279. fejezet (Rob)
A következő időszakban semmi nem állt a boldogságunk útjába. Sem közénk.
Bár még mindig alig tudtam felfogni, hogy valóban szülők leszünk, alig pár hónap múlva, de a gondolat olyan szinten felvillanyozott, hogy rég éreztem magam ilyen elevennek.
Kristen egyre szebb lett, és már a pocakja is kezdett egy nagyon picit megnövekedni. Annak még jobban örültem, hogy ezt az apró változást csak mi ketten láttuk, hála a sokat takaró ruháknak, amelyeket télen viselt.
Mindentől óvtam, még a széltől is, nehogy valami baja essen neki, vagy a babának.
Vettem egy másik házat, alig pár utcányira a már meglévőtől, de azt sem adtam el addig, amíg nem újítottuk fel teljesen. Kristen egyből beleszeretett. Nem mondta, de láttam rajta, amikor éppen háznézőben voltunk. Így ez maradt, hiába volt még vele munka, nem is kevés. Szerencsére rá tudtam venni Ricket, hogy segítsen, ők már úgyis az új ház szomszédságában laktak az esküvőjük óta.
Azóta, mióta szerelmem közölte velem, hogy apa leszek, valami szinte hihetetlen véletlen folytán semmi baj nem történt velünk, sem pedig köztünk. Semmi félreértés, még egy apróbb szóváltás sem, és az összes gond elkerülni látszott a kapcsolatunkat. Abban reménykedtem, hogy ez nem csak egy vihar előtti csend.
Amikor a családjainkat is beavattuk a titokba, egyedül Cameron morgott amiatt, hogy nagybácsit csinálunk belőle, holott a nővéreim reakciójától jobban tartottam. Ők viszont végtelenül feldobódtak a hír hallatán, anyáink nemkülönben. És máris az esküvőnket kezdték szervezni, mielőtt az időpontot kitűztük volna.
Ennek hallatán Kristen is feltette nekem a kérdést egyik éjjel, pedig én szerettem volna ismét megkérni a kezét. A gyűrűit viselte, de mégis úgy gondoltam, így lenne illendő. De késő volt.
- Mikor szeretnéd? – kérdeztem tőle, amint felvetette a témát.
- Talán jó lenne mielőbb… Amíg még normálisan néznék ki a menyasszonyi ruhában… Nem úgy, mint egy hordó – fintorgott imádnivalóan.
Nekem mindenhogyan tetszett volna. Kizártnak tartottam, hogy egy terhesség akármennyire is elcsúfítaná, vagy eltorzítaná a testét. Hiszen egyszerűen csak annyi történik, hogy a kisbabánk növekszik benne, és ez a csoda épp elég ahhoz, hogy mindennél gyönyörűbbnek találjam őt.
- Te vagy a legszebb kismama – bókoltam neki, mint napjában többször, és puszikkal borította a nyakát, majd egy édes csókkal is bizonygatni kezdtem, mennyire gondolom ezt komolyan.
Az esküvővel kapcsolatban arra jutottunk, hogy anyáinkat fogjuk megkérdezni elsősorban. És Jennyt. Meg a nővéreimet. Lizzy is olyan meglepetést okozott a váratlan segítőkészségével, amelyet életünk során még soha nem tapasztaltam a részéről.
Már másnap sort is kerítettünk a családi konferenciára, de Kristennel nem sokáig bírtuk a bizarrabbnál bizarrabb ötletek felvázolását, és elmenekültünk a szüleim házából. Kedvesem felvetette, mi lenne, ha elszöknénk, és én magam benne is lettem volna ebben, bármikor, de tudtam, hogy azt soha véget nem érő szemrehányások sorozata követné. És ki is tagadnának.
Amint kocsiba szálltunk, nehogy utolérjenek a többiek, nem hazafelé indultam, hanem az új, félkész házunk irányába. Leparkoltam előtte, és Kristen vállát átkarolva pillantottam ki az ablakon.
- Szép lesz, ugye? – kérdeztem.
Szerettem volna, ha tényleg tetszik neki, bár mostani állapotában még nem látta.
Rick még a vásárlást követően egyszer beállított egy haverjával, aki belsőépítészetet tanult. Sok használható ötlettel állt elő. Így készült el a hatalmas medence a ház pincéjében, amely elég nagy volt ahhoz, hogy ott ki lehessen alakítani egy ilyesmit, valamit egy erkély, ami a hálóhoz tartozott.
És persze a gyerekszoba. Ezt átmenetileg egybe nyitottuk a hálóval, de volt külön bejárata is, gondolva arra, hogy egyszer úgyis felnő. Két vendégszoba is felújításra került, egy hatalmas nappali a földszinten, ugyanitt egy konyha – jó nagy konyhapulttal és asztallal felszerelve -, valamint két fürdőszoba.
Mindezt Kristen még nem láthatta, nem akartam ugyanis, hogy valami vegyszer esetleg ártson neki. Néha túlzásnak találta az aggodalmamat, de amint közöltem vele, hogy nekem ők az életem, meghatott mosollyal köszönte meg a szerelmemet.
Most, hogy egymáshoz simulva figyeltük a házat, egyre jobban akartam már, hogy végre beköltözhessünk. Ehhez viszont időnként magára kellett hagynom kedvesemet, hogy besegítsek Ricknek, elvégre hogy veszi az ki magát, hogy ő gürizik barátságból, én meg majd learatom a babérokat.
Másnap is egy közös festés következett, de nem gondolkodtam ennyire előre. Hisz előttünk áll még az éjszaka…
- Gyönyörű – felelte éppen Kristen az előző kérdésemre, és felém fordította a fejét.
A csókunk varázsa cseppet sem veszített édességéből és szenvedélyéből az idő múlása során. Alig vártam, hogy újra otthon legyünk, és a karjaimba zárhassam őt. Vagyis őket. Szerencsére elmúltak a rosszullétei, és számomra meglepetést okozott azzal, milyen gyakran csábított el. Persze nem volt nehéz dolga, csak néha a leglehetetlenebb időpontban tört rá az „éhség”, mégsem haboztam soha kielégíteni a vágyait. És persze a sajátjaimat.
Most is végigsimított a nyakamból a mellkasomon, és a keze az övem alá siklott, ahol mostanra már kézzel fogható gerjedelmemet tapinthatta. És meg is tette. Simogatni is elkezdte, én pedig túlzottan élveztem ezt, úgyhogy lefogtam a kezét.
- Hé, menjünk inkább haza gyorsan – súgtam, mert közben az ingemet is elkezdte gombolgatni.
- Gyorsan – kérte, míg én körbenéztem, de senki nem járt az utcán, aki megláthatott volna.
Visszaültettem őt a saját ülésébe, és a sebességkorlátozásnak még megfelelő tempóban hazahajtottam. A bejárat előtt egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam, és a karjaimban vittem át a küszöbön.
- Mit művelsz? – nevetett rám, mire egy vidám pillantást kapott válaszként.
- Gyakorolnom kell – magyaráztam véresen komoly hangon, de végül én is elnevettem magam.
Mindennél jobban akartam már, hogy az oltár előtt is örök szerelmet fogadjunk egymásnak. Sokszor jutott eszembe, milyen szép volt Kristen Jenny esküvőjén is, hófehérben.
Most viszont meztelenre vetkőztettem, amint a fürdőbe értem vele, bár a folytonos csókok közepette nem ment túl gyorsan. Mégis sikerült, úgyhogy a kádba ültettem, és a saját ruháim ledobálása után mögé csusszantam.
A vágyam még nem csillapodott, és ő ezt megérezve, rögtön a háta mögé nyúlva kezdett el simogatni, ugyanolyan izgatóan, mint az autóban nemrég. Én is viszonoztam a becézgetéseit, egyik kezem a mellbimbói körül körözött, a másik pedig a lábai közé siklott, és elragadtatott nyögéseket csaltam elő ezzel a torkából.
A keze sebesen járt rajtam, és mielőtt túl jól kezdtem volna érezni magam, lejjebb csúsztam a kádban, őt pedig felemeltem a derekáál fogva. Széttárt lábakkal várta, hogy magába fogadhasson, de ezt a keze segítségével azonnal megtettem, alighogy magamra emeltem.
Hangos sóhajjal adóztunk az egyesülésnek, aztán visszadőlt rám, és egy kis ideig egyszerűen csak azt éreztem, hogy benne vagyok. Kristen elfordította a fejét, hogy meg tudjon csókolni, mire éhesen, bár levegő után kapkodva kaptam az ajkai után.
Aztán lágyan mozogni kezdtem alatta, vagy inkább őt mozgattam magamon, és átadtam magam az élvezeteknek.
A csókot sem hagytuk abba, ezért nyelvünk is kifejezte azt a gyönyört, amelyet testünk újra és újra történő mély összekapcsolódása jelentett. Nem telt bele egy percbe sem, de máris elérkezett a beteljesülés, ami után szerelmem remegve hullott vissza a karjaimba. Szorosan öleltem át, és tovább cirógattam a melleit, de nem feledkezve meg a hasáról sem, amelyben a kicsi lakott.
Miután kilihegtük magunkat, mindkettőnket megmosdattam, aztán megtöröltem, és a hálóba vittem. Újabb szerelmes kényeztetésekkel és kielégülésekkel teli órák következtek, de minden alkalom után azt akartam, bárcsak elölről kezdhetnénk. És így is történt. Már jócskán benne voltunk az éjszakában, amikor minden tartalék erőnk is elfogyott, és már csak bágyadt cirógatásokkal tudtuk feljebb fokozni a hangulatot.
- Vajon kisfiú lesz vagy kislány? – jutott eszembe hirtelen. Én lányt szerettem volna jobban, de kíváncsi voltam Kristen véleményére is.
- Te szeretnéd tudni? – kérdezett vissza.
Valójában mégsem akartam tudni.
- Nem – mondtam tehát csendesen mosolyogva. – Ha már úgyis egy kis csoda ő itt benned, akkor legyen ez is meglepetés – magyaráztam, és úgy tűnt, ő is egyetért.
---
Másnap délelőtt még együtt voltunk, délután viszont magára kellett hagynom, mert megígértem Ricknek, hogy segíteni fogok neki a házunk belső falainak festésében.
- Sietek, ahogy tudok – ígértem, és egy hosszú csókkal búcsúztam.
Kristen az ajtóból intett utánam, mire majdnem visszafordultam. De emlékeztettem magam arra, hogy minél előbb elkészül a ház, annál hamarabb beköltözhetünk, így mégis tovább mentem.
Rick már várt. Pár sört is hozott magával, és egy-egy üveg elfogyasztása után neki is álltunk a munkának. Mivel már másodszor kentük a falakat, úgy tűnt, nincs is szükség többre, tökéletes volt a takarás. És ez azt jelentette, hogy akár egy héten belül költözhetünk.
Mivel minden más felújítási munkával végeztünk, és ez volt az utolsó – leszámítva a ház külső lefestését, de ez már nem belső dolognak számított -, tudtam, hogy örömhírrel térhetek haza Kristenhez. Miután Rick hazament, még leültem az erkélyen meginni egy sört, elszívni egy szál cigit, és elgondolkodni a napomon.
Már sötétedett egy kicsit, amikor hazaindultam, de ez a téli napforduló közeledte miatt nem is volt csoda. A nappalok lerövidültek ugyan, de az éjszakáink jelentősen meghosszabbodtak ezáltal. Siettem haza, hogy egy percet se szalasszak el.
A házban viszont sötét volt, amikor megérkeztem. Arra gondoltam, Kristen biztosan csak fáradt volt, és lefeküdt. Halkan nyitottam a bejárati ajtót, és próbáltam minél csendesebben mozogni.
Fel akartam kapcsolni a villanyt a nappaliban, hogy a lépcsőfeljáró felől ne szűrődjön sok fény a fenti hálóba, de valószínűleg elment az áram, mert sötét maradt. Vállat vontam, és elővettem az öngyújtómat, hogy fényt csináljak, és lehetőség szerint minél zajtalanabbul tudjak felközlekedni az emeletre, hogy lezuhanyozzak.
A nappali ajtajában viszont megtorpantam.
Meghűlt bennem a vér.
Kristen feküdt a konyha ajtaja előtt, és eszméletlennek tűnt.
Odarohantam mellé, és ekkor vettem észre, hogy egy vértócsában fekszik.
Az én vérem ekkor fagyott meg az ereimben.
- Kristen – suttogtam, többre nem voltam egyelőre képes.
