273. fejezet (Kristen)
- Mi az? – suttogta Rob rémülten, és körbepillantott, mintha bármelyik pillanatban kitörne a világvége.
Én is ijedt arckifejezést erőltettem magamra, mielőtt megszólaltam.
- Talán… Te nem vagy biztos magadban – nyögtem tágra nyílt szemekkel, aztán lesütött szemekkel elhátráltam a karjaiból.
Döbbenetében el is engedett rögtön.
A földre dobta a csomagomat, és utánam lépett, hogy ismét átöleljen.
- Én halálosan biztos vagyok – mondta, és kétségbeesetten bizonygatni kezdte a tényleges világvégét, amelyet neki az jelentené, ha nem szerethetne engem többé.
Kezdtem megsajnálni, és magamat meg süllyedni érezni szégyenemben, amiért kegyetlen játékot űzök vele. nem öleltem vissza.
Ő is gyanakodni kezdett viszont, mert felemelte az államat, hogy ne tudjak kibújni a tekintete elől. Ekkor már nem tudtam visszatartani a szám remegését, és önkéntelenül elmosolyodtam. Életem legcsapnivalóbb színészi alakítását nyújtottam éppen.
- Ez még megkeserülőd – vigyorgott rám már ő is megnyugodva.
Azonnal leesett neki, mi a helyzet, és kíméletlenül összecsiklandozott, ahol csak ért.
Hiába könyörögtem, hogy hagyja abba, ígérgettem fűt-fát, de hasztalan. A kanapéra zuhantunk a viháncolás közben, de én kerültem fölülre. Ekkor állt meg a világ forgása. Egymás szemébe néztünk, és egy csókért hajoltam fölé.
Nem habozott viszonozni, és amint nyelvünk is összefonódott, érzéki vibrálás szaladt végig a testemen. A kezét a pólóm alá csúszni éreztem, de csak a derekamat lepte meg szikrákat lobbantó cirógatással.
Én nem tudtam tovább türtőztetni magam, és egyből az öve felé tapogatóztam. Rob felnyögött, majd lefogta a kezem. Fülelni kezdtem, és meg is hallottam, mi állította meg. Egy kulcs motozása az ajtónál.
Kellan lépett be, mire vérvörösen felültem, és elkezdtem igazgatni a pólómat, amelyet Rob szinte a nyakamig gyűrt.
- Folytassátok csak… - mondta Kellan meglehetősen furcsa hangon, és a vállam fölött hátrapillantva láttam, hogy a szobája felé indul.
Aggasztott viszont, amit a hangjából kiéreztem.
- Minden oké? – kérdeztem tőle, mielőtt eltűnt volna.
Ekkor megfordult, és a tekintete ide-oda cikázott köztünk egy pár másodpercig.
- Beszélhetnénk? – kérdezte aztán tőlem.
Utána viszont Robra vetett egy kifürkészhetetlen pillantást, és hozzá intézte a következő szavakat.
- Négyszemközt.
Szerelmem elfordult, és a könyökére támaszodva előredőlt a kanapén ültében. Mivel valami miatt fontosnak tűnt, követtem Kellant a szobájába. Ő becsukta utánam az ajtót, és csak reménykedni mertem, hogy Rob ezt most nem fogja félreérteni.
- Mi a gond? – kérdeztem.
- Van egy sejtésem. Vagyis kettő – mondta továbbra is megfejthetetlen arckifejezéssel Kellan.
- Igeeen…? – vártam a folytatást.
Vett egy mély levegőt, majd az ablak felé indult, de félúton megtorpant, és visszafordult felém.
- Említetted, hogy Londonban összejöttetek – intett fejével az ajtó felé, amely mögött szerelmemet minden bizonnyal már félig rágta a féltékenység.
- Igen – mondtam még mindig értetlenkedve.
- Szerintem terhes vagy – taglózott le Kellan a következő szavaival.
Döbbenetemben lélegezni is elfelejtettem, és tátott szájjal bámultam rá.
- Az kizárt – találtam meg aztán a hangom. – Mi vagy te? Orvos? – támadtam neki aztán.
- Nem, de a reggeli rosszulléted elgondolkodtatott… És ez csak az egyik sejtésem volt.
- Mi a másik? – kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra.
Ő nem tudta, hogy nem lehet gyerekem, de nem most szándékoztam beavatni ebbe a titokba.
- Az, hogy ő még nem tudja – biccentett ismét az ajtó irányába.
Vettem egyetlen mély lélegzetet.
- Nem vagyok terhes, és ha igen, ahhoz sincs semmi közöd – mondtam neki nyugodtan.
- Én tudom, de Rob lehet, hogy azt hiheti, én vagyok az apja… Te is láttad az újságokat…
Igaza volt. De nem feltételezhettem valamit, ami valószínűleg nem igaz.
- Nekem nem lehet gyerekem – suttogtam alig hallhatóan.
Kellan közelebb lépett, és a vállamra tette a kezét.
- Ez mennyire biztos? – Ő még nem adta fel.
- Majdnem száz százalék.
- Nos lehet, hogy a maradék pár ezrelék jött be ezúttal…
Megráztam a fejem, és elhátráltam tőle egészen az ajtóig.
- Oké, nem szólok bele, tényleg, csak ha tényleg gyereket vársz, azt mielőbb oszd meg vele – tanácsolta. – Mielőtt magától kezdene gyanakodni. És hülyeségeket képzelegni…
Megint igaza volt.
Bólintottam, megköszöntem a jó tanácsot, felvettem magamra a kétlábon járó higgadtság álarcát, és visszamentem Robhoz a nappaliba.
- Mehetünk? – kérdeztem tőle rögtön.
Kedvesem szó nélkül felállt, és megfogta a táskámat. Én a kezéért nyúltam, és így indultunk a lift felé. Csak odáig bírta ki kérdezés nélkül, de akkor is csupán általánosságban érdeklődött a hogylétem felől.
Bólintottam, és szerelmesen rámosolyogtam. Miután a szobájába értünk, elővettem a köntösömet, és zuhanyozni indultam, hogy lemossam magamról a napot, elsősorban az elmúlt perceket.
Kellan elültette a fülembe a bogarat. A vérzésem is kimaradt az utóbbi hónapban, és mostanában kellett volna jelentkeznie, ha csak egy hónap maradt ki, de semmi. Egyszerűen annak tudtam be, hogy a műtét után kapott második injekció hatására van mindez, amelyet három hónapja kaptam.
Nem tudtam tovább számolgatni a tényeket, mert váratlanul Rob lépett be mellém a zuhanyfülkébe. Kissé zavarban voltam még a gondolataim miatt, de rámosolyogtam, majd ahogy végigpillantottam a testén, amelyet olyan rég nem tapinthattam, csókolhattam és ízlelhettem, el is pirultam.
Ő viszont cseppet sem jött zavarba, mert rögtön magához húzott, és szája lecsapott az ajkainkra. Már nem is érdekelt semmi más, csak ő és az érintései. Nem győztünk betelni egymással, mindenütt végigcirógattuk egymást. A zuhany hűs permete gőzölögni kezdett a bőrünkhöz érve, amely már forrt a bennünk elfojtott vágytól.
A keze egyszer csak a lábaim közé siklott, és alighogy megérintett, nyöszörögni kezdtem a gyönyörtől. Annyira hiányzott az elmúlt hetek alatt, és nemcsak az érzés, amit kiváltott belőlem, hanem ő maga.
Szüntelenül simogatott, és csókolt, félrévült állapotban érzékeltem, hogy a fülembe súg valamit, de alig értettem. Remegni kezdtem a rám törő élvezet súlya alatt, és a fülke falának dőlve pihegve vártam, hogy helyrezökkenjen a szívritmusom.
Mielőtt ez megvalósult volna, Rob lemosdatott, a testem minden négyzetcentiméterét kényeztető simogatásokkal illetve, de amikor viszonozni akartam, nem bírta túl sokáig. A vágya nyilvánvaló volt, de valamiért még visszafogta magát.
Miután lezuhanyoztuk magunkról a habot, egy törölközővel felitatta rólam a vízcseppeket, aztán saját magát is sebtében szárazra törölte, és a karjaiban vitt a hálóba.
Ott az ágyra fektetett, és miközben a kezeim megállás nélkül simogatásokkal borították a rég tapintott testet, végigcsókolta az enyémet. A mellbimbóm valamiért érzékenyebb volt a szokottnál, de kéjes élvezetet okozott, amikor azt halmozta el ajkai és nyelve becéző érintéseivel.
Én csak az ujjaimmal tudtam viszonozni az élményt, mert a kábulattól megrészegülten a szoba is forogni kezdett körülöttem. Aztán azt vettem észre, hogy végre a lábaim közé helyezkedett, de még nem siette el a végső egyesülésünket. Én magam viszont már nem akartam tovább kínozni egyikünket sem, ezért a fenekébe markolva ösztönöztem közeledésre, és lassan magamba vezettem.
Amint teljesen kitöltötte a bensőmet, hátrahajtottam a fejem, csókokat csalva a nyakamra ezzel. Éppen úgy, mint Londonban, most is enyhe fájdalmat okozott az első mozdulata, amellyel meghódította a testem, ráadásul nem is moccant, és a helyzet adta mozdulatlanság is fájó élvezetet okozott.
Nyöszörögni kezdtem az éledező gyönyörtől, Rob pedig megsimította az arcomat, és csókokkal hintette tele mindenem.
- Szeretlek – súgta a fülembe.
Tovább remegtem alatta, és önkéntelen karmolás nyomokkal gazdagítottam szerelmem testét.
- Én is… Szeretlek – viszonoztam nyögve a vallomását, de a csípőm önálló életre kelve mozdult meg, amivel a figyelmem a várva várt beteljesülés hajszolása felé fordult. – De kérlek…
Magam sem tudtam, mire kérem, illetve de. Arra, hogy tegye végre azt, ami mindkettőnknek robbanásszerű élményt okoz, és ne húzza tovább az idegeinket.
Imáim meghallgatásra találtak, mert kijjebb húzódott, hogy aztán az előzőnél is mélyebben hatoljon belém, újra és újra ezt a ritmust követve.
Súlyosan zihálva haladtunk először lassan a csúcs felé, majd gyorsabb ütemre váltva egyszerre értük el a mindent beteljesítő érzelmek zuhatagát.
- Rob… - suttogtam, még mielőtt elegendő levegő jutott volna a tüdőmbe.
A szólított felemelte a fejét, és rám nézett. Egyszerre akartam köszönetet mondani, de ez hülyén hangzott volna, a szerelmemet bizonyítani, de ezt úgyis éreznie kellett, és sírig tartó fogadalmat tenni, de nem jutottam szóhoz.
- Tudom – felelte a ki nem mondott szavaimra, és láttam a tekintetében, hogy tényleg tudja, mire is gondoltam.
szemei végtelen szerelmet csillogtak felém, és meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy tudjam, mire gondol éppen.
Az éjjel hátralevő részében alig győztük minél jobban kifejezni egymás iránti szenvedélyünket és érzelmeinket, így a hajnal megint fáradtan összefonódó testünkre cikáztatta első napsugarait.
Rob végül magához ölelt, és lágy cirógatások közepette aludtunk el.
