Sziasztok!
Ezennel elkezdem a történetet.
Egy kis ismertető:
Rob Londonban él, dolgozik (énekelget), bulizik, stb. Kristen Amerikából egy londoni barátnőjét jön meglátogatni ugyanide, ahol is összehozza őket a sors. Azt még nem tudom, hogy színésznősködik-e, ez az első jópár fejezetből nem fog kiderülni, mert még én sem tudom :), de majd valahogy alakul a történet.
Az eleje kicsit laposan indul, amolyan bevezetésképpen, de viszonylag hamar elérkezünk egy "khm" jelenethez, amit majd sok-sok bonyoldalom fog követni, ezt megígérem :)
Aki elég kitartó olvasómmá válik, az meglátja, aki meg nem... az így járt.
Jó szórakozást :)
1. fejezet (Rob szemszöge)
Megint véget ért egy nap. Az utóbbi időben egyre többször léptem fel egy helyi klubban, és ez ma se volt másként.
Összepakoltam a gitáromat, beültem a kocsimba és elindultam az éjszakába.
Majdnem minden este buli volt abban a bárban, ahol a tulaj felkérésére egyre többször játszhattam. Eleinte furcsa volt közönség előtt játszani, de mára megszoktam.
Visszagondolva, szerencsésnek mondhatom magam.
Pár hónappal ezelőttig a haverokkal szinte napi vendégei voltunk London éjszakai szórakozóhelyeinek, mikor egyszer meglehetősen illuminált állapotunkban „versenyt” rendeztünk, ami ezúttal nem arra vonatkozott, hogy ki bírja asztal alá inni a másikat.
Máig nem hiszem el, hogy a többiek hogy tudtak rávenni, hogy felmenjek a színpadra énekelni. Őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá.
Ami meglepett, az a másnap este volt, mikor ugyanabba a csehóba vitt az utunk, és maga a tulaj kért fel, hogy nem játszanék-e valamit ismét.
Először megdöbbenve meredtem rá: „hogyhogy ismét?!” Ekkor mesélték a többiek, mit műveltem előző éjszaka…
Először elszégyelltem magam, nem szoktam, sőt, nem szeretek így viselkedni, de betudtam a kellő mennyiségű alkoholnak, amit fogyasztottunk.
Végül megkérdeztem a tulajt, Brian-t, mire is gondolt pontosan.
Megbeszéltük a részleteket, majd ismét játszottam egy pár dalt egy kölcsöngitáron.
A szerencsére kis létszámú közönségnek is tetszett, és kezdeti lámpalázamat legyűrve egész belelendültem, mondhatni, élvezni kezdtem a dolgot.
Megismerkedtünk a személyzettel, és egy-két kellemetlen incidenst leszámítva mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot.
Ott volt Brian, akit már régről – még a vendég-időszakból – ismertem. Negyvenes éveiben járhat, nőtlen, komolyan veszi a munkáját. Szinte minden este ott van a bárban, mondhatni ez az élete.
A kidobókkal Adam-mel és Lance-szel, szintén régi ismerősként köszöntjük egymást, és az is többször előfordult, hogy a műszakjuk végén leültek hozzánk meginni valamit.
A pincérlányokkal sincs gond, habár voltak páran közülük, akik nemegyszer bepróbálkoztak nálam épp úgy, mint a barátaimnál, de mivel nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve, és őket ismerve, tudván, hogy ennél többre – pláne hűségre – nem számíthatok tőlük, nyugodt szívvel hárítottam az egyértelmű ajánlatokat. Persze időnként meghívtam valamelyiküket egy-egy italra, de ennél több sose történt egyikükkel sem.
Még csak a húszas éveim elején járok, eddig nem csapott meg az igazi szerelem szele. Az utóbbi időben nem is bántam, tökéletesen elégedett voltam az életemmel.
Új munkahelyem felé igyekezve egy piros lámpánál eltöprengtem ezen, és nem szívesen, de be kellett vallanom, azért valami mégis hiányzik. Megfogalmazni nem tudom, hogy mi is az, de néha érzem.
A családomat szeretem, a szüleim teljesen normálisak, nem akarnak befolyásolni semmilyen téren. A nővéreim is egyre kevesebbet szívatnak, észrevették, hogy felnőttem. Bár elég idegesítő szokásuk, hogy majd’ minden héten hazahozzák egyik legújabb barátnőjüket bemutatni nekem, hátha sikerül eltekernie a mit sem sejtő áldozatnak a fejem. Szegény lányokat szinte sajnálom, ha a nővéreim egyszer elhatároznak valamit, addig mennek, míg valóra nem váltják – és nem kell jósnak lennem hozzá, hogy tudjam, szerencsétleneknek hamarosan új pasit kerítenek.
Makacsságuk ellenére őket is szeretem, bár az ő szerelmi életük is hagy némi kívánnivalót maga után, szinte havonta sírig tartó szerelmet éreznek éppen aktuális fiújuk iránt, hogy aztán egy átmulatott parti után a következő mellett ébredjenek fel. De az ő életük… tele először mérhetetlen szerelemmel, majd az elengedhetetlen csalódással… Hát ebből nem kérek.
Talán épp ezért örülök az egyedüllétnek. Nincs felelősség, nincsenek korlátok…
Odaértem a klubhoz, leparkoltam az újabban nekem fenntartott helyre az épület háta mögött, majd bementem a hátsó ajtón.
Az egyik öltözőhelyiségbe lepakoltam a cuccaimat, kibújtam a dzsekimből, majd előrementem a bárba.
Angie volt a pultnál, előle szerencsére nem kellett menekülnöm, két éve boldog kapcsolatban élt az egyik kidobóval, Adam-mel. Leültem az egyik bárszékre a sarokba, mire jókedvűen pillantott rám.
- Szia, Rob. Kérsz valamit? – kérdezte egy kacsintás kíséretében.
Visszamosolyogtam. Angie az a típus, akinek mindig jó a kedve, és ezt előszeretettel ragasztja át mindenki másra is.
- Csak a szokásosat. – ami jelen esetben egy sört jelentett.
Letette elém a pultra, majd tovább ment kiszolgálni a következő vendéget.
Lassan körbepillantottam a teremben, az emberek még csak most kezdtek el szállingózni befelé, így az háromnegyed részt üres volt.
Egyelőre a zenegép volt bekapcsolva hangulatfokozóként, és gyanítottam – mivel hétköznap van – egy darabig még nem kell színpadra lépnem.
Egykedvűen iszogattam a sörömet, mikor betoppant Tom, egyik legjobb haverom.
Egyidősek voltunk, a középsuliban ismerkedtünk meg, és azóta elválaszthatatlan barátság szövődött kettőnk közt. Együtt jártunk bulizni, és minden őrültséget együtt csináltunk, ami a kamaszkorral jár.
Lehuppant a mellettem levő székre, majd odaszólt Angie-nek:
- Drágaságom, megdobnál engem is valami finomsággal? – majd rám vigyorgott.
Kissé elfintorodtam, nem értettem, hogy képes mindenkivel flörtölni, aki csak az útjába akad. Persze tudtam, hogy ő sem mindig gondolja komolyan. De velem ellentétben nem volt kifogása a rövid – akár csak pár órát tartó és főleg testi – kapcsolatoknak.
Angie viszont már ismerte a dörgést, így mosolyogva tette le elé is a sört.
- Mi van nagyfiú, hogyhogy így egyedül? – kérdezte tőle, tettetett csodálkozással.
Ezen én is meglepődtem, hisz ez a mai valóban azon ritka napok egyike volt, mikor Tom nem hozta magával éppen aktuális „élete értelmét”.
- Reméltem, hogy ma te leszel a társaságom – felelte Angie-nek. Ezt minden ehhez hasonló kivételes alkalmakkor eljátszották egymással. Adam, Angie barátja eleinte nem vette jó néven a dolgot, mikor először meghallotta Tom-ot Angie-nek „udvarolni”, de egy rövidúton tisztázták Tom-mal az erőviszonyokat, és azóta szent a béke. Nameg, aki Tom-ot ismeri, egy idő után úgysem veszi komolyan.
- Ne is álmodozz, ahhoz előbb meg kellene kérned a kezem – felelte Angie. Mindenki tudta Tom-ról, hogy esze ágában sincs nősülni, így ezen elmosolyodtam.
Ahogy hallgattam kettejük beszélgetését, megint a termet figyeltem.
A pincérlányok lassan elkezdtek az asztalok között keringeni, mivel időközben kissé megszaporodott a vendégsereg.
Hirtelen kiszúrtam egy hosszú szőke hajat is a felszolgálók közt. Jessica. Remek, már csak ő hiányzott.
Jobban örültem volna, ha nincs ma itt, bár ez elég képtelen kívánság volt, tekintve, hogy itt dolgozik. Ő volt az egyik leginkább nyomuló csaj, aki nem értett egy egyszerű nemből, mint a többiek. Ahol csak tehette, megkeserítette az életemet. Eleinte szórakoztató volt, de pár hét elteltével, miután századszorra is – számomra - egyértelműen visszautasítottam az általa felkínált „gyönyöröket”, kezdett idegesíteni. Nemegyszer találtam már bugyit a kocsim visszapillantójára tűzve, természetesen tőle. Egy kis levélkét is mellékelt, melyben perverz nyíltsággal fogalmazta meg, mit is akar velem csinálni, és ez még csak az enyhébb esetek között volt.
Most örültem, hogy sikerült előle eddig elbújnom, bár valószínűleg késett, erről árulkodott félrecsúszott ruhája, leengedett haja is. Mindig túlzottan adott a külsejére, de ez ma úgy látszik, nem sikerült neki.
- Mikor kezdesz? – kérdezte Tom. Észrevettem, hogy már nem Angie-t fűzi, és nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem:
- Megint ejtett? – mosolyogtam rá.
Nagy sóhaj kíséretében jött a válasz:
- Másé a szíve.
Ezt olyan bánatosan mondta, hogy elnevettem magam.
- Ne félj, megtalálod az igazit – kacsintottam rá, majd vállon veregettem bíztatásképpen.
- Talán már ma este – vigyorgott vissza.
Ezt nem értettem, de nem firtattam, hogy érti. – A többiek hogyhogy nem jöttek veled?
- Bob azt mondta, családlátogatóba megy, jövő hét végéig nem lesz Londonban. Rick meg a barátnőjével kiment a reptérre még délután. Jenny egy amerikai barátnőjét hozták el. Később talán benéznek. Attól függ, a csaj mennyire lesz kiütve a repülőút után.
Nocsak. Rick szintén iskolatársunk volt, a banda tagja, Bobbal együtt. Amióta viszont Jenny-vel találkozott, egyre kevesebb időt töltött velünk, ami érthető is, teljesen egymásba habarodtak. És sokszor irritáló is volt nézni, ahogy falják egymást. Mind kedveltük Jenny-t, de mégis más volt úgy bulizni a fiúkkal, ha ő is ott volt, mivel elterelte Rick figyelmét. Szerencsére őt se kellett félteni, örömmel járta velünk az éjszakákat buliról bulira. Szerencsére nem az a tipikus otthonülő hisztis barátnő, mint amilyen Bob legutóbbi nője volt például…
Rick Jenny-vel egy londoni szórakozóhelyen ismerkedett meg úgy négy hónappal ezelőtt, mikor Jenny itt nyaralt angliai rokonainál. Ő eredetileg amerikai, de Rick-kel való megismerkedése után elhatározta, hogy nem megy vissza az államokba. Több rokona és barátja volt már itt, hogy meglátogassa. Most viszont egy barátnője jön meglátogatni. És ha csak picit is jól néz ki, Tom-ot ismerve, ő lesz a legújabb hódítása. Előre sajnáltam érte. Tom nem a hűségről híres. Ahogy ezt végiggondoltam, megkérdeztem tőle:
- Ismered a lányt?
- Még nem – erősen kihangsúlyozta a „még” szót, amivel egyértelművé tette szándékait. – Mikor kezdesz? – kérdezte ismét.
- Nem tudom, nem túl nagy ma a forgalom…
- Elkelne már egy szabadnap, mi? – mosolygott.
- Nem, élvezem ezt is, de nem tudom, Brian mit szólna hozzá, ha felrúgnám a megállapodást.
Heti három estében egyeztünk meg a tulajjal, és csütörtök lévén még csak két napon voltam túl ezen a héten. Most viszont már a negyedik sört tette le elém Angie, úgyhogy belekortyoltam egyet, majd felálltam, hogy megkeressem Brian-t, és megkérjem, tegyük át hétvégére a harmadik napomat.
Brian épp Jessica-val veszekedett az öltözőknél a késése miatt, mikor rátaláltam. Jessica szeme egyből felcsillant, mikor meglátta, hogy feléjük tartok, de nekem eszem ágában sem volt megmenteni a sorsától.
- Brian, kérni szeretnék valamit – szóltam.
- Miről van szó?
- Szeretném áttenni a ma estémet, mondjuk szombatra, ha nem gond.
- Semmi akadálya, én is láttam, hogy ma nincs teltház. Élvezd az estét.
- Köszönöm – feleltem, majd a pácban hagyott Jessica-ra vigyorogtam, és visszamentem Tom-hoz.
Vagyis mentem volna, de eltűnt.
- Nem láttad, hova ment Tom? – kérdeztem Angie-től, de megrázta a fejét:
- Most többen vannak itt a pultban, mint az asztaloknál, nem figyeltem, sajnálom.
- Nem gond, majd előkerül, kösz – feleltem, majd fogtam a sörömet, és leültem az egyik félreeső boxba.
Elővettem a cigimet, és épp öngyújtó után kutattam, mikor meghallottam Tom nevetését a bejárat felől.
Oda se pillantva gyújtottam meg a cigarettát, miközben a bejárat felé kémleltem.
Mélyen beszívtam a füstöt, és a kifújt felhő mögül láttam, ahogy Tom, Rick, Jenny és egy barna hajú lány lépnek be a bárba, majd egyből a pult felé veszik az irányt.
Még nem vették észre, hova ültem át. Úgy sejtettem, az ismeretlen lesz az a bizonyos amerikai barátnő. Nem láttam jól, egyelőre takarták előlem a többiek.
Jenny eddig még sose hozta magával bulizni a hozzá látogatóba érkező ismerőseit, ez volt az első alkalom.
Jessica odamasírozott hozzám, csábosan rám mosolygott, majd mikor észrevette, hogy nem figyelek rá, odafordult a pult felé, hogy megnézze, mit bámulok.
- Ki az új csaj? – kérdezte.
- Nem tudom. – válaszoltam, mire elfintorodott, kicserélte a sörömet – elvégre munkaköri kötelessége – majd szerencsémre és meglepetésemre ezúttal nem próbált rám mászni, inkább odébb állt.
Tom beszélt pár szót Angie-vel, miután mindegyikük megkapta a kért italát, majd felém kapta a fejét.
Gondolom, Angie mondta neki, hogy itt vagyok.
Fél perc múlva mind a négyen ott álltak a boxnál, ahol ültem.
Szívtam még egy utolsót a cigimből, majd elnyomtam, és rájuk néztem.
Jenny szólalt meg elsőként.
- Rob, te még nem ismered Kristen-t.
