28. fejezet (Kristen)
Jenny rettentő boldognak tűnt, bár első körbe kíméletlenül kiosztott, hogy tehettem meg vele, hogy eltűnök, se szó, se beszéd. Majd meg se várva mentegetőzésemet, közölte velem, hogy hétfőn az első dolgunk lesz beszerezni nekem egy mobilt, hogy amíg itt tartózkodok, legyen hol utolérnie, mert nem akar még egy szívrohamot.
Ez jó ötletnek tűnt, de mire belementem, már a következő gondolatáradata zúdult a nyakamba.
- Mégis meddig maradsz? – kérdezte.
Jó kérdés, még nem gondolkodtam rajta.
Viszont eszméletlenül vágytam egy fürdőre, így leállítottam Jennyt, és elvonultam a szobámba, amit nem is használtam még ittlétem óta. Levetkőztem, a zuhany alatt állva pedig csak Rob járt a fejemben. És az hogy meddig maradok Londonban. Rossz volt belegondolni, hogy nem maradhatok itt örökre, és fájt, mikor tudatosult bennem, hogy egyszer el kell menjek, mert akkor itt kell hagynom Robot.
Kétségbeesve felnyögtem, majd kiszálltam a tus alól, és míg törölköztem, eltöröltem borús gondolataimat is.
Jenny az ágyamon feküdt, és volt egy olyan sejtésem, hogy ma egész nap faggatni fog. Bejött.
- Szóval meddig maradsz? – kérdezte megint, miközben tettetőleg a körmeit nézegette.
- Hát… egyelőre nincs okom visszasietni… - feleltem habozva.
És így is volt. Itt volt minden, amiért értelmét láttam az életemnek. A szüleim és a testvéreim egy kicsit hiányoztak ugyan, de jobb volt már végre egy kicsit kiszabadulni az otthoni szigor alól.
- Ez szuper – ugrott Jenny a nyakamba. – Rob is kikészülne, ha most hirtelen lelépnél.
Erre elpirultam.
Vettem elő tiszta fehérneműt, meg ruhát a szekrényből, és öltözni kezdtem.
- Szóval megbeszéltétek Mike-ot?
- Honnan tudsz te erről? – kérdeztem kíváncsian.
- Rick mesélte tegnap, miután elmentetek a klubból, hogy a pultnál azt hámozta ki Rob szavaiból, hogy azért nem jött oda hozzánk, mert baromi féltékeny.
Ezen meghökkentem, bár már tudtam, mi volt a baja. Hirtelen úgy éreztem, rengeteg felesleges kört futottunk le, míg oda jutottunk, ahol végre vagyunk. Akárhogyan is történt, végül jól sült el minden, és megérte. Egy pillanatra elmerengtem a Rob lakásán történteken… De Jenny még nem fejezte be a faggatásomat.
Ledobtam magam mellé az ágyra, és megadtam magam.
- Mike-kal mikor fogsz beszélni?
Nem akartam most Mike-ra gondolni. Robra akartam gondolni, vele lenni, nem érdekelt semmi és senki más!
- Nem tudom – feleltem.
- Jobb lenne mielőbb…
- Oké, még ma felhívom, így rendben!? – Nagyon szerettem volna, ha Jenny leszáll a témáról.
- Ééés… - Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni. – Elmeséled neki, hogy bepasiztál?
- Jenny…
Nem akartam se megbántani Mike-ot, sem pedig veszekedni vele, de tudtam, úgy fair, ha elmondok neki mindent.
- Igen, el fogom mondani neki – sóhajtottam megadóan.
- Szuper, legyél túl rajta – mondta Jenny vigyorogva és eltűnt.
Megörültem a magánynak, ami viszont fél percig sem tartott, máris ott állt előttem, kezében a mobilja, és veszettül pötyörészett.
Aztán a kezembe nyomta:
- Itt van, hívd fel!
Nem most akartam, nem még nem éreztem magam felkészülve rá.
- De Amerikában még csak… - kétségbeesetten néztem körül, hátha találok egy órát, hogy gyorsan kiszámoljam, mennyi idő is van ott most. Nem találtam egyet sem.
- Már ott is reggel van nyugi.
Habozva forgattam a kezemben a mobilt.
- Najó, felhívom – mondtam végül.
- Hajrá, hajrá – felelte és leült mellém.
Kicsit bosszúsan pillantottam rá.
- De egyedül akarok vele beszélni.
- Ne már, tudod, hogy utána úgyis kiszedem belőled – könyörgött.
- Akkor is egyedül fogok beszélni vele Jenny, vagy sehogy. – És ezzel a hátam mögé dobtam a készüléket az ágyra.
- Oké, oké, már itt sem vagyok.
Jenny duzzogva kivonult, az ajtóból még a nyelvét is rám öltötte, amin nem tudtam nem felnevetni, majd végre kiment, és még az ajtót is becsukta maga után.
Biztos voltam benne, hogy most kívülről tapad rá matricaként.
Nem nyúltam a mobilért. Semmi kedvem nem volt beszélni Mike-kal. Robbal annál inkább. Ez a gondolat felvillanyozott, és már kaptam is a kütyü után.
Villámgyorsan megtaláltam a telefonkönyvben, és már csörgettem is.
Kicsöngött egyszer. Kétszer… hétszer.
Nem veszi fel. Talán épp zuhanyzik, gondoltam.
Kinyomtam, és reméltem, észreveszi, hogy kerestem, és visszahív. Már olyan szinten hiányzott, hogy fizikai fájdalmat éreztem.
Eltűnődtem, lehet vajon ember miatt függőséget érezni?!
Felsóhajtottam, és újra a mobilért nyúltam. Most Mike számát tárcsáztam.
Megint ugyanaz. Kicseng egyszer… kétszer… még két csengésnyi időt akartam neki hagyni, aztán leteszem. De nem úsztam meg, felvette.
- Igen? – szólt bele.
hangjának hallatán ne éreztem azt a borzongást, amit Rob tett az érzékeimmel. Megint Rob, mindenről ő jut az eszembe.
Eszembe villant, hogy míg Mike „hallózik”, én megint ábrándozok.
- Öhm… Szia Mike, itt Kristen.
- Szia szerelmem! - kiáltott fel vidáman.
Egy kicsit elfintorodtam. Tényleg nem lesz könnyű!
- Hogy vagy? Örülök, hogy épségben megérkeztél és köszönöm az sms-ed. Minden rendben? Milyen újra látni Jennyt? Ott tényleg folyton esik az eső?
És csak fecsegett és fecsegett megállíthatatlanul. Elkezdtem töprengeni, mikor vesz vajon levegőt?!
- Ott vagy még, drágám? – kérdezte, én meg örültem, hogy elérkezett végre az én időm.
- Mike, el kell mondanom valamit.
Csend. Ránéztem a mobilra, nem szakadt-e meg a vonal, de nem.
- Mike?
- Találtál valakit, igaz? – kérdezte nyugodt hangon. Meglepődtem. Nem is dühös?
- Igen, így is lehet mondani. – Még nem tértem magamhoz. Soha nem volt ilyen nyugodt, most is arra számítottam, hogy ki fog akadni, erre… Ki érti a pasikat?!
Megint csend. Legalább küldene el a fenébe!
De mielőtt újra megszólalhattam volna, folytatta:
- Én várok rád, Kristen.
Jajj, csak ezt ne! – kívántam magamban, de még nem értek véget szenvedéseim.
- Egyszer haza kell jönnöd, és akkor én itt leszek. Akármi is történik, míg nem vagy itthon, előbb vagy utóbb úgyis szakítanotok kell, de én tárt karokkal várlak majd. Szeretlek, Kristen.
Legrosszabb rémálmaim váltak valóra. Nem lesz könnyű megszabadulnom tőle. De, legalább amíg itt vagyok, nem fog zaklatni, ez is fél siker.
- Sajnálom, Mike.
- Azért ha lehet, ne ess teherbe – mondta, és az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem állt előttem, mert akkor ezért képen töröltem volna. – Nincs kedvem más kölykét nevelgetni.
- Bazd meg, Mike! – Persze ezt figyelmen kívül hagyta.
- És… vigyázz magadra. – Ezzel letette.
Percekig még csak tűnődtem, és el sem hittem, hogy ilyen – viszonylag – könnyen ment.
Mike persze megint hozta a formáját. Méghogy ne essek teherbe! Faszfej! – gondoltam. De most végre ledobtam magamról minden aggodalmat, és úgy döntöttem, nem gondolok rá többet!
