230. fejezet (Rob)
Kristen az erkélyen cigizett, amikor rátaláltam.
- Sajnálom, hogy… - kezdtem volna, de közbevágott.
- Biztos, hogy a részéről is csak barátság, ami köztetek van? – firtatta, de nem fordult felém közben.
A szavaival meglepett. Azt hittem, bennem bizonytalan, de ezek szerint tévedtem. Ennek mindenesetre rettentően örültem, hisz nem kell bizonygatnom neki, mennyire szeretem, és hogy nekem csak ő létezik. Viszont Jill felől magam sem voltam egészen biztos.
Mert jó barátnak bizonyult ugyan, és segítőkésznek, viszont tudtam róla, hogy jelenleg nincs senkije, és még nem egészen tisztáztuk, mit is vár tőlem a sok segítségéért cserébe. De amennyire tudtam, semmit, úgyhogy ezt próbáltam elmondani Kristennek is.
- Kiderült volna, amikor… - haraptam el a mondatot, hiszen ha szerelmem megtudja, hogy Jill szinte nálam lakott, miután ő visszajött Amerikába, attól tuti kiakadna.
Az utolsó szavam viszont felkeltette a figyelmét, és vetett rám egy pillantást.
- Amikor? – ösztönzött a folytatásra.
Megadóan lehajtottam a fejem, és felkészültem a vallomásra. Elvégre fő az őszinteség.
- Amikor te eljöttél, ő próbált megmenteni… - Éreztem, hogy ez sem túl jó indítás, de Kristen várakozó arckifejezését látva inkább csukott szemmel folytattam. – Attól, hogy megőrüljek, és elég sok időt töltött nálam – fejeztem be halkan.
- Lefeküdtél vele? – kérdezte ekkor hideg, de nyugodt hangon.
A szemébe néztem, és ott is csak hidegséget, és nyugalmat láttam.
- Nem – mondtam.
Jillel valóban nem feküdtem le, de ott volt az a másik lány még régebbről, akit egyszer Kristennek hittem. Még az esküvő előtt. Akármennyire is nem voltunk együtt akkor éppen szerelemben, máig szégyelltem, hogy akkor majdnem képes lettem volna megcsalni őt. Csak mert azt hittem, hogy tényleg ő az.
A válaszomra viszont elfordult, tovább szívta a cigijét, és közönyösen megszólalt:
- Megtehetted volna, akkor épp nem volt köztünk semmi.
És még a vállát is megvonta. Ezzel nekem némi gyanúra adott okot, hogy ő talán… De ezt inkább elhessegettem, hiszen eszembe jutott a műtét, és teljesen biztosra vettem, hogy azóta csak velem szeretkezett. Vagy előtte…? Kezdtem kissé összezavarodni, és rossz érzések jártak át ettől a beszélgetéstől.
- Te lefeküdtél Mike-kal a műtéted előtt? – szegtem mégis neki a kérdést, miközben a féltékenység a szívemet marcangolta.
Aztán legszívesebben visszaszívtam volna a szavaimat, mert Kristen visszafojtotta a lélegzetét, és úgy suttogta:
- Majdnem.
Ez még most is fájdalmat okozott, holott azóta ezer és egyféleképpen meggyőződtem arról, hogy nem őt akarja. De mégis… Fő az őszinteség, gondoltam. És akármilyen pocsék érzés volt ezt megtudnom, tudtam, hogy akkor én üldöztem el őt, és nincs jogom firtatni a majdnem-történteket éppúgy, mint azt, ha ténylegesen megtörtént volna.
Én is előkotortam egy szál cigit, és odatámaszkodtam mellé a korlátra. Próbáltam megemészteni az új infókat, de nem ment könnyen. El is határoztam, hogy nem vallom be neki azt az ismeretlen lányt. Nekem úgyse számított, de nem akartam, hogy ő ugyanazt élje át, amit én ebben a percben. És a következő jó pár percben is.
Nem voltam képes felfogni, de igazából nem is mertem komolyabban belegondolni abba, milyen közel kerültek egymáshoz a jelek szerint, miután én ostoba módon kiadtam az útját.
- Oké – próbáltam lezárni az egészet, de a lelkem tovább facsarodott.
És szerelmem sem hagyta még abba a kínzásomat.
- Egyedül éreztem magam, és ő mellettem volt – kezdte magyarázni, de nem bírtam volna sokáig hallgatni, ezért már az elején leintettem.
- Kristen… Nem akarom tudni a részleteket.
- Sajnálom – mondta erre, és újabb cigire gyújtott.
Az enyém is leégett közben, ezért én is így cselekedtem.
Igyekeztem lehiggadni, de egyáltalán nem ment könnyen. Bementem a házba egy üveg sörért, és még bent majdnem a felét megittam. Aztán az egyik székbe ültem a verandán, és figyeltem őt.
Valóban egyedül érezhette magát. És Mike mellette volt. És olyannyira összemelegedtek, hogy egy „majdnem-szex” lett a vége. Remek. Mégis tudni akartam a részleteket.
- Részeg voltál? – kérdeztem.
Hátra sem nézve rázta meg a fejét.
- Nem, akkor már tudtam a babáról.
Persze, ezt el is felejtettem, de most már összeraktam az időkockákat, és ez még tovább tiporta a lelkemet. Nem volt részeg, ami pedig valamivel jobb mentség lenne neki – ahogy nekem is az arra az ismeretlen lányra -, és ráadásul már az én magzatomat hordta.
- Miért csak majdnem? – faggattam tovább.
Kristen felém fordult, és remegő szempillákkal nézett rám, majd rólam el.
- Észrevette a könnyeimet.
Nem, máris nem tartottam olyan jó ötletnek ezt a „fő az őszinteség” - dolgot. És el sem mertem hinni, hogy ez mit jelent. Aztán kelletlenül bevallottam magamnak, mit: azt, hogy még csak nem is Kristen állította le Mike-ot. Még egy szál cigit kinyírtam, és kerestem a következőt.
Tudatosítani akartam magamban, hogy ez nem jelent semmit, és végtére is az én hibámból nem voltunk akkor együtt, de mégis keményen érintett ez az ügy. Elbámultam a sötét tenger felé, amelyet ma éjjel nem világított be a telihold ragyogása, és én is a vízéhez hasonló halk morajlást éreztem a szívem mélyén.
- Felejtsük el – mondtam, de nem voltam róla meggyőződve, hogy el tudom felejteni.
Ez még annál is rosszabb volt, mint mikor a minap végignéztem az ablakból, hogy Kristen nem tolta el Mike-ot, amikor az megcsókolta.
- Ez a múlt. És ahogy te is mondtad, megtehetted volna, akkor épp nem volt köztünk semmi – tettem hozzá, de számomra is elég tréül hangzott, ahogy bizonygatni próbáltam ezt.
Ránéztem, és könnyeket véltem felfedezni a szemeiben. Elnyomtam a cigimet, és felálltam. Odaléptem Kristenhez, és lassan magamhoz húztam. Mint fuldokló a mentőövbe, úgy kapaszkodott belém hirtelen.
- Szeretlek – suttogta a mellkasomba.
- Én is szeretlek – súgtam vissza, de a kellemetlen érzéseim nem múltak el.
Tudtam, hogy ezentúl még jobban kell igyekeznem, hogy ha meg akarom őt tartani, mert elég egyetlen rossz szó, és képes másnál vigasztalódni. Bár ezt ilyen konkrétan nem feltételeztem volna róla, de jobb félni, mint megijedni.
Hirtelen feltámadt a szél, és éreztem, hogy kedvesem megreszket a karjaimban.
- Menjünk be – javasoltam, és elhúzódtam tőle.
Bent még fojtogatóbb volt a közelsége, mert egyfelől ezt az éjszakát is úgy szerettem volna tölteni, ahogy az eddigieket a megérkezésem óta, másfelől a birtoklási vágyam erőteljes rúgást kapott az iménti beszélgetés során. Kristen is észrevette a habozásomat, és mielőtt az emeletre irányultunk volna, még mosogatásra hivatkozva eltűnt a konyhában.
Én az emeletre mentem, és a hálóban az ágyra ülve akartam megszabadulni a fantáziám által alkotott képektől, melyek minden mozzanatát bemutatták az ő majdnem-szeretkezésüknek, kíméletlen tapintatlansággal elém vetítve minden apró részletet.
Mikor meghallottam, hogy Kristen felfelé jön a lépcsőn, elrejtettem a gyötrelmemet, és higgadtan vártam rá. Tétován lépett a szobába, de kinyújtottam felé a karom, így odajött, és az ölembe telepedett. Remegő kézzel simogattam meg a nyakát, majd az arcát, és egy csókra magamhoz húztam.
A mohóságom és a vágyam szerencsére diadalmaskodott az agyam felett, és egy perccel később már a pólója alatt kutattam a bőre bársonya után, és egy pillanatra szakítottam meg csupán a nyelvünk által előre megjósolt további izgalmakat, hogy a karjaimba kapva az ágyra emeljem, és fölé boruljak.
Türelmetlenül vetkőztettem le, míg végül meztelen tökéletességében feküdt előttem, és alattam. A saját ruhámmal nem foglalkoztam ennyit, egyelőre csak a nadrágomat gomboltam ki, hogy minél hamarabb benne lehessek, de őt sem zavarta ez, mert az ingem alá nyúlva karmolta végig a bőröm, amint a testébe fúródtam.
Kétségbeesetten hajszoltam mindkettőnket a csúcsra, miközben tovább ízleltem ajkai aromáját, melytől csak még nagyobb volt a saját élvezetem. Kristen remegett a karjaimban, amint az utolsó lökéstől ő is a nevemet sikoltotta, de hirtelen bánni kezdtem a gyorsaságomat.
Legördültem a testéről, és levetkőztem, mielőtt újra melléfeküdtem volna.
- Ne haragudj – kértem bocsánatot az előbbi hevességemért, de a mosolya meggyőzött róla, hogy nincs miért elnézést kérnem.
Megcirógatta az arcom, majd felkönyökölt, a vállamnál fogva a hátamra döntött, és ajkai máris vándorolni kezdtek a testemen. Hiába elégültem ki alig pár perce, a keze és a nyelve kényeztetésével hamar elérte, hogy újra tettre kész legyek a folytatásra, amit hamarosan meg is kaptam. Miután az őrület szélére kergetett a szájával, fölém ült, és magába vezette kőkeményre izgatott merevedésemet.
Előrehajolt, hogy egy csókot orozzon, miközben mozogni kezdett rajtam, majd hátradőlt, és a térdeimre támaszkodva ereszkedett fel- és le egyre hangosabb sikolyokat hallatva. Először csak a látványban gyönyörködtem, ahogy ritmikusan eltűnök a teste mélyén, aztán felültem, és csókokkal borítottam a melleit, a nyakát, ahol éppen értem.
A combjai alá nyúlva serkentettem még szenvedélyesebb mozgásra, és a fejét hátravetve meg is érkezett az újabb orgazmusa. A vállamba kapaszkodott, de kipihenni nem tudta magát, mert további mozdulatokra ösztönöztem, és ő sem állt le. A sokadik gyönyörét követően én sem fogtam magam vissza, és hangos nyögéssel adtam át magam a sors pillanatnyi akaratának.
Miután a szívverésünk visszaállt valamelyest a normális ritmusba, visszafeküdtem a párnákra, Kristen viszont rajtam maradt. Bágyadtan cirógattam, míg a légzése túlságosan egyenletessé nem vált. Tudtam, hogy elaludt, de nem akartam még megszabadulni tőle.
Fogalmam sem volt az idő múlásáról, talán órák is eltelhettek így. Újraéledtek a kétségeim, és egy ideig csak azon gondolkodtam, mit kellene tennem azért, hogy mindenképpen mindörökké velem maradhasson… A végtelenségig…
Mielőtt rájöttem volna, Kristen mocorogni kezdett, amivel felélesztette a vágyaimat, és mivel még mindig benne voltam, egyre jobban kitöltöttem bensőjét. Felkelteni nem mertem, de nem is volt rá szükség.
Egy pillanattal később felemelte a fejét, először kissé csodálkozva nézett rám, majd ismét mozdított egy kicsit a csípőjén, és miután megbizonyosodott róla, hogy jól érezte a teste mélyére nőtt gerjedelmemet, csendesen mosolyogva nyújtotta ajkait egy csókért, én pedig aggályaimat sutba dobva tudtam, hogy még nem ért véget az éjszaka…
