222. fejezet (Kristen)
Biztos akartam lenni benne, hogy nem értettem jól, amit mondott az imént.
Odáig még fel voltam képes fogni, hogy a nevemen szólított, és hogy az életénél is többet jelentek neki, de ami utána következett, attól bepánikoltam, és először nem is akartam megérteni.
De csak először. Aztán a szavak értelme is befurakodott az agyamba. Feleségül kért, tértem magamhoz végül.
Az emlékezetem azt harsogta a fülembe, hogy igen, jól hallottam.
És valamikor mindennél jobban szerettem volna igent mondani. De most… Nem értettem, miért is akarja. Amikor megérkezett ide, világosan kifejtettem a számára, hogy miért is nem akarok férjhez menni soha. És nemcsak hozzá, máshoz sem. Mert nem lehet gyerekem.
Jó, tudtam azt is, hogy ez nem feltétlenül kizáró indok, mert meg lehetne valahogy oldani másként, de az nem lenne ugyanaz, mint a szívem alatt hordani kilenc hónapon keresztül. Vagyis számomra a többi más megoldás lehetetlen.
Ha pedig most én igent mondanék, az egy életre szólna. És nem foszthatom meg őt attól, hogy valaha igazi apa lehessen.
Emlékeztem rá, hogy viselkedett, amikor legelőször közöltem vele Jennyék esküvőjén, hogy mi történt velem. Szemmel láthatóan letaglózta a hír, és amikor idejött, utána is szomorú volt a mozdulata egyszer, amikor a hasamra fektette a tenyerét, ahol a közös gyermekünk volt alig pár héten keresztül. A műtétig.
Miután ezt végiggondoltam, visszatértem a jelenbe, és Rob még mindig előttem térdelt a válaszomra várva. Két kézzel fogja át az én balomat, és egy dobozkát tart. Benne két gyűrű.
Felismertem, hogy az egyik az a smaragd, amit visszaadtam neki.
Újra elszégyelltem magam az akkori viselkedésemért, és átvillant az agyamon, amit azóta ezerszer megfogadtam: hogy soha többé nem fogom megbántani.
De a házasság… Az más.
Miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon, magam sem tudtam, örömömben-e vagy bánatomban, remegő ujjakkal kivettem a dobozból a smaragdgyűrűt, és a bal kezem középső ujjára húztam. Rob hallhatóan kifújta az addig visszatartott levegőjét.
Öntudatlanul cselekedtem az imént, de aztán ráébredtem, miért így tettem. Mert a gyűrűsujjamon a másiknak van a helye.
De ahhoz nem tudtam hozzányúlni.
Az ajkamba haraptam, és éreztem rajta az egyre sűrűbben záporozó néma sírásom sós ízét.
- Rob… - kezdtem volna mondani valamit összeszoruló torokkal, de még ennyi hang sem jött ki a számon, csak egy lágy szellősuttogás lett belőle.
Szerelmem is észrevette a habozásomat, és a lágy holdfényben egy kissé elkomorult az arca. De még nem moccant. Tovább várt, hogy mit felelek.
Tudtam, hogy valamit mondanom kellene, de fogalmam sem volt róla, mit.
Ő adta meg helyettem a saját válaszomat.
Lassan kivette a másik gyűrűt is a dobozkából, és felhúzta az ujjamra.
Egész testemben megborzongtam a tudattól, hogy ez mit is jelent, de nem voltam képes tiltakozni. Egy pillanatra futott csak át az agyamon, hogyhogy ennyire pontosan tudja a méreteimet, de ez perpillanat lényegtelen információnak számított volna.
Rob ezután lassan felemelkedett, két keze közé fogta az arcomat, és egy olyan csókot adott, amitől egy hurrikán kellős közepén éreztem magam hirtelen.
Utána szorosan magához ölelt, én is visszaöleltem, és egy percen keresztül el voltunk veszve egymás szívének hangos dobbanásai között.
- Mondd ki – suttogta a fülembe.
Tudtam, mit akar hallani. Hogy „igen, hozzád megyek”. Ehelyett viszont csak ennyit suttogtam vissza neki halkan:
- Örökké veled akarok maradni.
Úgy tűnt, neki ennyi is elég, és nekem is az volt. Valamilyen szinten megkönnyebbültem, bár tisztában voltam vele, nem ezt illett volna mondanom. De egyelőre csak ennyire éreztem magam biztosnak.
Majd egy idő után úgyis felmerül a gyerekkérdés, és akkor kiderül, merre tovább. Addig viszont igenis élvezni akartam azt, hogy majdnem-igazán tartozok valakihez. Aki pedig hozzám. Mint két fél, amely csak együtt lehet teljes egész.
De én egésznek éreztem volna magunkat enélkül a „pecsét” nélkül is, amely most a kapcsolatunkra nyomta a bélyegét. Természetesen pozitív módon, de mégis zavarban éreztem magam emiatt.
És nem voltam benne biztos, hogy ez vajon így normális, vagy másként kellene reagálnom.
Amikor Mike kért meg, az semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem, de amit az imént Rob tett, az egyenlőt jelentett azzal a szóval, hogy romantika. Vagy azzal, hogy szerelem.
Itt a csillagok alatt a holdfényben, kettesben… Igen, határozottan kezdtem élvezni a helyzetet. Felfelé nyújtottam a karom, hogy a természet lámpácskái felé fordíthassam a kezem, és azok világításánál nézegettem a két gyűrűt.
Cseppet sem tűntek nehéznek, vagy súlyosnak, mintha mindig is viseltem volna őket.
- Nem is tudod, milyen boldoggá tettél most – mondta Rob halkan, és egy kissé elhúzódott, hogy a szemembe tudjon nézni.
De sejtettem. Mert az első sokk ellenére én magam is éreztem, hogy remegni kezd a gyomrom, és ténylegesen bizonyossá vált, hogy ez fordulópontot jelentett.
Ő megkért, és én tulajdonképpen igent mondtam. Az elhatározásaim ellenére. És már egy cseppet sem bántam.
Megajándékoztam egy őszintén boldog mosollyal, amely rögtön viszonzásra talált. Ezután deja vu-m támadt, mert Rob hirtelen megragadott a derekamnál fogva, és nevetve megpörgetett maga körül a levegőben. Ugyanígy cselekedett, amikor a minap rosszul lettem Greg barátnőinek italkeverékétől, azaz kicsit előbb történt, amikor kitalálta azt a meglepetést, amit máig nem árult el, hogy végül is micsoda.
De ami az imént történt kettőnk között, már el is feledtette velem az egész esetet, és én is nevetve kapaszkodtam a vállába, majd cselesen a dereka köré fontam a lábaimat, mire leállt, és a combjaim alá nyúlva tartott tovább szorosan, egy pillantást vetve az ajkaimra.
Nem haboztam azonnal megcsókolni, és felnyögtem, amint újra összekeveredtek az ízeink. Nem tudtam eldönteni, hogy ez szerelmes, vagy szenvedélyes csók-e, mert mindkettőből bőven volt benne, ezért csak élveztem az újdonságot, hogy tényleg ilyen is létezik.
Rob közben leült a puha homokba, engem továbbra is az ölében tartva, és kezei már a blúzomat gombolgatták. Sejtettem, hogy mi fog következni, és az sem érdekelt volna, ha egy egész tömeg szemléli, mit is csinálunk, annyira akartam őt, hogy az már szinte fájdalmakat okozott.
Segítettem neki a blúzom lehúzásában, és máris az ő pólóját cibáltam le róla. a melegre való tekintettel csak egy szoknyaszerű volt a derekamra csavarva, ettől könnyen megszabadultam, és egyetlen apró bugyiban vártam tovább a folytatást.
Illetve nem vártam, és főleg nem türelmesen. Miközben nyelvünk már a saját örömtáncát járta a másiké körül, szerelmem kissé felemelkedett, hogy a nap melegét még most is őrző homokba fektessen, és villámgyorsan megszabadult a nadrágjától.
Utána megszakította csókunkat, de csak azért, hogy az ajkai a bőrömet tiszteljék meg érintésükkel, és végighaladt a nyakamon, a melleimen egy kicsit elidőzött, majd tovább a hasamon keresztül a tangám derekáig. Végighaladt annak a mentén, és miközben a kezei a lábaimat simogatták, a csípőmnél a fogai közé vette az apró anyagot, hogy így szabadítson meg az utolsó felesleges darabtól.
Miután ezt sikerrel végrehajtotta, széttárta a lábaimat, de ahelyett, hogy máris a magáévá tett volna egyszer s mindenkorra, nyelvét küldte felfedezőútra a testem mélyén. Egy idő után már alig bírtam visszafojtani a sikolyaimat, de az utolsó pillanatban Rob felemelkedett, és egy csókkal segített abban, hogy ne hangoskodjak.
Utána a karjába emelt, és lassan a vízbe sétált velem együtt.
A fejünk felett leselkedtek a csillagok, de ahogy a parton hagyott ruháink felé néztem, szerencsére más szemtanút nem fedeztem föl a sötét éjszakában.
Rob lassan a vízbe csúsztatott, ami a homokhoz hasonló melegséggel fogadott magába, majd lábaimat a csípője köré fonva célirányosan magára húzott. Az ajkába haraptam, hogy a váratlan teltségérzéshez ne társuljon túl hangos nyöszörgés, még rosszabb esetben sikítás, aztán újra a nyelvét és az ízét faltam, amint a fenekemnél fogva mozgatni kezdett.
A tarkóját és a vállát simogattam, egyik kezem pedig a háta mögé csúsztatva olyan körömnyomokat hagyott a testén, amilyen színű pírral ő reggel az én nyakamat díszítette. Erre visszaemlékezvén, én is a nyakára vetettem magam, de mielőtt bármit tehettem volna, még több csillagot láttam magam körül.
Újra ajkaival fojtotta el a gyönyöröm hangjait, de a csípője mozgását nem hagyta abba egyetlen pillanatra sem. Tovább kapaszkodtam a vállába, és én is segítettem, hogy minél sebesebben és mélyebben hatolhasson belém szüntelenül, és hamarosan újabb orkán erősségű tombolást köszönthettem magamban, amint Rob is megremegett, és zihálva súgta az ajkaim közé:
- Szeretlek.
Bár a levegőm nekem is fogytán volt, a holdfényben éjfekete szemeibe néztem, és viszonoztam a vallomását.
Reszketve bújtam hozzá még közelebb, de nem a víz hőmérséklete váltotta ezt ki belőlem hanem ő maga. Átvillámlott az agyamon, hogy ez az első szeretkezésünk, amióta eljegyeztük egymást, és ezt a gondolatot vidáman meg is osztottam vele. Rob válaszként csak felnevetett, majd hirtelen elkomorult.
- Mi baj? – kérdeztem rá ennek az okára.
- Nem ilyen helyszínt gondoltam erre az alkalomra – felelte egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
Én viszont egyáltalán nem bántam.
- Ez így volt tökéletes – feleltem halkan, és sikerült is megnyugtatnom.
Még úszkáltunk egy keveset, majd a parton összeszedtük a ruháinkat, ami nem volt egyszerű feladat, tekintve, hogy egymás kezét nem akartuk elengedni közben.
A felöltözéssel nem is bajlódtunk, mert továbbra sem volt egy lélek sem a közelben. A holdfény világította meg az utunkat a házikóig, ahol újabb érzéki és érzelemteli élményeknek lehettünk részesei, ezúttal a párnák között.
Már pirkadt, amikor egymás karjaiban szenderedtünk el, millió szerelmi vallomást követően, testi és lelki boldogságunk maximális beteljesedése után.
