Ezt csak Brianna miatt teszem fel most, aki tisztességesen komizgatott végig minden fejezetet!
Pusszantlak, drága!
Ja, és szorri, hogy még kínozgatom egy kicsit szegény Robot, de becsszó, már nem sokáig :P
18. fejezet (Rob)
Gyökeret vertem a hálószobám ajtajában és csak néztem az angyalt, aki az ágyamban feküdt. Biztos voltam benne, hogy csak hallucinálok.
Gondolatok cikáztak át az agyamon, de egyik sem adott magyarázatot arra, hogy lehetséges ez.
Az első értelmes dolog, ami eszembe jutott, hogy szólni kéne Jennyéknek, hogy Kristen megvan, ne aggódjanak.
Visszaléptem a nappaliba és láttam, hogy Tom tényleg eltűnt. Elővettem a telefonomat, és hívtam Ricket. Megmondtam neki, hogy minden rendben, ne aggódjanak, Kristen nálam van épen és egészségesen – bár ez utóbbiról még nem tudtam meggyőződni a saját szememmel.
Miután megnyugtattam őket, visszamentem a hálóba, nekidőltem az ajtófélfának, és percekig csak bámultam őt.
Érzelmek ezrei kavarogtak bennem a megkönnyebbüléstől kezdve az elmúlt órákban átélt félelmeken át a végtelen szerelemig, ami ebben a pillanatban túlcsordult a szívemben. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy itt van.
Legszívesebben magamhoz öleltem volna, és addig csókolom, amíg minden rosszat elfeledtetek vele és magammal is, amit át kellett élnünk eddig. Visszanyeltem a könnyeimet és igyekeztem higgadt maradni. Nem biztos, hogy jót tennék azzal, ha most felkelteném. Ki tudja, miket vágna a fejemhez.
Eltűnődtem rajta, hogyhogy visszajött. Ismét összeszorult a szívem a gondolatra, hogy milyen undorítóan bántam vele. De ő mégis visszajött. Ide. Hozzám.
Fogalmam se volt, merre járhatott, mit csinálhatott, vagy esetleg történt-e vele valami, mialatt mi tűvé tettük érte a környéket, de ebben a percben csak az számított, hogy biztonságban van.
Hirtelen kiürült az agyam. Elfelejtettem mindent, ami valaha kínzott vele kapcsolatban. Elfelejtettem Mike-ot, elfelejtettem, mit éreztem, mikor láttam, hogy Tom átkarolja, azt is elfelejtettem, hogy nem fog örökké velem maradni.
Csak arra tudtam gondolni, hogy ebben a pillanatban itt van.
Nagy nehezen elszakítottam magam a látványától, és bementem a fürdőbe. Úgy gondoltam, lezuhanyzok, és közben bátorságot merítek, hogy odafeküdjek mellé. Talán nem ébred fel, és nem küld el a fenébe.
Ahogy a hűs víz végigcsorgott rajtam, visszatértek bizonytalanságomat okozó gondolataim. Visszaszivárgott elmémbe minden cselekedetem, amivel minden bizonnyal megsebeztem őt.
Amióta tudtam, hogy itt van, már Mike sem érdekelt. Majd ha Kristen úgy gondolja, ha már eléggé bízik bennem ahhoz, hogy elmondja, akkor majd elmeséli, ebben biztos vagyok.
Nem fogom faggatni, és nem fogom terhelni a féltékenységemmel. Elfogadok annyit, amennyit adni tud, vagy amennyit adni akar, és minden pillanatnak örülni fogok, amivel megajándékoz. Igyekszek majd boldoggá tenni és reménykedek abban, hogy egyszer majd talán ő is mélyebb érzéseket fog táplálni irántam.
Bár Tom valóban nem a női lélek rejtelmeinek szakértője, igazat kellett adnom neki abban, hogy bocsánatot kell kérnem és megpróbálni kiengesztelni. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de meg kell tennem.
És ha elküld?! Ha már nem kellek neki? Ha olyan nagyot csalódott bennem, hogy látni sem akar!? Biztosan csak azért jött ide is vissza, mert nem tudta, hogy jusson el a klubba vagy Jennyékhez. Az kizárt, hogy miattam van itt…
Gyötrő gondolataim egyre csak jöttek és jöttek, ahogy a megkönnyebbüléstől (miszerint előkerült) és a hidegzuhanytól tisztulni kezdett az elmém.
Én máris megbocsátottam neki minden el nem követett bűnét, most már tudtam, hogy azok csak agyam abbéli félelmem szülte kreálmányai, hogy azt feltételeztem, csak kihasznált. De nem tudom róla ezt többé elképzelni. Nem akartam, hogy így legyen. Ő nem olyan!
Megelégeltem a gondolataimat, és befejeztem a zuhanyzást, mielőtt még jobban gyötrődni kezdek visszatérő félelmeim miatt.
Megtörölköztem, majd egy boxert magamra kapva visszalopakodtam a hálószobába.
És újfent megbizonyosodtam róla, hogy tényleg itt van.
Hirtelen olyan mértékű boldogságroham tört rám, hogy egész testemben megremegtem.
Óvatosan, nehogy felébresszem, bebújtam mellé az ágyba, és meghatottan figyeltem, ahogy alszik. Azt kívántam, bár minden éjjel részem lehetne ebben.
A kisördög viszont nem akart nyugovóra térni agyamban, és szóvá is tette: „ha nem viselkedtem volna ma este úgy, ahogy, akkor erre több lenne az esély…”. Fájdalmasan összeszorítottam a szemem, de mielőtt újra önostorozásba kezdhettem volna, éreztem, hogy Kristen megmoccan mellettem. Riadtan rápillantottam, nem akartam felébreszteni, még nem éreztem magam felkészültnek az előttünk álló beszélgetésekre, amikre tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz sort kerítenünk.
Nem ébredt fel, de elkezdett nyöszörögni és mocorogni álmában. Szívverésem meglódult, ahogy lélegzetvisszafojtva vártam, mi fog történni a következő pillanatban.
Kinyúlt a takaró alól, és elkezdett tapogatózni. Ahogy elérte hasamat, izmaim összerándultak érintése alatt. A vágy cunamiként söpört rajtam végig. Belemarkoltam a párnába a fejem alatt, kényszerítve magam arra, hogy ne mozduljak. Óvatosan tapogatózva matatott a hasamon, majd egy pillanatra lefelé indult.
Sejtettem, hogy önuralmamnak vége szakad, amint eléri azt a pontot testemen, ahol vágyaim ebben a percben összpontosultak, de legnagyobb örömömre – és csalódásomra – keze felfelé indult, majd végigsimított mellkasomon, a vállamat elérve pedig magamra húzta magát. Fejét a mellkasomra hajtotta, és egyik lábával körbefonta az enyémet, combjával enyhén érintve vágytól lüktető testrészemet.
Orrát a nyakamba fúrta, és hallottam, ahogy felsóhajt.
Karomat, mellyel eddig a párnát kínoztam, kivettem fejem alól, és finoman átöleltem karcsú testét. Ennek az lett a következménye, hogy még szorosabban simult hozzám, ujjai öntudatlanul kezdték cirógatni nyakamat. Szikrákat éreztem a bőrömön érintése nyomán.
Reszketni kezdtem az élvezettől. Képtelen voltam elaludni. Örültem, hogy előkerült, hogy itt van velem, hogy átölel, még ha csak álmában is, és azt kívántam, bárcsak örökké így maradhatnánk.
Szemeimet behunytam, és elképzeltem, mit tenne, ha most megcsókolnám. Vajon felriadna, felugrana és elrohanna, vagy viszonozná?! Az utóbbi ábránd mellett döntöttem, és tovább fantáziáltam arról, hogyan kényeztetném az őrületig, feledtetni szándékozván vele a legutóbbi alkalommal elkövetett durvaságomat.
Be akartam neki bizonyítani, hogy pillanatnyi elmeháborodottságom miatt tettem azt, amit tettem. Meg akartam mutatni neki, hogy mit jelent nekem, felfedni előtte érzéseimet. El akartam mondani neki, és kimutatni, hogy mennyire szeretem. Ha sikerül elérnem, hogy megbocsásson, mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, hogy őt boldognak tudjam.
És ha érzelmeimet nem fogja viszonozni, akkor sem adom fel. Leszek a barátja, vagy amilyen szerepet csak szán nekem. Előbb-utóbb csak sikerül valamennyire megkedvelnie, és be fogom érni azzal, ha néha átölelhetem, mint ahogy most is.
Kicsit szorosabban vontam magamhoz, és boldogan felsóhajtottam. Újra láttam értelét az életemnek… egyelőre.
Kristen motyogni kezdett valamit, de először nem értettem. A következő szót viszont már tisztán ki tudtam venni, és átkoztam a boldogságom, amely csak azért tért vissza, hogy utána ismét szenvedések közé taszítson.
- Mike… - suttogta, majd megint nyögdécselni kezdett.
Újra a pokolban éreztem magam.
