Csak aztán meg ne bánjátok... ,-)
3. fejezet (Rob)
Tom meglepődve, majd vigyorogva nézett rám.
- Nem tehetem, szerelmes vagyok – felelte.
Dühösen ránéztem.
- Őt ne, Tom.
- Miért, magadnak szeretnéd?
Rámeredtem. Ég és föld volt köztünk a különbség. Míg Tom-nak egy éjszakánál többre ritkán kellettek a nők, sőt, csoda volt, ha egyik-másik két-három éjre is érdekelte, addig én soha nem voltam az a fajta, aki csak használja őket, aztán eldobja. Most sem ezt terveztem. Terveztem… Hisz hogyan is tervezhetnék?! Kristen nemsokára visszatér az államokba, egy távkapcsolatnak pedig, pláne ha egy óceán áll a két fél között, nem sok értelmét láttam. Mégis elgondolkodtam egy percig. Legalább azt ki tudnám deríteni, jól értelmeztem-e a jeleket, amelyeket sugárzott felém. Vagy a másik verzióm szerint tényleg idiótának tart, tekintve a mai viselkedésemet vele szemben. Bár nem lenne értelme túlságosan belegabalyodni, de úgy éreztem, ezt meg kell tudnom. De ezt Tom úgysem értené.
Felsóhajtottam.
- Meglehet.
Ezen megdöbbent.
- Nocsak, az örök magányos Rob-nak felkeltette az érdeklődését egy lány? Hihetetlen – nevetett. – Pedig már megbeszéltük, hogy hétvégén motorozni viszem.
- Ne vidd. – mondtam egyszerűen. Elnyomtam a cigit, és egy újabbra gyújtottam. Végre nem remegett a kezem.
- De megígértem. – durcáskodott. – És bevallom, nem szívesen szalasztanám el az alkalmat. Hátha csak elsőre tűnik kemény diónak, de amint feloldódott… - kacsintása nem tette számomra kétségessé, mire is gondol.
Megráztam a fejem. Nem akartam összeveszni vele, ahhoz túl rég voltunk barátok, de elhatároztam magamban, valahogy meg fogom akadályozni, hogy Tom elképzelései sikerüljenek.
Kristen ekkor visszaért, de mikor az asztalra támaszkodva fel akartam emelkedni, hogy beülhessen közénk, a karomra tette a kezét, amitől ismét villámok cikáztak át az egész testemen, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy ő ne érezte volna. Ránéztem.
- Maradj, kérlek – mondta, és leült mellém kívülre. Ennek az előnye az volt, hogy
Tom hoppon maradt, a hátránya viszont, hogy ismét nem láttam az arcát a sötétben.
Keze még mindig a karomon pihent, és biztos voltam benne, hogy sorozatos áramütéseket érzek.
Csak bámultam, ismét elvesztettem a józan eszemet.
- Megkínálnál? – bökött a cigisdobozom felé.
- Persze – nyögtem, mire odanyúlt és kivett egy szálat. A szájába vette, és én ismét megbabonázva bámultam ajkaira. Szinte irigyeltem azt a szál cigarettát…
Fél perc is eltelt, mire rájöttem, hogy az öngyújtómat visszatettem a zsebembe. Előtúrtam, és biztos voltam benne, hogy újra le fogom írni magam előtte rosszul bújtatott közönyömmel, kezem reszketése megint el fog árulni. Vettem egy mély levegőt és odatartottam neki a tüzet, lesz, ami lesz alapon.
Sikerült olyannyira korrigálni mozdulataimat, hogy ne tűnjön fel neki remegésem. Ő a láng fölé hajolt, amely megvilágította az arcát. Le sem tudtam venni róla a szemem. Olyan gyönyörű volt, ahogy a narancsszínek lobogtak az arcán, hosszú szempillái táncoló árnyékot vetettek rá, haja bronz csigákban omlott a vállára…
Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy beleszerettem egy angyalba.
Felemelte a fejét, kifújta a füstöt, majd a még mindig égő gyújtó lángja fölött rám nézett, végigjáratta tekintetét az arcomon, és mindent tudó félmosollyal megköszönte.
Ebben a pillanatban megcsörrent a mobilom. Elszakítottam a szemem Kristen arcáról, és megnéztem, ki az. Láttam, hogy Jenny keres.
- Szia, mondd. – szóltam bele.
- Szia Rob, tudnád adni egy pillanatra Kris-t?
- Máris. Jenny keres – nyújtottam felé a telefont.
Ujjaink egy pillanatra összeértek, ahogy átadtam neki, és ismét éreztem cikázni a tűzijátékokat bőrömön.
- Szia Jenny, minden rendben?
Nem hallottam, mit válaszolt neki. Míg beszélgettek, felhajtottam a maradék sörömet, és Tom-ra pillantottam, aki egyre kevésbé tűnt józannak.
Örültem ennek, őt ismerve így legalább ma éjjelre letesz arról a tervéről, miszerint meghódítja azt a lányt, aki hátborzongató hatással van rám.
Megböktem a karját.
- Haza tudsz így menni?
- Persze, megoldom – felelte. – De még nem adtam fel – célzott előző beszélgetésünkre.
- Pedig jobban tennéd. – morogtam oda neki.
- Legfeljebb ma estére.
Elvigyorodott, ma már nem először, de nem tette szóvá meglátásait, miszerint elment az eszem. Épp elég jól tudtam anélkül is.
Kristen közben befejezte a beszélgetést Jenny-vel, és felém nyújtotta a mobilt.
Elvettem, ezúttal ügyelve rá, hogy ne érjünk egymáshoz. Féltem, hogy még ennél is jobban a hatalmába kerít az érthetetlen vonzódásom iránta.
- Veled is szeretne még beszélni – mondta kissé bizonytalanul, és nem nézett rám közben.
- Igen – szóltam bele.
- Rob, óriási szívességet szeretnék kérni. – fogalmam sem volt, mit akar.
- Mi lenne az? – kérdeztem óvatosan.
- Tudom, hogy elég hálátlan és önző dolog részemről, de Rick-kel nem tudunk ma már visszamenni…
- Vigyem haza hozzátok Kristent? – úgy véltem, nincs már kedvük kimoccanni és visszajönni érte, ezért ennyit még megtehetek. Addig is távol tartom őt Tomtól. Erre a gondolatra elmosolyodtam. Barátság ide vagy oda, nem akartam, hogy ő is egy legyen Tom hódításainak sorában.
- Nem egészen erre akartalak megkérni. – pici hatásszünet után azzal folytatta, amire legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna…
