253. fejezet (Kristen)
A másnap is tökéletesen indult, és úgy is folytatódott. Meg az elkövetkező napok is. Kihasználtuk a maradék kettesben tölthető időt, mielőtt forgatni kezdtem volna.
Sajnos nekem volt a legtöbb jelenetem az összes szereplő közül, így előre rettegtem tőle, hogy fogom kibírni Rob nélkül, akit arra az időre nem tudhatok majd közvetlenül magam mellett, de vigasztalt a tudat, hogy akkor is ott lesz, csak kicsit távolabb.
Szerelmem ugyanolyan figyelmes és odaadó volt minden téren, mintha nem is váltunk volna el egyetlen napra sem. Sőt, ha lehet, még annál is jobban.
Egyszer el is gondolkodtam ennek az okán, de mivel nem látszott rajta, hogy bármi takargatnivalója lenne, egyszerűen annak tulajdonítottam, hogy a filmem miatt feszült. Ami miatt én is az voltam, de egyelőre nem foglalkoztam vele.
Mégis feltűnt valami. Először örültem, de utána ez is gondolkodásra késztetett. Mégpedig az, hogy amióta megjött, egyetlen szóval sem említette hű házvételi segítőjét, azaz Jillt. A féltékenységem már rég elmúlt miatta, vagyis inkább többé, mint kevésbé, de megbarátkoztam a barátságuk gondolatával.
Az viszont furcsa volt, hogy nem beszélt róla.
Egyik nap, amikor a lakásunkhoz közeli parkban sétálgattunk, és a brightoni ház került szóba, meg is pendítettem a témát, miközben kézen fogva élveztük a napfényt, én egy fagyit nyalogatva.
- És hogy van Jill?
Rob keze megrándult egy kissé, amellyel az enyémet fogta, és enyhén zavartan válaszolt.
- Gondolom jól…
- Nem találkoztatok, míg otthon voltál? – csodálkoztam.
- De igen – felelte a másik irányba pillantva.
Ez egyre érdekesebbnek tűnt. Eddig sosem volt ilyen szűkszavú, amikor Jill került szóba, holott sokkal kellemetlenebb téma kapcsán is felemlegettük már.
- Összevesztetek valamin? – torpantam meg, őt is megállásra késztetve ezzel.
Lehajtotta a fejét, gondolkodott egy pillanatig, de aztán összeszedte magát, és a szemembe nézett.
- Nem – mondta egyszerűen.
Akkor viszont nem értettem, mi lehet a gond, de mivel túlságosan nem akartam kíváncsiskodni, úgy véltem, majd ők elrendezik, ha bajuk van egymással, úgyhogy tovább ettem a fagyimat, miközben elindultam.
Rob viszont pár lépés után magához vont, és majdnem elejtettem a fagylaltot, olyan hévvel csókolt meg. Természetesen viszonoztam, egy tucat tank sem állíthatott volna meg abban, hogy ne tegyem.
Csillogó szemekkel néztem rá utána.
- Ezt miért is kaptam? – kérdeztem.
- Mert megkívántalak – vallotta be, és a tekintete is ezt sugallta.
Habozás nélkül indultunk haza, pedig nemrég jöttünk csak el, ahol ismételten a szobámba rejtőztünk, hogy ott tegyük tiszteletünket a szerelem oltára előtt.
---
Másnap elkezdődött a forgatás.
Rob kelletlenül ugyan, de csakazértis elkísért, pedig mondtam neki, hogy tényleg nem muszáj végigszenvednie és -unatkoznia ott velem a napot.
Az első pár napon szerencsére nem kellett találkoznunk Kellannel, a többiek pedig, akik ott voltak, kedvesen üdvözöltek mindkettőnket. Fura volt… Mintha Rob is a csapatba tartozna. Az először forgatott néhány jelenetben filmbeli apámmal voltak történések, ezeket viszonylag hamar le is tudtuk.
Rob mindvégig ott volt a háttérben, és miatta elég rendesen lámpalázas is voltam. Catherine többször szólt rám, hogy legyek szíves a dolgomra koncentrálni, és ne folyton őt kutassam a szememmel a tömegben. Igyekeztem, de nem ment könnyen.
Napról napra azt lestem, mit csinál, mialatt én dolgozok. Szerencsére a többi lány nem próbálta megkörnyékezni. Ennek az is lehetett az oka, hogy ő is egész idő alatt engem figyelt, és minden szünetben elbújtunk az egyik stábkocsiban.
Kellan a következő héten érkezett meg, és kicsit aggódtam is a vele való jeleneteim miatt, de szerencsére nem volt gond. Ő is semmilyenül viselkedett velem, ráadásul mindig magával hozta az éppen aktuális barátnőjét, így nem éltünk át kellemetlen perceket.
Rob hihetetlen türelmesen és hősiesen viselte az egészet, és büszke voltam rá emiatt. Meg annak is örültem persze, hogy a féltékenysége sem jelentkezett, bár többször láttam elkomorulni a tekintetét, amikor Kellannel kellett bizalmas közelségbe kerülnöm. De ennek ellenére sem csinált belőle problémát.
Amikor együtt voltunk, minden tökéletes volt, a világ is kikerekedett, bár elég sűrűn kaptam rajta, amikor nem figyelt, hogy töprengve bámul a semmibe, de nem akartam faggatni, hogy mi bántja. Reméltem, hogy van már olyan szinten a kapcsolatunk, hogy ha az egyikünknek valami gondja van, azt megosztja a másikkal.
Egyik nap véletlenül meghallottam egy beszélgetést Jackson és Ash között, és éppen mi voltunk a téma. Vagyis nemcsak Rob és én, hanem Kellan is.
Jackson azt mesélte Ashnek, hogy Rob elég nehezen viseli a Kellannel közös jeleneteinket, mire Ash aggódni kezdett miattam - gondolatban átöleltem ezért -, nehogy valami baj legyen ebből, de Jackson megnyugtatta - és engem is -, hogy sikerült meggyőznie szerelmemet arról, nincs miért féltékenykednie.
De tudtam, hogy még egyszer át kell beszélnünk ezt, hogy örökre le tudjuk zárni. A nap végén, miután visszamentünk a szállodába, nem tudtam tovább magamban tartani, és el akarta végre mondani neki a teljes igazságot. Akármilyen fájó következményei is lehetnek...
- Hallottam róla, hogy ma kifaggattad Jacksont – vágtam a közepébe, és egyre jobban megijedtem.
Talán mégsem kellene, suttogta egy hang a fejemben, de ha már víz, legyen tiszta a pohárban-alapon színt akartam vallani végre.
- Igen.
Rob nem tűnt idegesnek, de még enyhén feszültnek sem.
- Sokat ittunk, és egy pillanatra elvesztettem a fejem – ismertem be, miközben félve pillantottam rá. – Hiányoztál…
Tudtam, hogy ez nem mentség a viselkedésemre, de el akartam törölni minden esetlegesen félreérthető mozzanatot az életünkből, hogy továbbra is nyugalomban élvezhessük azt együtt.
És mivel azóta nem is történt semmi hasonló, ráadásul az utóbbi napok során az érzékeim sem csaptak be többé úgy, mint a castingon, higgadtan ki mertem jelenteni, hogy nem érzek Kellan iránt semmit.
- De csak egyetlen csók volt, utána pedig jöttek a többiek, és láthatod, hogy semmi folytatása nincs a dolognak – folytattam halkan. - És nem is lesz. Soha!
Rob leült az ágyra, és a feszült testtartásán kívül semmi nem árulkodott arról, milyen hatással is van rá, amit elmeséltem.
- Felejtsük el – nyögte aztán, amin megdöbbentem, mert legalább egy kisebb fajta leszúrást vártam volna tőle.
De nem mondott mást, csak szomorúan nézett rám. Én megkönnyebbülve léptem oda hozzá.
- Szeretlek – suttogtam. – És senki nem állhat közénk – tettem hozzá, miközben Rob magához ölelt.
Még mindig éreztem rajta a feszültséget, és az sem javított ezen először, amikor megcsókoltam. Viszonozta ugyan, de úgy éreztem, hogy nem szívből. Aztán mégis fordult a kocka, és én kezdtem levegő után kapkodni a szenvedélyétől.
Kisvártatva már semmi nem választotta el egymástól vágytól izzó bőrünket, és olyan szenvedélyesen öleltük egymást, mintha tényleg ez lenne az utolsó alkalom. Ettől a gondolattól megszeppentem, mert semmit sem akartam kevésbé, mint azt, hogy ez az egész véget érjen valaha.
A borongós gondolatokat elsüllyesztve magamban tovább cirógattam a testét mindenhol, és az ő ujjai is az én különböző, meglehetősen érzékeny pontjaimon kalandoztak szüntelenül. Most mégis én kerekedtem fölé, és hanyatt döntve az ágyon végigkóstoltam a testét a nyakától haladva egyre lejjebb.
Hallottam, hogy elakad a lélegzete, mikor már a hasa környékén jártam, és nem is vett levegőt egészen addig, amíg a nyelvemmel továbbhaladva ízlelgetni kezdtem vágyai legegyértelműbb bizonyítékát is. Ekkor kiszakadt a levegő a tüdejéből, de csak egy-két mozdulatomat bírta elviselni, mielőtt felült, és magára emelt.
Könnyedén fogadtam magamba teste pillanatnyilag legkeményebb részét, aztán a fenekemet markoló kezei segítségével kezdtem rögtön izgató mozgásba rajta.
Rob vállába és nyakába kapaszkodva éreztem, hogy a gyönyör szédítő iramban közeledik felém, és egy csókkal igyekeztem elnyomni a csúcsra jutás okozta hangjaimat.
Amint lecsillapodtak a szenvedély hullámai, kedvesem fojtottan és szinte fájdalmasan szerelmet vallott, mint mindannyiszor, akárhányszor együtt voltunk. De ez most sem késztetett gondolkodásra, mert épp az járt a fejemben, vajon mindig ilyen elsöprő erejű lesz-e a szeretkezésünk, vagy csitulni fog-e ez valaha… Reméltem, hogy nem.
Viszonoztam a szavait, amellyel az érzelmeit próbálta kifejezni, de ennél erősebben és mélyebben éreztem, hogy szeret. Ezután hanyatt dőlt a párnákra, én pedig elfeküdtem rajta.
Lagymatagon cirógattam a bőrét, és élveztem a tudatot és az érzést, hogy még mindig egyek vagyunk. Örökké így szerettem volna maradni, de tudtam, hogy ahhoz meg kell várnunk, amíg a forgatás befejeződik, és indulhatunk Brightonba.
- Még öt vagy hat hét – súgtam neki is a gondolataim töredékét.
- Micsoda? – kérdezte.
- A forgatásnak ennyi idő múlva vége – magyaráztam. – És már alig várom, hogy utána szabad legyek, és Brightonba költözhessünk – mosolyogtam rá boldogan.
Rob egy pillanatra lehunyta a szemét, és ha nem tudtam volna, mennyire szeretné már ő is, hogy végre ott legyünk, ennek az ellenkezőjére gondoltam volna. De aztán kinyitotta, és a tekintete, valamint a mosolya meggyőzött, hogy rosszul sejtettem. Valóban akarja ő is.
Ennek örömére újra visszafektettem a mellkasára a fejem, és kiürítettem magamból azokat az ambivalens érzéseket, amelyek megkérdőjelezhették volna a szerelmünk tisztaságét. A fülem alatt hallatszó erőteljes szívdobbanásainak ritmusát felvéve, a cirógatásai közepette kis idő múlva elpilledtem.
De nem annyira, hogy ne érezzem, amint egyszer csak felemel magáról, az ágyra fektet maga mellé, és betakargat.
Éreztem, hogy egy csókot lehel az arcomra, majd ruhasusogást hallottam, és hogy az erkélyre lépett. Félálomban vártam vissza, de még körülbelül fél óra elteltével sem mutatkozott.
