel visszafojtott, de szapora légzésrohamokat váltottam ki belőle, azon igyekezvén, hogy visszafogja magát.
Egyrészt az élvezettől, másrészt meg attól, hogy további mozgásra ösztönözzön, esetleg maga alá gyűrjön, és befejezze, amit én egyelőre nem voltam hajlandó. Hiába markolta kissé erősen a fenekemet, és a fogai is egyre többször csattantak a bőröm közvetlen közelében, mégis hagyta, hogy én irányítsam az élvezetünket.
Amelyet ekkor mindkettőnk legnagyobb örömére felgyorsítottam, mert magam is alig vártam a végső megkönnyebbülés édes hullámait.
Megint kedvesem szájára tapadtam, és a szájába nyögdécseltem, amint el is ért az első áradat. Utána a következő. Rob kis fáziskéséssel, de utolért, amint a sorozatos orgazmus harmadik kapujába léptem.
A nevemet suttogta, miközben magában levegőért fohászkodva ölelt magához, mintha soha nem akarna elengedni. Én is így voltam ezzel. A karjaiban, illetve az ölében pihegtem ki előbbi igen finom cselekvéseink „fáradalmait”, majd a mellettünk levő dohányzóasztalon heverő dobozra esett a pillantásom.
- Mi van benne? – kérdeztem.
Most, hogy a vágyam átmenetileg kielégült, feléledt a kíváncsiságom.
- Ajándék apámtól – felelte szerelmem.
- És miért dugdostad? – pillantottam rá értetlenkedve.
Elhúzta egy picit a száját, és habozott, de aztán mégis válaszolt.
- Nem szerettem volna, hogy azt hidd, csak a baba számít…
Tudtam, miért mondja ezt. Mert nem magam miatt féltett engem az utóbbi időben, hanem a magzatra vigyázott. De emiatt nem tudtam rá igazán haragudni. Elvégre… Sose lehet tudni. Ő egy olyan apró hihetetlenség volt mindkettőnk számára, hogy teljesen természetesnek tűnt vigyázni rá.
Ennek ellenére azonban éreztem a felőle áradó végtelen szerelmet is, amit ugyanilyen intenzitással tudtam csak viszonozni, mert egyformán éreztünk egymás iránt.
- Tudom, hogy nem így van – súgtam vissza, és egy lágy csókot leheltem a szájára.
Utána felkeltem róla, és visszavettem magamra az inget. Rob is rendbe szedte a ruháját, és várta, mit szólok a doboz tartalmához.
Kinyitottam végre a rejtélyt, és egy olyan csodálatos kis bölcsőt pillantottam meg benne, hogy könnyek szöktek a szemembe.
- Ezt nászajándékként kaptuk – mondta életem megédesítője, de rajta is láttam a meghatottságot.
Teljesen kibontottam a doboz fogságából a bölcsőt, és visszaültem az ölébe. Egy picit meglöktem a fából faragott gyönyörűséget, és az ringani kezdett az asztalon.
Robra néztem, és egyre gondoltunk: a gyermekünk léte a szerelmünk jelképe, és egy új élet kezdete. Minden tekintetben…
