Ez is eseménymentes lesz. Bocsi.
LADY-nek ajánlva ;) Remélem, rájössz, miért :)
13. fejezet (Kristen)
Arra ébredtem, hogy bár van rajtam takaró, mégis fázok. És az ágy is ismeretlen volt az első pillanatban. És meztelen vagyok!
Kinyitottam a szemem, és ahogy körbenéztem a szobában, minden eszembe jutott.
Tenyerembe temettem a fejem, és örültem egy percig, hogy egyedül vagyok.
Na de hol van Rob?! A kávéillatból gyanítottam, hogy valahol a lakásban lehet…
Kávé. Életem megmentője! Remélem, nem itta meg még mindet.
Túl hamar ültem fel, egy kicsit megszédültem. Magamra nézve rájöttem, hogy kávé ide vagy oda, nem mehetek ki meztelenül…
És még nem is akarok kimenni – vallottam be magamnak.
Még mindig éreztem testemen a kellemesen fájó pontokat, amik az éjszaka következményei. Visszafeküdtem, és elpirultam a gondolatra, ahogy emlékeimbe idéztem, mik történtek.
Rob – szinte bizsergett egész lényem, ahogy magamban kimondtam a nevét - felülmúlhatatlan volt. Soha nem hittem volna, hogy valakivel ilyen teljes és tökéletes lehet a szeretkezés.
Sokat hallottam és olvastam már arról a bizonyos tűzijátékról, amit normális esetben egy nőnek éreznie kell ilyenkor, de nekem eddig sose volt valami eget rengető a dolog. El is könyveltem magamban, hogy nem vagyok „normális nő”. Tegnap viszont… inkább volt vulkánkitörés, mint aprócska, jelentéktelen és múlandó tűzijáték.
Féltem viszont attól, hogy Rob most mit gondolhat rólam?!
Alig pár óra után szinte bekönyörögtem magam az ágyába. Ilyet sem csináltam még soha életemben! Szégyellni viszont nem tudtam magam, elvégre olyan vonzalmat éreztem iránta, amilyent még soha nem tapasztaltam. Nem könyvelhetem el tehát hibaként… Az biztos, hogy nem volt hiba!
Csak hűtlenség – villogott a vészjelző a fejemben. Kezemet a szám elé kaptam, ahogy eszembe jutott Mike.
Tegnap, mielőtt elaludtam, nem éreztem lelkiismeret furdalást a történtekért, most viszont enyhe bűntudatot igen, hisz ez így nem tisztességes vele szemben.
El is határoztam, hogy amint lehetséges, megbeszélem vele a dolgokat. Nem akarom vele tovább folytatni. De még Robbal is beszélnem kell… el kell mondanom neki is. Így korrekt. És csak reménykedhetek, hogy nem fog nagyon haragudni…
A bizalmam egyelőre tiszta lapon fekszik előtte, viszont ha ez kiderül… Valahogy meg kell győznöm róla, hogy alapesetben nem szoktam ilyet tenni, de a tegnapi… vele… rendkívüli és kivételes eset volt. Nem tudtam ellenállni…
Pillangókat éreztem verdesni gyomrom tájékán, ahogy visszaemlékeztem édes pillanatainkra. És bevallottam magamnak, hogy teljes szívemből beleszerettem. De ezt nem árulhatom el neki, amíg nem ad egy aprócska jelet, hogy esetleg ős is viszontszeret.
A Mike-ügyet viszont biztos, hogy meg fogja érteni. Ha csak feleannyit is jelentett neki a múlt éjszaka, mint nekem, akkor meg kell értenie – győzködtem magam, miközben magamra csavartam a lepedőt, és kisétáltam a hálóból.
Bekukkantottam a konyhába, de Rob nem volt ott, pedig a kávé illata egyből odavezetett. Tisztábban fogok tudni gondolkodni, ha lesz bennem egy adag belőle.
Na jó, még egy percet kibírok, míg megkeresem. Mégsem szolgálhatom ki magam, nem vagyok otthon.
Kiléptem az erkélyre, és valóban ott volt.
Ahogy megláttam, újból elfogott a vágy, de vártam egy jelet, amiből kiderül, hogy nem ítél el teljes mértékben tegnapi gyors megadásomért…
Nem szólt egy szót sem, csak engem figyelt. Akkor nekem kell bátrabbnak lennem, gondoltam, és némi torokköszörülés után sikerült megszólalnom:
- Adnál nekem is abból a cuccból? – mutogattam a csészéje felé. Egy kávé mindenképp segíteni fog abban, hogy normálisnak tűnjek.
- Máris – felelte halkan, és elment mellettem a konyha felé. Én meg utána.
Töltött egy kis csészébe, amit szinte kitéptem a kezéből, egy picit megégette a nyelvem, de ez most nem érdekelt. Visszanyújtottam, és máris ébren voltam.
Rámosolyogtam és a kávéból merített merészségemtől hajtva megköszöntem, majd nyakába fontam az egyik karomat, és adtam egy puszit a szájára.
Erre végre ő is elmosolyodott. Tehát nem néz utolsó ribancnak… talán… ez bíztató!
Elhúzódtam tőle, és visszamentem a nappaliba. Az előbb az erkélyen láttam, hogy esik kint az eső, tipikus London, úgyhogy oda nem vágytam vissza egyelőre.
A kanapéra huppantam, és ahogy szemeimből törölgettem az álmot, ujjaim között figyeltem, hogy utánam jön és leül mellém.
- Jól aludtál?- kérdezte.
Rápillantottam.
- De még mennyire – és merészen odafészkeltem magam az oldalához.
Egyből megborzongtam teste melegétől, és jólesett, ahogy a következő pillanatban átölelt.
Hirtelen azonban eszembe jutott Jenny.
- Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Mindjárt fél 12.
- Tejóég! – Hol lehetnek a ruháim?! Úristen, mit fogok kapni tőle… Még csak fel sem hívtam! – Szólnál Jennynek, hogy még életben vagyok?!
- Már beszéltem vele, de kicsit sért a bizalmatlanságod… életben vagy… - Vidáman figyelte ténykedésem, és ez engem is felvidított. Ledobtam a ruhákat a kezemből, és az ölébe ültem.
- Ne haragudj – kértem.
Két kezem közé fogtam az arcát, mire lecsúszott a lepedő a vállamról, és megcsapott a hűs levegő, de nem érdekelt. Megcsókoltam, és éreztem felpezsdülni a vérem, ahogy ismét ajkait ízlelhettem. Legszívesebben letéptem volna róla a felesleges ruhát, és ott folytattam volna, ahol az éjjel abbahagytuk. Erre a gondolatra elpirultam.
- Sajnálom – suttogtam, de magam sem tudtam, hogy azért, amit az előbb mondtam, vagy azért, mert majdnem letepertem itt a kanapén.
Sóhajtott, majd megszólalt:
- Öltözz fel, addig én felhívom, hogy jöhetnek érted.
- Köszönöm – Rávillantottam egy mosolyt, majd nagyon nem szívesen kikászálódtam az öléből, felkaptam a cuccaimat, majd bementem a fürdőbe öltözködni.
Amíg öltöztem, egyre csak az elmúlt éjszaka járt a fejemben, és reméltem, hogy mielőbb megismételhetjük. Erre a gondolatra kába mosoly jelent meg az arcomon, ahogy azt a tükör is mutatta, de a következő már nem volt ilyen derűs: előbb el kell mondanom mindent Robnak.
De most ez sem tudott lehangolni, az már inkább, hogy Jennyéket hallottam közben megjönni, és sejtettem, hogy most ki kell bírnom egy kis időt Rob nélkül, de reméltem, az is gyorsan eltelik.
Ahogy kiléptem, Jennyt láttam Rob nyakában csimpaszkodni, és bár fogalmam sem volt, minek örül ennyire, gondolkodni sem volt időm rajta, mert a következő pillanat már az én nyakamban csüngött.
Visszaölelgettem, hiszen, ami neki örömet okoz, az ellen nekem se lehet kifogásom. Egy idő után eleresztett, és vigyorogva nézett végig rajtunk.
- Akkor mi most lelépünk vásárolni. Rob, te pihenj, este találkozunk. Mondjuk hétkor – hadarta, majd Ricket kiráncigálta maga után a lakásból.
Odaléptem Robhoz, és kissé elbizonytalanodtam.
- Most azt hiszem, mennem kell… - motyogtam.
- Beszélnünk kéne… - kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Tudom. Este látlak?
- Ugyanott, ugyanakkor – felelte.
Ennek megörültem, és úgy döntöttem, Jenny még várhat egy kicsit.
Lágyan szájon csókoltam, éreztem, hogy megfeszül a teste, de nem ölelt át.
Nagy nehezen elszakítottam magam ajkaitól, majd elrebegtem egy „sziát”, és kimentem Jennyék után.
Amint beültem az autóba, sejtettem, hogy nem azért jöttek mindketten, hogy egyből hazavigyenek, bár szerettem volna lezuhanyozni, és nem szívesen másztam volna végig a városon a tegnapi „bulizós” ruhámban… Az egyetlen előnye az volt a dolognak, hogy így még érezhetem magamon egy kicsit Rob illatát.
Jenny nem szólt egy szót sem arról, mi is volt az iménti nyakunkba ugrálás, de biztos voltam benne, hogy csak Rick miatt fogja vissza magát, és megtudom, amint ő hallótávolságon kívül kerül.
Így is történt. Rick kitett minket egy pláza előtt, és míg elment parkolóhelyet keresni, Jenny szinte nekem támad:
- Úgy örülök, hogy összejöttetek Robbal! – Újfent a nyakamba ugrott. - Éppen ideje volt, hogy valaki felrázza azt a szegény fiút.
Nos, nem akartam vele megosztani, hogy „szegény fiú” engem mennyire „felrázott”, így csak zavartan vigyorogtam vissza rá.
- Úgy is lehet mondani.
És ekkor feltette a kérdést, amitől tartottam.
- És Mike?
Nem rossz kérdés.
- Fogalmam sincs, Jenny, vele mi lesz…
Töprengve nézett rám egy percig.
- Robnak el kéne mondanod szerintem.
- Tudom, el is fogom, csak fogalmam sincs, hogy fog reagálni.
- Figyelj, én ismerem. Najó, még csak pár hónapja, de nálad kicsit jobban. Ha ő belekezd valamibe, akkor szívvel-lélekkel teszi.
Ettől féltem én is…
- És joga van tudni, hogy még nem vagy szabad… Mert ugye ezek után dobod Mike-ot? – kérdezte.
Ebben biztos voltam. Akárhogy próbáltam, hiába a két év, nem tudtam magam elé idézni még az arcát sem. Csak Rob szenvedélytől csillogó tekintete lebegett a szemeim előtt…
- El fogom mondani neki, de hogy Mike mit fog szólni… - Elhúztam a számat és előre féltem régi párom hisztijétől.
De úgy gondoltam, ő még ráér, most az a legfontosabb, hogy Robnak valahogy elmagyarázzam a helyzetet.
Rick visszaért, így a továbbiakban hanyagoltuk a Rob-témakört.
Jenny végigcipelt egész Londonon, szerencsére először ebédelni mentünk, mert nem bírtam volna éhezni még estig. Utána vettünk nekem egy új másik ruhát, hogy ne a tegnapiban szaladgáljak, és még egy csomó egyéb, Jenny szerint otthagyhatatlan darabokat. Meg persze cigit is, hogy ne mindig mástól kelljen kunyerálnom.
Hozzájuk hazaérve első utam a zuhany alá vezetett, jólesett lemosni magamról a napot. Közben azon gondolkodtam, vajon szaván fogjam-e Robot. Tegnap azt mondta, ha úgy alakul, szívesen befogadna… Én szeretnék vele lenni ma éjjel is, de persze erről szólnom kéne Jennyéknek, ne parázzanak feleslegesen, ha eltűnök.
Miközben törölköztem, alig vártam, hogy ismét láthassam szerelmemet, és kellemes borzongás futott végig rajtam, mint mindig, mikor bevillant az elmúlt éjszaka…
Elhatároztam, hogy felhívom. Miután felöltöztem, megkértem Jennyt, adja kölcsön a mobilját. Vigyorogva nyújtotta át, mikor megmondtam, miért kérem.
Rob csak a sokadik csöngésre vette fel, és nem szólt bele.
- Rob? Ott vagy? – kérdeztem. Csönd.
Elképzelni sem tudtam, mi történhetett vele,csak reméltem, hogy nincs semmi baja!
- Igen – felelte végre fojtott hangon.
- Szeretnék kérdezni valamit, de Jennyéknek előre szeretnék szólni róla, amíg elég beszámíthatóak ahhoz, hogy felfogják… - Most kicsit megszeppentem, vajon hogy fogja fogadni az ötletemet. Nem akartam túl rámenősnek látszani. - Befogadnál ma éjjelre is?
Megint szünet. Kezdtem megijedni.
- Meglátjuk, hogy alakul – felelte végül.
- Minden rendben? – kérdeztem. Most már komolyan aggódtam, hogy valami baja van.
- Persze – mondta, aztán mintha sóhajtott volna egyet. – Majd találkozunk.
- Mi most indulunk, ott várlak. – A végét már csak suttogtam, kicsit megijesztett különös viselkedése, de reménykedtem benne, hogy hamarosan fény derül a titokra, miért ilyen kimért…
Egy pillanatra eszembe jutott, milyen távolságtartó volt velem reggel is, és még jobban megijedtem.
Idegileg kissé zaklatottan követtem Jennyt és Ricket a kocsihoz, és egyelőre nem említettem nekik, hogy ma sem tervezem náluk tölteni az éjszakát.
