20. fejezet (Rob)
Éreztem, ahogy vallomásomra megmerevedik, keze, mely addig a mellkasomat cirógatta, egy másodpercre kiesett a ritmusból.
Nem akartam, hogy emiatt bármilyen kötelezettséget érezzen. Bánni kezdtem, hogy bevallottam neki érzéseimet. Szerettem volna, ha tudja, hogy érzek iránta, de nem gondoltam végig, hogyan fogadja majd.
Felkönyökölt, és éreztem mozdulatain a feszültséget. Átkozni kezdtem magam, mert úgy tűnt, megint mindent elrontottam.
A szemembe nézett, és a gyér éjszakai fényben is láttam, hogy könny szökött a szemébe. Kicsit megrémültem.
Megsimogatta az arcomat, és úgy csókolt meg, hogy ha nem lettem volna biztos az ellenkezőjében, azt hihettem volna, így akarja kifejezni, hogy viszonozza érzelmeimet. Ajka lágy volt, puha és odaadó.
Miután nagy nehezen abbahagytuk érzelemdús csókunkat, ismét magamhoz húztam.
- Most aludj – mondtam neki.
Nem akartam beszélgetni. Nem akartam azt sem, hogy elhamarkodottan reagáljon arra, amit az imént mondtam neki. Szerettem volna, ha viszontszeret, de csak akkor, ha teljes mértékben tisztában van az érzéseivel. De tudtam, hogy ez nem így van. Annál nagyobb fájdalmat pedig nem okozhatott volna, ha most közli velem, hogy ő nem így érez irántam. A hazugságot pedig, ha tétován azt rebegi, ő is szeret, nem bírtam volna elviselni.
Sóhajtva az oldalamhoz bújt, kicsit libabőrösen, így magunkra csavartam a takarót, és egy csókot leheltem a hajába. Fejét a vállamra hajtotta, és egy idő után észrevettem, hogy elaludt.
Nekem még milliónyi gondolat keringet az agyamban, lassan végigfuttattam az elmúlt két nap eseményeit, minden apró részlet eszembe jutott. Együttléteink pillanatain kicsit tovább merengtem, és minden kín és gyötrelem ellenére áldottam a sorsot, amiért megajándékozott Kristennel.
Biztos voltam benne, hogy reggel fordulóponthoz érkezünk, és ki fog derülni, hogyan tovább. Bármit megtettem volna azért, hogy ő boldog legyen.
Elhatároztam magamban, hogy akárhogyan is dönt, elfogadom azt. És ezzel vagy határtalanul boldoggá fog tenni engem is, vagy a földbe tiporja szívemet.
Elhessegettem a borús gondolatokat, és Kristen testét szorosan magamhoz ölelve egy idő után éreztem, hogy engem is elnyom az álom.
Arra ébredtem reggel, hogy zsibbad a karom, és fogalmam sem volt, miért. Viszont ahogy kinyitotta a szemem és megláttam Kristent, és azt, hogy ugyanabban a pózban ölel át, ahogy éjjel elaludtunk, és ő nyomja a karomat, már szívesen feláldoztam. Érte bármit.
Csak bámultam őt, és alig tudtam elhinni, hogy itt van velem.
Kis lelkiismeret-furdalást éreztem, mert amióta megérkezett Londonba, hogy Jennyt meglátogassa, szinte azonnal elraboltam, és ők még alig találkoztak. Ezt az érzésemet azonban elnyomta egy mélyről jövő boldogság, mert úgy éreztem, megtaláltam a másik felemet. Aki nélkül soha többé nem leszek egész.
Tartottam tőle ugyan, hogy vajon milyen döntést fog hozni kettőnkkel kapcsolatban, de az új nap fényében még határozottabbnak éreztem magam azt illetően, hogy elfogadom, akárhogyan is határoz.
Békésen szuszogott karjaimban, és ahogy őt figyeltem, ahogy éreztem hozzám simuló idomait, éreztem, hogy ismét ébredezni kezd a vágy testemben. Aztán arra gondoltam, hogy fantáziámat elnyomva most inkább hagyom, hadd pihenje ki magát.
Milliméterről milliméterre kihúztam a karom a feje alól, felkeltem, óvatosan betakargattam, halkan felöltözködtem, majd egy utolsó szerelmes pillantást vetve rá, kimentem a konyhába.
Mivel jól emlékeztem rá, hogy előző reggel a kávé elfogyasztásáig nem igazán volt jó hangulatban, az volt az első dolgom, hogy lefőzzek egy nagy adagot.
Ezután kimentem az erkélyre, és örömmel láttam, hogy süt a nap. Hihetetlen időjárás itt Londonban. De a napsütés jó kedvre derített. Ez a nap minden szempontból jól kezdődik! Hirtelen úgy éreztem, ma nem történhet semmi rossz.
Miután lefőtt a kávé, egy csészével a kezemben visszamentem az erkélyre elszívni egy cigit.
Azon gondolkodtam, vajon Kristen mit szólna hozzá, ha reggelit vinnék neki az ágyba. Főzési tudományom ugyan elég kezdetleges volt, de mivel én még nem haltam éhen, mióta egyedül lakok, talán egy reggelit ő is túl fog élni.
Ezen felbátorodva elindultam a konyha felé, hogy megnézzem, mit tudnék összehozni gyorsan, mielőtt felébred. A kávé kész van, ez a legfontosabb. Amint azonban kinyitottam a hűtőt, és felfedeztem benne a maradék két üveg sört - és semmi mást! – kicsit elkeseredtem.
Szerettem volna Kristen számára kedveskedni valamivel ezen a reggelen, de így… Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ma még csak szombat van, és a pékség valószínűleg nyitva van a sarkon. Fogtam magam, és egy futó pillantást vetve még mindig alvó kedvesemre, lerohantam, hogy vegyek valamit.
Fogalmam sem volt, mit szeret reggelizni, így vettem mindenféle péksütiből egy keveset, meg egy doboz narancslét.
Két szatyorral siettem vissza, miközben azon imádkoztam, hogy nem ébredt fel, míg nem voltam ott. Félúton egy pillanatra megtorpantam. Virág is kéne. Az úgy néz ki jól, ha a tálcán ott virít legalább egy szál rózsa is, bizonyítandó az ember érzéseit. A francba, de hol találok most egy virágüzletet hirtelen?!
Visszapillantottam a pékség felé, ami előtt egy gyönyörű és hatalmas rózsabokor kellette magát. Nem haboztam azonnal visszafordulni.
Az idősödő eladónőt szerencsére hamar sikerült levennem a lábáról, hogy szívem hölgyének szeretnék csak egyetlen szálat a csodás virágok közül. Könyörgő tekintetem úgy látszik, meghatotta, mert mosolyogva vágott le egyet a legszebbek közül. Viszonzásul egy óriási vigyort és egy puszit kapott az arcára, majd visszarohantam a lakásomba.
Szerencsém volt. Kristen még mindig aludt. Ez tényleg jó napnak ígérkezik, állapítottam meg magamban mosolyogva.
Kipakoltam minden szerzeményt egy nagy tálcára, vázát nem találtam, így a rózsát egy vékony pezsgőspohárba tettem, töltöttem a narancsléből, és egy csészével a kávéból is, majd ezekkel egyensúlyozva indultam a hálóba.
A tálcát óvatosan letettem az ágy szélére, odaültem Kristen mellé, és gyengéden megsimogattam az arcát. Nem bírtam ki, hogy egy lágy csókot leheljek az ajkaira, minek következtében a következő pillanatban álmosan nyitotta ki szemeit.
Kissé hátrahőköltem, nem tudván, mi lesz az első reakciója, de megnyugodtam, amint édesen elmosolyodott.
